2015. december 14., hétfő

Az irgalmasság útjai

December 8-án kezdődött az irgalmasság jubileumi éve, mely forduló pont kell, hogy legyen mindannyiunk életében. Fel kell fedeznünk az irgalmasságot, irgalmassá kell válnunk, meg kell ismernünk bensőségesen az Isten irgalmát, és átalakulnunk általa. Kinek-kinek ez mást jelent: akit sokat bántottak, annak megbocsátania kell, aki viszonylagos jólétben él, annak adnia kell, aki a maga életét építgeti, annak nyitnia kell kívülállók felé, aki békességet talált, annak nyugtalanná kell válnia mások békessége miatt, és aki otthon érzi magát a világban, annak útra kell kelnie családjával és barátaival együtt az Isten országa felé, ahol Jézus igazi békessége várja őket.

A „jubileum” évezredek óta szoros összefüggésben áll ezzel az egyedüli igaz békével, mely szellemi természetű, és mely kizárólag irgalmasság által érhető el. A jubileum az „újrateremtés”, a „rekreáció”, a hetedik nap, a „szombat” ideje, amikor a dolgok visszaállnak az nekik eleve rendelt helyükre. Izrael népe minden hetedik évben megpihent, és minden hétszer hetedik év után az ötvenedik évben jubileumot tartott, amikor is a szolgákat felszabadították, a magántulajdont visszaszolgáltatták, a tartozást elengedték, a béreket kifizették végre még a rabszolgáknak is, és Izrael nem termelt, hanem az Úr gondjaira bízta magát, és ingyen élvezték a föld termését. Mindezt azért, mondja az Úr, mivel a föld az enyém, és Izrael minden fia az én szolgám: ezért szabadok és csak nekem szolgálnak.

Az Egyház az irgalmasságnak 7 testi és 7 lelki cselekedetét ismeri. Érdemes a jubileumi évben a napi imáink és elmélkedéseink tárgyává tenni, fejből megtanulni a felsorolást, és tökéletesedni azokban, amelyek már most is részei az életünknek, és kipróbálni azokat, amelyek távol állnak tőlünk. Boldog az, aki a szent évben ezekben növekszik és mind a 14 cselekedetet gyakorolja a Lélek indításainak megfelelően. (Zárójelben az én megjegyzéseim).

Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. az éhezőknek ételt adni, (ha biztos nincs a környezetedben…, Kárpátalján találsz)
2. a szomjazóknak italt adni, (ugyanaz)
3. a szegényeket ruházni, (a plébániai karitász tud tanácsot adni)
4. az utasoknak szállást adni, (érdeklődj a papodnál, meg fogsz lepődni!)
5. a betegeket és (plébániádhoz tartozó betegek látogatása)
6. a börtönben levőket látogatni, (a börtönpasztorációhoz várják a segítőket!)
7. a halottakat eltemetni. (sok embert a papod egyedül temet, te menj vele imádkozni!)

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni, (vállalod-e a megaláztatást, ami azért jár, ha a bűnt néven nevezed?)
2. a tudatlanokat tanítani, (mikor tanítottál jóra valakit utoljára?)
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni, (gondolkozz, imádkozz, és szánj időt, hogy mások javát keresd!)
4. a szomorúakat vigasztalni, (szánj időt a szomorúakra!)
5. a bántalmakat békével tűrni, (ne a jogaidat hangoztasd, mert Jézus sem tette; egyesítsd sérelmeidet az övéivel!)
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, (bármit tesznek veled, tudsz-e a megtérésükért és örök boldogságukért imádkozni?)
7. az élőkért és holtakért imádkozni. (Mikor csináltál utoljára búcsút?)  

Ferenc pápa a szeptember 1-én kelt levelében minden egyes ilyen cselekedethez a jubileumi búcsú elnyerésének lehetőségét köti. (Búcsú - mi az egyátalán?) Éljünk az irgalom minden lehetőségével az Egyház tanításának megfelelően, bátran, tevékenyen, szentül! Ne engedjünk a kísértésnek, hogy az irgalmasságunk „szimpatikus vélemények” hangoztatásában merüljön ki, igazi cselekedetek helyett!   


2015. november 24., kedd

Kik a modern farizeusok?

Elterjedt vélemény, hogy a farizeusok utódai a szabályok és a törvények, vagy akár a tanítás hangoztatásáról ismerhetőek fel. Ennek a véleménynek egy jellemző folytatása pedig az, hogy velük ellentétben az igazi jézusi lelkületet őrzik azok, akik irgalmasan esetről esetre, emberközpontúan átértelmezik akár a Bibliát is, és nemhogy a bűnöst, de még a bűnt is vonakodnak elítélni a jóhiszeműség jegyében, „hiszen Isten mindent megbocsát”.

De kik is voltak igazából a farizeusok és a szadduceusok? A Biblián túl Josephus Flavius első századi zsidó történetírótól tudhatunk meg róluk sokat. A korabéli zsidó társadalmat alapvetően ez a két vallási csoport jellemezte. A farizeusok nagy gonddal megtartották az előírásokat, viszont elveszítették az igazság lelkét. Büszke emberek voltak, akik meghamisították a próféciákat a messiásról, és az isteni törvényeket a véleményük szerint értelmezték. A szadduceusok még nagyobb tévedésben voltak: a lélek halhatatlanságát is tagadták, és nem fogadták el a Szentírás egy jelentős részét.

A szadduceusokat csak néhány helyen említi Márk és Máté, míg a farizeusok ismételten előkerülnek. Máténál nyílt vád fogalmazódik meg ellenük: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni” (Mt 23.23).

Aquinói Szent Tamás ezt a verset úgy kommentálja, hogy az Úr a farizeusokat nem a tized megfizetéséért feddi meg, „hanem csak azért mert figyelmen kívül hagytak más fontosabb, spirituális előírásokat. Viszont általánosságban, a szabályok megtartásával kapcsolatban, úgy tűnik, ezt hagyja meg nekik „Ezt meg kell tenni” a törvény szerint, ahogy Aranyszájú Szent János is írja” (Summa, II-IIae, q. 87 ad 3).

Szent Ágoston és Szent Bonaventúra is hasonló véleményen voltak. Az utóbbi a következőképpen jellemzi a farizeusokat: „Azok számítanak farizeusnak, akik magukat jónak tartják a külső cselekedeteik miatt, ezért nincsen bennük bűntudat”.

Jézus elítéli a farizeusokat, mert a szívükbe látott: bűnösök voltak, akik magukat szentnek tartották. Ám nem a tetteik miatt ítéli el őket, ugyanis ha igaz az, hogy a jó és igaz törvény szerinti tettek a jó szándék híján elégtelenek, akkor az is igaz, hogy a jó szándék a tettek nélkül ugyancsak elégtelen. Egyszóval a jóság és a szentség összetett, teljes, vagy ha úgy tetszik, többdimenziós voltát kéri számon a farizeusokon Jézus.

