2017. február 28., kedd

Miért nem működhet az irgalom, amit az Amoris kínál

Van egy nagyon elemi csúsztatás abban, ahogy az "új irgalom" prófétái lehetővé akarják tenni a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokban élők számára a szentségek vételét, amire keveset reflektál a közbeszéd.

Az érvelés, amit Ferenc pápa Amoris Laetitiája (AL), és annak mentén egyes püspökök előadnak, mindig a felelősséget korlátozó tényezőkre hivatkozik: úgy mint a tudatlanság, vagy valamifajta kényszerítő körülmények (anélkül, hogy a tanítás megváltozását beismernék, vagy a jogot módosítanák).

Ha rákérdezünk, hogy mik is ezek a tényezők pontosan, akkor azt válaszolják, hogy a "kazuisztikát" - mely konkrét esetek erkölcsi megítélését elemzi - meg kell haladni, és felvilágosítanak, hogy a valódi életben minden helyzet egyedi.

Pedig éppen a kazuisztika az, ami eddig is - helyesen megkülönböztetvén az körülményeket - ismerte az olyan eseteket, amikor valakinek nem számít bűnül a méltatlan módon való szentségekhez járulás. Ahogy az AL helyesen írja is, ezek a tudatlanság, vagy a felelősséget csökkentő egyéb körülmények, például mentális betegség, vagy külső kényszer.

Általánosságban elmondható, hogy egy a szentségekkel és a katolikus hittel kapcsolatban tudatlan ember addig tudatlan csak, amíg nem beszél erről egy pappal. Szintén általánosságban egy mentálisan beteg, vagy kényszer alatt álló ember nem boldogan neveli gyermekeit új/házasságon kívüli kapcsolatában családi otthonukban.

Az AL viszont a tudatlanság mentségét olyanokra terjesztené ki, akik számára előírja, hogy egy pap hosszan kísérje őket a megkülönböztetés útján. A belső vagy külső kényszer kifogását pedig olyanokra, akik tudatosan és önként döntenek új házasságtörő kapcsolatuk mellett.

Ezért (is) fából vaskarika az irgalom új kurzusa. De az igazság túléli a szélhámosokat, arról nem is beszélve, hogy Isten Igéje szintén nem eshet áldozatul a hazugságoknak. Ezért még ha ma úgy is tűnik, hogy övék az utolsó szó, ez hosszú távon biztosan nem lesz így. A kérdés csak az, hogy addig még hányat rontanak meg a kicsinyek* közül? 


*Kicsinyek alatt olyanokat kell értenünk, akik alázattal szeretnék jól csinálni vagy bűnbánatot tartani, és mindent meg is tennének, hogy betartsák Uruk parancsait, ha az Egyház megtanítaná nekik szerető anyaként, de az "új irgalom" prófétái elaltatják a lelkiismeretüket, ezért feladják Urukat.

Barsi Balázs atya: "Vége van a hallgatásnak, színt kell vallani!"

Barsi Balázs atya mára még inkább aktuálissá vált homíliája, a 2015. évi nagyböjt első vasárnapjáról.


2017. február 27., hétfő

A bűn ünneplése folyik

Antonio Spadaro atya, aki szerint 2+2=5 a teológiában, és akinek a lapja nyíltan érvel a papnők mellett, ismét megnyilvánult a Twitteren, ezúttal azokat ünnepelve, akik "úgy döntöttek, hogy inkább házasság nélkül élnek együtt". A baj az, hogy Spadaro atya Ferenc pápa legbelső köréhez tartozik, és épp Ferenc pápával kapcsolatban fejezte ki örömét. 

"Befogadni azokat a fiatalokat, akik inkább házasság nélkül élnek együtt..."

Sajnos Ferenc pápa gondolkodásától nem idegen az, amit a barátja tweetelt. Tavaly júniusban a Szentatya "igazi házasságokként" méltatta az együttéléseket, és kijelentette, hogy a házasság kegyelmeiben részesülnek. "Sok hűséget láttam ezekben az együttélésekben, és biztos vagyok benne, hogy ez egy igazi házasság, egy igazi házasság kegyelmeiben részesülnek a hűségük miatt".

Ezzel szemben a Katolikus Egyház Katekizmusában ez áll:
2353 A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg. 
2390 Szabad szerelemről akkor beszélünk, amikor egy férfi és egy nő nem hajlandó jogi és nyilvános formát adni kapcsolatuknak, amely a szexuális intimitást is magába foglalja.
Az elnevezés megtévesztő: mi értelme lehet egy olyan szerelemnek, melyben a személyek nem kötelezik el magukat, és ezzel a másikba, önmagukba vagy a jövőbe vetett bizalom hiányát nyilvánítják ki?
A kifejezést különböző állapotokra is használják: ágyasság (lat. concubinatus), a házasság mint ilyen elutasítása, a hosszú időre való elkötelezettség képtelensége. [142] Mindezek a helyzetek sértik a házasság méltóságát; lerombolják a család eszméjét; gyöngítik a hűség iránti érzéket. Ellentétesek az erkölcsi törvénnyel: a szexuális aktus kizárólagos helye a házasság; ezen kívül mindig súlyos bűn és kizár a szentáldozás közösségéből.

Ferenc pápa segíti a Szent X. Piusz Papi Testvérületet új római központhoz jutni

Az Il Foglio olasz napilap beszámolója szerint a pápa segítette felgyorsítani egy csodálatos templom és egy épületegyüttes megvásárlását Róma központjában. Az épületeket a jelenleg rendezetlen egyházi státusszal bíró Szent X. Piusz Papi Testvérület (SSPX) vette meg.

A lap Vatikán-kommentátora, Matthew Matzuzzi azt írja: a pápa "meghatározó szerepet" játszott a Santa Maria Immacolata all’Esquilino templom megszerzésének felgyorsításában. A templom és épületegyüttese, ami Rómában a Lateráni Bazilika tőszomszédságában található, várhatóan továbbképző központ lesz, a későbbiek során pedig az SSPX új főhadiszállásává válik.

Matzuzzi szerint a pápa a beavatkozást Guido Pozzo érseken keresztül végezte, aki az Ecclesia Dei pápai tanács titkára. A tanács jelenleg azon igyekszik, hogy a különféle rendezetlen helyzetű és szakadár tradícionalistákat teljes egységbe hozza ismét az Egyházzal. Az SSPX legfőbb elöljárója, Bernard Fellay püspök, és a papi közösség két további hivatalnoka, Alain Nely atya és Alfonso de Galarreta püspök, az elmúlt hónapban zajlott üzleti tárgyalások alatt végig a pápa Santa Marta vendégházában lakott.

