2017. március 7., kedd

Jézus Krisztus a világűrben járt - interjú egy katolikus hitre tért űrhajóssal

Beszélgetés a NASA űrhajósával, a katolikus hitre tért Mike Hopkinsszal

A világűrbe jutni olyan kihívás és kitüntetés, ami csupán nagyon keveseknek adatik meg (legalábbis a mi életünkben). Az űrhajós Mike Hopkins egyike ezen keveseknek. Hopkins 2013-ban hat hónapot töltött el a Nemzetközi Űrállomáson. És jóllehet óriási izgalom volt számára, hogy őt választották a küldetésre, volt egy olyan személy, akit nem szeretett volna hátrahagyni: Jézust az Eucharisztiában.

Hopkins kevesebb, mint egy évvel az utazása előtt tért meg a katolikus egyházhoz. Hosszú várakozás után végre magához vehette a mi Urunkat minden szentmisén. Tekintettel arra a kilátásra, hogy fél évet a bolygónkon kívül tölt majd el, úgy döntött, kideríti, hogy Jézus vajon vele tarthat-e. És mint kiderült, vele tarthatott.

Hopkinst a National Catholic Register kérdezte a vágyáról, hogy magával vihesse az Eucharisztiát a világűrbe, arról, hogyan sikerült ezt kiviteleznie, és hogy mi vezette őt a Szent Test és Vér ilyen mértékű tiszteletére.

***

Hogyan lett olyan űrhajós, aki Jézust akarja vinni a világűrbe?

Nos, ez egy kissé hosszú történet. Nemgyakorló metodistaként nőttem fel. A feleségemet, Julie-t, az egyetemen ismertem meg. Ő katolikus, mi pedig randizni kezdtünk, és végül összeházasodtunk. Annak részeként, hogy a katolikus egyházban házasodunk, egyet kell értenünk abban, hogy a gyermekeinket katolikusnak neveljük. Nekem semmi szándékom nem volt katolikussá válni. Úgy éreztem, az a fontos, hogy a gyermekeink megértsék, hogy a kapcsolatuk Istennel az, ami számít, és nem feltétlenül az, hogy metodista, katolikus, protestáns, vagy bármi más vagy.

Így hát rendszeresen jártunk templomba, mármint katolikus templomba. A gyermekeink katolikusként születtek és keresztelkedtek, mi pedig a katolikus egyházban is neveltük őket.

Aztán 2009-ben űrhajósnak választottak. Ez pedig a szakmai karrierem célja, álma, küldetése volt. Minden fantasztikusan alakult, nem igaz? Leköltöztünk Houstonba, tagjai lettünk a Mária Királynő katolikus templomnak itt, Friendswoodban, ami egyike a helyi plébániáknak. Átmentem az űrhajós alapkiképzésen 2009 és 2011 között. És ami a vallási életemet illeti, még minden ugyanaz volt. Jártunk a katolikus templomba, a fiaink katolikus oktatási programban vettek részt és katolikusként nevelkedtek, és mégis, amikor a templomba mentünk, nem járultam szentáldozáshoz, mert nem voltam katolikus.

És azután, 2011-ben, kijelöltek egy küldetésre a Nemzetközi Űrállomáson. Tudtam, hogy fellőnek és hat hónapot a világűrben töltök, 2013-ban, úgyhogy azt gondolnád, szakmailag és a családi életben is minden tökéletes. Űrhajós leszek. Tényleg arra jelöltek ki, hogy a világűrbe menjek. A családom fantasztikusan van. Úgyhogy minden rendben volt, de én személyesen úgy éreztem, hogy valami hiányzik.

Nehéz volt megfogalmazni, de végül úgy döntöttem, hogy "azt hiszem talán katolikussá kell lennem. Többet akarok résztvenni a családom - a feleségem és a gyerekeink - vallásos életében." Hiszem azt, hogy Isten bizonyos módon olyan embereket ad az életedbe, aki segítenek, amikor szükséget szenvedsz. Ebben az esetben, számomra, ez a személy Skip Negley atya volt, aki a Mária Királynő papja.

