Az Amoris Laetitia nem áll folytonosságban a Familiaris Consortioval

Immáron nem kisebb tekintély, mint maga a Szentatya, érvel úgy, hogy bizonyos esetekben a második (harmadik, negyedik...) "házasságokban" élő katolikusok, aki aktív, házasságon kívüli szexuális kapcsolatukból kilépni nem szándékoznak, érvényesen járulhatnak gyónáshoz és szentáldozáshoz. Ferenc pápa zavarosan megfogalmazott családokról szóló apostoli buzdítása, az Amoris Laetitia már nyilvánvalóan ennek volt a jele - a szöveg értelmezhetetlenségének ellenére is -, ám nemrégiben a pápa egyértelmű jelét is adta annak, hogy az újraházasodottak számára bizonyos esetekben egyházilag is engedélyezettnek gondolja a házasságon kívüli szexuális élet.

Az ilyetén való érvelés rendszerint nem vállalja fel, hogy holmi újításról van szó, hanem a katolikus hagyományra igyekszik hivatkozni, mintha a javasolt tanítás organikusan és logikusan következne a folytonosság minden igényének eleget téve a hagyományból.

Kasper bíboros, Schönborn bíboros és Ferenc pápa érvelése magába foglal ezért egy hivatkozást II. János Pál Familiaris Consortio (FC) című apostoli buzdítására, mely ironikusan egyébként éppen arról nevezetes, hogy megerősíti az Egyház hagyományos tanítását arról, hogy az újraházasodottaknak, ha lehetséges ki kell lépniük házasságon kívüli kapcsolatukból, és ha ez lehetetlen, akkor is csak önmegtartóztató életforma mellett járulhatnak szentségekhez.

Az észreveendő taktika az, hogy az új tanítást nem szakításként állítják be a hagyománnyal, hanem annak logikus folytatásaként: csak még egy lépés az irgalom útján, melyet már csírájában magába foglalt II. János Pál Familiaris Consortiója is. Tehát a Ferenc pápa által is elfogadott érvelés azon áll, vagy bukik, hogy lehetséges-e ezt az új tanítást legitimálni az Familiaris Consortióval.

Sok kérdés, amit ez a pápaság vet fel, nehezen átlátható a jó szándékú, igazságra törekvő laikusok számára; a Familiaris Consortio és Ferenc pápa új tanításának kérdése egy üdítő kivétel, melyet bárki megérthet, és fontos is, hogy megértsük, mivel szándékos félrevezetés folyik ezzel kapcsolatban. Ám, mint mondtam, a dolog könnyen átlátható, szánjunk rá egy kis gondolkodást, és akkor egyszerűen meg tudunk felelni azoknak, akik félremagyarázzák II. János Pált, a Familiaris Consortiot és a hagyományt.

Az új tanítás mellett való tipikus érvelését, a Familiaris Consortiora való hivatkozással együtt, ez az írás írás jól foglalja össze: 

Lüdicke kifejti, hogy az újraházasodott elváltakat hagyományosan a CIC 915. kánonja alapján tiltják el a szentségektől: a másodjára házasságot kötő személy permanens házasságtörésben él, ami súlyos bűnnek számít. A súlyos, másképpen halálos bűn II. János Pál Reconciliatio et paenitentia kezdetű apostoli iratának definíciója szerint olyan szituáció, amelyben az ember döntésével és tettével „tudatosan és szabadon visszautasítja Istent, az Ő törvényét és szeretetének szövetségét.” Mármost a kanonisztikában uralkodó vélemény negligálja azon mentális komponenseket, amelyeket a fenti meghatározásban a „tudatosan és szabadon” kifejezései jelölnek, s amelyek a személy szubjektív érzületétől teszik függővé, hogy viselkedése bűnösnek minősíthető-e. E vélemény szerint az újraházasodottak életviszonyaiban nyilvánvalóan megmutatkozik az objektív bűn szituációja, így esetük a 915. kánon hatálya alá tartozik. Ezért az egyházjogászok túlnyomó többsége számára evidens is volt, hogy a kérdésre – Vajon az újraházasodottakra is érvényes-e a 915. kánon? – a Kódex-reformbizottság válasza nem is hangozhatott másképpen: „Certo certius textus respicit etiam divortiatos et renuptiatos”. „Teljes bizonyossággal érvényes a textus az elváltakra és újraházasodottakra.”