A Santa Maria Immacolata (a képünkön) a Róma hét dombjának egyikén álló neogótikus templom, amely 1896 és 1914 között épült a Szeretet Szürke Barátai, egy mára már feloszlatott ferences közösség számára. A templom melletti épületegyüttest korábban iskolának használták.

Ez a vásárlási ügylet nem az első olyan volt, amiben az SSPX Ferenc pápa segítségére számíthatott. Az akkor még Jorge Bergolio bíborosként ismert Ferenc pápa, Buenos Aires érsekeként a papi közösség javára avatkozott be, amikor az argentin kormány meg akarta tagadni a társaságtól az engedélyt az állandó argentínai tartózkodásra, arra hivatkozva, hogy a társaság nem is katolikus. Az ügyben az SSPX kerületi elöljárója, Christian Bouchacourt atya fordult Bergoglio bíboroshoz, aki a beszámolók szerint azt monda: "Önök katolikusok, ez teljesen világos. Segíteni fogok Önöknek."

Matzuzzi szerint az egyezmény megkötése a Szentszék és az SSPX között arról, hogy a közösség személyi prelatúrává válik, már közel van. Amennyiben ez megvalósul, az Opus Dei mellett az SSPX lesz az Egyház második személyi prelatúrája: ez az Egyház egy nem földrajzi helyhez kötött, hierarchikus csoportját jelenti - egyfajta egyházmegyét püspökökkel és papokkal, de kijelölt terület nélkül.

A hír, hogy az SSPX ilyen módon térhet vissza az Egyházzal való teljes közösségre, még 2016-ban került nyilvánosságra. Jóllehet a társaság nem fogadja el a II. Vatikáni Zsinat bizonyos dokumentumait, a társaság visszatérésének intézésével megbízott Guido Pozzo érsek egy német lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: ezek a dokumentumok amúgysem doktrinális természetűek. Mint mondta: a dokumentumok "nem doktrínákat vagy definitív kijelentéseket tartalmaznak, hanem inkább előírásokat és iránymutatásokat adnak a lelkipásztori gyakorlathoz". Pozzo úgy magyarázta: maguk a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai jelzik, hogy a zsinat tanításai közül csakis azok kötelező érvényűek a katolikusok számára, amelyek a hittel és erkölccsel kapcsolatosak.

Pozzo szerint "már a zsinat ideje alatt világos volt", hogy a különféle zsinati dokumentumok különböző súllyal bírnak: "A zsinat általános titkára, Pericle Felici bíboros, 1964. november 16-án kijelentette: 'Ez a szent szinódus csak azt határozza meg kötelező érvényűnek az Egyház számára, amiről azt nyíltan kijelenti hitbéli és erkölcsi vonatkozásában.' Csakis azokat a szövegeket, amelyeket a zsinati atyák olyanoknak írtak elő, kell kötelező erejűnek elfogadni."

Az SSPX papi közösséget a francia érsek, Marcel Lefebvre hozta létre a II. Vatikáni Zsinat után, az Egyház hagyományos tanításának és gyakorlatának talaján, és azok megőrzésére. Lefebvre az Egyházból kiközösítésre került, amikor érvényesen de engedély nélkül püspököket szentelt a közösség számára. A papi társaságot sokszor tévesen "szakadárnak" vagy "kiközösítettnek" nevezik, jóllehet a hivatalos státuszuk "rendezetlen". Tény, hogy az SSPX és a Vatikán között nézetkülönbségek vannak a II. Vatikáni Zsinat egyes dokumentumainak megítélésében.

A tárgyalások az SSPX helyzetének rendezésére már XVI. Benedek pápa pontifikátusa alatt elindultak. Ezek Ferenc pápa ideje alatt folytatódtak tovább. Az enyhülés jelének mutatkozott, hogy Ferenc pápa az Irgalmasság (2016 adventjével lezárult) Szent Évének indulásakor pápai engedélyt adott az SSPX papjai számára, hogy gyóntatást végezzenek. A Szent Év lezárásával az engedélyt Ferenc pápa határozatlan időre meghosszabbította.

Az egyik zsinati dokumentum, amivel szemben az SSPX kifogásokat támaszt, a Nostra Aetate kezdetű nyilatkozat az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról. A dokumentumot többen úgy értelmezik, hogy az nincs összhangban az Egyháznak azzal a tanításával - de legalábbis zavaros vele kapcsolatban -, miszerint Ő képviseli a világon az egyedül igaz vallást. Pozzo szerint azonban a Nostra Aetate nem doktrínális természetű, és ezért azt a katolikusok nem is kell, hogy annak fogadják el.

"A Nostra Aetate nem bír dogmatikai tekintéllyel, és így senkitől sem követelhető meg, hogy ezt a nyilatkozatot dogmatikusnak ismerje el" - mondta Pozzo érsek. "Ez a nyilatkozat csakis a hagyomány és a tanítóhivatal folytonossága fényében értelmezhető. Példának okáért, sajnálatos módon létezik ma egy olyan - a katolikus hittel ellenkező - nézet, hogy a megváltásnak van olyan útja, ami Krisztustól és az Ő Egyházától független. Ezt legutóbb épp a Hittani Kongregáció cáfolta hivatalosan, a Dominus Iesus nyilatkozatában. Vagyis a Nostra Aetate bármi olyan értelmezése, ami erre a tévútra visz, teljesen alap nélküli, és elvetendő."

Az SSPX vezetője, Fellay püspök, ezidáig nem fukarkodott Ferenc pápa bírálatával, de ugyanakkor kifejezte reményét és mély elismerését a Szentatya felé a társaság irányában tanúsított befogadó mentalitásáért. Az Amoris Laetitia kiadásakor az elöljáró elítélte a "nagy és sajnálatos zavart, ami jelenleg az Egyházban uralkodik", és azokat a tanításbeli hibákat, amelyeket "rengeteg pásztor, köztük maga a pápa is" terjeszt.