Ebben az időben, miután egy küldetésre kijelöltek, rengeteg tréningen vettem részt, ami azt jelentette, hogy rengeteg időt töltöttem Oroszországban. Emiatt nem tudtam résztvenni a heti katekizmusokon. Így hát mi (a feleségem és én) elmentünk és beszéltünk Skip atyával, aki azt mondta: "Nézd Mike, amikor itt vagy a két vagy háromhetes intervallumok alatt, kettesben fogunk találkozni, olyan gyakran, amilyen gyakran lehet. Így fogjuk csinálni."

Úgyhogy ez sosem történt volna meg Skip atya nélkül. Vagy megtörtént volna, de bizonyára sokkal nagyobb küzdelem árán, vagy sokkal hosszabb idő alatt, ha Skip atya nem vesz engem a szárnyai alá.

Emlékszem az egyik első találkozónkra vele: (azt kérdezte), "Miért akarsz katolikus lenni?"

Én pedig azt a választ adtam, amit az előbb említettem - vagyis, hogy többet akarok résztvenni a családom vallásos életében -, ő pedig azt mondta: "Mike, ez nem ok arra, hogy katolikus legyél."

Így a találkozóknak ez az egész folyamata teljesen fantasztikus volt számomra, mert megválaszolta rengeteg kérdésemet a katolikus hittel kapcsolatban. Skip atya egyszerűen elképesztő volt. Így végülis arra jöttem rá, hogy ez olyasvalami, amire nekem van szükségem.

2012. decemberében tértem be a katolikus egyházba, és 2013. szeptemberében indultam az űrbe.

Amikor azonban betértem, be kell vallanom, még mindig nem voltam teljesen elégedett - mivel tudtam, hogy hat hónapot a világűrben töltök majd.

Úgyhogy elkezdtem kérdezősködni: "Volna bármi lehetőség arra, hogy az Oltáriszentséget magammal vigyem az űrbe?"

Ami persze, mint tudjátok, nem olyasmi, amit normál körülmények között megtesz az ember, mivel az Eucharisztiát az ember nem szolgáltathatja ki saját magának.

És ahogy mondtam, Istennek megvan a módja rá, hogy embereket adjon az életedbe, amikor szükséged támad. Így Chuck Turner (egy diakónus, egyben a plébánia gondnoka) és Jim Kuczynski atya, aki Skip atyát váltotta, kérdésekkel fordult az érsekséghez: "Mit kellene tennünk, hogy Mike felvihesse az Eucharisztiát?" Nagyon sok utánajárásuk volt benne, hogy megvalósíthassuk, én pedig felvihettem magammal egy kis pixist, ami hat darab, négy részre osztható ostyát tartalmazott, így összesen 24 olyan alkalmam volt a Föld körüli pályán, amikor szentáldozásban részesülhettem.

El tudták intézni az egészet az Egyházzal, és így az utolsó hétvégén, mielőtt Oroszországba utaztam volna - egy orosz rakétával indultunk Kazahsztánból - még egyszer utoljára szentmisére mentem, a pap pedig átváltoztatta az ostyákat Krisztus Testévé, én pedig a pixisben magammal vihettem őket.

És ez az a pont ismét, ahol az egész folyamat elképesztő volt, mivel minden tárgyat, amit az űrbe viszünk, dokumentálni és kategorizálni kell. Úgyhogy amikor kilőnek ezen az orosz járművön, mindezt a sok személyes tárgyat kezelik - az Orosz Űrügynökség tagjainak két hetébe telik, mire lemérik és jóváhagyják őket az űrutazáshoz. Nos, én pedig nem adhatom ki Krisztus testét, hogy csak úgy más kapja meg!

Az oroszok azonban csodálatosak voltak. Bementem hozzájuk minden személyes tárgyammal, és elmagyaráztam nekik, mi az a pixis, és mit jelent számomra - mivel számukra az csak kenyér volt, vagy ha úgy tetszik, ostya - miközben én tudtam, hogy az Krisztus Teste. Ők pedig teljesen megértették, és azt mondták: "Rendben, úgy becsüljük, ekkora súlya lehet, és semmi probléma. Magánál maradhat."

