APOLOGETIKA: ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP

A vasárnapi olvasmányok négy hitvédelmi gondolatot juttatnak az eszembe:

 

1)      „Sola Fide” cáfolva.

A „Sola Scriptura” (csak a Biblia) mellett a reformáció másik nagy tévedése a „Sola Fide” (csak a hit). Hogy a hit volna az üdvösséghez az egyetlen követelmény, több helyen is a Bibliában cáfolva van, például a mostani szentleckében. „Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek?” – írja Jakab apostol a levelében. Nem csoda, hogy Luther, ha tehette volna, száműzte volna az Újszövetségből a Jakab levelet. A teljes (azaz katolikus) hit ezzel ellentétben nem kizárólagosan értelmezi a Biblia kijelentéseit arra vonatkozóan, hogy a hit által üdvözülünk, hanem összehangolja más szakaszokkal, amelyekből az derül ki, hogy tettek is kellenek az üdvösséghez. Ilyen például a Jakab levél, vagy Jézus felhívása arra, hogy az Atya akaratát cselekedjék, akik szeretik őt, vagy az ítélet példázata azokról, akik adnak, vagy nem adnak inni és enni rászorulóknak, vagy börtönben meglátogatják, vagy nem látogatják meg őket.

Végső soron mind a hit, mind a cselekedetek Isten kegyelméből születnek meg bennünk (vagyis nem magunkat üdvözítjük se hit se cselekedetek által), ezért ha már valamilyen „Sola”-hoz (csak-hoz) ragaszkodunk, akkor az a „Sola gracia”, vagyis: csak a kegyelem elég az üdvösséghez. Mindenesetre, ha valaki nem termi a kegyelem és a hit gyümölcseit az életében (és ezek nem feltétlenül látványos nagy tettek, hanem az elején lehetnek apró küzdelmek a mindennapi bűnök ellen is), akkor hiába érzi az illető a hitet a szívében, a megtérése még hátra van.

2)      Az együgyű „édes Jézus” cáfolva.

Sajnos elterjedt egy karikatúra Jézus kép; ez a karikatúra nem más, mint a mindig édes és cuki Jézus alakja, aki folyton kellemes és hívogató, aki sosem kemény és sosem követel. Természetesen a Biblia Jézusa összetett és épp annyira kemény is és követel is, amennyire az igazi szeretet kemény és követel, ha fontos és veszélyes dolgokról van szó: ha azok örökélete forog kockán, akiket szeret (Péteré, a tiéd, az enyém). Ezzel a keményen dorgáló, magát nyersen kinyilatkoztató és követelményeket támasztó Jézussal találkozunk az evangéliumban. Jézus maga a „gyöngédség és az őserő” is egyben, ahogy a messiást váró ádventi dal is nevezi őt, és a vasárnapi evangéliumban az erős és ellentmondást nem tűrő arcát mutatja meg a Szeretet.

 

3)      Isten azt várja, hogy a megváltás dimenzióiban gondolkodj.

Ezt várta Pétertől is. A keresztény cél elsősorban mindig az, hogy a megváltás művét szolgáljuk, hogy a saját és mások lelkét megmentsük az örök életre a bűntől és a pokoltól. Nem elsősorban a szegénységtől, nem a betegségtől, nem a magánytól, nem a kellemetlenségektől, még csak nem is fizikai haláltól, hanem elsősorban a bűntől kell megmenekülnünk, mert az az örök halál elővétele. Ez Jézus munkája: ő a bűntől váltott meg, hogy örök életünk lehessen. Ezt az alaptényt, melyet ma a keresztények oly szemérmesen agyonhallgatnak, a háztetőkről kéne hirdetni a kultúr-kereszténység és a politikai kereszténység ellen, melyek mindig alsóbbrendű szempontok alapján zárójelbe teszik a kereszténység lényegét. Az elsődleges keresztény feladat teljesítése önmagában megold sok másodlagos problémát, de amit nem, azt sem szabad szembeállítani vele és a másodlagos dolgokat előnyben részesíteni az elsődleges feladattal, mert az a Sátán munkája.

4)      A pápaság szerény elhallgatása Péter részéről.

Ez az evangéliumi történet a pápaság megalapításának is története. Jézus Fülöp Cézáreájában nevezi Pétert Kősziklának, melyre az Egyházát építi. Mindezt Máté evangéliumában találjuk meg bővebben kifejtve. Márknál azért nem szerepel, mert ő Péter elbeszélése szerint jegyezte fel a történteket, és Péter elhallgathatta a különleges megtiszteltetést és feladatot, amit Jézustól kapott. Ellenben az Üdvözítő dorgáló szavait az apostolherceg nem hallgatta el.

A kommentált vasárnapi olvasmányok:

Jak 2,14-18

Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: ,,Menj békében, melegedjél és lakjál jól!’’ -- de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: ,,Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.’’ Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet.

Mk 8,27-35

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartanak engem az emberek?’’ Ők azt felelték neki: ,,Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.’’ Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?’’ Péter felelt neki: ,,Te vagy a Krisztus.’’ Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.’’ Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

500 like-os bejegyzés

Ez az első szerkesztői, avagy a blog életével kapcsolatos bejegyzés, melyre az ünnepi „már 500-an like-olták a KATOLIKUS VÁLASZ-t!!!” ad alkalmat.

Kezdjük a múlttal: a blogot azért indítottam 2013-ban, mert túlbuzogtak bennem a hitvédelmi gondolatok, és ha már ismerősökkel vagy hittanosokkal nem tudtam az igényeimhez képest eleget beszélni a keresztény igazságokról, gondoltam, akkor menjen az éterbe. Akit érdekel, majd elolvassa, talán dialógus is kialakul, talán egyeseket elgondolkodtat, netán megerősít a hitben.

A dolog működik szerencsére. Ez elsősorban azt jelenti, hogy nekem a blog leköti a hitvédelemmel kapcsolatos szabad gyökeimet (ezt viccből írtam előre), továbbá sokan tényleg figyelemmel kísérik és referenciának is használják a blogomat, aminek nagyon örülök!

