Az érv: ha Isten tudja a jövőt, akkor nem vagyunk szabadok, hogy mást tegyünk a jövőben (mint amit ő tud), vagyis logikai ellentmondás van a Mindentudó és az emberi szabad akarat között, tehát Isten vagy nem létezik, vagy nincs szabad akaratunk.
Az érv jelentősége: Az érv kiinduló pontja az, hogy szabad akaratunk van, hiszen tapasztaljuk a mindennapokban, és ebből kifolyólag az érvet használó azt igyekszik kimutatni, hogy egy mindentudó Isten létezése képtelenség. Ha pedig Isten nem mindentudó, akkor a kereszténység maga is képtelenség.
Félreértés: Nem, nincs logikai akadálya annak, hogy szabad akaratunk legyen és Isten mégis ismerje az összes jövőbéli döntésünket, mint ahogy azt a keresztények tartják. A félreértés abban áll, hogy a hit ellen érvelők a Mindentudót hallgatólagosan megteszik minden okozójának is (mintha Isten okozná a mi döntéseinket is), holott a keresztény teológia (leszámítva eretnekeket) soha nem tanította azt, hogy Isten okozza a mi döntéseinket, csak azt hogy ismeri őket. Vagyis a fenti okoskodással a kereszténységnek csak egy karikatúra változatát lehet cáfolni.
Különbség tudni és okozni között: Például egy gyermekét jól ismerő szülő aránylag biztosan meg tudja mondani a gyermeke miként dönt majd bizonyos helyzetekben, noha nem a szülő fogja okozni gyermeke döntéseit. Ebben a személyes ismereten alapuló tudásban mégsem látunk semmi boszorkányságot és nem feltételezzük, hogy a gyereknek nincs vagy csak korlátozott szabad akarata van. Persze egy szülő tévedhet is és az előrejelzései minden esetben korlátosak. Mivel azonban Isten tökéletesen ismeri az általa teremtett világot, ezért a Mindentudó pontosan és részletesen tud mindent a jövőben is (anélkül, hogy szükségszerűen az okozó is ő legyen).
Istené az örök jelen: Egy másik (szerintem jobb) módja az érv cáfolatának az, hogyha Isten mindentudását az időfelettiségéből vezetjük le. Ha Isten az időnek is ura (ő teremtette az időt is), akkor neki nincs múltja és nincs jövője, ő neki minden időbeli pillanat egyszerre van jelen. Vagyis ő nem is annyira előre látja, hanem egyszerűen látja (akár csak a jelent) mindazt, ami nekem a multamban vagy akár a jövőmben van. A jelenben sosem feltételezzük, hogy összeférhetetlenség van Isten tudása és a mi szabad döntéseink között, hanem egyszererre feltéltelezzük mindkettől. Nos Istennek az én jövőm, már jelen, ezért tudja mit fogok tenni (a jövőidő csak emberi nézőpontunkból indokolt), ám ez a tudás nem befolyásolja az én jövőbéli szabadságomat, ahogyan a jelenbélit sem. Én nem azért fogok valahogy dönteni, mert Isten előre tudta (és okozta) a döntésemet, hanem Isten azt a döntést ismeri, amit én majd csak a jövőben hozok meg szabadon.
Az igazság: Mindez nem bizonyítja a keresztény világkép igazságát, csak visszautasít egy ellenérvet. Nem igazoltuk se azt, hogy szabad akaratunk van, se azt, hogy Isten minentudó, de bemutattuk hogy e két feltevés nem áll ellentétben egymással, és hogy félreértéssen alapszik az az érv, ami logikai inkoherenciával vádolja a kereszténységet ezen a ponton.
Az érv jelentősége: Az érv kiinduló pontja az, hogy szabad akaratunk van, hiszen tapasztaljuk a mindennapokban, és ebből kifolyólag az érvet használó azt igyekszik kimutatni, hogy egy mindentudó Isten létezése képtelenség. Ha pedig Isten nem mindentudó, akkor a kereszténység maga is képtelenség.
Félreértés: Nem, nincs logikai akadálya annak, hogy szabad akaratunk legyen és Isten mégis ismerje az összes jövőbéli döntésünket, mint ahogy azt a keresztények tartják. A félreértés abban áll, hogy a hit ellen érvelők a Mindentudót hallgatólagosan megteszik minden okozójának is (mintha Isten okozná a mi döntéseinket is), holott a keresztény teológia (leszámítva eretnekeket) soha nem tanította azt, hogy Isten okozza a mi döntéseinket, csak azt hogy ismeri őket. Vagyis a fenti okoskodással a kereszténységnek csak egy karikatúra változatát lehet cáfolni.