***

A fentiek kapcsán osztjuk olvasónk véleményét az SSPX helyzetének rendezésével kapcsolatban:
" Úgy gondolom, ez nem lenne megfelelő gyakorlat. Nem megfelelő, hogy össze nem férő véleményeket egybeeresztünk 'Egyház' fedőnév alatt. Ezekből előbb tisztázni kellene, melyik az igazság, és azokból formálni és fenntartani az Egyházat, akik a tisztázott igazságot elfogadják. Ha a Nostra Aetate az igaz, akkor az SSPX-nek nincs helye az Egyházban, ha ezt nem fogadja el. Ha az SSPX álláspontja igaz, akkor a Nostra Aetate szorul kiigazításra. Ha valahol középúton van az igazság, akkor az SSPX és a Nostra Aetate egyaránt nyílt és egyenes kiigazítást igényel. De azt gondolom, ilyesfajta 'egybeszerkesztés' katolikusként egyszerűen nem elfogadható. Elfogadás, tolerancia, együttélés nem létezik igazság és hamisság között. Úgy főleg nem, hogy az 'irgalmasság' gyakorlata alapján nyíltan eretnek csoportok is az Egyházban teret és elfogadást kapnak. Ez az SSPX 'visszafogadásával' nem lesz megnyugtatóbb, sőt, csak még zavarosabb, és még inkább feszültséggel terhes helyzetet teremt. "

VIDEÓ: "Miben más a templomod?"


(A magyar felirat bekapcsolásához kattints a CC gombra a videóképernyő jobb alsó sarkában!)

Jezsuita generális: "a megkülönböztetés ellentmondhat a tanításnak“ és "Jézust is újra kell értelmezni”

Hihetetlen, de igaz. Az Amoris Laetitia legégetőbb és legvitatottabb (nyolcadik) fejezete, amelyben úgy tűnik, Ferenc pápa „nyit” azon második házasságban élők felé, akiknek az igazi házastársa még él, mellőz bármiféle idézetet Jézusnak a házasságra és válásra vonatkozó szavaiból. Ezeket főleg Máté evangéliumának 19. fejezete közli:
„Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?” Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. 
„Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” 
De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” 
„Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.”
Elképesztő hiány. Csakúgy, mint ahogy szintén megdöbbentő volt Ferenc pápa másik két mulasztása ugyanezzel kapcsolatban.

Az elsőre 2015. október 4-én került sor. Vasárnap volt, a második, egyben utolsó a családszinódus kezdete óta. És éppen azon a napon minden latin szertartású katolikus templomban a szentmisén Márk (10,2-9) evangéliumából olvasták fel a Máté 19,2-12 –vel párhuzamos szakaszt.

Az Úrangyala elimádkozásakor a pápa semmiféle utalást nem tett erre az evangéliumi szakaszra, annak ellenére, hogy rendkívüli módon kapcsolódott a szinóduson vitatott kérdésekhez.

Ugyanez történt idén február 12-én, Máté evangéliumának hasonló szakaszával (5,11-12), amelyet az egész egyházban felolvastak a szentmisén. Ferenc pápa ez alkalommal is kerülte az Úrangyala elimádkozásakor, hogy idézze és kommentálja az evangélium szavait.

Miért ez a kitartó csend a pápa részéről, Jézus e félreérthetetlen szavairól?

A válaszhoz jelzést találunk abban az interjúban, amelyet a Jézus Társasága új legfőbb elöljárója, a Ferenc pápához nagyon közel álló venezuelai Arturo Sosa Abascal adott Giuseppe Rusconi svájci Vatikán-szakértőnek. Az interjú a szakértő Rossoporpora (Bíborvörös) nevű blogjában, és a Giornale del Popolo luganói napilapban jelent meg. 

Íme néhány a témához leginkább kapcsolódó részekből. Minden kommentár felesleges...
Kérdés: - Gerhard L. Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa azt mondta a házasságról, hogy Jézus szavai nagyon világosak, és „semmilyen hatalomnak sem az égen, sem a földön, sem egy angyalnak, sem a pápának, sem egy zsinatnak, sem a püspökök valamely törvénykezésének nincs rá lehetősége, hogy módosítsa azokat”. 
Válasz: – Mindenekelőtt hosszas elmélkedésbe kellene fognunk arról, hogy mit is mondott valójában Jézus. Abban az időben senkinek nem volt magnója, hogy rögzítse a szavait. Amit tudunk, az az, hogy Jézus szavait a szövegkörnyezetbe kell helyeznünk, azok egy adott nyelven lettek kifejezve, egy adott környezetben, és meghatározott személyeknek lettek címezve.
K. – De ha Jézus minden szavát meg kell vizsgálnunk, és vissza kell ültetnünk a történelmi környezetükbe, akkor nincs abszolút értékük.
 