Amint az bizonyára észrevehető, az írásaim vagy kiválasztott lefordított anyagaim szinte mindig argumentatívak, vita jellegűek. Nem szeretem kerülgetni illedelmesen a forró kását, és noha az embereket mindig tisztelettel kell kezelni eredendő méltóságuk miatt, a gondolataikat nem: hogyha zavaros fogalmak, téves kiinduló pont, vagy logikátlan következtetések alkotnak egy véleményt, akkor lehet (sőt kell is) kritizálni.

Az ateista-hívő, a többi vallások-kereszténység, és a protestáns-katolikus témák voltak az uralkodóak a blogon egészen a 2014-es rendkívüli család szinódusig, ahol „megkeresztelkedtem” az egyházpolitikai vizekben is. Összességében, sajnos a szinódus botrányosra sikeredett, ami a katolikus hit igazságainak a hívek és a világ felé való felmutatását illeti, sokkal inkább zavart keltett, és én csak azt tudom remélni, hogy Ferenc pápa a 2015-ös rendes család szinóduson és az utána következő apostoli buzdításban ebből a zavaros helyzetből majd ortodoxiát (igaz hitet) halászik. Vagyis, hogy a heterodox (eretnek) vélemények kavalkádját arra fogja a Szentatya felhasználni, amire Boldog VI. Pál pápa a Humanae Vitae apostoli buzdítása előtt összehívott bizottságot. (A boldog pápa megköszönte a bizottság munkáját, de mivel annak javaslatai ellene mondtak a katolikus hitnek, ezért a vonatkozó hittételeket biztos, ami biztos megerősítette a Humanae Vitae-ben).

Azért, hogy az egyházpolitikai témák ne uralják mégse a blogot (mintahogy én attól tartok), elhatároztam, hogy a vasárnapi olvasmányokhoz hitvédelmi gondolatokat fűzök. A terv az, hogy minden héten előre tálalok néhány gondolatot, azzal kapcsolatban, hogy a vasárnapi olvasmányok, milyen hitvédelmi gondolatok magjait őrzik, vagy azoknak kapcsán milyen hitvédelmi témákat lehet felvetni.

Aztán majd meglátjuk, hogy a rendszeresség mennyire sikerül. Két kicsi gyerekkel egyelőre alig találom az időt. Mint mondtam, a szabad gyökeim már le vannak kötve, de azért imádkozom mégis, hogy ez a hiánypótló megközelítés (a hitvédelem és a vita kultúra úgy általában) gyökeret verjen Magyarországon, és ebben én is eszköz lehessek. Kérem a testvérek imáit továbbra is!

Jézus Krisztusban szeretettel,

Szerdahelyi Miklós

Egyházi szociális munka hit nélkül?

A gondolatok és adatok konkrétan a német egyházzal kapcsolatban fogalmazódtak meg, de a tanulságok érvényesek egész Európára, sőt azon túl is.  

 

„Hol találkozhatunk manapság olyasmival, hogy például a Karitasz dolgozói örvendeznek – vagy egyáltalán törekszenek rá – hogy az emberek, akiknek a gondjukat viselik, például, hagyják magukat megkeresztelni, […mert a Katolikus Egyház alkalmazottai] tudják, hogy a keresztség fontos eleme a Krisztushoz tartozásnak?” 

 

A kérdést Stefan Oster, Passau püspöket teszi fel a  July 22-i  Facebook üzenetében. Teszi ezt annak kapcsán, hogy 1960 óta a templomba járó katolikusok aránya ötödére(!) esett, miközben az egyházi alkalmazásban lévők száma pedig meghétszereződött(!) Németországban, elsősorban a karitatív szférában alkalmazottak miatt. A német egyház nagyon közel van az emberekhez, a bajbajutottakhoz, a szegényekhez és a betegekhez, írja a püspök, de ennek úgy látszik köze sincs az evangelizációhoz, a hit átadásához, és a hit öröméhez sem.

 

Az a naiv elgondolás, miszerint a jó cselekedetek és az életpélda önmagában (szavak és explicit evangelizáció nélkül) Krisztushoz vezetnék az embereket ezúttal is elbukik a tények talaján; amellett ez az elgondolás, hogy az Egyház tanításának is ellent mond. Szent VI. Pál az Evangelii Nuntiandi (1974) kezdetű apostoli buzdítása 22. pontjában így fogalmazza ezt meg:

„A kifejezett hithirdetés is szükséges:

Hosszabb távon azonban az élet legszebb tanúságtétele is kevés, ha nem kíséri és igazolja az, amit Péter apostol így fejez ki: „Adjatok számot reménységetekről”[52]. Ezt a reménységünket ki kell fejteni a Jézus Krisztusról szóló világos, egyértelmű beszéddel. A Jó Hírt, amelyet először az élet tanúságtétele mutatott be, előbb-utóbb az élet igéjével is hirdetni kell. Addig nem lehet szó teljes értékű evangelizációról, amíg nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten Fiának nevét és tanítását, életét és ígéreteit, Országát és misztériumát. „

Ám a passaui püspök valami még aggasztóbbra hívja fel a figyelmet: az Egyház büfé-katolikusok (értsd: amolyan „a maguk módján hívő katolikusok”) tömegeit foglalkoztatja, akik nem lelkesek a hitükért, nem is ismerik, sőt, sokszor nyílt ellentmondásban vannak a katolikus hittel, válogatnak a tanítások között, továbbá sokan nem járnak misére, és nem imádkoznak stb… Így aztán nem csoda, hogy karitatív munkájuk ellenére sem vonzanak új megtérőket az Egyházba.

 

A Oster püspök úr panasza az általános kórkép mellett a Német Püspöki Konferencia által idén megszavazott egyházi munkatörvényre vonatkozik, amely az eddigiekhez képest is jelentősen csökkenti az elvárásokat az egyházi alkalmazásban lévők felé, ami a hitéletüket vagy az élethelyzetüket illeti. Továbbá megjegyzi, hogy ezt a munkatörvényt a német egyház önként vállalja, semmiféle külső nyomás, vagy kényszer nem erőszakolta ki ezt a fordulatot.

