Isten viszonya a halál kultúrájához

Moloch istennek áldozók

Dr. Peter Kreeft Culture War című előadása alapján:

Ha az Élő Isten, az „élet Istene” nem válaszol ítélettel a halál kultúrájára, akkor Isten nem Isten. Ha Isten nem tartja számon a sok százmillió ártatlan anyaméhben elpusztított gyermek kiontott vérét, akkor a Biblia Istene, Ábrahám Istene, a próféták Istene, az árvák és az özvegyek Istene, nem más, mint egy kitaláció, egy mítosz, egy tündérmese.

„Isten ítélkezik? De hát Isten megbocsátó” – vethetné közbe valaki. Isten valóban megbocsátó, de a bűnbánat nélküli ember elutasítja a bűnbocsánatot. A megbocsátás jellegéből fakadóan csak akkor működik, ha azt szabadon adják és szabadon fogadják is. Hogyan nyerhet bocsánatot egy erkölcsi relativista, aki azt gondolja, hogy nincs mit megbocsátani? (A relativista szerint minden relatív és semmi sem bűn, semmi nem elítélendő – legfeljebb az ítélkezés). Vagy hogyan nyerhetnek bocsánatot azok, akik a vallást a pszichológiával helyettesítik, és minden bajunk forrásaként az önbecsülés hiányát és a szexuális kielégítetlenséget azonosítják. Vagy hogyan üdvözítheti Jézus a farizeust, aki az ördög művének nevezi a szeme láttára történt isteni csodát?

„De Isten könyörületes” – vethetné közbe valaki. Igen, az. Ám nem könyörül Molochon, Baálon és Astorthon, a pogányok démon-istenein, és az őket imádó kánaánitákon sem, akik szertartásaik alkalmával tűzben égették el a saját gyermekeiket. Meglehet, hogy egyesek elképzelt istene könyörületes az emberáldozatot végzőkhöz - egyesek vágyainak istene, egyesek vallási nézeteinek isten talán - , de a Biblia Istene nem. Olvasd az Írásokat! Nézd az adatokat!

„De Isten nem az Újszövetségben van végleg kinyilatkoztatva, ellentétben az Ószövetség mogorva Istenével? Nem az édes és együttérző Jézus-e az igazi Isten, ellentétben a harcias és dühös Jehovával, aki csak az ókori ember kreálmánya?” A szembeállítás eretnekség: az Ó- és az Újszövetség Istene azonos. Nem más ez, mint az ősi markionista tévtan a második századból, mely felüti a fejét újra és újra. Az adataink alapján ezt a gondolkodást nem tűrhetjük meg magunk között. De milyen adatok alapján? Természetesen isteni adatokról, a kinyilatkoztatásról van szó, amit/akit Isten Igéjének is nevezünk. Az Ige, aki megtestesült, azt mondta, hogy "Én és az Atya egy vagyunk", és ezzel maga utasítja vissza a markionista eretnekséget. Jézus és JAHVE szembeállítása a kereszténység alapjait kérdőjelezi meg: Jézus identitását, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének egyszülött fia.

Miért nem hagyjuk, hogy Jézus a maga nevében beszéljen? Ő nagyon szívesen megteszi, csak merjünk meghallgatni a mondanivalóját! Mit mond az Írás, mik az adataink? Nézzük meg hogy az édes, együttérző Jézus, mit mondott a kánaánitákról és bűneikről, a halál ókori kultúrájáról! Évezredekkel ezelőtt a kánaániak a Gyehenna völgyében mutatták be csecsemőáldozataikat a démonoknak, Jeruzsálemtől nem messze. Kultúrájuk a meggyilkolt gyermekek temetője volt, akárcsak a mi kultúránk.

Amikor a kiválasztott nép behatolt az ígéret földjére, a béke Istene megparancsolta nekik, hogy irtsák ki azt a démoni kórságot, amit a kánaániták jelentettek. Ennek bevégeztével is, a zsidók nem mertek lakni, vagy akár keresztül haladni azon a völgyön, hanem a hulladék elégetésére használták. Éjjel nappal égtek a tüzek (nem volt gyufa, hogy mindig újragyújtsák). Így a Sátán kánaánja, Isten szemétdombjává vált.

Az édes és együttérző Jézus ezzel a képpel írta le a poklot gyehennaként, és megmondta a nép vezetőinek, hogy útjuk oda vezet, és azt is, hogy sokakat, akik követik őket, magukkal visznek a pokolra. Azt mondta: Annak, aki e kicsik közül egyet is bűnbe visz (ezt jelenti ugyanis a megbotránkoztatás), annak jobb volna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ezek az adataink. Ez az igazi Jézus. És Jézus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Nem hiszem, hogy Jézus a huszadik században elkezdett volna hungarocell malomköveket gyártani külön a modern ember számára…

„De Istenre nem a szeretet jellemzőbb inkább, mint a harciasság?” Hamis vagy-vagy dilemma! Isten annyira szeret, hogy harcol azért, akit szeret. A kérdés figyelmen kívül hagyja, hogy milyen is a szeretet: az igaz szeretet ellentétben a trivializált érzelgősséggel. Milyen is az a szeretet, ami Isten? A Szeretet háborúban áll a gyűlölettel, a kegyetlenséggel, az árulással, a hazugsággal és az önzéssel. Az igazi Szeretet harcol. A szülők talán ezt jobban értik, mint a fiatalok. Hollywood és a romantikus regények szeretete lehet, hogy kimerül a szerelemben és az együttérzésben, de az apai és az anyai szeretet küzdelem is. Isten szeretet, igaz, de milyen fajta szeretet? Nézzük meg az adatainkat: az Írások a Teremtés könyvének harmadik fejezetétől egészen a Jelenések könyvének 20. fejezetéig e harcról szólnak. Az út, az elvesztett paradicsomból, egészen a paradicsom visszaszerzéséig vérben úszik. A történet középpontjában a kereszt áll, mint egy kard a világ szívébe döfve. A spirituális hadviselés motívumai keresztül-kasul át szövik az egész Szentírást és egyetlen szent életéből és írásaiból sem hiányoznak.

Ám ez a harc a mi világképünkből, a családjaink kereszténységéből, és a hittanóráinkból szinte mindig kimarad. Ha az emberek a spirituális háborúról hallanak, olyan meglepetten néznek, mintha egy másik világba léptek volna. És ez így is van. Akárcsak a Narnia krónikákban. A ruhásszekrényből kilépve, túl a dohos prémeken és bundákon, melyek a fülledt hedonizmust és vallásként álcázott pszichológiát jelképezik, hirtelen Narnia hideg szeleit érzik, ahol a világ trónját a gonosz Jégkirálynő bitorolja, és Aslan nem egy plüss oroszlán, hanem a felkelő sereg hadvezére. A Bibliában Jézussal a királlyal találkozunk és nem a „Jézuskával” a plüssállattal. Akik eddig a holdon nyaraltak, azokat Isten hozta itt Földön! 

De kik is az ellenségeink? Folytatás következik...