V. – Az elmúlt században az egyházban virágoztak a kutatások, amelyek arra irányultak, hogy pontosan megértsék, mit is akart mondani Jézus... Ez nem relativizmus, hanem arról tanúskodik, hogy a szó relatív, az Evangéliumot emberek írták, és egy olyan egyház fogadta el, ami emberekből áll... Tehát igaz az, hogy senki sem változtathatja meg Jézus szavát, de tudnunk kell, hogy mi is volt az! 
K. – Megkérdőjelezhető az a Máté 19,3-6-ban olvasható állítás is, hogy „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”?  
V. – Én követem azt, amit Ferenc pápa mond. Nem kételkedünk benne, hanem megkülönböztetést alkalmazunk...
K. – De a megkülönböztetés itt továbbgondolás, választás különféle lehetőségek közül. Többé már nem kötelező egy kizárólagos értelmezést követni...
V. – Nem, a kötelezettség továbbra is fennáll, de azt jelenti, hogy egy megkülönböztetés eredményét követjük. 
K. – Azonban a végső döntés olyan ítéleten alapul, ami csupán különféle hipotéziseket mérlegel. Mérlegeli tehát azt a hipotézist is, hogy „az ember ne válassza szét...” nem is pontosan azt jelenti, ami benne elsőre látszik. Ez végső soron kétségbevonja Jézus szavát.  
V. – Nem Jézus szavát, hanem azt, ahogyan eddig értelmeztük Jézus szavát. A megkülönböztetés nem különböző hipotézisek közül választ, hanem meghallgatja a Szentlelket, aki – ahogy Jézus ígérte – segít nekünk, hogy megértsük Isten jelenlétének jeleit az emberi történelemben.  
K. – De hogyan kell megkülönböztetni? 
V. – Ferenc pápa Szent Ignácot követve alkalmazza a megkülönböztetést, csakúgy, mint a Jézus Társasága egésze: keresni kell és meg kell találni Isten akaratát – mondta Szent Ignác. Ez a kutatás nem felületes. A megkülönböztetés döntéshez vezet: nem pusztán értékelni, de dönteni is kell. 
K. – És kinek kell döntenie? 
V. – Az egyház mindig is hangoztatta a személyes lelkiismeret elsőbbségét. 
K. – Tehát ha a lelkiismeret a megkülönböztetés után azt mondja, hogy áldozhatok, jóllehet a szabály ezt nem engedi meg... 
V. – Az egyház évszázadok alatt fejlődött ki, nem egy vasbeton darab. Megszületett, tanult, és változott. Ezért tartanak egyetemes zsinatokat, hogy megpróbálják a tan fejlődéseit a figyelem középpontjába helyezni. A tan olyan szó, ami nekem nem nagyon tetszik, magában hordozza a kő keménységének képét. Az emberi valóság azonban sokkal árnyaltabb, soha nem fehér vagy fekete, állandó fejlődésben van.  
K. – Nekem úgy tűnik, Ön számára a megkülönböztetés gyakorlata előbbre való a tannál. 
V. – Igen, de a tan része a megkülönböztetésnek. Egy helyes megkülönböztetés nem vonatkoztathat el a tantól. 
K. – De a tantól eltérő végkövetkeztetésre juthat. 
V. – Igen, mert a tan nem helyettesíti a megkülönböztetést és a Szentlelket sem. 
Természetesen vannak olyan katolikus egzegéták, akik Jézus a házasságra és válásra vonatkozó szavainak olyan értelmezést adnak, amely megengedi a válást és az újraházasodást. Egy ilyen egzegézist a chiesa.espresso.repubblica.it honlap 2015. január 16-án tett közzé teljes egészében: „A „keményszívűek” számára még mindig érvényes Mózes törvénye”. Ezzel az egzegézissel katolikusként nem lehet egyetérteni és valójában már alapjaiban meg lett cáfolva. Azonban ez legalább rendelkezik az átlátszóság és a „parresia” előnyével, amelyeknek nyoma sincs azokban, akik megváltoztatják Jézus szavait, anélkül, hogy nyilvános magyarázatot adnának rá.

Forrás: Settimo Cielo

2017. február 26., vasárnap

Ferenc pápa csendben kiterjesztette irgalmát a gyerekmolesztáló papokra is

O'Malley bíboros (balra) és Ferenc pápa (jobbra)
Ferenc pápa csendben lecsökkentett több pedofil pappal szemben kiszabott egyházi szankciót, kiterjesztve az irgalom egyházával kapcsolatos vízióját az Egyház legrosszabb bűnelkövetőire is. 

Az esetek közül egy különösen aggályos: egy olasz papot, aki szintén pápai enyhítésben részesült, az olasz büntetőbíróság később bűnösnek ítélt gyermekmolesztálásért. A pap legfiatalabb áldozata 12 éves volt. Az elkövető Mauro Inzoli atya most egy második egyházi per elé néz, miután új bizonyítékok merültek fel vele szemben.

Az Inzoli-eset csupán egy abból a számos ügyből, amelyekben Ferenc pápa felülbírálta a vatikáni Hittani Kongregáció javaslatát, miszerint az elkövetőket ki kell taszítani az egyházi rendből. Ehelyett az elítéltek különféle büntetőintézkedésekben részesültek, többek között életreszóló bűnbánatra és imára kötelezték őket, és eltiltották őket a nyilvános szolgálattól.

Egyes esetekben az elkövető papok vagy épp magasrangú egyházi barátaik folyamodtak Ferenc pápához enyhítésért, miközben a pápa saját szavaira hivatkoztak az Egyház irgalmasságáról.

"Az irgalmasság állandó hangsúlyozásával [Ferenc pápa] alkalmas légkört teremt az efféle folyamodványokra" - fogalmazott egy nevét eltitkolni kívánó egyházi hivatalnok, hozzátéve: XVI. Benedek pápa ritkán engedett ilyen kéréseknek. Mint mondja, az előző pápa a 2005-2013 között tartó pontifikátusa alatt rendkívül keménykezűen bánt a gyermekmolesztáló egyháziakkal, mintegy 800 papot kitaszítva az egyházi rendből, gyermekeken elkövetett szexuális visszaélés miatt.

Ferenc pápa az ügyekben eljáró Hittani Kongregáció három állandó munkatársát is elküldte, akik közül kettő épp a szexuális visszaélésekkel foglalkozott. Egyikük a kongregáció erre szakosodott hivatalának vezetője volt, akinek utódja most március 31-én lép hivatalba. A vatikáni sajtószóvivő, Greg Burke úgy fogalmazott: mindhárom munkatárs helyére új személy kerül, a hivatal pedig bővítésre és megerősítésre kerül, miután az ügyekben évekre visszamenő elmaradásaik vannak. Ferenc pápa nemrégiben elrendelte további hivatalnokok felvételét a szexuális visszaéléseket vizsgáló testületbe.

"Az ügyek kezelésének gyorsasága súlyos kérdés, a Szentatya pedig továbbra is fejlődésre buzdít ezen a téren" - mondta Burke az Associate Pressnek. Burke cáfolta azokat az értesüléseket is, hogy a szexuális visszaéléseket a továbbiakban nem a Hittani Kongregáció kezeli majd. Mint mondta, valamennyi felmerülő üggyel a tovább erősített kongregáció fog foglalkozni.

Burke megerősítette, hogy Ferenc pápa irgalmasságra helyezett hangsúlya kiterjed "azokra is, akik szörnyű bűntettekben bűnösek". Mint mondta, azok a papok, akik visszaéléseket követnek el, a szolgálattól eltiltásra kerülnek, de nem feltétlenül bocsátják el őket az egyházi rendből. "A Szentatya megérti, hogy sok áldozat és túlélő nehéznek találja elfogadni az irgalmasságnak bármi jelét ezen a téren. De tudja, hogy az irgalmasság evangéliumi üzenete végső soron az erőteljes gyógyulás és a kegyelem forrása." - mondta Burke.