 

 

Hova tartunk ezzel? Mi a cél?   

Szerinted mi legyen a szinódus legfontosabb kérdése?

Szerinted mi legyen az októberi szinódus legfontosabb kérdése? Tudjuk, a hírek milyen irányba mutatnak: az újraházasodottak áldozásának és a homoszexuális kapcsolatok elfogadásának kérdéseitől hangos a média. De ez-e ma a leglényegesebb? Aligha. Amellett, hogy mindkét kérdéskörben lehetetlenség lazítani a katolikus tanításon/gyakorlaton, nem is ezek a legfontosabb kérdések. De akkor miről kéne szólnia a családszinódusnak, hogy valóban a keresztény családok életének (értsd úgy is, mint „örök életének”!) a gondját viselje?

A katolikus családok fő problémája Mark Pilon atya szerint sokkal inkább a fogamzásgátlás, mely elmondhatatlan kapcsolati és lelki károkat okozott, ahogy az VI. Pál pápa meg is jövendölte Humanae Vitae című enciklikájában. A katolikus hívek és pásztorok jelentős része ugyanis inkább csatlakozni kívánt a szexuális forradalommal kísérletező nyugathoz, mintsem hogy hű maradt volna az élet Istenéhez, aki a szexualitás fantasztikus ajándékát intim módon összekapcsolta a termékenységgel.

Sokan azt gondolják, hogy a Katolikus Egyháznak nincsen kötelező érvényű tanítása a fogamzásgátlással kapcsolatban. Azt gondolják, hogy vannak esetleg javaslatok, de mindenképpen a felelős és felnőtt keresztények lelkiismeretére van bízva, hogy alkalmaznak-e fogamzásgátlást a családtervezésben. De ez tévedés, mely csakis azért terjedhetett el, mert sok tanító „nyuszi” volt felvállalni a hagyományt és a pápák tanítását e kérdésről, vagy mert nem hitt benne. E kérdésben nem jogos a bizonytalanság, vagy a különvélemény, akkor se ha bizonyos papok, vagy TCST-s tanácsadók „kegyesen” rábízták a lelkivezetett lelkiismeretére - Jézus malomköves figyelmeztetése jut eszembe… -. Ott a hivatalos tanítást a katekizmusban. "Minden házastársi aktusnak természete szerint (per se) az emberi élet továbbadására rendeltnek kell maradnia". És „Ezzel szemben önmagában rossz "minden olyan cselekedet, mely -- akár a házassági aktust megelőzően, akár annak végrehajtása közben, akár természetes következményeinek kibontakozása közben -- célként vagy eszközként szándékosan megakadályozza az élet továbbadását"”. És „A házastársak szándékának helyessége nem igazolja erkölcsileg elfogadhatatlan eszközök használatát (például a közvetlen sterilizációt vagy a fogamzásgátlást).”

 

Ez a probléma persze rejtett. Egyrészt azért, mert a tanítók nem tanították híven a fogamzásgátlás gonoszágát, így sok katolikus még csak nem is hallott erről a problémáról. Másrészt, lévén koruk gyermekei, a katolikusok is sokan „alapjogként” tekintenek a fogamzásgátlásra, melynek tükrében hallatlan, irrealisztikus és felháborító a katolikus tanítás, miszerint a fogamzásgátlás önmagában véve, eleve rossz és bűnös.  

Ezért, noha az érintett katolikus családok többsége nem gondolja, hogy a fogamzásgátlás volna a legnagyobb problémája, ebben épp úgy téved, mint a drogfüggő, akik elsősorban nem a függősége ellen küzd, hanem az aznapi adag megszerzésén fáradozik.

A világi sémák alapján elgondolt szexuális kapcsolat, mint ideál (vagyis az igényszerinti és következmény nélküli aktusok, még ha azok házasságon belül is történnek) valóban droghoz hasonló függőségben tart sok katolikus családot is, és képtelenné teszi őket az életet belátása szerint ajándékozni vágyó Isten befogadására otthonaikba. A kihasználás, a pornó, a válás, a hűtlenség, az abortusz és a mindezek feladása nélkül követelt jog az Eucharisztiához, csak következményei a fogamzásgátló mentalitásnak. A szinódus tehát megerősíthetné, elmélyíthetné a fogamzásgátlással kapcsolatos katolikus lelkipásztori gyakorlatot.

Regis Scanlon atya szerint viszont a szinódus középpontjában az Eucharisztiának kéne állnia. Krisztus valóságos testi és lelki jelenléte, teljes emberségének és teljes istenségének lehető legkonkrétabb ottléte a kenyér és a bor látszata alatt olyan hittétel, mely megváltoztatja az embert, ha az rádöbben Isten ebben megmutatkozó végtelen közelségére és szeretetére – viszont mely hittétellel meglepően sok katolikus elméletben sincs is tisztában, hát még a személyes hite és az istenimádás területén. Az Eucharisztiát újra a középpontba kéne állítani, a család középpontjába! Újra hinni kéne benne, és térdre borulni előtte!

A többi pedig magától megoldódna. Ha hinnénk és megélnénk a valóságos jelenlétet az Eucharisztiában, aligha kerülhetne napirendre a liberális agenda, mely az újraházasodottak áldozására és a homoszexuális kapcsolatok elfogadására irányul.

Szerinted mi lehetne a szinódus legfontosabb kérdése?

Javasol cikkek:
Miben lehetne jobb a 2015-ös szinódus? 
Ferenc pápa elkeserít: nyulak, szex és botrány okozás



 

Isten viszonya a halál kultúrájához

Moloch istennek áldozók

Dr. Peter Kreeft Culture War című előadása alapján:

Ha az Élő Isten, az „élet Istene” nem válaszol ítélettel a halál kultúrájára, akkor Isten nem Isten. Ha Isten nem tartja számon a sok százmillió ártatlan anyaméhben elpusztított gyermek kiontott vérét, akkor a Biblia Istene, Ábrahám Istene, a próféták Istene, az árvák és az özvegyek Istene, nem más, mint egy kitaláció, egy mítosz, egy tündérmese.