A farizeusokkal Jézus sokat foglalkozik, nagyon sokat; ami arról is árulkodik, hogy érdemesnek tartotta őket a vitára a szadduceusokkal szemben. A farizeusok soraiból valók Nikodémus, Arimateai József, és Szent Pál. Annás és Kaifás főpapok ellenben a szadduceusokhoz tartoztak. A farizeusok kemény és büszke konzervatívok voltak; a szadduceusok hitetlen progresszívek. Mind két fél egyetértett abban, hogy Jézus veszélyes a számukra.

Kik napjaink farizeusai és szadduceusai? Semmi esetre sem azok, akik hiszik az Egyház tanítását és szerető jó szándékkal ennek érvényi is kívánnak szerezni maguk és mások lelki üdvét szem előtt tartva. A neo-farizeusok névleg ragaszkodnak a katolikus hagyományhoz, ám azzal ellentétes gyakorlatokat akarnak bevezetni, míg a neo-szadduceusok azok, aki nyíltan meg akarják változtatni az isteni kinyilatkoztatás eredeti és katolikus értelmét. A mai farizeusok és szadduceusok elsősorban a családdal, a házassággal és a szexszel vannak elfoglalva.

Jézus a házasság felbonthatatlanságát hirdette, visszaállítván a természetjogot, amitől a zsidók Mózes engedélyével eltértek, ám Jézus azt mondja nekik, ez nem volt Isten tervébe illő: „kezdetben nem így volt”; sőt Jézus a házasságot szentségi szintre emeli, és természetfeletti valósággá teszi: „Amit az Isten egybekötött, ember szét nem válassza”. A mai farizeusok és a szadduceusok ilyen, vagy olyan okból kifolyólag, de elutasítják Jézus szavát, és a saját véleményükkel helyettesítik azt. Ők „irgalomnak”, „kísérésnek”, „egy pappal való párbeszédnek”, „püspöki hatáskörnek”, „belső fórumnak”, „az Egyház életébe való teljesebb beilleszkedésnek” nevezik azt, ami tulajdonképpen a hatodik parancs felfüggesztése, azaz házasságon kívüli szex. Az Egyház ezt mindig is halálos bűnnek tartotta, és mint minden más bűnre, erre is kizárólag csak Jézus Krisztus gyógyírét tudta alázatosan felmutatni, vagyis a bűnbánatot és a megtérést.

A Keresztelő nem keményszívűségből bélyegzi „viperák fajzata”-ként a farizeusokat és a szadduceusokat, és nem önigazultságból figyelmezteti keményen Heródest a házasságtörése miatt, hanem az Isten és a lelket iránti szeretetből tesz így – (ki merné ezt vitatni?). A képmutatók és a keményszívűek Heródes és a tanácsadói voltak, akik azt állították, hogy a bűnbánat nélküli házasságtörő állapota összeegyeztethető a Szentírás tanításával. Sőt, Jézus maga mondja, hogy az újraházasodás a mózesi korban, aminek végleg véget is vetett, a zsidók keményszívűségére vezethető vissza. Ma Mózes új tanítványai, a neo-farizeusok, az "irgalom" nevében a házasság intézményét csúfoló keményszívűséget hirdetik.

Akik a tanítást védik, nem a farizeusok és a szadduceusok, hanem II. János Pál, a Keresztelő, és az Úr követői.

http://www.corrispondenzaromana.it/farisei-e-sadducei-del-nostro-tempo/

2015. november 5., csütörtök

Eretnek teológusok: készüljetek a keserű harcra! (New York Times)

Izgalmas csetepaté alakult ki a szinódust követően az egyébként teljesen liberális New York Times egyetlen katolikus újságírója és a Jezsuita Teológiai Akadémia között. Dióhéjban: Ross Douthat  (NYT) leeretnekezett egy a Kasper javaslat mellett elkötelezett jezsuita teológust, és az pedig minden intézményes tekintélyét latba vetve egy nyavalygó nyíltlevelet írt akadémikus kollégáival együtt a New York Times szerkesztőjének, hogy Douthat nem is teológus, így illetéktelen teológiai kérdésekben állást foglalni, továbbá bárkit bármiért leeretnekezni hallatlan barbárság, és egyébként is a NYT-tól többet várnának

Douthat válasza a „tisztelt professzoroknak” hihetetlen éles, és megerősít abban az axiómában, hogy sose higgy a teológusoknak, az egyháznak higgy!, valamint jelzi egy kor végét, amikor is akadémiai magasságokban katolikus teológiaként bármit (értsd: protestantizmust, modernizmust, liberalizmust és ateizmust is) el lehetett adni bármifajta számonkérés nélkül. Eljöhet végre az az idő, amikor nem lesz végre szalonképtelen számon kérni teológusainkon és lelkipásztorainkon a Bibliát és a Katekizmust, mellyel mostohaként bánnak már évtizedek óta oly sokan közülük!

Ross Douthat (NYT) vs. James Martin (SJ)
Meglehet, hogy a mai eretnekek próféták, és az Egyház valóban fel lesz forgatva, és ezek az ellenvetések is el lesznek felejtve a hagyományos katolicizmus többi részével együtt. Ha ez így is lesz, az fogcsikorgatva fog eljönni, és nem csupán szép szavak és akadémiai tekintélyfitogtatás által. Ehhez keserves polgárháborúra lesz szükség. – fejezi be Douthat a cikkét. De vissza az elejére!

Douthat ezt írja:

… Tényleg nagy jelentőségű megosztottság figyelhető meg az Egyház legmagasabb szintjein is abban a kérdésben, hogy az elvált-újraházasodottakat Eucharisztiához szabad-e engedni, és ez mit is jelentene tulajdonképpen. … Ebben a vitában viszont egyedül a hagyományos álláspontot képviselőknek vannak jó érveik. …Egyrészt, ha az elvált újraházasodottak áldozhatnak, akkor az Egyház hagyományos tanítása arról, hogy a házasság felbonthatatlan, kiüresedik. Másrészt az Egyház tanításának a megváltoztatása ezen a ponton megrengetné az általánosabb katolikus nézetet is a szexualitásról, a bűnről és a szentségekről – és ezután a gyónáson keresztül jogosan kérhetnék az Eucharisztiát az együtt élő nem házas párok, az aktív homoszexuálisok, és a poligámiában élők is.

Majd így folytatja:

Mindez, ahogy önök megjegyezték (a professzorok), csak egy laikus újságíró véleménye, és éppen ezért próbáltam figyelmesen meghallgatni a tudományos fokozatokkal rendelkező teológusok érvelését a liberalizáció mellett. Három fő állítást figyeltem meg a mondanivalójukban. Az első az, hogy a változás pusztán pasztorális volna és nem tanításbéli, és mindaddig, amíg az Egyház mondogatja, hogy a házasság felbonthatatlan, addig semmi forradalmi nem történik.

Ez meglehetősen úgy hangzik, mint mondjuk az az állítás, hogy Kína nem is ment keresztül kapitalista fordulaton, csak azért mert továbbra is egy magát marxistaként beazonosító párt vezeti az országot. Nem: a politikában éppúgy, mint a vallásban is, ha egy doktrína a gyakorlatban kiürül, akkor az üres is, bármit is mondjon a hivatalos retorika.

Amikor ezt valaki felhozza, akkor a reformerek álláspontot váltanak, hogy talán ez a kérdés mégis doktrinális, de nem minden doktrína egyformán fontos, és amúgy is a katolikus doktrína fejlődik az idő múlásával.