Szóval egyik jött a másik után: mindezek az ajtók megnyíltak, én pedig fel tudtam vinni az Eucharisztiát - és áldozhattam, lényegében minden héten. Volt néhány eset, amikor úgy áldoztam, hogy különleges alkalom volt: két űrsétán vettem részt, úgyhogy mindkét ilyen nap reggelén, amikor űrsétára indultam, áldoztam. Nagy segítség volt számomra tudni, hogy Jézus ott van velem, amikor a világűr ürességében lebegek. Az utolsó szentáldozásom pedig a földkörüli pályám utolsó napján, a "kupolában" történt, ami egy nagy ablak, ami a Földre tekint; ez pedig egy nagyon különleges pillanat volt a hazatérésem előtt.


Volt olyan különleges pont az Eucharisztiába vetett hite megszületésekor, amikor ráébredt, hogy "Hűha, ez tényleg Jézus"?

Igen, úgy hiszem. Említettem, hogy Skip atya - sok időt töltöttünk együtt a felkészülésem alatt - elmagyarázta az Egyház kezdeteit, és hogy hogyan tartozik minden katolikus pap egyetlen vonalba, ami az apostolokig nyúlik vissza; hogy hogyan van közöttük kapcsolat a katolikus egyházon keresztül Jézusig, a papokon át. Volt benne valami, ami nagyonis valóságossá tette mindezt számomra. Mert amikor egy pappal beszélsz, az én esetemben Skip atyával, és ráébredsz, hogy a felszenteltsége által közvetlen kapcsolata van az apostolokig visszavezethetően Jézussal... ez a kapcsolat az egészet valóságossá tette.


Hogyan reagált a NASA, mint tudományos intézmény, a megtérésére, és hogy az Eucharisztiát az űrbe viszi?

A NASA nagyszerű volt. Semmilyen fenntartásuk nem volt azzal kapcsolatban, hogy az Eucharisztiát felviszem, vagy hogy szeretném a hitemet gyakorolni, amíg fenn vagyok. Természetesen egy feladatot is el kellett látnom, de ezek nem akadályozták egymást. Nem kevés űrhajós van, aki vallásos. Gyakoroljuk is a hitünket. És nem hallgatunk róla.


Mit gondol, az, hogy űrhajós, segíti az ön hitét?

Igen. Amikor szentáldozásban részesülök... az egyike azoknak a dolgoknak, amik perspektívába helyezik számomra a dolgokat. Amikor földkörüli pályán vagy, és épp űrsétára készülsz, érzelmi szempontból nagyon izgatott tud lenni az ember. Ha úgy tetszik, fél. Úgyhogy segített megerősödni a hitemben, mert amikor magamhoz vehettem a szentostyát, és felismertem, hogy ha a hitem erős, nincs mitől félnem ... az segített. Ez az állandó emlékeztető, mialatt az űrállomáson voltam - a dolgok nagyon gyorsan elromolhatnak ott fent, és a következmények nagyon súlyosak lehetnek -, a hitem, és az állandó Jézusra támaszkodottságom, és annak felismerése, hogy az Ő kezében van minden, én pedig nem irányítok ebben. Úgyhogy amikor azon a rakétán ülsz, a fellövésre készen, elmondasz egy imát, és elvégzed a munkát.

Be kell, hogy valljam, hogy ez talán a legnehezebb téma, amiről beszélhetek. Számomra az Istennel való kapcsolatom mindig nagyon személyes dolog volt. Ez az egyik dolog, amit Skip atyával megtanultam. Az Egyház katolikus, Ő egy test, egy egész. Ez része a hitnek. Nem csupán a személyes helyzetedről szól, hanem arról is, hogy egy közösségben vagy. Az egész életemet úgy töltöttem, hogy a gondolataimat és hitemet magamban tartottam, ezért ebben a helyzetben lenni, hogy beszélhetek, nos, tudom, hogy nem kommunikálok túlságosan jól... Nagyon nehéz volt számomra. Sokkal egyszerűbb felállni, és az űrhajózásról beszélni, vagy a tudományról, amit a fedélzeten művelünk.


Nagyonis gyönyörűen beszél erről. Az idősebbik fiam hét éves, és azt mondtam neki: "interjúra készülök egy űrhajóssal!" Ő pedig: "Hú de menő!", És aztán megmondtam neki, miért: "Mert magával vitte Jézust a világűrbe!" Gyönyörű szolgálatot végez, és gyönyörű küldetése van az Egyházban. Az utolsó kérdésem: Milyennek képzeli a mennyországot?

