Először is, köszönöm a kérdést, és szeretném megdicsérni őt, hiszen helyes, hogy ésszel is megvizsgáljuk a hitünket. Egyfelől jobb őszintén és átgondoltan nem hinni, mint félszívvel és megszokásból vallani, hogy keresztények vagyunk. Másfelől a kérdések nem jelentenek feltétlenül hitetlenséget, ugyanis ezer kérdés sem ér fel egy kétellyel. A jó kérdések és az őszinte szív együtt mindenképpen Istenhez visz közelebb: ez pontosan a katolikus álláspont, hiszen katolikusként a megalkuvás nélküli igazságban hiszünk – végső soron Jézusban, aki maga az igazság. Vagyis hit és értelem között (amennyiben a hitünk igaz) definíciószerűen nem lehet soha ellenmondás. Így bármilyen őszinte kérdés végső soron csakis a hitre vezethet. Szóval lássuk a katolikus választ:
Azzal kezdeném, hogy az első századokban, a Római Birodalom politeista kultúrájában a keresztények hitét ateizmusnak nevezték (bizonyos fennmaradt levelekben, amit római helytartók írtak egymásnak a keresztény-jelenségről). Számukra a keresztények, akik tagadták az összes populáris római istent, ateistának hatottak. Mindezt azért hozom fel, hogy rávilágítsak arra, hogy nagyon sok múlik a használt fogalmak definícióján: hogy mit hogyan értünk.
És ez sajnos nem fér bele sok ember fejébe. Lehetséges, hogy hiába magyaráznánk a római helytartónak, hogy a keresztények tulajdonképpen nem ateisták, mert hisznek Istenben, csak éppen azt gondolják, hogy ő az egyetlen Isten és a többi mind hamis. Lehet, hogy a helytartónak nem férne ez a fejébe, mert neki az ateista az, aki nem hisz minden istenben. A politeizmusban ugyanis jellemzően minden istenben hittek, idegen népek isteneit sem kérdőjelezték meg létezésükben, legfeljebb hatalmukban, és nem áldoztak nekik.Szóval, ami az ateizmus régi vádját illeti, értjük, mi a félreértés, és ha valaki köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig az ateizmus definíciója az, hogy nem hiszünk Jupiterben, Neptunuszban és a császár istenségében, akkor ám legyen: ebben az értelemben a kereszténység ateista.
Ugyanígy manapság tipikusan muzulmán oldalról érkezik a vád, hogy a kereszténység nem is monoteizmus, hanem többistenhit, hiszen az Isten 1, ám a keresztények mégis három istent tisztelnek (Atya, Fiú, Szentlélek), és 1 ≠ 3, vagyis a kereszténység hülyeség, vagy legalábbis politeizmus.
A keresztény álláspont egyfelől tényleg nem magától értetődő, ám a vádakkal ellentétben nem is ellentmondásos.
1. A kereszténység nem hosszas filozófiai eszmefuttatás eredménye, hanem egy rendkívüli történeti esemény következménye, és mint ilyen, a szokatlansága épp a hihetőségét támasztja alá. A kereszténység nem olyan, mint amit ember kitalálhatott volna, hanem a valóság eredetiségének jegyeit viseli magán; azokat a jegyeket, amelyeket a modern tudomány tanít nekünk, és azét a különleges valóságét, ahol a várakozásainkkal ellentétben a maximálisan elérhető sebesség véges, vagy ahol van egy minimális hőmérséklet, vagy ahol a visszafordíthatatlan entrópia miatt az univerzum egy valódi kezdettől egy valódi végzet felé tart. Tehát a kereszténység szentháromságtana nem magától értetődő, hanem meglepő.
 |
| Isten megtestesülése: ha igaz, akkor minden más... minden jobb... minden furcsább... |
A muzulmánok (vagy a vád fenntartói) szajkózhatják naphosszat, hogy a kereszténység nem monoteizmus, a kérdés ugyanis azon múlik, hogy mit is értünk monoteizmus alatt. Ha ők az Egyistenben csak egy darab személyt engednek meg, akkor e definíció szerint való igaz, hogy a kereszténység nem úgy monoteista, mint az iszlám, vagy mint a judaizmus. Ám e korlátozás önkényes, és nem bibliai.Az igazán fontos kérdés tehát (amin meg is bukhatna a kereszténység koherenciája) az, hogy a szentháromságtan ellent mond-e a bibliai Egyisten fogalomnak. És a válasz az, hogy nem mond ellent, mindössze egy igen meglepő, előre ki nem agyalható változata annak. Sőt az Ószövetségben vannak ráutaló szakaszok, amelyek értelmét a zsidók legfeljebb találgathatják, de csak a jézuskövetők érthetik.
Mennyire meghökkentő a Szentháromság ténye?
A tanítás, mely szerint Isten noha egy lény, mégis három személy, igen meglepte a zsidókat. Jézus ezért volt elfogadhatatlan a számukra, ezért tartották Jézust istenkáromlónak, ezért akarták őt megkövezni, és ezért feszítették keresztre – mert ők is túl szűken értelmezték az Ószövetség egyistenhitét és nem voltak nyitottak a további kinyilatkoztatásra.
Az üzenet megdöbbentő volt még Jézus tanítványainak is, sokan otthagyták őt az isteni hatalmat követelő mondásai miatt, és egészen talán semelyikük nem hitt benne a feltámadás bizonyosságáig.
Hogyan alakult ki a szentháromságtan?
Az Isten Szentháromságban való meghatározását nem emberek készítették; a teológia tapasztalatokra épülő tudomány. Az egyszerű vallásokat készítették emberek; a kereszténység viszont nem kitaláció, hanem felfedezés. A zsidóknak már elég jó elképzelésük volt Istenről, amikor jött egy ember, aki azt állította, hogy ő a Fiúisten; de nem az a fajta ember volt, akit eszelősként szoktak elutasítani. Gondoskodott róla, hogy higgyenek neki. Újból találkoztak Vele, miután látták, hogy meghalt. S miután kis közösséget alakítottak, azt tapasztalták, hogy Isten valamiképpen bennük van: irányítja őket, és képessé teszi őket olyan dolgokra, amiket nem tudtak korábban megtenni - ahogy Jézus meg is ígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket. S amikor mindent végiggondoltak, úgy találták, hogy eljutottak a háromszemélyű Isten keresztény meghatározásához.
A legjelentősebb és a legértelmesebb elmélet a piacon:
 |
| A panteista isten: ez lenne személy feletti? |
Isten szeretet?
 |
| Isten lehet személyfeletti. és épp ezért lehet örök szeretet |
(Főleg C. S. Lewis alapján)