Csakhogy a doktrína fejlődése elmélyíti az Egyház tanítását, nem pedig megváltoztatja vagy szembemegy vele. Ez az elv nyilvánvalóan sok további vitára adhat okot [hogy mi számít elmélyítésnek]. De eltörölni Jézus saját szavait a házasság és a szexualitás aligha csekély jelentőségű kérdéseiben egyértelműen nem organikus fejlődés és a doktrína elmélyítése, hanem „hátra arc”.

Ekkor jön a harmadik állítás [ami a professzorok levelének lényege volt]: „nem vagy teológus, nem értheted”. Valóban nem vagyok. De a kereszténység sem egy ezoterikus vallás, melynek az igazságai csak az akadémián megvilágosultak számára ismerhetőek. Ez a dinamikus érvelés (melynek a célja sem egyértelmű) azt a benyomást kelti, hogy a reformerek szándékosan alábecsülik a saját álláspontjuk jelentőségét, abban a reményben, hogy majd idővel a konzervatív katolikusok is beállnak a sorba.

De mi is az igazi álláspontjuk? Az, hogy bármi, ami katolikus, megváltozhat, ha eljön az ideje, és a doktrína „fejlődése” csak egy eszköz, hogy lépést tartsunk a nagybetűs Történelemmel, bármennyit hanyagoljunk is el mindeközben az Újszövetségből.

[…] Nyíltan megmondom célozgatás nélkül, hogy ez az álláspont eretnekségnek tűnik, az eretnek szó bármely értelmes definícióját véve.

Meglehet, hogy a mai eretnekek próféták, és az Egyház valóban fel lesz forgatva, és ezek az ellenvetések is el lesznek felejtve a hagyományos katolicizmus többi részével együtt. Ha ez így is lesz, az fogcsikorgatva fog eljönni, és nem csupán szép szavak és akadémiai tekintélyfitogtatás által. Ehhez keserves polgárháborúra lesz szükség.

Nos, hát kedves professzorok: üdv a csatatéren!

2015. október 30., péntek

Szinódusi hírek 7: a progresszívek nem örülnek, de nagyon azért a többiek sem

Nesze semmi, fogd meg jól!
Valószínűleg ebben foglalhatóak össze az érzései mind a progresszív nézeteket (elsősorban a szexuális bűnök eltörlését) szorgalmazóknak, mind a hitletétemény megőrzéséért küzdőknek. A püspökök a világ minden tájáról rengeteg mindent megbeszéltek, megosztottak, bizonyára épültek is egymás tapasztalatain az elmúlt két évben, és elsősorban az elmúlt három héten, ahogy sok szinódusi atya is beszámolt arról. Ám ehhez képest sajnos sokkal jelentősebb az a destruktív (progresszív) szellemiség, amit a szinódus kifelé kommunikált saját magáról a sajtótájékoztatókon. Ez a kártevés elsősorban azért volt lehetséges, mert a hitet nem szerető (és olykor olybá tűnik, még csak nem is ismerő) püspökök aránya nem volt elhanyagolható a szinódus sajtótájékoztatóin, ami azért annyira nem meglepő, ugyanis a szinódus titkársága (Baldisseri bíboros és Forte érsek elsősorban) egyértelműen a progresszív oldalon foglaltak állást, és gondoskodta róla, hogy minden nap legyen mivel etetni a sajtót.
A dolog végül mégsem úgy alakult, ahogy azt a szinódusi titkárság és a liberális csoport elképzelték, ugyanis a nem annyira hangoskodó hithű többség mégsem volt nyitott a pasztorális gyakorlat olyan változtatásaira, ami skizofrén módon szembe menne a hitletéteménnyel. A relazione finale, a befejező jelentés, amit a szinódus produkált, és ami át lett adva a pápának, végül nem tartalmazza a progresszívek legdédelgetettebb vágyait, ám ugyanezekben a kérdésekben az katolikus hitet is csak úgy nagy vonalakban támasztja alá, anélkül hogy a fontos részletekre kitérne. Ezért lehetséges az, hogy most mindkét oldal győzelmet hirdet. A progresszívek egy jó első lépésnek próbálják beállítani (például itt, és Kasper bíboros itt), míg a mások állítják, hogy a jelentés érintetlenül hagyta mindazt, amit az Egyház eddig is tanított a házasságról és a szentségekről (Pell bíboros itt).
Végső soron mindenki folytathatja majd azt, amit eddig is csinált, vagyis a szinódus nem számít sokat. Hacsak Ferenc pápa nem dönti majd a mérleget erre vagy arra egy már beígért apostoli buzdításban, vagy az irgalom évében más megnyilvánulásaival - de ez már spekuláció.
Politikailag korrekt katekizmust és szexuális forradalmat az Egyháznak!
Bizonyos tényeket azért érdemes még egyszer leszögezni, mert lesznek olyanok, akik mindig is tudták, hogy minden rendben lesz, és minden probléma gyökerénél egy ártatlan félreérésre gyanakszanak - ám ez túl kényelmes és tájékozatlanságról árulkodó álláspont.
Ne felejtsük el elsősorban, hogy tavaly mi történt: a Baldisseri-Forte szinódusi titkárság a szinódusi atyák ellenőrzése nélkül készítette el a homoszexualista félidős jelentést (pl 50. pont), melyet ráadásul egy órával előbb adtak ki a sajtónak, mint hogy az atyák átnézhették volna. Majd Erdő Péter bíboros azt is elárulta (a videó: 1 óra 4 perctől érdekes) a sajtótájékoztatón, hogy Forte érsek egyéni túlbuzgalmának köszönhetőek azok a részek, melyek szerint a „katolikus közösségeinknek értékelni kéne a homoszexuális orientációt”. Erdő egy hárító gesztussal Fortéra mutat, amikor számon kérik rajta a homoszexualista tartalmat, és azt mondja: "az tudja megmagyarázni, aki írta".
Figyelve az 2015-ös vatikáni sajtótájékoztatókat a szinódus ideje alatt, ismét frusztráló volt látni, hogy minden más témánál gyakrabban feljött a házasságon kívüli szex témája (házasság előtti, második házasságok, homoszexuális kapcsolatok formájában), és erről túlnyomóan támogató véleményeket lehetett hallani, melyek a jelenlegi törvény lazítását célozták az (ál)irgalom nevében, ami a bűnös mellett a bűnt sem ítéli el.  
Erdő Péter bíboros főrelátori nyitóbeszédét, mely teológiailag tökéletesen elejét vette minden 2014-ből hozott tévtanítási kezdeményezésnek, Bruno Forte érsek úgy kommentálta le, hogy azért a szinódusnak mégiscsak mondania kell valami újat, nem azért jöttünk, hogy ne mondjunk semmit.
Majd Blase Cupich chicagoi érseknek arról beszélt, hogy ő nem csak az újraházasodottakat áldoztatja meg (bizony, jelenidőben: i have always done that), hanem az aktív homoszexuális párokat is (merthogy ők is emberek – szólt a mély teológiai érvelése).
Az október 15-i sajtótájékoztatón a spanyol nyelvű szóvivő Manuel Dorantes atya egy gagyi és érzelmes sztorit ismételt el, ami az egyik szinódusi atya felszólalásából kölcsönzött, és az senkit nem zavart, hogy amúgy sztori tárgya egy szentségtörés.
Coleridge érsek pedig arról ábrándozott, hogy a politikai korrektség nevében az Egyház többé nem mondaná „felbonthatatlannak” a házasságot, a házasságtörés kifejezés is nyugdíjazva lenne, és a homoszexuális tettet pedig nem nevezné a katekizmus többé „mindig önmagában rossz cselekedet”-nek (KEK 2356). Arra persze nem volt két év alatt egy ötlet sem, hogy ezeket a kifejezéseket mivel helyettesítenénk, ami ugyanazt fejezi ki (ugyanis a tanítást senki nem akarja megváltoztatni - á dehogy!), csak hívogatóbban hangzik.
Marx bíboros pedig „álomként” és „ideálként” beszélt a házasság mindhalálig felbonthatatlan jellegéről, melyről maga Jézus jelenti ki, hogy az Isten által alkotott természetfeletti valóság, aminek felbontásáról ember nem is álmodhat. De mint tudjuk, a szinódusi progresszívek irgalmasabbak, mint Jézus... 