„Isten ítélkezik? De hát Isten megbocsátó” – vethetné közbe valaki. Isten valóban megbocsátó, de a bűnbánat nélküli ember elutasítja a bűnbocsánatot. A megbocsátás jellegéből fakadóan csak akkor működik, ha azt szabadon adják és szabadon fogadják is. Hogyan nyerhet bocsánatot egy erkölcsi relativista, aki azt gondolja, hogy nincs mit megbocsátani? (A relativista szerint minden relatív és semmi sem bűn, semmi nem elítélendő – legfeljebb az ítélkezés). Vagy hogyan nyerhetnek bocsánatot azok, akik a vallást a pszichológiával helyettesítik, és minden bajunk forrásaként az önbecsülés hiányát és a szexuális kielégítetlenséget azonosítják. Vagy hogyan üdvözítheti Jézus a farizeust, aki az ördög művének nevezi a szeme láttára történt isteni csodát?

„De Isten könyörületes” – vethetné közbe valaki. Igen, az. Ám nem könyörül Molochon, Baálon és Astorthon, a pogányok démon-istenein, és az őket imádó kánaánitákon sem, akik szertartásaik alkalmával tűzben égették el a saját gyermekeiket. Meglehet, hogy egyesek elképzelt istene könyörületes az emberáldozatot végzőkhöz - egyesek vágyainak istene, egyesek vallási nézeteinek isten talán - , de a Biblia Istene nem. Olvasd az Írásokat! Nézd az adatokat!

„De Isten nem az Újszövetségben van végleg kinyilatkoztatva, ellentétben az Ószövetség mogorva Istenével? Nem az édes és együttérző Jézus-e az igazi Isten, ellentétben a harcias és dühös Jehovával, aki csak az ókori ember kreálmánya?” A szembeállítás eretnekség: az Ó- és az Újszövetség Istene azonos. Nem más ez, mint az ősi markionista tévtan a második századból, mely felüti a fejét újra és újra. Az adataink alapján ezt a gondolkodást nem tűrhetjük meg magunk között. De milyen adatok alapján? Természetesen isteni adatokról, a kinyilatkoztatásról van szó, amit/akit Isten Igéjének is nevezünk. Az Ige, aki megtestesült, azt mondta, hogy "Én és az Atya egy vagyunk", és ezzel maga utasítja vissza a markionista eretnekséget. Jézus és JAHVE szembeállítása a kereszténység alapjait kérdőjelezi meg: Jézus identitását, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének egyszülött fia.

Miért nem hagyjuk, hogy Jézus a maga nevében beszéljen? Ő nagyon szívesen megteszi, csak merjünk meghallgatni a mondanivalóját! Mit mond az Írás, mik az adataink? Nézzük meg hogy az édes, együttérző Jézus, mit mondott a kánaánitákról és bűneikről, a halál ókori kultúrájáról! Évezredekkel ezelőtt a kánaániak a Gyehenna völgyében mutatták be csecsemőáldozataikat a démonoknak, Jeruzsálemtől nem messze. Kultúrájuk a meggyilkolt gyermekek temetője volt, akárcsak a mi kultúránk.

Amikor a kiválasztott nép behatolt az ígéret földjére, a béke Istene megparancsolta nekik, hogy irtsák ki azt a démoni kórságot, amit a kánaániták jelentettek. Ennek bevégeztével is, a zsidók nem mertek lakni, vagy akár keresztül haladni azon a völgyön, hanem a hulladék elégetésére használták. Éjjel nappal égtek a tüzek (nem volt gyufa, hogy mindig újragyújtsák). Így a Sátán kánaánja, Isten szemétdombjává vált.

Az édes és együttérző Jézus ezzel a képpel írta le a poklot gyehennaként, és megmondta a nép vezetőinek, hogy útjuk oda vezet, és azt is, hogy sokakat, akik követik őket, magukkal visznek a pokolra. Azt mondta: Annak, aki e kicsik közül egyet is bűnbe visz (ezt jelenti ugyanis a megbotránkoztatás), annak jobb volna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ezek az adataink. Ez az igazi Jézus. És Jézus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Nem hiszem, hogy Jézus a huszadik században elkezdett volna hungarocell malomköveket gyártani külön a modern ember számára…

„De Istenre nem a szeretet jellemzőbb inkább, mint a harciasság?” Hamis vagy-vagy dilemma! Isten annyira szeret, hogy harcol azért, akit szeret. A kérdés figyelmen kívül hagyja, hogy milyen is a szeretet: az igaz szeretet ellentétben a trivializált érzelgősséggel. Milyen is az a szeretet, ami Isten? A Szeretet háborúban áll a gyűlölettel, a kegyetlenséggel, az árulással, a hazugsággal és az önzéssel. Az igazi Szeretet harcol. A szülők talán ezt jobban értik, mint a fiatalok. Hollywood és a romantikus regények szeretete lehet, hogy kimerül a szerelemben és az együttérzésben, de az apai és az anyai szeretet küzdelem is. Isten szeretet, igaz, de milyen fajta szeretet? Nézzük meg az adatainkat: az Írások a Teremtés könyvének harmadik fejezetétől egészen a Jelenések könyvének 20. fejezetéig e harcról szólnak. Az út, az elvesztett paradicsomból, egészen a paradicsom visszaszerzéséig vérben úszik. A történet középpontjában a kereszt áll, mint egy kard a világ szívébe döfve. A spirituális hadviselés motívumai keresztül-kasul át szövik az egész Szentírást és egyetlen szent életéből és írásaiból sem hiányoznak.