Amikor a mennyre gondolok, nem az űrbeli létre gondolok, mert ott már voltam, és tudom, hogy az milyen. És nagyon sok olyan van benne, ami ugyanolyan, mint idelent. Egy mesterséges környezetet teremtettünk odafent. Megépítettük az űrállomást. Emberek csinálták. Ugyanazok a dolgok vannak benne, mint amink itt, a Földön is van. Vannak edzőgépeink. Van ételünk. Vannak eszközeink elkészíteni az ételünket. Megvan a mód rá megszabadulni a feleslegtől. Van tudományunk. Odamész, és nagyon valóságos az egész. Amikor a mennyországra gondolok, fogalmam sincs, milyen lesz majd.


Van még bármi, amit meg szeretne osztani? Még gyerekcipős katolikus csupán - vagy "totyogó" katolikus!

Az vagyok! Az vagyok!

A kisebbik fiam épp bérmálkozni készül. Julie és én elmentünk az első megbeszélésre. Egy vendégelőadó beszélt, nem egy pap ... az egyik felnőtt katekézisprogramtól jött, a város északi részéből, és nagyon jól csinálta! Elképesztő, amikor az ember valakit igazán a hitről hall beszélni, és a hitünk gyakorlásának nehézségeiről. Ahogy beszélt, egészen elképesztő volt.

Azt hiszem, egy remek dolog abban, hogy katolikus lehetsz, hogy résztvehetsz ilyen alkalmakon, ahol felismerheted, hogy "Gyerekcipős katolikus vagyok még, és nagyon sok mindent kell még tanulnom." És valahányszor ilyen fantasztikus emberekkel lehetek, akik a katolikus egyház tagjai, csak újból és újból felismerem, hogy ez a megfelelő hely a számomra.


Kapcsolódó videó:
Miben más a templomod?

29 megjegyzés:

Dékány Endre írta...

Szüksége van egy hitel fizeti ki hitelek és adósságok? Azt kell finanszírozni, hogy hozzanak létre a saját vállalkozás? Szüksége van hitel elvégzésére nagy projektek? Szüksége van főiskolai hitel? Van szüksége támogatást más különböző célra? e-mail: (dakany.endre@gmail.com)

Sürgős hitel ajánlat.

Adrian Bayford írta...

Jó nap

Szüksége van hitelre minden célra? Ön pénzügyi problémában van? A Bridge Finance garantáltan kedvező kamatlábú pénzügyi szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Hiteleink egyszerű és gyors. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy megkapja a szükséges kölcsönt. Bármely kölcsönt 2% -os kamatlábhoz köthetünk az Ön költségvetésével. Ha érdekli, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a következő címen: (adrianbay0008@gmail.com)

Elena írta...

Név szerint Hanga vagyok, és Szegeden élek, annyira tele vagyok boldogsággal és örömmel, szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben, miután sok hónapos próbálkozásom volt az interneten kölcsönhöz jutni és átverés volt, tehát kétségbeesetten vágyam online hitelt egy legitim hitelezőtől, majd egy Zoe nevű barátom megjegyzését látom, amely arról tanúskodik, hogy ez a legális kölcsönadó cég gyorsan és egyszerűen, stressz nélkül megkapta kölcsönét, ezért bemutatta egy Dante Paola nevű ember, aki a Dante Cooperative Help céget ellenőrzi, ezért kértem kölcsönösszeget (66 000,00 euró) alacsony 2% -os kamatlábbal, tehát a kölcsönt jóváhagyták és letétbe helyezték a bankszámlámra, azaz hogyan sikerült hitelt szerezni az üzleti vállalkozásom indításához és a számlák kifizetéséhez, ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki érdekli a hitel gyors és egyszerű megszerzése, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: dantecooperativehelp@hotmail.com , a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

Köszönöm, mikor elolvastat életem legnagyobb bizonyságát.

Hanga

Dékány Endre írta...


Sürgős hitel van szüksége? Adunk üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, autóhiteleket stb. Ha érdekel, vegye fel velünk a kapcsolatot (dakany.endre@gmail.com)

Sürgős kölcsön ajánlat.