A végső dokumentum értékelése: a relazione finale
Múlt szombaton este 7-kor hozták nyilvánosságra a szinódus végső riportját olaszul. Fantasztikus hír természetesen, hogy a szöveg végül teljességgel nélkülözi a homoszexualista nyitást, nem tartalmazza a Kasper javaslatot (egy szót nem beszél az újraházasodottak szentáldozásáról) és nagy vonalakban hozza az Egyház szexualitással kapcsolatos tanításának egészét, beleértve a Humanae Vitae-t is, mely a házassági aktus hitveseket összekapcsoló és termékeny aspektusainak elválaszthatatlanságáról tanít (minden fogamzásgátlás tilalmáról, ha negatívan akarjuk nézni a tanítást). 
Továbbá figyelemre méltó, hogy a gradualitás, vagyis a fokozatosság elve is a II. János Pál által definiált keretek közé van szorítva (FC 34), azaz a pasztorális gyakorlattal ellentétben a törvény nem lehet fokozatos. Vagyis pl. hittanra és plébániai kirándulásokra akár ateistákat elhívhatsz a fokozatos Jézushoz vezetés jegyében, de olyan dolgokra, amiket törvény szabályoz, pl. ki járulhat Eucharisztiához, nem alkalmazhatod  a fokozatosság elvét - mert a törvényben nincs fokozatosság. (Ez azért fontos, mert kizárja azt az abszurd helyzet, hogy míg egy rendes katolikus házasságban a házasságtörés halálos bűn és a szentségi akadály, addig egy újraházasodott katolikusnál a folyamatos házasságtörés, a fokozatosság jegyében más, enyhébb elbírálás alá essen, és ne legyen szentségi akadály).
Mindez szuper, hogy újra meg lett fogalmazva, de ezt eddig is tudtuk, és szomorú, hogy az számít jó hírnek, hogy ezek nem változnak. Ráadásul, és itt jön a dolgok fonákja, a megfogalmazás annyira enyhe és ambivalens helyenként (biztos nem direkt!), hogy nem is csoda, hogy a progresszívek a szöveg enyheségét a törvények gyengüléseként értelmezik, és már arról ábrándoznak, hogy mi következik eme első lépés után, noha szigorú értelemben a szöveg nem ad nekik semmit.
Semmit! – még egyszer mondom, és erre minden lehető alkalommal fel kell hívni a figyelmét azoknak, akik mostanáig nem vettek tudomást Boldog VI. Pál és Szent II. János Pál házasságról szóló tanításáról a folyamatban lévő szinódusra hivatkozva, és mindenkit irgalmatlannak és a pápa ellenségének neveztek, aki nem lelkesedett a szinódusi folyamatokért. Ugyanők fogják most a szinódusi dokumentum szószerinti értelmét zárójelbe tenni, és egy „nyitási folyamatra”, a „szinódus szellemiségére” hivatkoznak majd - de ez nem becsületes, mondjuk meg nekik.

Mely pontokat fogják kihasználni a progresszívek
A megkülönböztetés, és a belső fórum a kulcsszavak. A megkülönböztetés (discernimento) tulajdonképpen azt jelenti, hogy imádságban eljuthatunk arra, hogy mi Isten szándéka velünk - ami természetesen igaz. Egy értelmes katolikus viszont ebbe nem látja bele annak a lehetőségét, hogy Isten olyan döntésekben, ahol a két alternatíva a bűnbánat és a szentségtörés, sugallhatja azt, hogy „támogatlak, hogy kitarts a bűnödben és ajándékba a szentségtörést is engedélyezem neked”. Ám a progresszívek fejében simán lehetséges a megkülönböztetés által eljutni arra a pontra, ahol Isten az Oltáriszentség kegyelmeiben részesítené a megtérni nem hajlandó házasságtörőket és homoszexuálisokat.
A belső fórum pedig egy lelki atyával folytatott személyes megoldáskeresésre utal, melynek eredményeként, ha nem is nyilvánosan, de lehetővé válik a szentségek vétele. Belső fórumon történhet meg például azoknak az újraházasodottaknak a szentséghez járulása, akik eljutottak arra a pontra, hogy mindenben az Egyház törvényei szerint igyekszenek élni, beleértve azt is, hogy tartózkodnak egymástól és tisztán élnek, hogy megszűnjék a házasságtörés fennállása. A progresszívek persze a belső fórumot amolyan mini-Kasper javaslatként kezelik, és a megtérés nélküli irgalomosztás eszközeként óhajtják felhasználni.
Rendeltetésszerűen alkalmazva sem a megkülönböztetés sem a belső fórum nem mehet szembe az Isten törvényeivel és az Egyház tanításával, ezért ezek említése a szövegben nem kifogásolható; ám azoktól akik eddig is tettek a törvényekre nem várható más, mint a további és fokozott visszaélés.

Mi várható ezután?
Mindeki (értsd: elsősorban püspökök) továbbra is azt csinál, amit akar. Ez eddig is így volt többnyire, de most, hogy a szinódus szelleme a sajtótájékoztatókon félig legitimálta a heterodox tévtanokat, egyre nyíltabban fog folyni a visszaélés. Ugyanez igaz a hithűekre is, folytathatják az Egyház tanításának megfelelően a munkájukat és remélhetőleg ezen a fronton is élénkülni fog a tettvágy és akár a kockázatvállalás is.
Attól tartok, hogy a világban sok helyen közelebb sodródnak majd az egyházszakadáshoz. Kíváncsi vagyok például, hogy a progresszív német egyházi vezetés következő lépése mi lesz, amit persze majd a szinódus szellemiségével igazolnak.
A lengyel püspöki kar már leszögezte, hogy nem fognak engedni a szinódusi dokumentum liberális átértelmezésének.
Nálunk Magyarországon Erdő Péter bíboros főrelátori beszéde után és Veres András püspök nyilatkozatából következtetve nem lesz liberális nyitás, viszont javulhatna a hitoktatás és a jegyes felkészítés átlagos színvonala (akkor talán kevesebb olyan házasság köttetne, amit aztán a gyorsított eljárással kényelmesen semmisnek lehet nyilvánítani). És természetesen az irgalmas cselekedetek gyakorlásának valamint a különféle helyzetekben lévő emberek kísérésének is volna tere a hazánkban (csak úgy, mint bárhol a világon), megjegyzem: mindig elsősorban a lelkek üdvösségét tartva számon.
Ennek ellenére nálunk is lesznek, akik a szinódusi dokumentum szövegétől elrugaszkodott parttalan progresszív értelmezést fogják hirdetni.

