Mire gondolok? Manapság sokat beszélnek arról, hogy Isten gyógyít bennünket a szeretete által, és hogy ez a gyógyulás a megoldás a bűneinkre is. Helyes!
A kiindulópont bibliai. Jézus is használja a betegség analógiát a bűnökre. Azt mondja, "nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket". A szövegkörnyezetből tudjuk, hogy Jézus ezt azért mondja, mert felrótták neki, hogy bűnösökkel és vámosokkal tölti az idejét. Nos Jézus elfogadja ezt a helyzet leírást, és mint oly sokszor most is az őt támadók szavaival mutat rá a tévedésükre. Jézus elismeri, nem pedig mentegeti az asztaltársaságát: Igen ők bűnösök, és hozzájuk jöttem, orvos vagyok és meg fogom őket gyógyítani. Viszont Jézus azt is hozzáteszi, hogy az igazakat nem jött hívni, vagyis: ha bárki közületek igaz volna, annak nem lenne szüksége a megváltásomra. Azt pedig, hogy minden ember bűnös és megváltásra szorul az ószövetség népe is jól tudta, így a Jézust kérdőre vonó farizeusok is. Tehát Jézus tulajdonképpen azt kommunikálta feléjük, hogy noha ti épp a bűnösökhöz való odafordulásom miatt vonjátok kétségbe a messiási mivoltomat, én mégis az orvos, a messiás vagyok, és a bűnösöket, amilyenek ti is vagytok és ők is, meg tudom gyógyítani, ám ha ti magatokat tisztának gondoljátok, mintha bűn nélküliek volnátok, akkor titeket nem foglak tudni meggyógyítani, mert nem jöttök hozzám.
Az betegség-bűn analógia jogos és gyönyörű. Természetesen, hiszen Jézus használja. A fő erőssége szerintem abban áll, hogy segít megértenünk az Isten viszonyát a bűnbe esett emberiséghez. Segít meglátni azt, hogy Isten nem moralizálásból tiltja a bűnt és parancsolja a hitet és az erényt, hanem, mert úgy aggódik értünk, mint egy anya a halálos beteg gyermekeiért, akik a bűn "betegségében" az örök halál felé sodródnak. Ennek a bűn-betegségnek az egyetlen orvossága pedig a megtérés, a hit, az Isten- és emberszeretet és az erény - egyszóval a kereszténység.
Isten szeretete gyógyít. Isten mindent megtesz a gyógyulásunkért. Semmi nem drága neki. Semmitől nem fog megkímélni se minket, se magát, hogy sikeres kúrának vessen alá. Egyedül a mi szabad akaratunk szabhat neki gátat.
Mi hát az átverés? A kortárs túlpszichologizált kultúrában azonban meghamisítják Jézus analógiáját: az egészet a visszájára fordítják. A hasonlított dolgot, a betegséget teszik meg kiindulópontnak, és a bűnről beszélnek úgy (ha egyáltalán szóba hozzák), mintha az kizárólag lelki sérültségünk és szeretethiányunk eredménye lenne, mintha a bűn "csak" betegség lenne. Ha bűn nem csak bizonyos értelemben hasonlít a betegségre, hanem a bűn egy betegség a betegség kifejezésünk biológiai vagy pszichológiai értelmében, akkor nem mi csináljuk, hanem elkapjuk vagy elszenvedjük, vagyis nem tehetünk róla. Ebből adódik az, hogy megtérés és bűnbánat helyett (ami Jézus gyógymódja), sült galambot várunk tátott szájjal, és mentálhigiénés előadásokra járunk hittanórák helyett. Ha valaki a sérült vagy beteg identitására játszik a bűnös identitás rovására, azzal épp a bűnei felelősségét hárítja, vagyis épp abban a betegségben mondja magát egészségesnek, amit Jézus gyógyítani jött. "Nem az egészségeseknek kell az orvos...", "...nem az igazakat jöttem hívni".