Szent II. János Pál pápa rengeteg kritikát kapott, hogy nem kezelte megfelelően a pedofilválságot, míg 2002-ben végtére is kimondta, hogy "nincs helye a papságban vagy az egyházi életben" azoknak, akik fiataloknak ártanak. Ferenc pápa többször is "zéró toleranciát" hirdetett a molesztáló papokkal szemben, decemberben pedig levelet írt a világ püspökeinek, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a kicsinyeket megvédjék. Nemrégiben ugyanakkor azt is mondta, hogy szerinte a szexuális visszaélést elkövetők "betegségben" szenvednek - ez pedig olyan jogi minősítés, amit az egyházi perekben enyhítő körülményként kell, hogy figyelembe vegyenek, a védelem oldalán.

Marie Collins, egy írországi molesztálási ügy áldozata és Ferenc pápa áldozatokból álló tanácsadói testületének alapítótagja, csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a Hittani Kongregáció által javasolt büntetéseket a pápa enyhíti, és úgy fogalmazott: a molesztálók sohasem betegek annyira, hogy ne tudnák, mit követnek el. "Valamennyi molesztáló tudatos döntést hozott arról, amit elkövetett. Még a pedofilok is, ahogy a szakértők is tanúsítják, ugyanúgy felelősek a tetteikért. Ellen tudnának állni hajlamaiknak." - mondta Collins az Associate Pressnek.

Az áldozatok képviselői jóideje megkérdőjelezik Ferenc pápa elkötelezettségét a Benedek pápa által korábban képviselt "keményvonalasság" mellett, tekintettel arra is, hogy Ferenc pápának nincs tapasztalata az argentínai múltjából molesztáló papokkal és áldozataikkal kapcsolatban. Míg ilyen ügyekben főtanácsadóként a bostoni Sean O'Malley bíborosra (a képünkön balra, Ferenc pápa mellett) hagyatkozik, közben olyan bíboros tanácsadókkal veszi körbe magát, akik a saját érsekségi területükön súlyosan felsültek a molesztálási ügyek kezelésében.

"Ők nem alkalmaznak zéró toleranciát." - mondta Rocio Figueroa, korábbi vatikáni hivatalnok, a szexuális botrányokban érintett perui Sodalitium Christianae Vitae katolikus laikus társaság egykori tagja. A Vatikán nemrégiben szankciókkal sújtotta a közösség alapítóját, miután megállapították, hogy szexuálisan, pszichésen, és fizikailag is bántalmazta a közösség tagjait. Az ügy áldozatait ugyanakkor felháborította, hogy a Vatikánnak hat évébe tellett, mire az alapítót elkülönítették, jóllehet a közösségből nem is bocsátották el. A hivatalnok azonban hangsúlyozta, hogy tudomása szerint Ferenc pápa egyetlen enyhítésével sem tett ki gyermekeket kockázatnak.

Számos kánonjogász és egyházi tisztségviselő érvel amellett, hogy a pedofilok kitaszítása az egyházi rendből nagyobb kockázatot jelent a társadalomra, mivel így az Egyház többé nem képes irányítást gyakorolni felettük. Az érveik szerint ezeket az embereket elkülönített szolgálatban és gyermekektől távol tartva, legalább lehetővé teszi a feljebbvalók számára, hogy bizonyos mértékű felügyeletet gyakoroljanak felettük.

Collins szerint ugyanakkor az Egyháznak tekintettel kellene lennie arra is, hogy milyen üzenetet közvetít az egyházi ítéletek enyhítése mind a túlélők, mind az elkövetők felé. "Jóllehet az irgalmasság fontos, ugyanennyire fontos igazságot szolgáltatni valamennyi félnek. Ha a büntetésekben bármiféle gyengeség mutatkozik meg, az rossz üzenetet közvetíthet azok felé, akik visszaéléseket követnének el." - fogalmazott Collins egy emailjében.

Az enyhítések az Egyház számára is kellemetlen helyzetet teremthetnek. Ilyen eset például a befolyásos pap Inzolié, akit a Vatikán 2012-ben bűnösnek talált fiatal fiúk molesztálásában, és az egyházi rendből való kitaszítását rendelte el. Inzoli 2014-ben enyhítésért folyamodott Ferenc pápához, aki az enyhítést meg is adta, és a kitaszítás helyett Inzolit életre szóló imádságra kötelezte, eltiltotta a szentmisék celebrálásától és a gyermekek közelében való tartózkodástól, kitiltotta őt a plébániakerületéről, valamint öt évig tartó pszichoterápiára utalta. Ferenc pápa döntésének kihirdetésekor a szónok, Oscar Cantoni püspök úgy fogalmazott: "egyetlen nyomorúság sem olyan mély, és egyetlen bűn sem olyan szörnyűséges, hogy ne lehetne irgalmasságot gyakorolni rá".

Tavaly novemberben azonban az olasz büntetőbíró nem látszott osztani Ferenc pápa irgalmasságról szóló álláspontját. A bíró Inzolit öt 12 és 16 év közötti gyermek molesztálásáért négy év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte. A bíró azt állította, Inzolinak több további áldozata is volt, akik ügye azonban az ítéleten kívül esik.

A szóvivő Burke elismerte, hogy a Vatikán új kánonjogi eljárást indított Inzolival szemben az ügyével kapcsolatos új fejlemények alapján. A szóvivő az ügyről azonban további részleteket nem volt hajlandó elárulni.

A molesztálási ügyekkel szembeni küzdelem helyzetével kapcsolatos kérdéseket Ferenc pápa O'Malley bíboroshoz irányította, akit a Hittani Kongregáció tagjaként a Szentatya nemrégiben a szexuális visszaélésekkel foglalkozó tanácsadói testülete élére nevezett ki (nem mellesleg O'Malley-t Ferenc pápa idén januárban emelte pápaválasztó bíborosi rangra). Nem világos azonban, hogy a bíboros milyen befolyást tud gyakorolni az ügyek előrehaladására az ő bostoni székhelyéről. 

A kongregáció jogi ellenvetései nyomán Ferenc pápa elutasította a tanácsadói testület azon indítványát, hogy per induljon azokkal a püspökökkel szemben, akik csődöt mondtak a püspökségük területén történt visszaélési ügyek kezelésében. A testület másik fontos kezdeményezése, amiben a testület olyan útmutatóminta szétküldését indítványozta, amivel a plébániakerületeket a visszaélésekkel szembeni küzdelemben és a gyermekek védelmében segítették volna, úgyszintén zátonyra futott. A mintát a Vatikán végül nem küldte szét a nemzeti püspöki konferenciáknak, ahogyan azt a testület szerette volna, de még a visszaélésekkel szembeni küzdelmet segítő weboldalon sem tették azt közzé.