Ugyanakkor már a Familiaris consortio 84. szakasza is arra kötelezi a pásztorokat, hogy „az igazság iránti szeretet” fényében „helyesen különböztessék meg egymástól a konkrét helyzeteket. Másképp kell tekinteni ugyanis azokat, akik őszinte lélekkel próbálták megőrizni első házasságukat, de teljesen igazságtalanul elhagyták őket, és másképp azokat, akik saját súlyos bűnükkel feldúlták a kánonjogilag érvényes házasságukat.” Egy ilyesféle különbségtétel konzekvenciáival azonban az írás nem számol – mutat rá Lüdicke. Éppen itt veszi fel a fonalat Ferenc, aki az Amoris laetitia 298. pontjában kifejezetten hivatkozik is az imént idézett szakaszra. Minthogy a felelősség mértéke nem minden esetben ugyanakkora, a normaszegés következménye sem lehet mindig ugyanaz.

De vajon ez helyes olvasata-e a Familiaris Consortionak, amelyre hivatkoznia muszáj még Ferenc pápának is a saját dokumentumának, az Amoris Laetitiának legitimálása végett, mivel az II. János Pál tekintélye mellett a hagyomány egyöntetűen elismert tekintélyét is élvezi? Az Amoris Laetitiában megfogalmazott Kasper-Ferenc doktrína csak akkor áll meg, ha annak kezdeményeit sikerül már a Familiari Consortioba is valahogy bele látni, mintha Ferenc pápa csak levonná a következtetéseket szent elődjének irgalmas munkásságából.

Ferenc pápa Amoris Laetitiája csak az "irgalmas" bekezdést idézi II. János Páltól, a tiltást nem, és egyből az újraházasodottak szentségekhez engedésének következtetésére ugrik. Ludicke, a fent idézett gondolatmenetben, azonban elárulja nekünk a köztes logikai lépést. Ludicke az "esetek irgalmas megkülönböztetését" és az újraházasodottak szentséghez járulásának "kategorikus tiltását" szembeállítja egymással, mintha az irgalmas megkülönböztetés már II. János Pál számára is a tiltás enyhítésének szerepét játszotta volna. A gondolatmenetben elásott érvelési hiba ez: feltételezi, hogy a tiltás ugyanarra vonatkozik, mint amire az irgalmas felszólítás. 

Könnyű azonban észrevenni, hogy ez a feltételezés képtelenség, hiszen saját magával helyezi ellentmondásba II. János Pált, mint aki nem értette még teljesen, vagy nem merte felvállalni a Kasper/Ferenc-javaslatot, ezért inkább egy összefüggéstelen és önellentmondásos tanítást fogalmazott meg. Alapos olvasás mellett kiderül, hogy II. János Pál nem fogalmazott homályosan, hanem két különböző dologról beszélt világosan, nem pedig egy dologról önellentmondásosan.

A Familiaris Consortio 84-es pontja először a helyzetek különbözőségére hívja fel a figyelmet, mert igazság szerint való, hogy a keresztény közösség másképp fogadja a különféle helyzetekben lévő elvált és újraházasodott testvéreket. Feltételezem, hogy korábban, erre vonatkozó tanítás híján talán a pásztorok nem tettek kellő különbséget azon újraházasodottak között, akik önző módon feldúlták érvényes házasságukat, és azok között, akik ártatlanok voltak a saját válásukban, és ezért ír II. János Pál az irgalmas megkülönböztetésről.