Mi a teendő az elkövetkező békétlen időszakban?
A szinódusi záró dokumentum kétértelműsége, legalábbis ami a progresszívek kívánságaival kapcsolatos bekezdéseket illeti (84-86), minden bizonnyal még több sajnálatos vitát és békétlenséget fog hozni. Erre a katolikusoknak még több imával és a hit behatóbb tanulmányozásával kell felelniük, hiszen ha jobban ismerjük a hitünket, akkor jobban is tudjuk szeretni azt, és az ember bátrabban kiáll azért, amit szeret. Ez a cél.
Mivel a szöveg szigorú értelemben nem ad semmit a progresszíveknek és ezért jobb híján a szöveg félremagyarázásába kell majd bocsátkozniuk, rengeteg alkalmunk lesz, hogy rámutassunk nem csak a teológiai csúsztatásaikra, de a szinódus ellenes magatartásukra is - hiszen a progresszívek nem értékelik a világ minden tájáról egybegyűlt szinódusi atyák megfontolt véleményét. Ez egyebek mellett szórakoztató is lehet… De azért vegyük csak nagyon komolyan, hiszen az igazságról, az Istenhez és Egyházához való helyes viszonyulásról, a szentségekről és nem utolsó sorban lelkek üdvéről lehet szó ezekben a beszélgetésekben.
Amit mindig tartsunk szem előtt az az, hogy mindez a szeretet és az Isten iránti hűség okán kötelességünk, és ha valaki szívtelenséggel, vagy akadékoskodással, esetleg rosszindulattal és minden-lében-kanálsággal vádolna meg, hívjuk fel a figyelmét, hogy a bűnösöket meginteni és a tudatlanokat tanítani az irgalmasság cselekedetei közé tartoznak - márpedig a nyakunkon az irgalmasság éve!

2015. október 21., szerda

Szinódusi hírek 6: némi jó hír

1) „A túlnyomó többség ellene van az elvált-újraházasodottak áldozásának a szinódusi teremben” – írja egy jó kapcsolatokkal rendelkező ámde liberális újságíró (La Croix). (Éppen ezért hihetünk neki). Ez 75 százalékot jelent.

2) Két szinódusi bíboros is, akik előzőleg kritikusak voltak a szinódusi manipulációkat és liberális agendát illetően, tegnap bizakodóan nyilatkoztak: „az aggodalmaink meg lettek hallgatva”.

George Pell ausztrál származású bíboros, a pápa kilencfős személyes tanácsadó testületének egyik tagja, és a szinódusi folyamatokat aggasztónak nevező levél egyik aláírója, tegnap azt nyilatkozta, hogy a Szentatya biztosította afelől, hogy nem lesz változás a tanításban és manipuláció sem lesz. „A pápa nyílt párbeszédet kért tőlünk. A pápa jó hallgató. Előadhatod neki az ügyedet és ő meghallgatja. … A pápa egyetért velem; az egyik aggodalmam a tanítással volt kapcsolatos, és a pápa azt mondta, hogy a tanítás érintetlen marad. Nem vagyok lázadó, nem vagyok a pápa ellenfele”. Mindeközben a liberális főpapok lázadóként próbálják beállítani azokat a társaikat, akik a tanítás megváltoztathatatlansága mellett vagy a szinódusi manipulációk ellen felszólalnak.

Wilfrid Napier Dél-afrikai bíboros, aki a szinódus vezetőségéhez tartozik, és korábban több fórumon is jelezte a manipulációkat, szintén aláírója a szinódusi folyamatokat aggasztónak nevező levélnek, tegnap megelégedését fejezte ki a szinódust illetően. Egy újságírói kérdésre elmondta, hogy a 2015-ös szinódus a 2014-es szinódus bizalomteljes első hetének a folytatása. „Az aggodalmaink meg lettek hallgatva”. Arra is kitért a bíboros, hogy a két bizalomteljes időszak között volt a rossz hírű félidős jelentés 2014-ben, ami liberális ideológiai elemekkel lett feldúsítva bizonyos homoszexuális értékekkel kapcsolatban, illetve a 2014-es végső dokumentum megalkotásának folyamata is manipulálva volt. Hála Istennek, a bíboros szerint, a bizalom helyreállt.

3) Továbbra is aggodalomra adnak okot a következő ügyek:

A Humanae Vitae enciklika fogamzásgátlással kapcsolatos tanításának elszubjektivizálása (mintha elfogadható lenne, hogy a lelkiismeret az objektív erkölcs ellenében foglaljon állást – persze csak a szexuális bűnök esetében! : ) A lelkiismeretes asszonyverőket azért továbbra is csúnya szemmel néznénk, gondolom).

Olyan politikailag korrekt nyelvezet alkalmazása, ami alapján a házasságot nem neveznénk többet „felbonthatatlannak”, mert annak negatív üzenete van (?!?!), vagy a szexuális bűnökre, pl szodómia nem mondanánk többet, hogy „Mindig önmagában rossz cselekedet” (KEK 2356), mert ezt a (szövegértési képességekkel nem megáldott emberek) úgy érthetik, mint ha ők volnának rosszak (és nem csak a tetteik). Akár hiszitek, akár nem ez is a szinódusi sajtótájékoztatón hangzott el Mark Coleridge érsek szájából. És a legszebb a dologban az, hogy a sajtótájékoztató után a szép beszéd felelős Coleridge érsek a kritikusait azonnal le "habzószájú dühöngő"-zte.



 Katolikus devolúció, ami nacionalizálná az igazságot (olyan abszurd helyzetekhez vezetne, hogy ami az egyik országban szentségtörés, az a másik országban bátorított magatartás lenne).

2015. október 19., hétfő

Szinódusi hírek 5: posztkatolikus, posztbibliai, posztértelmes

Fontos megállapítani, mint kiinduló pontot, hogy minden pozitív javaslatnál (például igényesebb jegyes oktatásra, vagy mindenfajta élethelyzetben lévő emberek és párok kísérésére) fontosabb az a bomlasztó heterodoxia (tévtanítások çè ortodoxia: igaz hit), amivel a szinódus összességében megnyilvánul a világ és a katolikus hívők felé.

Persze, hogy vannak jó javaslatok, amelyek azonban eddig is ott voltak, mint lehetőség. Eddig sem tiltotta a kánonjog, hogy igényes és hosszú legyen egy jegyes oktatás, és az igényes lelkipásztoroknak eddig sem volt szükségük a szinódusra, hogy megvalósítsák. Így kb. minden pozitív dolog, amit a szinóduson hallani lehet, összefoglalható abban, hogy „gyerekek, tartsuk be lelkiismeretesen és szeretetteljesen az Egyház eddigi előírásait!” (Ha valaki mégis tudna, valami spéci pozitív ötletről, ami ennél több, és ami elkerülte a figyelmemet, akkor szóljon!)