(Cikkünk az Associated Press munkatársa, Nicole Winfried cikke nyomán készült, amelyet a katolikus Crux magazin tett közzé.)

Vasárnapi gondolatok 2.

Minden rossz és szenvedés egy olyan világban ér minket, ahol a végtelen Isten egyszer arra vágyott, hogy ember lehessen.


2017. február 25., szombat

Jogszerűen engedélyezte-e Várszegi Asztrik Toókos Péter János református bencés szentségekhez járulását?

A Kötőszó evangélikus közéleti blog interjút közölt a református bencéssel, aki elmondta, hogy püspöki engedéllyel szentségekhez is járulhat.
Nem is gyón, nem is áldozik? Ezek mentén szoktak katolikusok és protestánsok egymás torkának esni. 
De. A gyónást biblikus dolognak tartom, már a belépés előtt elkezdtem, hamarabb, mint hogy tudtam volna, hogy szerzetes leszek. Több helyen van utalás erre a Bibliában, például Jakab levelében is. Érdekes, hogy sok protestáns közösség is gyakorolja. Luther a szentségek közül kivette ugyan a gyónást, de ajánlotta és nagyra becsülte. Én úgy látom, hogy más, amikor magamban mondom a bűneimet az Úristennek, és más, amikor valaki előtt teszem ezt. Luther bölcs volt, amikor ezt nagyon erősen javasolta, de nem tette kötelezővé. Nekem mindenképpen használ, másnak nem erőltetném. 
A közös áldozás hiánya pedig a kereszténység botránya. Ami az egység kellene, hogy legyen, az választ el minket legjobban, hiszen a történelmi felekezetek elismerik egymás keresztségét, de a reformátusok és az evangélikusok között van csak interkommunió, a katolikusokkal nincs. 
Előfordulnak persze olyan helyek, ahol ezt megengedik, de nem ez a gyakorlat. Ahhoz, hogy én itt áldozhassak – milyen kegyetlen dolog, hogy még a szavaink is mások: „áldozás”, „úrvacsora” –, két püspök engedélye kellett. Az én engedélyem Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak és Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a megegyezése alapján arra szól, hogy a monostor közösségében az áldozás szentségében részesülhetek. Ez annyit jelent, hogy például amikor a nagybátyámat temettük Szegeden, a katolikus gyászmisén nem áldozhattam, mert nem monostori liturgia volt.
Ilyesmiről ritkán hall az ember, ezért felmerül a kérdés: hogyan is van ez szabályozva a kánonjog alapján? A vonatkozó paragrafusok legjobb tudomásom szerint ezek:
844. kán. -- 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten, s ugyanígy a katolikusok csakis katolikus kiszolgáltatóktól vehetik fel megengedetten a szentségeket, a jelen kánon 2., 3. és 4. §-a és a 861. kán. 2. §-a előírásainak fenntartásával. 
2. §. Valahányszor a szükség úgy kívánja, vagy a valódi lelki hasznosság indokolja, és feltéve hogy elkerülik a tévedés vagy a közömbösség veszélyét, azoknak a krisztushívőknek, akiknek fizikailag vagy morálisan lehetetlen katolikus szentségkiszolgáltatóhoz fordulniuk, fel szabad venniük a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét olyan nem katolikus kiszolgáltatóktól, akiknek egyházában ezek a szentségek érvényesek. 
3. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keleti egyházak tagjainak, ha önként kérik, és kellően fel vannak készülve; ez érvényes más olyan egyházak tagjaira is, amelyek helyzete az Apostoli Szentszék megítélése szerint a szentségek tekintetében megegyezik az említett keleti egyházakéval. 
4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók ugyanezeket a szentségeket megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek. 
5. §. A 2., 3. és 4. §-ban említett esetekre a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia csak akkor adjon ki általános szabályokat, ha az érdekelt nem katolikus egyháznak vagy közösségnek legalább az illetékes helyi hatóságát megkérdezte.
Toókos Péter János református bencés esetén, hogy "tanúságot tett-e a szentségekkel kapcsolatos katolikus hitéről" - nem megítélhető kívülállóknak, noha eme interjú alapján, ha nem is mond ellene, legalább agnosztikusnak tűnik, és mintha tagadná a hajlandóságot az áttérésre.

Megítélhető azonban, hogy sem "életveszély", sem "más súlyos szükség" nem "sürgette" Várszegi Asztrik apát urat és Toókos Péter János testvért

Ha ez így van, és ha más kánon nem szabályozza a helyzetet, akkor itt visszaélésről van szó. Biztos vagyok benne, hogy kánonjogászok is kénytelenek lesznek majd megvitatni a konkrét esetet eme interjú után, és a magyar egyház világossá fogja tenni, hogy ez miért lehetséges mégis, ha az - vagy megszüntetik a visszaélést.

Érdekes lenne, ha kiderülne, hogy püspöki engedéllyel és katolikus hit nélkül is lehetséges az intercommunio - vagyis más felekezetűek katolikus áldozása. Szólni kellene majd róla Kasper bíborosnak, aki azt híreszteli, hogy ez lesz Ferenc pápa következő lépése. Biztosan érdekelni fogja, hogy nem kell feltalálnia a spanyolviaszt.

Lesznek, akik jogászkodásként és (az igen súlyos) kánonjogi kódexszel való dobálózásként fogják értelmezni ezt a cikket. Erről azt gondolom, hogy ha az Eucharisztia objektíven számít, akkor ez a visszaélés is számít: akkor vagy be kell ezt fejezni, vagy meg kell változtatni a vonatkozó jogot, hogy ez beleférjen - ám ez utóbbit jó érvekkel is alá kell támasztani. Ha pedig János testvér megkülönböztetés útján kialakított lelki meggyőződése az elsődleges, akkor az enyém is az - e második esetben is szabad a kérdést feltenni, az első esetben pedig kötelező.