Fontos azonban, hogy az "irgalmas megkülönböztetés" a közösségbe való integrálás és a befogadás kontextusában hangzik el, nem pedig a szentségekében. Amint a szentségekre kerül a szó, a Familiaris Consortio kategorikusan tiltja, hogy újraházasodottak részesüljenek bennük (hacsak nem élnek önmegtartóztatásban), ugyanis az újraházasodás egy külön megítélendő cselekedet (és állapot), ami önmagában is ellentmondásban áll a felek továbbra is érvényes szentségi házasságával attól függetlenül, hogy ki milyen mértékben vétkes a házastársi viszony megromlásában. Annak jelzésére, hogy nem ugyanarról van szó, II. János Pál nem csak egy új bekezdésbe kezd, amikor a szentségekről kezd beszélni, hanem egyértelműen jelzi a "mindazonáltal... nem" félreérthetetlen kifejezésével, hogy, amiről most szó van, az nem része annak, amiről az imént beszélt az irgalmas megkülönböztetés bekezdésében. 

Mindazonáltal az Egyház megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományát, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni. Ugyanis ők maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert állapotuk és életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít.

Tehát II. János Pál nem gondolta kijátszhatónak egymás ellen az irgalmat és a szentségtörés tiltását. (És tényleg, miért is volna irgalmas a szentségtörés elnézése/megengedése/bátorítása?)

Ludicke egy másik csak látszólag helyes gondolata ebben a mondatban található: "Minthogy a felelősség mértéke nem minden esetben ugyanakkora, a normaszegés következménye sem lehet mindig ugyanaz". A téves feltételezés itt az, hogy a szentségektől való eltiltás a válásban vétkes újraházasodott fél büntetése, és ha a másik fél ártatlan, akkor neki ennél enyhébb büntetés jár. Azonban a szentségektől való eltiltás nincs összefüggésben a válás okozásának vétkével, hiszen azt meg lehet bánni, gyónni, és ha lehetséges, újra kell kezdeni a házastársi életet. Vagyis, ha az egykor elvált ember nem kezd új házasságtörő kapcsolatba, akkor nincs számára a szentségek vételének nyilvános akadálya. Mivel azonban a házasságtörő nyilvános kapcsolatok szentségi akadályt képeznek, ezért a válásban ártatlan fél sem lehet ártatlan az újraházasodásban. II. János Pál az "Egyház Szentírásra támaszkodó hagyományát" ismétli, amikor azon a trivialitáson túl, hogy a válásban vétkes fél vétkes a válásban, kijelenti, hogy az újraházasodottak (legyenek azok a válásban ártatlanok, vagy vétkesek) "maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert állapotuk és életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít.

II. János Pál szövegét lehetetlenség úgy értelmezni, hogy bármi teret is enged a Kasper/Ferenc-javaslatnak, mivel épphogy annak tilalma fogalmazódik meg benne, ráadásul nem is csak, mint II. János Pál magánvéleménye, hanem, mint az "Egyház Szentírásra támaszkodó hagyománya". Vagyis az újraházasodottak szentáldozáshoz engedése, amennyiben azok nem gyakorolnak önmegtartóztatást, ellent mond nemcsak II. János Pálnak és a Familiaris Consortionak, hanem az "Egyház Szentírásra támaszkodó hagyományának" is.

A Familiaris Consortio kikerülhetetlen, nem lehet eltekinteni tőle, ezért a Kasper-Frerenc doktrína érdekében muszáj azt félremagyarázni - láttuk, hogyan. Gyanítom, a közeljövőben sokat halljuk még, hogy az újraházasodottakkal szemben gyakorolandó szentségtörő irgalom igazából II. János Pál ötlete volt.

Áldozhatnak az újraházasodottak: "nincs más interpretációja" az Amoris Laetitiának Ferenc pápa szerint

Hétfőn a Vatikán hivatalos pápai állásfoglalássá tette Ferenc pápa múlt héten kiszivárgott levelét, melyet argentin püspökökhöz írt, és melyben egy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot engedélyező, és azt nem szentségi akadálynak tekintő dokumentumot méltat a pápa, mint az Amoris Laetitia 8. fejezetének egyetlen interpretációját. 

Mielőtt belekezdünk ebbe a botrányos hírbe, tisztázzuk az Egyház tanítását az újraházasodottak szentségekhez járulásával kapcsolatban a Familiaris Consortio 84. pontja alapján. Érdemes újra és újra elolvasni ezt a néhány bekezdést, mert II. János Pál gyönyörűen és szeretetteljesen ír az igazságról, melyet az Egyház megváltoztathatatlan tanítása. Ne érjétek be az én kivonatolt pontjaimmal!