Ami viszont nem jó, nem katolikus, nem biblikus, és még csak nem is értelmes sokszor a szinódusban az mind a tanítás megváltoztatására, elrelativizálására, elmosására irányul. Szégyen egyáltalán, hogy az Egyház bíborosai a vatikáni sajtókonferenciákon meghurcolhatják az Egyház tanítását, de még a Bibliát is, és mindez úgy van előadva az ortodox (igaz hit) mellett, mintha egy legitim vita vagy párbeszéd lenne a két álláspont között, mintha a hit egészen mostanáig, az irgalmasság eme reneszánszáig, kialakulatlan és talán téves lett volna.

Természetesen a szinódus végtermékét nem ismerjük, majd egy hét múlva, talán! De azért azt látni kell, hogy még akkor is, ha ez megerősíti a katolikus tanítást a családról és a házasság szentségéről, és jó pasztorális tippeket ad hozzá, akkor is jóvátehetetlen marad az a sok félrevezető nyilatkozat és az a káosz, amit ez szinódus a hívők és pásztorok között keltett. Ám ez valószínűtlen. Valószínűbb természetesen, hogy nem a semmiért megy ez a hűhó, hanem azért, hogy a heterodox vélemények a házasságon kívüli, akár homoszexuális testi kapcsolatok elfogadásáról valamilyen szinten belekerüljenek a szinódus eredményébe. Ez természetesen nem lehetséges az Egyház változtathatatlan tanításainak megváltoztatása nélkül, még ha azt is szajkózzák, hogy lehetséges. „Elfogadjuk az egész tanítást” – mondják, ám utána rögtön jön egy javaslat, ami ellentétes a tanítással.

Három példa arra, hogy ami a folyik az posztkatolikus, posztbibliai, posztértelmes.

Gagyi érzelmek az új katolikus trend? Az október 15-i sajtótájékoztatón a spanyol nyelvű szóvivő Manuel Dorantes atya azt mondta, hogy valamelyik szinódusi atya intervenciója szerint egy kisfiú az elsőáldozása alkalmával kettétörte az Úr testét és a felét megette, a másik felét pedig odaadta az apjának, aki elvált-újraházasodott, ezért a paptól nem kaphatott Eucharisztiát, pedig vágyott rá. Ez milyen megható! Emberileg tényleg az, ha nem hiszünk a Bibliában, és Szent Pál tanításában, hogy az, aki méltatlanul eszi az Úr testét az kárhozatára teszi. Ha bibliai vagy katolikus nézőpontból értelmezzük a sztorit, akkor a szentségtörés és a kárhozat veszélye csöppet sem olyan édeskésen megható.

A szubjektivizmus mérge. Mindent az egyén lelkiismeretére bízni, mondván, hogy „ha emberek jó lelkiismeretben eljutnak egy döntésre, akkor a mi feladatunk az, hogy segítsük őket előre, és tiszteletben tartsuk azt. A lelkiismeret sérthetetlen […] A homoszexuális emberek is emberek, és van lelkiismeretük” bődületes torzítás az évezredek próbáját is kiálló katolikus tanításhoz képest. Márpedig ez a gondolata sok szinódusi atyának, többek között Blase Cupich chicagoi érseknek. Természetesen ő kizárólag a divatos szexuális bűnök elkövetőivel lenne ilyen irgalmas: házasságtörés, szodómia, házasság előtti együttélés. A gondolat értelmetlenségét mégis jelzi, hogy a lelkiismeret abszolutizálásának érve alapján a sorozatgyilkosok és a pederaszták is nyugodtan vehetnék az Úr testét, mindaddig, amíg jó lelkiismeretben teszik azt, hiszen "ők is emberek". Ilyen a posztbibliai és posztértelmes teológia.

A posztkatolikus KatolikusEgyház víziója. Természetesen Wojtyła nemzete, a lengyel püspöki kar, hajlíthatatlan, és minden egyes nyilatkozatukban „elképzelhetetlennek” mondják a Kasper javaslatot, és annak az aktív homoszexuálisokra kiterjesztet változatát. Természetesen az afrikai püspökök kikérik maguknak, hogy a dekadens nyugat a saját problémáira javasolt heterodox válaszokat ráerőltesse az életerős afrikai egyházra, ahol a problémák ráadásul teljesen más jellegűek. És még sokan erős hangon tiltakoznak a manipuláció és a tévtallen. Ennek a nem csekély ellenállásnak a semlegesítésére szolgál a heterodox oldalon a katolikus devolúció gondolata, avagy a posztkatolikus egyház víziója, amelyben az egyes püspöki konferenciák olyan tanításbéli és törvénykező jogköröket kapnának, ami teljesen idegen a katolikus hagyománytól, és pillanatok alatt megszüntetné a Katolikus Egyház tanításbéli egységét. Képzeljük el azt az abszurditást, hogy míg a magyar egyházban szentségtörés maradna a halálos bűnben való eucharisztiához járulás, addig a német egyházban házasságtörők és aktív homoszexuálisok bátorítva lennének, hogy áldozzanak.

Új kirekesztett kisebbség: a hithű katolikusok. Ezt a nem is annyira konzervatív Timothy Dolan bíboros közölte a weboldalán. Ő amúgy a 13 bíborosegyike, aki a szinódussal kapcsolatos aggályokat tartalmazó levelet aláírta. Azzal a kijelentéssel, hogy a hithű katolikusok kisebbségben vannak és kizárva érzik magukat, Dolan tulajdonképpen XVI. Benedek pápát ismétli, aki már évekkel ezelőtt megállapította, hogy az Egyház valójában sokkal kisebb, mint azt az megkereszteltek, vagy akár a templomba járók száma alapján gondolnánk.

Most belépünk a szinódus harmadik hetébe, amikor is a rossz hírű munkadokumentum, az Instrumentum Laboris harmadik részét tárgyalják majd az atyák a kiscsoportokban. Most kerül majd csak igazán elő (nem mintha eddig nem lett volna terítéken minden nap) az elvált-újraházasodottak és az aktív homoszexuálisok kérdése.

A legfontosabb dolog, amiért hálásak lehetünk mégis a szinódusnak, az hogy letisztulnak a határvonalak a Katolikus Egyház és a heterodox posztkatolikus csoportok között.


Szinódusi hírek 4: A kiszivárogtatott levél (#Vatileaks)

Szinódusi hírek 3: Értelmetlenség vagy annál rosszabb?


2015. október 17., szombat

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP: Több beszédet az igazságról, kevesebbet a szeretetről (a szeretetet cselekedetek dolga)

Zs 32
Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! … Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. … Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. … Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Zsid 4,14-16
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

A kereszténység hitvalló vallás.

A hit, amit vallanunk kell, nem bizonytalan és változó tartalmú érzelmi egyveleg a szeretetről általánosságban, amibe aztán mindenki azt lát bele, ami politikailag vagy személyesen kényelmes neki, vagy divatos.