Adrian Bayford írta...

van szüksége kölcsönreJó nap

Mindenféle kölcsönre van szüksége? Van pénzügyi problémája? A hídfinanszírozási szolgáltatást az garantálja, hogy az ügyfeleknek kedvező kamatláb mellett pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak. Hiteleink egyszerűek és gyorsak. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy megkapja a szükséges kölcsönt. Bármely kölcsönt 2% -os kamatlábhoz köthetünk az Ön költségvetésével. Ha érdekli, kérjük, vegye fel a kapcsolatot (adrianbay0008@gmail.com)

You need an urgent loan? Contact: georgeanderson.loanfirm255@gmail.com írta...

Üzleti kölcsönt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autó kölcsön, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen kölcsön, kockázati tőke kölcsön 2% -os kamatlábbal, az érdekelt pályázóknak e-mailben kell kapcsolatba lépniük (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Sürgős hitel ajánlat.

Frederick Moore írta...

V Christine vagyok, szeretnék megosztani egy figyelemre méltó bizonyságomat arról, hogy hogyan kaptam 20 000 eurót, HITELET az ELENA NINO hitelbefektetésen keresztül és mindenféle módon. ha érdekli a kölcsönös kapcsolat, e-mailben: elenanino0007@gmail.com

You need an urgent loan? Contact: georgeanderson.loanfirm255@gmail.com írta...

Szüksége van sürgősségi kölcsönre? Adósság vagy hiteltartozás. Elutasítják-e minket a bank és más pénzügyi intézmények teljesítményének javítása miatt? Szüksége van hitelre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol itt vagyunk, hogy megoldja az összes pénzügyi problémáját. Pénzt adunk a nyilvánosság számára. Egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége, pénzügyi segítségre van szüksége. Hadd használja ezt az eszközt, hogy tudatja Önnel, hogy megbízható és hasznos támogatást kínálunk, és készen állunk arra, hogy 2% -os törlesztési kölcsönöket biztosítson üzleti beruházásához. Küldjön nekünk ma egy e-mailt: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

mr scott írta...

Helló

Szüksége van sürgős kölcsönre pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez? 2000 és 50 000 000,00 euro közötti hiteleket kínálunk, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusabbak vagyunk, hitelképesség-ellenőrzés nélkül, és 100% -os garanciát vállalunk a külföldi kölcsönökre az átutalási időszak alatt.

Hiteleket is nyújtottunk minden pénznemben, 3% -os kamatlábbal az összes hitelhez .... Ha érdekli, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a cég e-mail címen: accessloanfirm2030@gmail.com

Ha érdekel, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba a

Írjon nekünk a következő címre: accessloanfirm2030@gmail.com

WhatsApp: +79258159150

Tisztelettel
Mr. Scott
accessloanfirm2030@gmail.com

gina morgan írta...

A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgan-nal az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com WhatsApp: +393510840300

gina morgan írta...

A nevem Mária Ádám, magyarországi, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és csalódott voltam, hogy hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül jártam (Jörg Stephen) egy bizonyságtételre arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Tehát egy 15,000,000 FT összegű, 5 éves futamidejű hitelt kértem a Társaságtól az e-mail útján (ginamorganloancompany@gmail.com). A hiteligényléskor fogadalmat tettem ISTENNEL, hogy ha megkapom a hitelt, akkor engedem a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt 2% -os kamatlábbal adták kölcsön. Most kiegyenlítettem férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást indítottam. Most teljesítettem a fogadalmat. Tehát ha bármilyen típusú hitelt szeretne elérni 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel a e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

Loan Offer. írta...

Sürgős kölcsönt keres? Elutasították a kölcsönt a bankjától vagy más pénzügyi társaságtól? Szüksége van-e pénzügyi segítségre? Szüksége van-e hitelre a számlák fizetéséhez, ház megvásárlásához vagy tartozásainak konszolidációjához, és adósságmentesek? Meg akarja találni saját vállalkozását, és pénzügyi kölcsön segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

Sürgős hitel ajánlat.

gina morgan írta...

A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgannal a WhatsApp-on keresztül: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

gina morgan írta...

A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgannal a WhatsApp-on keresztül: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

gina morgan írta...