1. Az Egyház felismeri (már 30 éve!), hogy a válás, újraházasodás probléma. Ez egy erkölcsi "rossz". 
2. Az Egyház tudja, hogy minden helyzet más, vannak ártatlanok is, és van, aki "a gyermekek nevelése kedvéért" lép új kapcsolatba.
3. A pásztoroknak és az egész hívő közösségnek segíteni kell az elváltakat.
4. Az újraházasodottak nem gyónhatnak és nem áldozhatnak, mert "életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít". 
5. Az újraházasodottak alapvető lépése a bűnbánat és megtérés útján, hogy felbontják házasságtörő kapcsolatukat. Ez szükséges előfeltétele annak, hogy részesülhessenek a szentségekben.
6. Ha súlyos okok miatt nem lehet eleget tenni a szétválás követelményének, akkor érvényesen gyónhatnak és áldozhatnak is az újraházasodottak, ha "vállalják magukra azt a kötelezettséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek".

E tanítás hangsúlyozásának az értelme pedig az, hogy szentségtörést követ el az, aki halálos bűnben áldozik, mint például a házasságtörés, és ennek a további lelki veszélynek, valamint a botránynak helyes elejét venni azáltal is, hogy világosan beszélünk e kérdésről. Ez a világos beszéd került pellengérre a 2014- és 2015-ös családszinódusok alkalmával, Ferenc pápa nyilvánvaló támogatásával, majd az Amoris Laetitia apostoli buzdítás kiadásával.

Mindezek alapos megfontolása után akkoriban én így összegeztem a helyzetet: 

...hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy az eddigieknél is sokkal keményebb idők jönnek, és a katolikus hitet belülről leépíteni szándékozók a háztetőkről hirdetik majd, hogy nekik igazuk van, és hogy a pápa is ezt mondta. Ez természetesen nincs így, mert a pápa a legrosszabb esetben is csak valami önmagának ellentmondó dolgot írt az AL-ben, amiből az égvilágon semmire nem lehet következtetni (mármint logikusan nem). Persze ez is elég rossz.

Mostanáig nem volt kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Ferenc pápa által írt zavaros szöveget (az AL 8. fejezetét) Ferenc pápa maga úgy értelmezi, mint ami utat nyit az újraházasodottak önmegtartóztatás nélküli szentáldozásához. Jelek persze voltak, például néhány hónapja, amikor ugyanerről kérdezte egy riporter Ferenc pápát, akkor ő részletes válasz helyett Schönborn bíboros vitathatóan téves és igénytelen értelmezését ajánlgatta arról, hogy az AL miért is van folytonosságban a Familiaris Consortioval.

Most azonban kiszivárgott az információ, sőt hivatalos vatikáni állásponttá lett, hogy Ferenc pápa szerint "nincs más interpretációja" az Amoris Laetitia 8. fejezetének, mint ami a teljes megtartóztatást nem vállaló újraházasodott párokat is gyónáshoz és szentáldozáshoz engedi.

Egy múlt héten kiszivárgott levél, ami Ferenc pápa aláírását hordozta, méltatta a Buenos Aires-i régió püspökeinek instrukcióit, melyet a régió papjai számára állítottak össze azzal kapcsolatban, hogy hogyan is járjanak el az elvált újraházasodottakkal az Amoris Laetitia 8. fejezete alapján. Az argentin püspökök dokumentuma az AL fordulatait követi, ám annál sokkal egyértelműbben kifejezi, hogy az önmegtartóztatás nem feltétele a szentségek vételének a továbbra is érvényes házasságuk mellett új kapcsolatban élők számára. (Szekvenciális poligámia lényegében).

Ferenc pápa levele azt írja az argentin püspökök instruciójáról, hogy "A dokumentum nagyon jó, és teljesen megmagyarázza az Amoris Laetitia 8. fejezetét. Nincsenek más interpretációk. Biztos vagyok benne, hogy sok jót fog eredményezni. Az Úr hálálja meg ezt a lelkipásztori szeretetből fakadó erőfeszítést".       