Jobb-e ateistának lenni, mint bűnös kereszténynek? Ferenc pápa és C.S. Lewis

Frissítés, 2017.02.26: Ferenc pápa szavait valamennyi nagyobb hírügynökség (Reuters, CNN, The Guardian, stb.) torzítva hozta le, ez a katolikus kommentátorok jelentős részét, köztük minket is némiképp megtévesztett. Az eredetileg közölt kommentárunk meghagyása mellett közöljük ezért itt Ferenc pápa eredeti szavainak magyar nyelvű fordítását is. Kérjük, hogy a kommentárunkat az olvasóink ennek fényében értelmezzék:
"De mi a botrány? A botrány: mást mondani és mást cselekedni; a kettős élet az, a kettős élet. Egy teljesen kettős élet: 'Nagyon katolikus vagyok, mindig járok misére, ebbe és abba a közösségbe tartozom; de az életem nem keresztényi, nem fizetek a munkásaimnak igazságos bért, kihasználom az embereket, piszkos vagyok az üzletkötéseimben, pénzt mosok...' Kettős élet. És olyan sok keresztény ilyen, és ezek az emberek megbotránkoztatnak másokat. Hányszor hallottuk - mindannyian, a szomszédságunkban és máshol - 'ilyen katolikusnak lenni, ennél még ateistának lenni is jobb.' Ez az: botrány. Pusztítasz. Letaglózol. És ez minden nap megesik, elég csak a híreket megnézni a TV-ben, vagy elolvasni az újságokat. Az újságokban olyan sok a botrány, és a botrányoknak óriási publicitása is van. És a botrányokkal együtt pusztulás is jár."

***

Ferenc pápa a csütörtök reggeli miséjén elítélte azokat a katolikusokat, akik "kettős életet élnek", vagyis szentmisére járnak és különféle egyházi közösségek tagjai, de nem fizetnek tisztességes bért a munkavállalóiknak, vagy pénzmosást végeznek. Rájuk utalva Ferenc pápa azt mondta: még ateistának lenni is jobb, mint ilyen kettős életű katolikusnak.

A hírt közzétevő Crux katolikus magazin Facebook oldalán jelentős kedvelésszámot ért el egy olvasó az alábbi hozzászólásával (amelynek logikájára korábban mi is rámutattunk egy képzelt riportban):
" De mi van, ha azok a kapzsi munkaadók úgy ítélik meg, hogy nagyon, de nagyon nincs más lehetőségük, mint alulfizetni a munkavállalóikat, mert talán ha másképp teszik, be kell zárni az üzemet, és mindenki elveszíti az állását? 
Az Amoris Laetitia logikája alapján úgy dönthetnek, hogy békében vannak Istennel és irgalmat nyertek nála, ezért emelt fővel járulhatnak szentáldozáshoz. Még úgy is, hogy továbbra is megcsalják a munkavállalóikat. "
Azon túl, hogy Ferenc pápa feddő szavai ellentmondani látszanak a saját Amoris Laetitiájának, az elhangzottak további kérdéseket is felvetnek.

Rossz-e ateistának lenni? Szerintem igen, abban az értelemben, hogy a kereszténység egy objektív és abszolút szükséges jó, melyet az ateisták nem bírnak. Néha azonban a Szentatya mintha az ateisták megtérítése ellen is figyelmeztetne, amikor a prozelitizmust kritizálja.

Továbbá milyen értelemben lehet vajon jobb ateistának lenni, mint "kettős életet élő" kereszténynek? Erkölcsi értelemben? Ha igen, akkor feltehetően egy erkölcsileg jobb ateistáról van szó, aki nem csalja meg munkásait stb. Ebben az esetben egy meglehetősen együgyű gondolattal állunk szemben: mintha azt mondanánk, hogy erkölcsileg jobb egy ateista egy nála erkölcsileg rosszabb kereszténynél. Igaz, de nem érdemes mondani.

Vagy milyen értelemben lehet jobb ateistának lenni, mint "kettős életet élő" kereszténynek? A Bibliában vannak szakaszok, melyek a kegyelemtől elesett keresztények állapotát úgy írják le, hogy az rosszabb, mint ami a megtérésük előtt volt. Ez nyilván igaz. Viszont valószínűtlennek tűnik, hogy Ferenc pápa az ilyen ex-keresztényekre gondolt volna, mert akkor mint elsődleges vétek a hitehagyást kellett volna felrónia nekik, nem az erkölcsi vétkeiket. Az emberi szív persze gazdagon tartalmazhat mindenfajta hitetlenséget, önámítást és képmutatást, ezért több minden egyszerre lehet felróható a rossz keresztények, ám Ferenc pápa nem teszi könnyűvé, hogy megértsük mire is gondolt pontosan.

Mégis: vajon jobb-e ateistának lenni, mint bűnös kereszténynek? A kérdést C. S. Lewis árnyaltan tisztázta a Keresztény vagyok című munkájának egy fejezetében: 
"Rendes emberek és új emberek - C.S. Lewis