A nevem Mária Ádám, magyarországi, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és frusztrált voltam, hogy hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül jártam (Jörg Stephen) egy bizonyságtételre arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Tehát egy 15 000 000FT összegű, 5 éves futamidejű hitelt kértem a Társaságtól az e-mail útján (ginamorganloancompany@gmail.com). A hiteligényléskor fogadalmat tettem ISTENNEL, hogy ha megkapom a hitelt, akkor engedem a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt 2% -os kamatlábbal adták meg a hitelt. Most kiegyenlítettem férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást indítottam. Most teljesítettem a fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú hitelt szeretne elérni 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel a e-mail címen. ginamorganloancompany@gmail.com

Loan Offer. írta...

Hello, Sürgős hitelre van szüksége? vagy pénzügyi segítségre van szüksége? lépjen kapcsolatba a 24 órás hiteltársasággal, és kölcsönöket biztosít az egyéneknek, cégeknek és a pénzügyi támogatásra szoruló együttműködő szerveknek az 1 000 eurótól 100 000 000 euróig, alacsony, megfizethető kamatlábon 2% évente. Az alkalmazások csak 18 éven felüli jelentkezők rendelkezésére állnak, lépjen velünk kapcsolatba, ha érdekli a gyors és könnyű kölcsön e-mailen keresztül: dakany.endre@gmail.com

Mr shwn írta...

Helló

Most már elutasította a bank, az utóbbi időben pedig nincs hol máshol lehetne a hitel van szüksége,lépjen kapcsolatba velünk még ma, lássuk, hogyan tudunk segíteni, Csak őszinte, valódi emberek üdvözölte kell alkalmazni, Néha csak szükségünk van körülöttünk, mi pedig lehet, hogy a végén nem kell, hogy nagyobb adósságot rendezni a pénzügyi problémák, Egy jó tanácsot, megoldást kínálunk önnek, biztos lehetsz benne, hogy keres, hogy abból a szűk sarokban találod magad az adott pillanatban. Mindenki szívesen érdeklődjön szolgáltatásainkról.

Töltse ki az alábbi információkat:

név:
kor:
cím:
állam:
ország:
telefonszám:
szükséges összeg:
hitel futamideje:
a hitel célja:

Kérjük, lépjen kapcsolatba velem ASAP így tudjuk kezdeni a hitel folyamat

E-mail(chasebanktransferdesk@gmail.com)
chasebanktransferdesk@yandex.com

Üdvözlettel.
James Ton.

Névtelen írta...

Sürgős hitelajánlat.

Üdvözlet, sürgős szükség van-e sürgős kölcsönre, számlák befizetésére, ingatlanvásárlásra, üzletre stb. Megbízható hitelező társaság? Ez a lehetőséged. 2% -os kamatozású hiteleket kínálunk. Kérjük, küldjön egy e-mailt a kölcsönről: (inforamzanloan@gmail.com)

gina morgan írta...

A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a banktól, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelnyújtót GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim, mondtam magamban, miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgannal a WhatsApp-on keresztül: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

REMY.CREDIT írta...

Hitelre van szüksége? Küldjön nekünk egy e -mailt a remy.credit111@gmail.com címre
Szia hogy vagy ma ?? Szüksége van sürgős kölcsönre most a következő 6 - 12 órára stressz és késedelem nélkül REMY. A CREDIT ma minden problémáját megoldja. 2% kamattal adunk ki hiteleket, gyors kiszolgálással minden típusú kölcsönt kínálunk, küldjön e -mailt sürgős kölcsöneire
Írjon nekünk e-mailt, e-mailben kapunk kölcsönt {remy.credit111@gmail.com} whatsapp: +46769618757
van hitelünk az Ön számára ..

gina morgan írta...

A nevem Mária Ádám, magyar, egyedülálló szülő. A férjem halála előtt annyi adóssággal hagyott el minket, annyira zavarban voltam és csalódott, hogy hogyan fizessem ki a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül bukkantam rá (Jörg Stephen) Tanúságtételére arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Így 15 000 000 frank kölcsönt kértem 5 évre a Társaságtól a levelezésén keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com) Amikor a hiteligénylésre tettem fogadalmat tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt a kölcsönemet 2%-os kamattal adták meg. Most rendeztem a férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást kezdtem. Most teljesítettem fogadalmamat. Ha tehát bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel a címen e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

gina morgan írta...