Az instrukció kritikus része ebben áll:

5. Amikor egy pár konkrét körülményei lehetővé teszik, különösen, ha mindketten keresztények, akik a hit útján járnak, javasolni lehet nekik, hogy önmegtartóztatásban éljenek. Az Amoris Laetitia nem becsüli alá ennek a választásnak a nehézségeit (AL 329-es lábjegyzet), és nyitva hagyja a gyónás szentségének lehetőségét, ha valaki elbukik ebben az elhatározásban. (...)

6. Más, összetettebb helyzetekben, amikor nem lehetséges a házassági semmisség kinyilvánítása, a fent említett megoldás olykor nem lehetséges. Ennek ellenére lehetséges a megkülönböztetés útjára lépni. Azok számára, akik egy adott helyzetben arra a következtetésre jutnak, hogy a felelősségüket és büntethetőségüket csökkentő korlátok állnak fent, különösen ha úgy ítélik, hogy kárt okoznának az új kapcsolatban lévő gyermekeknek, az Amoris Laetitia megnyitja a szentgyónáshoz és az Eucharisztiához vezető utat (336 és 351-es lábjegyzet). (...) 

Az argentin püspökök dokumentumának 5. pontja "lehetséges javaslatként" beszél arról az önmegtartóztató hűségről az újraházasodott felek eredeti házastársához, ami abszolút feltétel az Egyház hagyományos tanításában. A 6. pontból kiderül, hogy az 5. pont azokra vonatkozik, akik még remélik az eredeti házasságuk érvénytelennek nyilvánítását. Vagyis az instrukció szerint a "reményteli várakozás" alatt nem erkölcsi kötelesség szűziesen élni, csak "javasolt". A 6. pont azokról szól, akiknek már visszadobták a keresetét, mert az eredeti házasságuk minden kétséget kizáróan érvényes. Számukra a Ferenc pápa által méltatott dokumentum, mely az Amoris Laetitia autentikus értelmezése, egyéni felismerés kérdésévé teszi a felelősség mérlegelését, és ha valaki csak korlátozottan ítéli magát felelősnek a válásáért (azaz mindenki ilyen helyzetben), akkor folytathatja a házasságon kívüli szexuális kapcsolatát miközben szentségekhez is járul.    

Túl a lelki káron (a kárhozat veszélyén), ami a félrevezetett hívőket fenyegeti, akik talán az Egyház autentikus tanítását hallgatván komoly erőfeszítéseket tettek volna a tisztaságra, az újraházasodottak kérdése konkrétan ránk borítja a katolikus válás kérdését, valamint logikailag elválaszthatatlan a házasságon kívüli szex általános kérdésétől. Olyan helyen vagyunk, ahová a világ nagyon szerette volna, hogy eljussunk.

A teológiai és erkölcsi tévedéseken, valamint Ferenc pápa transzparensnek aligha mondható ügyvitelén túl mindez azért is puccsszerű, mert mindkét családszinódus csak szervezői trükközéssel tartotta napirenden az újraházasodottak kérdését, amiből aztán Amoris Laetitia lábjegyzet-forradalma lett.

A katolikus hívek lelkiismereti kötelességein azonban ez az újdonság mit sem változtat, hacsak nem azt, hogy még jobban imádkozni kell a Szentatyáért és az Egyházért. Ferenc pápa továbbra is a pápa, az Egyház tanítása pedig világos tőle függetlenül is. Repülőn, érthetetlen lábjegyzetekben vagy magánlevelezésben nem változik meg a doktrína; ami kiderült az mindössze annyi, hogy a pápa immár nyilvánvalóan téved (volt már ilyen), és trükközéssel igyekszik átformálni saját képére az Egyházat. Az Egyház azonban nem az övé, akihez pedig tartozik, nem fogja hagyni elbukni ígérete szerint.

PS.: Ha azon gondolkodsz, hogy katolikus hívők bírálhatják-e ilyen élesen a Szentatya álláspontjait, akkor elmélkedj az Első Vatikáni zsinat Pastor Aeternus dogmatikus konstitúcióján, mely kimondja: az Egyház szilárdan hiszi, hogy „[3070] Péter utódai ugyanis nem abból az okból kapták a Szentlélekre vonatkozó ígéretet, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem, hogy segítségével az apostolok által átadott kinyilatkoztatást, vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék, és helyesen magyarázzák.”