Ám ez a harc a mi világképünkből, a családjaink kereszténységéből, és a hittanóráinkból szinte mindig kimarad. Ha az emberek a spirituális háborúról hallanak, olyan meglepetten néznek, mintha egy másik világba léptek volna. És ez így is van. Akárcsak a Narnia krónikákban. A ruhásszekrényből kilépve, túl a dohos prémeken és bundákon, melyek a fülledt hedonizmust és vallásként álcázott pszichológiát jelképezik, hirtelen Narnia hideg szeleit érzik, ahol a világ trónját a gonosz Jégkirálynő bitorolja, és Aslan nem egy plüss oroszlán, hanem a felkelő sereg hadvezére. A Bibliában Jézussal a királlyal találkozunk és nem a „Jézuskával” a plüssállattal. Akik eddig a holdon nyaraltak, azokat Isten hozta itt Földön! 

De kik is az ellenségeink? Folytatás következik...

Baba testrészeket árul az abortusz óriás

A sztori igaz. Videóra vették, amint Dr. Deborah Nucatola, a Planned Parenthood  amerikai abortusz szolgáltató óriás egyik vezető munkatársa baba darabokat árul a magukat kutatóknak kiadó nyomozóknak. A hölgy kedélyesen cseveg a magzatok májáról, végtagjairól és a koponyájukról (van megrendelőlap is!) miközben egy elegáns étteremben falatozik. A beszámolót Szabados Ádám blogjáról vettem át. A Kongresszus talán nyomozást kezdeményez a hírek szerint. A Planned Parenthood mindent tagad és vádaskodik. Dr. Deborah Nucatola Twitter oldala törölve lett.

Beszámoló:
Az interneten napok óta kering ez a sokkoló videó. Azt hiszem, az ISIS rémtetteit leszámítva mostanában kevés elborzasztóbb dolgot láttam ennél. Nem tudom máshogy mondani: a felvételen a jogokért harcoló, álszent, liberális nyugatot látjuk pőrére vetkőztetve. Saját világunkat. Még mindig a videó hatása alatt írom ezt a bejegyzést, émelyegve, mint a Mátrix vagy a Saul fia megnézése közben. A nagyobb hírportálokat is megjárt felvételen a Planned Parenthood nevű – az Obama adminisztráció által kiemelten támogatott – amerikai szervezet egyik vezetője rejtett kamera előtt mesél arról – salátát majszolva és vörösbort kortyolgatva –, hogy melyik magzati szerv mennyibe kerül és hogyan jutnak hozzá. (Aki nem hallott még a Planned Parenthoodról, ez egy abortuszpárti, pro-choice szervezet, az amerikai liberális társadalompolitika egyik fontos ikonja.) 

„Egy példány valahol 30 és 100 dollár között van” – mondja Dr. Deborah Nucatola a szervkereskedőnek álcázott ügynök árakat firtató kérdésére. „A legtöbben májat akarnak vásárolni” – kotyogja ki a kiterjedt szervezeti hálózatot működtető Planned Parenthood-vezető, miközben bekap még egy falatot és leöblíti egy kis fűszeres borral. „A műveletet ultrahangos irányítással végezzük, hogy tudjuk, hová kell a csipeszt rakni. A calvarium – a fej – a legnagyobb rész, de a többi általában egyben ki tud jönni. (…) Aztán már csak arra kell figyelni, hogy a fogókkal hová nyúlunk (…) elég ügyesek vagyunk abban, hogy szívet és májat nyerjünk ki, mert azokat nem zúzzuk szét, inkább valahol felette vagy alatta nyomjuk össze /a magzatot/.” „Megpróbáljuk megváltoztatni a calvarium fekvését, mert ha a fej van elől, nem elég a tágulás…”

Dr. Nucatola tovább fecseg, és arról is kedélyesen beszámol, hogy egyes kereskedőknek alsó végtagokra van szükségük, talán az izomzat miatt, ezt ő nem tudja, mások tüdőt és szívet rendelnek, de leginkább a máj az, amire állandó a kereslet. Kis technikai módosításokkal és az abortuszt végző orvossal való folyamatos párbeszéd által megoldható, hogy az éppen keresett szervet szedjék ki az akár 24 hetes korban lévő halálra ítélt, széttrancsírozott magzatokból. Nucatola hangsúlyozza, hogy profi szervezetről van szó. „Tegnap nyolc eset volt például, és én pontosan tudtam, melyik esetben milyen esélyekkel tudjuk kinyerni a szükséges szerveket, ennek megfelelően hoztam meg a döntéseket. Úgyhogy nagyon megéri már reggel átfutni a rendeléseket…” (A rendelések részleteit a videón is látható űrlapon lehet előzetesen rögzíteni.)

9 dolog Ferenc pápa „öko-enciklikájából”, ami nem lesz hangsúlyozva a médiában

1) Az enciklika, mely a teremtett világ és a mai társadalom kapcsolatával foglalkozik, címét Assisi Szent Ferenc egyik verséből kapta: Laudato Si (Áldott légy…) – ez a felütése a szent énekének a Teremtőjéhez, és a világ Teremtőjéhez. A Szent Ferenc-i áhítat mellett, mely a természetet teremtésként csodálja, a Ferenc pápa által választott címadó vers ízig-vérig katolikus is: kevéssé ismert, hogy a vers később arra figyelmeztet, hogy „jaj annak, akit halálos bűnben ér a halál”.


2) A Teremtő több mint a „természet+evolúció”: (75) Az a spiritualitás, ami megfeledkezik arról, hogy Isten mindenható és teremtő, nem elégséges. (77) A világ teremtése döntés kérdése volt, nem a káoszból véletlenül emelkedett ki, nem is Isten önmegvalósítása, öntudatra ébredése. Minden teremtmény, még a legcsekélyebbek is Isten végtelen szeretetének és gyöngédségének tárgyai. A teremtett dolgokból Isten hatalmára és szerető irgalmasságára következtethetünk.

3) Az emberi ökológia azt jelenti, hogy értékeljük a férfiság és nőiség közötti különbséget: (155) A természeti törvény az ember természetébe van írva, ahogy XVI. Benedek pápa is tanítja, az ember ökológiája azt jelenti, hogy „az embernek van természete, és azt tiszteletben kell tartania, nem manipulálhatja önkényesen”. A testünk Isten ajándéka [nem az emberé a saját teste], és ennek elfogadása a kulcs ahhoz, hogy az egész teremtést ajándékként fogadjuk el. Nem egészséges az a hozzáállás, hogy a szexuális különbségek eltörölhetőek, csak mert nem tudunk már velük mit kezdeni.