A nevem Valeria Marco, 6 hónapja összeomlott az üzletem, reményem sem volt, hogy újra életre keljek. Próbáltam pénzt kölcsönkérni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem volt ingatlanom biztosítékként a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatott egy valódi kölcsönadónak az interneten keresztül. GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT. Ennek a hölgynek a hitelt nyújtó cége 160 000 euró hitelt tudott adni nekem, ingatlan nélkül, biztosíték vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta nekem. Tehát a barátaim azt mondtam magamnak, miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelt szeretne igényelni egy megbízható hitelnyújtótól, vegye fel a kapcsolatot Gina Morganrel a WhatsApp -on keresztül: +393510840300 és e -mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

lance hopkinson írta...

Jó nap,

Megtagadták a kölcsönt a banktól? Személyi kölcsönre van szüksége? Vállalkozási kölcsön? fedezetlen hitel? gyors és egyszerű kölcsön? vagy bármilyen más kölcsön, amire szüksége van. Kölcsönt is igényelhet régi adósságai törlesztésére, és kölcsönét az Ön által választott átutalási módokon keresztül elküldhetjük Önnek. Lépjen kapcsolatba a hopkinsonloan@yahoo.com vagy a whatsapp címen: +1 978-792-4582.

Kösz.

lance hopkinson írta...

Jó nap,

Biztosíték nélküli kölcsönre van szüksége?
Megtagadta a kölcsönt a bank?
Pénzügyi problémái megoldásához kölcsönre van szüksége?
Ha igen, akkor szerencséje van, mindenféle kölcsönt kínálunk a rászorulóknak. Kapcsolatba lépni:
E-mail: hopkinsonloan@outlook.com
Whatsapp: +1 978-792-4582, és töltse ki az alábbi információkat.

Teljes név:
Hitelösszeg:
A kölcsön futamideje:

Kösz.

MARCUS írta...

HITELLEHETŐSÉG
Ön vállalkozó, iparos, kereskedő vagy bármely más személy
anyagi gondokkal. Bővíteni szeretné vállalkozását, vállalkozást akar indítani, törlesztendő tartozásai vannak, akkor a JAMES KELVIN HITELFIRM a válasz a kérdéseire, Most már csak Ön tud segíteni. Ez az ember, Mr. JAMES KELVIN. Kérjük, vegye fel vele a kapcsolatot az e-mail címén: jameskelvine28@gmail.com, és teljes mértékben elégedett lesz.

Abraham írta...

Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciákkal. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { larrybright424@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre
lent. { pedrosalvador346@gmail.com}

Névtelen írta...


Dear Sir/Madam,

I am a financial consultant registered with a Saudi Arabia based Investment Company KSA Fin Group, and I wish to invite you to take part in the ongoing funding scheme.

We grant funding to both cooperate and private businesses at a low interest rate of 3% ROI per annul. The terms are very flexible and interesting.

Should you be interested, kindly indicate by contacting me back.

Best Regards,

DR GEORGE ANTADZE
International Business Coordinator.
Head Office:
Level 29, Olaya Towers, Tower B Intersection
of Olaya Street & Mohammed Bin Abdul-Aziz Street
Riyadh 11523
Kingdom of Saudi Arabia.
E-mail: digitalloancredits@gmail.com

Névtelen írta...


Üdvözöljük! Hitelért vegye fel a kapcsolatot a fenti e-mail címen. postázási cím. Vállalkozási vagy személyi kölcsönre van szüksége? Magánszemélyeknek és cégeknek 3.000 €-tól 600.000.000 €-ig nyújtunk hitelt éves 2%-os kamattal. Bővebb információ e-mailben E-mail: (digitalloancredits@gmail.com)

george írta...

Hitelre van szüksége? eladósodott, és adósságmentes akar lenni, ingyenes jelzálog-, üzleti vagy személyi kölcsönre van szüksége? Akkor jó helyen jársz. Kölcsönre van szüksége ésszerű, alacsony kamattal? Érdekel adósságait stressz nélkül törleszteni? lépjen kapcsolatba velünk még ma e-mailben: (richardcosmos5@gmail.com)

Sürgős kölcsön ajánlat.