Legalizmus és pszicho-bábel: régi és új farizeusok. Jézus korában a megváltás ellenszere a farizeusok számára a legalizmus volt, vagyis a törvény aprólékos betartása miatt maguknak tulajdonított bűntelenség. Ez manapság nem nagyon vonzó megközelítés; ma a hittan szerepében tetszelgő pszichológia játssza a jó istenkapcsolat pótlékának a szerepét. A pszicho-bábel logikája szerint az ember hirtelen megszabadul bűneinek felelősségétől bűnbánat helyett, hiszen a bűn nem valódi, hanem csak analógia vagy archaizmus, a bűn tulajdonképpen betegség és sérülés, és megtévesztett ember megtérés illetve bűnbánat nélkül sütkérezik Isten gyógyító szeretetében. A farizeus azt hitte, mindent jól tett, ha a törvény kipipálva, a mai farizeus pedig azt hiszi, mindegy mit tesz, hiszen csak a lélek törvényét kell betartani, amit ő a saját lelke szubjektív törvényével azonosít.
Az eredmény tragikus. Jézus analógiájának az értelme éppen az, hogy ő a betegekhez, vagyis a bűnösökhöz jött, és nem azokhoz, akik tagadják a bűnüket. A farizeusok, az erkölcsi relativisták és a hittan helyett mentálhigiénét prédikálók pedig éppen a bűnbánatot teszik lehetetlenné saját maguk és vezetettjeik számára; ezáltal Jézus analógiájából kizárólag a figyelmeztetés szól nekik: nem hozzátok jöttem! Ki akarná ezt hallani az Úrtól azon a napon? A bűnt bagatellizálók számára a vigasztalás és a remény majd akkor fog szólni, ha nem csak gyógyulni akarnak a sérüléseikből, hanem e mellett és elsősorban a bűneiket is meg tudják bánni.
A bűnt bagatellizálók. A bűneinkről alkotott kicsinyes elképzeléseinket érdemes revideálni az evangélium tükrében. Az evangélium pedig ez: Jézus (nem mástól, hanem) a bűneinktől váltott meg minket, ingyenes szeretetből, és a megváltásunk ára igen nagy volt.
* A mentálhigiénével és a pszichológiával önmagában semmi baj, de a hittant nem helyettesítik, és meg sem másítják.
A kiindulópont bibliai. Jézus is használja a betegség analógiát a bűnökre. Azt mondja, "nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket". A szövegkörnyezetből tudjuk, hogy Jézus ezt azért mondja, mert felrótták neki, hogy bűnösökkel és vámosokkal tölti az idejét. Nos Jézus elfogadja ezt a helyzet leírást, és mint oly sokszor most is az őt támadók szavaival mutat rá a tévedésükre. Jézus elismeri, nem pedig mentegeti az asztaltársaságát: Igen ők bűnösök, és hozzájuk jöttem, orvos vagyok és meg fogom őket gyógyítani. Viszont Jézus azt is hozzáteszi, hogy az igazakat nem jött hívni, vagyis: ha bárki közületek igaz volna, annak nem lenne szüksége a megváltásomra. Azt pedig, hogy minden ember bűnös és megváltásra szorul az ószövetség népe is jól tudta, így a Jézust kérdőre vonó farizeusok is. Tehát Jézus tulajdonképpen azt kommunikálta feléjük, hogy noha ti épp a bűnösökhöz való odafordulásom miatt vonjátok kétségbe a messiási mivoltomat, én mégis az orvos, a messiás vagyok, és a bűnösöket, amilyenek ti is vagytok és ők is, meg tudom gyógyítani, ám ha ti magatokat tisztának gondoljátok, mintha bűn nélküliek volnátok, akkor titeket nem foglak tudni meggyógyítani, mert nem jöttök hozzám.
Az betegség-bűn analógia jogos és gyönyörű. Természetesen, hiszen Jézus használja. A fő erőssége szerintem abban áll, hogy segít megértenünk az Isten viszonyát a bűnbe esett emberiséghez. Segít meglátni azt, hogy Isten nem moralizálásból tiltja a bűnt és parancsolja a hitet és az erényt, hanem, mert úgy aggódik értünk, mint egy anya a halálos beteg gyermekeiért, akik a bűn "betegségében" az örök halál felé sodródnak. Ennek a bűn-betegségnek az egyetlen orvossága pedig a megtérés, a hit, az Isten- és emberszeretet és az erény - egyszóval a kereszténység.