4) Ne öljétek meg a kisbabákat és az öregeket: (120) A környezetvédelem összeegyeztethetetlen az abortusz igazolásával. Hogyan mondhatjuk, hogy óvni kell más törékeny és kiszolgáltatott teremtményeket, ha közben nem védjük az emberi embriókat, még ha azok kényelmetlen helyzetet is eredményeznek? (136) Az ökológiai mozgalmak, amik helyesen a környezet integritásának védelmét és bizonyos tudományos kísérletek korlátozását követelik, sokszor elfelejtik ugyanezeket az elveket alkalmazni az emberi életre. Az emberi élet elidegeníthetetlen értéke független annak fejlődési stádiumától. (91) A természet iránt érzett felelősségünk nem lehet valódi, ha közben nincs bennünk gyöngédség és törődés minden embertársunk iránt. Nyilvánvalóan önellentmondásos törekvés a védett fajok védelme anélkül, hogy az emberkereskedelemmel, a szegényekkel, vagy a nem kívántságuk miatt pusztulásra ítélt apró emberekkel is foglalkoznánk.

5) Nem a túlnépesedés a probléma: (50) A népesség növekedése teljesen összeegyeztethető a közös fejlődéssel. A népességnövekedést hibáztatni az extrém és szelektív fogyasztás helyett annyit tesz, mint hogy nem nézünk szembe a helyzettel.

6) Az igazi ökológia igazi antropológiát feltételez: (118) Az embert nem lehet egyszerűen a többi lénnyel egy szinten kezelni. Az emberektől nem várható, hogy felelősséget érezzenek a világ iránt, hacsak nem egyben elismerjük az egyedi [állatokét felülmúló] képességeiket a tudásra, az akaratra, a szabadságra, és a felelősségre. (65) A teremtő mindannyiunknak azt mondja: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek” (Jer 1,5), ezért mi Isten szívében fogantunk meg, mi mind „kívántak” vagyunk, mind kellünk.

7) Az igazi változás kulturális és nem csak politikai: (123) Ha a kultúra romlott, és az objektív igazság, valamint az egyetemes elvek már kikoptak a köztudatból, akkor a törvény szükségképpen önkényesnek hat. (211) Csakis az erények segítségével lesznek képesek az embere elköteleződni önzetlenül a természet mellett.

8) Az Egyház nem dönt el tudományos kérdéseket: (60) A progresszivisták azt állítják, hogy természetvédelmi kérdések majd megoldódnak maguktól a fejlődés természetes velejárójaként. A spektrum másik oldalán viszont úgy tekintenek az emberre, mint aki önmagában veszélyezteti a globális ökoszisztémát, ezért csökkenteni kell az emberiség számosságát. E kettő szélsőség között az átfogó megoldáshoz sokféle felvetésre és dialógusra lesz szükség. (188) Bizonyos kérdésekben nehéz széleskörű egyetértést találni; ismét mondom: az Egyház nem akar eldönteni tudományos kérdéseket, és a politikát sem kívánja helyettesíteni.

9) Szűnjék meg a cinizmus, a szekularizmus és az erkölcstelenség: (229) Szükségünk van egymásra, hogy felelősséget tudjunk vállalni az emberekért és a világért. Elég volt az erkölcstelenségből, és elég volt az etika, a jóság, a hit és az őszinteség meghurcolásából! Ideje elismerni, hogy a könnyelmű felszínesség nem tett nekünk jót.

Az kiemelt gondolatok összefoglaló jellegűek, a teljes szöve angolul itt olvasható.
 

Modern melegmozgalmak ideológiái vs. a katolikus és az ókori görög felfogás

A pécsi egyházmegye honlapjáról:

A katolikus egyház házasságfelfogásának és házasságteológiájának alapja az az egyszerű meghatározás, mely szerint a házasság egy férfi és egy nő életközössége. Ma azonban egyre nagyobb hangerővel fogalmazódik meg az a vélemény, hogy egyszer szükségképpen eljön majd a pillanat, amikor másokhoz hasonlóan a katolikus egyház is belátja, hogy ez a meghatározás idejétmúlt, meghaladott, szűkös és kirekesztő.
Ez a pillanat soha nem fog eljönni. Azért nem, mert a házasság természetjogi alapú felfogása nem elszigetelt, könnyen kicserélhető eleme a katolikus tanítás egészének, hanem az egyik legfontosabb tartóoszlopa. Az első emberpár: a férfi és a nő teremtésének és egységének misztériumában ugyanis már eleve benne volt a megváltásnak, Krisztus és az Egyház egységének misztériuma (vö. Ef 5,29-33). A házasság tehát a legnagyobb misztérium egyik pillére. Ha egy ilyen oszlop kidől, az egész épület összeomlik. Néhány protestáns egyházi közösségben az elmúlt évtizedekben megtörténhetett a gyökeres tanbeli fordulat a házassággal kapcsolatban, de ott ez a változás nem érintett statikai elemet, mert bár a szegletkő ugyanaz, más tervrajz szerint húzták fel az épületeiket. A házasságot csak a katolikus és az ortodox egyházak tartják szentségnek. Mivel azonban katolikus és ortodox felfogásban a házasság szentség, s mert a szentségteológia szerint a szentségekben a természetfölötti a természetesen keresztül fejti ki hatását, ezért a házasság szentségének természetes alapját illetően sem várható semmilyen tanbeli átértelmezés sem katolikus, sem ortodox részről. Jézus Krisztus férfinak született egy nőtől, aki egy férfival élt törvényes házasságban.
A katolikusnak mondott Írországban a közelmúltban lezajlott népszavazás eredményeként hamarosan a következő értelmű meghatározás kerül be az alkotmányba: „a házasság a jog szerint két ember között köthető, tekintet nélkül a nemükre.” Bármi legyen is egy népszavazás eredménye, csöppet sem befolyásolja a katolikus egyház tanítását. Az ír népszavazás természetesen fölvet számos, a katolikus egyházat, elsősorban az írországi katolikus egyházat érintő kérdést, s ezekről nyilván számos megfelelő elemzés készül majd. Van azonban ennek a népszavazásnak egy olyan következménye is, amely sem nem írországi, sem nem katolikus belügy, hanem egy elterjedt érvelési hiba, egy mítosz, egy hamis tézis.
A népszavazás után ismét találkozhatunk azzal az érvvel, amely szerint a kereszténység megjelenése előtt az ókori Görögországban természetesnek tartották azonos nemű személyek szerelmét és szexuális kapcsolatát. Ilyesmit mondanak azok, akik nem ismerik a szexualitástörténeti kutatásokat, elsősorban Kenneth Dover és Michel Foucault munkáit. Tudniillik az efféle kapcsolatot a kereszténység megjelenése előtt sem tartották természetesnek, nem volt általánosan elfogadott. Ahol elfogadott szokás (!) volt, ott íratlan törvények szigorúan szabályozták. Ha valaki például a Kr. e. 5. századi Athénben mozgalmat indított volna azért, hogy azonos nemű személyek kapcsolatát házasságnak nevezzék, és ezt iktassák törvénybe, akkor az illetőt azonnal halálra ítélték volna a törvények lerombolása és a polisz felforgatása miatt.
És ami sokak számára ennél is meglepőbb lehet: a katolikus egyház homoszexualitásról megfogalmazott tanítása jóval több és mélyebb hasonlóságot mutat az ókori görögök homoszexualitással kapcsolatos felfogásával, mint a modern melegmozgalmak ideológiái.
Egyezés van a következő tézisekben:
1. A szexuális hajlamok és vonzalmak természetesek.
2. A szexuális hajlam irányulhat azonos vagy ellentétes nemű emberre.
3. Hajlamaik különbsége alapján nem diszkriminálhatunk embereket.
4. Másként kell megítélni a szexuális hajlamot és a szexuális aktust.
5. A homoszexuális aktus mint a gyönyörszerzés módja mindkét fél részére: természetellenes.
6. Természettől adott a férfi és a nő különbsége, amely a férfi és a női nemi szervek felépítésében és működésében nyilvánvalóan megmutatkozik.
7. Az egyén teste által összetett közösségi-társadalmi viszonyrendszerbe tagolódik.
8. Önmagunkkal és másokkal szemben felelősek vagyunk azért, hogy miként engedünk utat hajlamainknak és vágyainknak.
9. Az emberi együttélés, a társadalom működése szempontjából mindenkitől elvárt bizonyos fokú önuralom gyakorlása.
10. A polisz, a társadalom alapja a férfi és a nő házassága.
11. Csak egy férfi és egy nő törvényesen megkötött szövetsége nevezhető házasságnak (gamosz).
A katolikus tanítás akkor sem áll ellentétben a klasszikus görög szexuális etikával, amikor „objektíve rendetlennek mondja a homoszexuális hajlamot; amikor mind a passzív, mind az aktív fél részéről természetellenesnek tartja a homoszexuális aktust; amikor az ilyen szexuális cselekedetnek semmilyen formáját nem fogadja el; amikor megköveteli a házaspároktól a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokról való lemondást. Ezek ugyanis a klasszikus görög filozófiai és etikai hagyomány egyik meghatározó, elsősorban Platón nevével fémjelzett vonulatának tanításai. E tanítások majd a Kr. e. I-II és Kr. u. I-II. századi görög-római filozófusok és az őket olvasó keresztény teológusok munkásságában a korábbinál is hangsúlyosabbá válnak.
Az úgynevezett „melegházasság” olyan újítás az európai társadalmak jogrendjében, amelynek a görög-római-zsidó-keresztény kultúrában nincsenek sem történelmi, sem filozófiai, sem teológiai, sem jogi, sem politikai-intézményes, sem nyelvi-fogalmi előképei. Jó, ha ezt tudjuk.
Heidl György
http://www.pecsiegyhazmegye.hu/2015/05/meleghazassag

Miben lehetne jobb a 2015-ös szinódus?

 

A 2014-es családszinódus sok szempontból ellene ment Ferenc pápa családról alkotott bátor víziójának:

1) A szinódusnak a családok bátorításáról, és a fiatal párok buzdításáról kellett volna szólnia: arról, hogy a katolikus házasság egy fantasztikus kaland Istennel. Ennek ellenére a szinódus elsősorban azokat hozta lázba, akik arra számítottak, hogy az Egyház végre felzárkózik a szexuális forradalomba már belebukott többi felekezet mellé.


2) A szinódus metodológiája nem engedett elég teret az Örömhírnek. Igen voltak tanúságtételek – mellékesen -, de a központban a sajtókonferenciák és a problémás családi helyzetek kerültek.

3) A szinódus határozottan világiasra kerekedett. A Szentföldről visszafelé a repülőúton Ferenc pápa azt mondta, hogy a szinódus a családok globális helyzetével fog foglalkozni, és hogy „nem tetszik” neki, hogy a polgárilag újraházasodottak ügye dominál. A világ elvárása az volt, hogy a szinódus a válásról, a házasság előtti együttélésekről/szexuális kapcsolatokról, és az egyneműek „házasságáról” szól majd. A szinódus Ferenc pápa akarata ellenére is engedett ennek a nyomásnak.

4) A szinódusi folyamatok és hírek manipulálása méltatlanok voltak a római kúriához, melyet a Szentatya szinte naponta int a pletykálás, intrikálás és az ambíciók követése ellen. A résztvevő püspökök egymástól függetlenül nyilvánosan tették szóvá a színfalak mögötti manipulációt, mely a szelektív híradásban nyilvánult meg. A manipuláció a félidős riportban csúcsosodott ki, ami ugyan sikeresen bekerült a világi sajtó címlapjaira, csak éppen a résztvevők véleményét nem tükrözte híven. Ferenc a pápaság „leprájának” nevezte a vatikáni hatalmi játszmákat, pedig a szinódus épp ebben jeleskedett a Szentlélekre való hangoltság helyett.