A hit, amit vallanunk kell, konkrét állításokban megfogalmazott igazságokból áll. Pl: „Jézus az egy úr”. „Jézus Istennel egylényegű”. „Jézus az üdvösségünkért meghalt és feltámadt”. „Az Egyház egy és szent tanítást vall, ami ugyanaz az apostolok ideje óta”. „A keresztségben nyerünk bűnbocsánatot”.

Néha az az érzésem, hogy jobb lenne, ha kevesebbet beszélnénk a szeretetről, és többet az igazságról. Mivel az igazság önmagában szeretetteljes és jó, és mindenkinek a javára válik, ezért az igaz szeretet végső soron nem csorbulhat az igazság által, ám kevesebb lenne a féligazságokon alapuló majomszeretetből és az álirgalomból.  Mindaddig viszont, amíg behódolunk a kulturális trendnek, hogy az igazságról beszélni intoleráns, kirekesztő és nem szerető dolog, addig igencsak gátolva lesz az igaz szeretet az életünkben.

Föl kéne fogni, hogy az igazság, és az igazságon alapuló törvény – ami elítéli a bűnt és dicséri az erényt – önmagában reményteljes és pozitív, sőt szükségszerű. Egyrészt azért, mert történelmileg igaz, hogy Jézus valóban olyan kiváló főpap, hogy áthatolt az egeken, és minket is magával visz a mennybe, ha hűségesek leszünk hozzá. Másrészt azért, mert egy olyan világ, ahol a bűnre a megoldás bármi más, mint a megbánás és a jóvátétel, az egy nagyon rossz világ. Egy ilyen világban definíciószerűen nem létezhet mennyország. Sőt ez maga a pokol definíciója, ahova hitünk szerint el is kerül mindenki, aki kitartóan ragaszkodik a bűnhöz, és nem termi a bűnbánat gyümölcsét. Számukra aztán nem nagy segítség a bűnt toleráló és az érzelgős szeretetet ünneplő álkeresztény kultúránk.


Változtassuk ezt meg! 

2015. október 15., csütörtök

Szinódusi hírek 4: A kiszivárogtatott levél (#Vatileaks)

Íme a levél szövege, melyet szinódusi atyák egy csoportja írt Ferenc pápának a szinódus aggasztó folyamatait illetően, és amely ki lett szivárogtatva. Kezdeti bizonytalanság után mégis kiderült, hogy létezik a levél és az is, hogy körülbelül pontos a szöveg. Most már az aláírók listája is letisztázódott. Ám ami igazán lényeges az, hogy nem lett figyelembe véve a szinódus menetét illetően. Pedig jogos aggodalmak és jó javaslatok voltak benne megfogalmazva.

A levelet Pell bíboros Október 5-én adta át a Ferenc pápának, ám az levél, legalábbis látszólag, teljesen hatás nélkül maradt.

Szentatya,
Ahogy a Család Szinódus megkezdődik, remélvén, hogy az gyümölcsözően segíti majd az Egyház és a Szentatya küldetését, tiszteletteljesen kérünk hogy fontolj meg néhány aggodalmat, melyeket szinódusi atyáktól hallottunk, és melyeket magunk is osztunk.

A szinódus munkadokumentumának, az „Instrumentum Laboris”-nak, noha vannak csodálatra méltó elemei is, olyan részei is vannak, melyeknek bőséges reflexióra és átdolgozásra lenne szükségük. A szinódus új szabályzata, úgy tűnik, túlzott befolyást garantál ennek [az „Instrumentum Laboris”-nak] a szinódus szándékait és a záró dokumentumot illetően. […]

Az új szinódusi szabályzat olybá tűnhet némelyek számára, mint ami nélkülözi a nyitottságot és a kollegialitást. A múltban annak lehetősége, hogy javaslatok szülessenek és azokról szavazni lehessen, azt az értékes célt szolgálta, hogy a szinódusi atyák véleményét mérni lehessen. A javaslatok, valamint azok megvitatásának, illetve a szavazás hiánya csökkenteni látszik a nyitott párbeszéd lehetőségét, azt a kis csoportokra korlátozva; ezért sürgősnek ítéljük, hogy vissza legyen állítva a javaslattevés és az azokról az egész szinódus által való szavazás lehetősége. A végső dokumentumról való szavazás túl későn jön a folyamatban, hogy az egész át legyen nézve, és érdemlegesen javítva lehessen. 

Ezen felül jelentős nyugtalanságot okoz, hogy a szinódusi atyák véleményét nem kérték ki a [végső dokumentum] szövegező bizottságának összeállításának kérdésében. A tagok jelölve lettek, nem választva, megvitatás nélkül. Ugyan így a kis csoportok szintjén is minden szövegezéssel megbízott személynek választottnak kéne lennie, nem kijelöltnek.

Amint az várható, aggodalom figyelhető meg azzal kapcsolatban, hogy az új szabályzat nem a szinódusok hagyományos szellemiségét és célját tükrözi. Nem világos, hogy ezek a szabályváltozások miért szükségesek. Az atyák egy része azt érzi, hogy az új szabályok előre meghatározott eredményeket szolgálnak, melyek fontosak és vita tárgyai.

Végül és talán legsürgetőbben, némely atyák azzal kapcsolatban fejezték ki aggodalmukat, hogy a szinódus, melynek pasztorális célja az, hogy megerősítse a házasság és a család méltóságát, dominálva lesz azon teológiai/tanításbéli kérdés által, hogy az elváltak és polgárilag újraházasodottak Eucharisztiához járulhatnak-e? Ha ez bekövetkezik, az óhatatlanul további, még fundamentálisabb kérdéseket vet fel, azzal kapcsolatban, hogy az Egyház a jövőben hogyan értelmezi és alkalmazza Isten Igéjét, a tanításait és a gyakorlatait egy változó kultúrában. A liberális protestáns egyházak modern időkben megfigyelhető összeomlása, melyet felgyorsított az, hogy elhagyták a keresztény hitnek és gyakorlatnak kulcsfontosságú elemeit a pasztorális adaptáció nevében, nagy óvatosságra int minket a saját szinódusi ügyeinkben.

Ezeket a gondolatokat a hűség lelkületével ajánljuk a Szentatyának, és köszönjük a megfontolásukat.

Krisztusban,


Ami az aláírókat és a nem aláírókat illeti, a Mandiner így foglalja össze:
A tizenhárom bíborosból, aki állítólag aláírta a levelet, négyen tagadták ezt. A Hittani Kongregáció prefektusa, Gerhard Müller bíboros új Vatileaksről beszélt, és azt nyilatkozta, nem hajlandó elárulni, az aláírók közt van-e.

Tagadja, hogy aláírta a levelet: Erdő Péter bíboros, Mauro Piacenza bíboros, az Apostoli Penitenciária egyik vezetője, Angelo Scola milánói bíboros (akit konzervatív pápajelöltként tartottak számon a Ferencet megválasztó konklávén és Erdő Péter jóbarátja), valamint André Armand Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek.