Isten szeretete gyógyít. Isten mindent megtesz a gyógyulásunkért. Semmi nem drága neki. Semmitől nem fog megkímélni se minket, se magát, hogy sikeres kúrának vessen alá. Egyedül a mi szabad akaratunk szabhat neki gátat.
Mi hát az átverés? A kortárs túlpszichologizált kultúrában azonban meghamisítják Jézus analógiáját: az egészet a visszájára fordítják. A hasonlított dolgot, a betegséget teszik meg kiindulópontnak, és a bűnről beszélnek úgy (ha egyáltalán szóba hozzák), mintha az kizárólag lelki sérültségünk és szeretethiányunk eredménye lenne, mintha a bűn "csak" betegség lenne. Ha bűn nem csak bizonyos értelemben hasonlít a betegségre, hanem a bűn egy betegség a betegség kifejezésünk biológiai vagy pszichológiai értelmében, akkor nem mi csináljuk, hanem elkapjuk vagy elszenvedjük, vagyis nem tehetünk róla. Ebből adódik az, hogy megtérés és bűnbánat helyett (ami Jézus gyógymódja), sült galambot várunk tátott szájjal, és mentálhigiénés előadásokra járunk hittanórák helyett. Ha valaki a sérült vagy beteg identitására játszik a bűnös identitás rovására, azzal épp a bűnei felelősségét hárítja, vagyis épp abban a betegségben mondja magát egészségesnek, amit Jézus gyógyítani jött. "Nem az egészségeseknek kell az orvos...", "...nem az igazakat jöttem hívni".
Legalizmus és pszicho-bábel: régi és új farizeusok. Jézus korában a megváltás ellenszere a farizeusok számára a legalizmus volt, vagyis a törvény aprólékos betartása miatt maguknak tulajdonított bűntelenség. Ez manapság nem nagyon vonzó megközelítés; ma a hittan szerepében tetszelgő pszichológia játssza a jó istenkapcsolat pótlékának a szerepét. A pszicho-bábel logikája szerint az ember hirtelen megszabadul bűneinek felelősségétől bűnbánat helyett, hiszen a bűn nem valódi, hanem csak analógia vagy archaizmus, a bűn tulajdonképpen betegség és sérülés, és megtévesztett ember megtérés illetve bűnbánat nélkül sütkérezik Isten gyógyító szeretetében. A farizeus azt hitte, mindent jól tett, ha a törvény kipipálva, a mai farizeus pedig azt hiszi, mindegy mit tesz, hiszen csak a lélek törvényét kell betartani, amit ő a saját lelke szubjektív törvényével azonosít.
Az eredmény tragikus. Jézus analógiájának az értelme éppen az, hogy ő a betegekhez, vagyis a bűnösökhöz jött, és nem azokhoz, akik tagadják a bűnüket. A farizeusok, az erkölcsi relativisták és a hittan helyett mentálhigiénét prédikálók pedig éppen a bűnbánatot teszik lehetetlenné saját maguk és vezetettjeik számára; ezáltal Jézus analógiájából kizárólag a figyelmeztetés szól nekik: nem hozzátok jöttem! Ki akarná ezt hallani az Úrtól azon a napon? A bűnt bagatellizálók számára a vigasztalás és a remény majd akkor fog szólni, ha nem csak gyógyulni akarnak a sérüléseikből, hanem e mellett és elsősorban a bűneiket is meg tudják bánni.
A bűnt bagatellizálók. A bűneinkről alkotott kicsinyes elképzeléseinket érdemes revideálni az evangélium tükrében. Az evangélium pedig ez: Jézus (nem mástól, hanem) a bűneinktől váltott meg minket, ingyenes szeretetből, és a megváltásunk ára igen nagy volt.
* A mentálhigiénével és a pszichológiával önmagában semmi baj, de a hittant nem helyettesítik, és meg sem másítják.