5) A szinódus visszájára fordította a Szentatya perifériák iránt érzett preferenciáját és az „régi közepet” helyezte ismét a középpontba. A világ legbürokratikusabb, legakadémikusabb, és leggazdagabb nemzeti egyháza – Németország – teljesen aránytalan befolyást kapott az egyre zsugorodó lendületéhez, életerejéhez és keresztény tanúságtevő képességéhez képest. Mindeközben a perifériák fiatal egyházai félre lettek állítva és még gorombáskodtak is velük. Mintha megint 1869 lett volna, amikor is az I. Vatikáni Zsinaton a résztvevők bő fele olasz és francia püspökökből állt össze. A zsenge afrikai és ázsiai kereszténység hangját elnyomták az intézményesült európai kereszténység problémái. Ferenc Egyházában a gazdagoknak nem jár több beleszólás, mint a szegény testvéreknek, noha a szinóduson épp ezt láttuk.

6) A szinódus nem kifelé nyitott, hanem saját magával volt elfoglalva. Ha fontos hírértéke van annak, hogy melyik bíboros kerül be a szövegező bizottságba és melyik nem, akkor épp annak a veszélye áll fent, ami ellen Ferenc pápa intett: hogy a szinódus magába fordul.

7) A szinódus nem a kollegialitás jegyében nyilatkozott meg. Ferenc pápa azt akarta, hogy „közös utazás” legyen, de ezzel ellentétben a szinódus menedzserei szolgálat helyett irányították az eseményeket.

8) A félidős jelentésben olybá tűnt, mintha a szinódus megfeledkezett volna a bűnről (egyáltalán nem volt említve a riportban). Azért is megdöbbentő mindez, mert Ferenc pápa magát „bűnös emberként” jellemzi, és beszédei középpontjában a bűnbocsánatkor megtapasztalható isteni irgalmasság áll. A Szentatya a bűnről és az irgalomról együtt beszél, de a szinódus mintha megfeledkezett volna az előbbiről, ami ugye az utóbbi jelentőségét is csökkenti.

9) Ferenc pápa II. János Pált a szentté avatásán „a családok pápájának” nevezte. A szinódus róla is szinte teljesen megfeledkezett, pedig a Szent II. János Pál nevéhez fűződő Familaris Consortio és a Test teológiája a szinódus kiinduló pontját képezhették volna. Ami az irgalmasságot illeti, a lengyel pápa arról is írt egy egész enciklikát, tanítását mégis figyelmen kívül hagyták.

10) Egyház szerepe a világban olyan, mint a csatatér-menti kórházé. A modern világtól sebzett és elidegenült lelkek gyógyulásához azonban fel kell ismerni és nevén kell nevezni a rosszat, a gonoszat és a bűnt. Az eldobható kapcsolatok kultúrájában szocializálódottaknak, és a szexuális forradalom által kisemmizetteknek olyan orvosokra van szükségük, akik helyesen diagnosztizálnak. Ezt a hiányosságra mutatott rá a pápa a szinódusi záróbeszédében, amikor azok irgalmasságáról beszélt, akik előbb kötöznék be a sebet, mielőtt ellátták volna.

Az Egyház most a következő szinódusra készül. Vajon Ferenc pápa szándéka szerint alakul majd? Megmutatkozik-e majd az Egyház missziója, vagy leragad a világiasságban, mint a 2014-es szinódus?


http://www.ncregister.com/daily-news/11-ways-the-synod-failed-pope-francisg-vision/#ixzz3K6gX8xJf

Egyenlőség az emberek között, de nem a vallások között

(A hír régi, de az üzenet igaz. Amato azóta bíboros, és Apostoli Szentszék Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa)
Vatikán Állam _ A vallások közötti párbeszéd iránt érdeklődő katolikus keresztényeknek tudniuk kell, hogy az egyenjogúság a résztvevő személyek között áll fenn, és nem az általuk képviselt vallások között, mondta Angelo Amato érsek, a Hittani Kongregáció titkára.

„Az a tény, hogy ma vallások sokaságát kínálják nekünk, nem jelenti azt, hogy ezek egyformán igazak is lennének” – nyilatkozta az érsek az Osservatore Romano, vatikáni napilap november 8-i számában, egy interjúban.  Amato érsek a riportban utalt az előzőleg megtartott konferenciabeszélgetésre is, melynek címe: Tanúskodni Krisztusról, az egyetlen megváltóról a sok vallású társadalmakban.

„A vallásközi párbeszéd, melynek célja a népek közötti béke előmozdítása, nem zárhatja, és nem is zárja ki az igazsághoz és a keresztény hithez való megtérés lehetőségét, de figyelembe veszi a személy szabadságát és méltóságát” – mondta. Majd felhívta a figyelmet, hogy „sajnálatos módon a katolikus teológia egy bizonyos áramlata, mely ezzel a párbeszéddel foglalkozik, zsákutcába jutott, mivel addig az önellentmondásig merészkedtek, hogy minden vallás elvezethet az üdvösségig”.

„Az egyenlőség, mely a párbeszéd előfeltétele, az emberekre vonatkozik, akik egyforma méltósággal és szabadsággal vehetnek részt a dialógusban, de nem vonatkozik a párbeszédet folytatók hitének tartalmára” – jelentette ki Angelo Amato, és mint mondta, „a párbeszédben résztvevő keresztény nem hallgathat a hitéről, mely Jézusban gyökeredzik”.

A kereszténység igazságait, mondta a vatikáni érsek, „természetesen nem lehet erővel rákényszeríteni senkire, figyelembe kell venni az egyén szabadságát és lelkiismeretét”.

„Párbeszédünk hasznos és szükséges, de nem szabad túlságosan a középpontba helyezni, ugyanis igazi értelmét csak keresztény hitünk összefüggésében nyeri el” – mondta zárásképpen a Hittani Kongregáció titkára. „Az erős és egészséges elkötelezettség a saját hitünk iránt a legjobb belépő a más vallásokkal folytatott párbeszédhez”.