Akik a hírek szerint rajtuk kívül aláírták: Carlo Caraffa bíboros, bolognai érsek, Thomas C. Collins bíboros, torontói érsek, Timothy M. Dolan bíboros, New York-i érsek, Willem J. Eijk bíboros, utrechti érsek, Wilfried Fox Napier bíboros, a dél-afrikai Durban érseke; George Pell bíboros, volt sydney-i érsek, a vatikáni gazdasági titkárság Ferenc pápa által kinevezett vezetője; Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció Ferenc pápa által kinevezett prefektusa; Jorge L. Uroso Savino bíboros, caracasi érsek.    

Nehéz megmondani, hogy ez ez a kiszivárogtatott levél milyen érdeket szolgál. Egyfelől valós problémákra hívja fel a figyelmet, és jelzi, hogy a szinódus erősen megosztott, amit pedig a vatikáni sajtóiroda nagy erőkkel tagad, másrészt az aláíró hithű atyák meg magyarázkodhatnak miatta, hogy nem a pápát támadják.



Szinódusi hírek 3: Értelmetlenség vagy annál rosszabb?


2015. október 14., szerda

Abortusz-párti nonszensz

Nézzék meg a videót, amin egy prominens amerikai abortusz-párti politikusnőtől, Debbie Wasserman Schultztól azt kérdezi a riporter, hogy vajon az ő három gyereke embernek számított-e, mielőtt megszülettek? És nem tud rá válaszolni.

„Minden nőnek joga van, hogy meghozza a saját reproduktív döntéseit” – magyaráz félre Wasserman a kérdésre, ami úgy látszik meghaladta szövegértő képességét. Vagy nem azzal volt baj? Esetleg az ideológiával?

„Szóval emberek voltak? […] Csak annyit mondjon: igen vagy nem?” – ismétli meg a kérdést a riporter még kétszer.

„Ma emberek…” – vágja ki magát végül Wasserman, és aztán ismét a mantra jön – „örülök, hogy meghozhattam a saját reproduktív döntésimet”.

Nem tudom ismer-e bárki olyan embert, aki valaha nem volt az? Az ilyen „ma már emberek” előtte mik voltak? Tudja valaki?

Azt sem tudom, kinek milyen történelmi párhuzam jut eszébe arról, hogy embereket csak akkor veszünk emberszámba, ha akarjuk őket, vagy ha szeretjük őket, egyébként pedig tulajdonná tehetők, vagy kivégezhetők…


Ronald Reagan megjegyzése jut eszembe erről a nonszenszről. Az egykori amerikai elnök azt mondta: „Ha jól értesültem, minden egyes abortusz-párti embert megszültek a szülei”.

2015. október 10., szombat

Szinódusi hírek 3: Értelmetlenség vagy annál rosszabb?

Erdő Péter bíboros ígéretes nyitóbeszédét egyelőre* nem követte megerősítés vagy hasonló erős hangok. Amire viszont példákat látunk, az az Egyház tanításának ellenmondó megnyilvánulások a homo-kapcsolatok elfogadását és a női pappá szentelést illetően.

A kanadai Paul-André Durocher érsek szerint a nőket diakónussá kéne avatni (vagy szentelni?), vagyis a papi rend részévé tenni, holott II. János Pál erről a hagyománynak megfelelően leszögezte Ordinatio Sacerdotalis apostoli levelében, hogy lehetetlenség:

Hogy tehát ebben a fontos kérdésben, amely magára az Egyház isteni alkotmányára vonatkozik, minden kétséget kizárjunk, hivatalunk erejénél fogva, mellyel a testvéreket megerősítjük [vö. Lk 22,32], kijelentjük, hogy az Egyháznak semmilyen módon nem áll hatalmában a nőket pappá szentelni, továbbá, hogy ehhez a tanításhoz az Egyház minden hívének tartania kell magát. …

Tehát a szentelés kizárva, az avatás pedig, hogy is mondjam, senki nem tudja mire jó, mit jelentene. Kifejtve nincs, csak úgy odadobva a médiának néhány jó ponttért, hogy „értsétek félre, ahogy akarjátok”. Rosszabb esetben persze tudatlanságról van szó, vagy még rosszabb esetben manipulációról.

Sajnos ez a mintázat rajzolódik ki a szinóduson elhangzó minden szenzációval kapcsolatban: a legjobb indulatú értelmezés mellett is kiderül, hogy értelmetlenségről van szó, vagy kevesebb naivitás mellett értékelve csak ennél még rosszabb lehet a háttérben.

A homoszexuális kapcsolatok kérdése is gyanúsan sokat kerül elő a sajtókonferenciákon, holott állítólag a (nyilvánosságtól mentesített) szinódusi üléseken alig kerül elő. Ez felveti ismét a szervezők manipulatív ténykedését, mely arra irányul, hogy várakozásokat ébresszenek a médián keresztül a liberális nyitásra, és ezáltal nyomást gyakoroljanak a szinódusra.

Az, hogy az Egyházba beépülve dolgozik egy homo-lobbi már XVI. Benedek pápa idejében felvetődött, és Krzystof Charamsa atya esete ismét ezt igazolja. Charamsa atya a Hittani Kongregáció (a hit tisztaságáért felelős kongregáció!) munkatársa volt 2003-tól, míg a szinódust megelőző napon előjött a klozetből a homoszexuális partnerével együtt. Bevallott célja volt, hogy a szinódusra nyomást gyakoroljon. Ez a pap többek között „embertelennek” nevezte, hogy az Egyház csak a szűzi életet tudja felajánlani a homoszexuális vonzalmakkal rendelkezők számára, ami már csak azért is abszurd, mert mint papot a fogadalma is kötötte volna a szűzi élethez.

A sajtótájékoztatókon pedig Thomas Rosica atya viszi a homoszexuális lobbi retorikáját, és inkluzív nyelvezet használatára buzdít (állítólag a szinódusi atyák nevében, akiknek viszont a nyilatkozatai nem nyilvánosak). Rosica atya szerint a decemberben kezdődő Irgalmasság Éve megköveteli az egyházi nyelvezet megváltoztatását (hivatalos és magán egyaránt), hiszen „a melegeket nem sajnáljuk, hanem elfogadjuk őket annak, amik”. Ennek programjellegű üzenete van, hiszen az eddig is minden normális ember számára világos volt, hogy nem keresztényi bántani és sértegetni bárkit is bármilyen alapon. Viszont annak, hogy a Katekizmus szövegeit vagy II. János Pált (akit ti is ugye az irgalmatlanságáról ismertek elsősorban!) a PC ideológia szerint cenzúrázni kéne, nem lehet jó (katolikus) vége.

Ismét a liberális bábeli mintázat: értelmetlenség vagy annál rosszabb. Ha valaki azt akarja feltételezni, hogy Rosica atya vatikáni szóvivő elfogadja a katolikus tanítást (ti. hogy a szodómia bűn, és mint ilyen nem válik a lelkek javára, ezért inteni kell ellene), csak több szeretetre buzdít ennek a kommunikálásában, akkor semmi szenzációs nem hangzott el, pusztán az Egyház tanításának egy féloldalasra sikeredett és félreérthető megfogalmazása. Hurrá. Ha viszont Rosica atya nem hiszi a tanítást, akkor egy béna nyilatkozatnál valami sokkal rosszabbal állunk szemben.


*A pénteken megjelent nyelvi csoportok riportjai jónak tűnnek. Hamarosan erről is beszámolok.