Szedevakantista, vagy csak politikailag nem korrekt katolikus?

Tipikus érvelési hiba az eredet hiba, amikor az alapján döntjük el, hogy igaza van-e valakinek, hogy ő kicsoda. "A középkori ember tanulatlan volt, és hitt a Bibliában, ezért tanult ember nem hihet a Bibliában". Ez persze téves gondolkodás, mert a középkori embernek lehet igaza a Bibliát illetően, még akkor is, ha neki nincs jó oka a hitére; vagyis bármilyen állítást önmagában kell elsősorban mérlegelni, és az mellékes az igazságtartalmát illetően, hogy ki mondja.

Ám mi emberek rendelkezünk a bizalom képességével, és korábbi tapasztalatok, vagy tekintély alapján megbízható információforrásokban megbízunk jóhiszeműen, míg új, esetleg kétes információforrásokban kevéssé bízunk. És ez is jogos, különösen akkor, ha a dolognak tétje van. Én azt gondolom, hogy a KATOLIKUS VÁLASZ blognak van tétje, ezért amellett, hogy az első bekezdés értelmében, mindenki járjon csak utána a blogon megosztott információknak, azt is gondolom, hogy az olvasóknak érdemes tudniuk néhány alapvető dolgot a blog tulajdonosáról, hogy alaptalanul ne bizalmatlankodjanak, de túl se értékeljenek. Néhány dolog tehát, ami nem vagyok:

Nem vagyok szedevakantista, azaz nem gondolom azt, hogy a pápai hivatal betöltetlen. Tudom, hogy Ferenc pápa Péter jogos utódja. Azt is gondolom persze, hogy a pápám sajnos kellő okot ad jogos kritikára, ám ettől még ő a pápa, és a hivatalának megfelelő tisztelettel igyekszem viseltetni iránta.

Nem vagyok lefebvrista sem, elfogadom a II. vatikáni zsinatot, noha kritikus vagyok a zsinat szellemével, avagy a média zsinatával szemben, ami annyi kárhoz vezetett a zsinat óta. Azt is tudom, hogy a dolgok előtte sem voltak épp fényesek, nem IIVZS a bajok kezdete.

Nem vagyok kapcsolatban se szedevakantista, se lefebvrista emberekkel. A lakóhelyemhez legközelebbi plébániára járok novus ordo misére, itt nőttem fel, a plébániai közösségben évtizedek óta részt veszek. Mindazonáltal a tridenti mise mélyebb vallásos élmény nekem, de csak ritkán jutok el oda, és nem értek hozzá (még).

Nem vagyok azonban tanult teológus sem, ha a papírjaim érdekelnek, nemzetközi kapcsolatok szakértő és közgazdász diplomám van. Az alapvető teológiai és filozófiai magabiztosságot onnan szedem, hogy ami érdekel, annak utánajárok. A keresztényégről pedig meggyőződésem, hogy nem atomfizika, mint ahogy a teológiai diplomával rendelkező progresszívek szeretik beállítani, ha egy közismert egyházi tanítást védő laikust kell letorkollni. Azt se gondolom, hogy a kereszténység triviális, mint amivel ugyanazok a progresszívek szemrebbenés nélkül védekeznének, ha egy a hagyománnyal és a tomista filozófiával tisztában lévő katolikus leérveli őket a lábukról. A keresztény hit tartalma ott van a Bibliában, és a tanítóhivatali megnyilatkozásokban, melyek egymást kiválóan segítenek értelmezni. Kivonatolt formában a tanítás ott van a katekizmusban, vagy a kompendiumban, de akár még a Youcat-ben is, és akinek legalább annyi esze van, mint egy átlagos képességű gimnazistának, az se azt nem mondhatja, hogy nem érti a szöveget, se őszintén azt, hogy Kasper bíborosnak igaza van az újraházasodottak áldozásával kapcsolatban.

Nem értem félre se a pápát, sem a szinódusi folyamatot, sem az Amoris Laetitiát, sem az Egyház krízisét - mint ahogy azt sokszor megkapom. Aki azt gondolja, hogy magányos háborgó vagyok, és Bayer Zsolttól meg szedevakantistáktól veszem az ötleteimet, az csakis a saját tájékozatlanságáról tesz bizonyságot, mert ezek szerint nem tudja, hogy a fentiekkel szemben kritikus egyre több teljesen mainstream nagy múltú kiegyensúlyozott katolikus médium. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy igazuk is van, de azt mindenképpen, hogy a békés, Ferenc pápa alatt fellendülő Egyház gondolata hazugság. Szóval mindenfajta konkrét szöveg- és helyzetértelmezés nélkül is fifty-fifty esélye van az egyházi krízisről szóló híreimnek. A konkrétumok terén pedig azért vagyok biztos abban, hogy nem én értem félre a fentieket, mert jól tudok olaszul és angolul, elolvasom, meghallgatom az eredetit, hozzáolvasok pro és kontra kritikákat, és ez messze több, mint amit a velem vitatkozók megtesznek egy-egy adott kérdésben, és ezt a benyomásomat a velük folytatott beszélgetések, és levelezések is tükrözik. Amúgy örömmel elengedem a kritikáimat, ha újabb, azokat cáfoló tények merülnek fel. Kár, habár érthető is, hogy a progresszívek nem erősek a tények terén, ők a narratívákat szeretik.

Nem hiszem a haladás dogmáját, hogy minden javulóban van, mint ahogy a progresszívek hiszik, és nem hiszem, hogy az Egyház ma eléggé hallgat a Szentlélekre. A domináns katolikus trend világszerte továbbra is fokozatos azonosulás a korszellemmel, a hierarchia és a katolikus média nagy része pedig azzal van elfoglalva, hogy túl nagy arcvesztés nélkül menedzselje a kapitulálást.

Nem vagyok politikailag korrekt: a nyájasságot, a konfliktuskerülést, és a divatos vélekedéseket nem gondolom a kereszténység részének, és nem hiszem, hogy a keresztény értelemben vett békének használ, ha a hivatalos katolikus hangadóknak (teológusok, papok, akárkik) elnézzük, ha zavaros vagy téves dolgokat tanítanak olyan kérdésekben, ahol elég lenne felolvasniuk a katekizmus a saját gondolataik kifejtése helyett.

Nem vagyok rátarti. Várom bárki figyelmeztetését konkrét dolgokkal kapcsolatban. Általánosságokra, mint például "a blogodból nem érzem a szeretetet", és "az Egyház nincs is krízisben" nem tudok mit felelni.

Nem vagyok céltalan, nem jobb híján blogolok. A magánéletem és családom köszönöm, jól mennek. Imákat mindig szívesen fogadok! A bloggal a célom pedig az, hogy egy olyan katolikus megújulást segítsek elő a magam szerény módján, ami igazságorientált, vagyis teljesen tudatosan katolikus a katekizmusi (és nem más) értelemben. Azt gondolom, hogy az irgalom és a igazság nem mehetnek egymás rovására, bűn bármelyiket kijátszani a másik ellen, és minden tisztelet mellett, szerintem Ferenc pápa diagnózisa rossz, amikor azt véli, hogy igazságban enyhe irgalomra van szüksége korunk emberének a megtéréshez. Én  őszintén hiszem, hogy igazságban gazdag irgalomra és önfeláldozó irgalomban gazdag katolikus igazságra van szüksége a világnak. Hogy konkrét legyek egy példa erejéig: nem arra van szükség, hogy az újraházasodottak bűnét elnézzük, aztán mint aki jól elvégezte irgalmas feladatát, interjút adjunk róla, hanem hogy az igazságot az elejétől fogva félreérthetetlenül hirdessük, ezzel elejét véve sok bukásnak, és az elbukottak mellett a megtérés, megbánás, megérés sok türelmet igénylő nehézkes folyamában végig ott legyünk imádkozva, testben és lélekben, magunkat nem kímélve.  

Nem vagyok egyedül. (Meglepődnél, ha tudnád, kik értenek egyet e bloggal!)