Isten komolyan gondolja, amit mondott. Akik kezébe adják magukat,
tökéletesek lesznek, mint Ő -- tökéletesek a szeretetben,
bölcsességben, örömben, szépségben és halhatatlanságban. A változás
nem fejeződik be ebben az életben, mert a halál fontos része a
kezelésnek. Hogy egy bizonyos keresztényben meddig megy el a változás
a halál előtt, az bizonytalan. 
Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat arra, hogy megvizsgáljunk egy
gyakran felmerülő kérdést: Ha a kereszténységnek igaza van, miért nem
minden keresztény rendesebb ember, mint az összes nem keresztény? Ami
e kérdés mögött meghúzódik, az részben nagyon ésszerű, részben
egyáltalán nem ésszerű. Az ésszerű rész az alábbi. Ha a
kereszténységre való áttérés nem hoz magával javulást az illető külső
cselekedeteiben -- vagyis ha továbbra is olyan sznob, rosszindulatú,
irigykedő vagy törtető, mint volt --, akkor azt kell feltételeznünk,
hogy ,,megtérése'' nagyrészt csak képzeletbeli volt. Ha valaki igazán
megtért, úgy véli, hogy előbbre lépett -- nos, ez az alkalmazandó
vizsgálati módszer. A szép érzések, újabb belátások, a vallás iránti
nagyobb érdeklődés csak akkor jelentenek valamit, ha jobbá teszik
tényleges magatartásunkat; mint ahogy az sem ér sokat, ha betegségben
,,jobban érezzük magunkat'', s ugyanakkor a hőmérő arról tanúskodik,
hogy a lázunk még emelkedik. Ebben az értelemben a külső világnak
teljesen igaza van, ha a kereszténységet eredményei szerint ítéli meg.
Krisztus mondta nekünk, hogy eredmények szerint ítéljünk. Gyümölcséről
ismerjük meg a fát; vagy ahogyan mi mondjuk, a puding próbája, ha
megeszik. Amikor mi, keresztények, nem megfelelő módon viselkedünk,
vagy nem vagyunk képesek helyesen viselkedni, akkor a külső világ
számára nem tesszük hihetővé a kereszténységet. A háború alatti plakát
azt hirdette, hogy a gondatlan beszéd életekbe kerül. Ugyanígy az is
igaz, hogy a gondatlan életek beszédet eredményeznek. Nemtörődöm
életünk beszédre ad okot a külső világnak; méghozzá olyan beszédre,
amely kétségbe vonja még magának a kereszténységnek az igazságát is. 
Az eredmények megkövetelésének azonban van egy másiik módja is,
amelyben a külső világ egészen logikátlannak bizonyulhat. Nemcsak azt
követelhetik meg ugyanis, hogy az egyes ember élete legyen jobb, ha
kereszténnyé válik; hanem azzal az igénnyel is felléphetnek, hogy
mielőtt hinnének a kereszténységben, az egész világot két, világosan
elkülönített táborra osztva láthassák -- nevezetesen keresztényekre és
nem keresztényekre --, és hogy az elsőben, egy adott pillanatban,
mindenki nyilvánvalóan sokkal rendesebb legyen, mint valamennyi ember
a második táborban. Ez több okból is ésszerűtlen. 
(1) Először is a tényleges világban ennél sokkal bonyolultabb a
helyzet. A világ nem áll száz százalékig keresztényekből és száz
százalékig nem keresztényekből. Vannak (méghozzá nagyon sokan), akik
lassan megszűnnek keresztények lenni, de még így nevezik magukat:
köztük egyesek még egyháziak is. Vannak viszont mások, akik lassan
keresztényekké válnak, bár még nem hívják így magukat. Vannak aztán
olyanok is, akik nem fogadják el a teljes keresztény tanítást
Krisztusról, de oly erősen vonzza Magához őket, hogy sokkal mélyebb
értelemben tartoznak Hozzá, mint ahogy azt megérthetnék. Olyan más
vallású emberek is vannak, akik Isten titkos befolyása által
vezettetve vallásuk azon részeire koncentrálnak, amelyek megegyeznek a
kereszténységgel, s így Krisztushoz tartoznak anélkül, hogy tudnák. 
Például egy jóakaratú buddhista arra érezheti magát vezettetve, hogy
egyre inkább az irgalomról szóló buddhista tanításra koncentráljon, és
hagyja háttérben a buddhista tanítás más vonatkozású pontjait (bár
továbbra is azt mondhatja, hogy ezeket is hiszi). A jó pogányok közül
sokan lehettek ebben a helyzetben Krisztus születése előtt. És
természetesen mindig nagyon sokan vannak olyanok, akiknek elméjében
egyszerűen zavarodottság és egy csomó, egymásnak ellentmondó hiedelem
uralkodik. Ennélfogva nem sok értelme van, ha keresztények és nem
keresztények tömegéről próbálunk meg ítéletet mondani. Annak még csak
van valami értelme, ha macskák és kutyák vagy éppen férfiak és nők
tömegét hasonlítjuk össze, mivel ez esetben mindenki pontosan tudja,
melyik melyik. Aztán meg egy állat nem alakul át (sem lassan, sem
hirtelen) kutyából macskává. Amikor azonban keresztényeket hasonlítunk
össze nem keresztényekkel csak úgy általában, akkor rendszerint nem
létező emberekre gondolunk, akiket valóban ismerünk, hanem csak két,
homályos elképzelésre, amit regényekből vagy újságból vettünk. Ha egy
rossz keresztényt és egy jó ateistát akarunk összehasonlítani, akkor
két, valódi személyre kell gondolnunk, akikkel már tényleg
találkoztunk. Ha nem térünk rá ily módon a lényegre, akkor csak
vesztegetni fogjuk az időnket. 
(2) Tegyük fel, hogy most már a valóság talaján állva, nem egy
képzeletbeli keresztényről és nem egy képzeletbeli nem keresztényről
beszélünk, hanem két valóságos emberről a környezetünkből. Még ekkor
is óvatosnak kell lennünk, hogy a helyes kérdést tegyük fel. Ha a
kereszténységnek igaza van, akkor az alábbiaknak kellene ebből
következnie: (a) Minden keresztény rendesebb lesz, mint ugyanaz a
személy lenne, ha nem volna keresztény. (b) Mindenki, aki keresztény
lesz, rendesebb lesz, mint korábban volt.
 Ugyanígy, ha a Whitesmile
fogpaszta hirdetése megfelel a valóságnak, akkor ebből annak kell
következnie: (a) hogy mindenki, aki ezt használja, jobb fogakkal fog
rendelkezni, mint ugyanaz a személy, ha nem használná ezt, (b) hogy
mindenkinek, aki ezt használja, javulni kezdenek a fogai. De annak
kijelentése, hogy énnekem, aki Whitesmile-t használok (és mindkét
szülőmtől rossz fogakat örököltem), nincs olyan remek fogsorom, mint
valamelyik egészséges, fiatal négernek, aki sohasem használt semmilyen
fogpasztát, önmagában véve még nem bizonyítja, hogy a hirdetés nem
mond igazat. A keresztény Bates kisasszonynak lehet élesebb nyelve,
mint a nem hívő Dick Firkinnek. Ez önmagában véve még nem árulja el,
hogy hatékony-e a kereszténység. A kérdés az, hogy milyen lenne Bates
kisasszony nyelve, ha nem lenne keresztény, és milyen lenne Dické, ha
keresztény lenne. Bates kisasszonynak és Dicknek különböző természeti
okok és a kezdeti nevelésük következtében van egy bizonyos
vérmérséklete. A kereszténység azt hirdeti, hogy ha az érintettek
hozzájárulnak, mindkettőjük vérmérsékletét új irányítás alá veszi. Azt
azonban joggal kérdezhetjük, hogy ez az új irányítás, ha hozzájárulnak
a vezetés átvételéhez, vajon javítja-e az érdekeltséget. Azt tudjuk,
hogy amit Dick Firkin esetében kell irányítani, az sokkal
,,rendesebb'', mint Bates kisasszonynál. De nem ez a lényeg. Egy gyár
irányításának megítélésében nemcsak a teljesítményt, hanem magát a
gyárat is figyelembe kell venni. Az ,,A'' gyár üzemeinek
figyelembevételekor talán még azon is csodálkoznunk kell, hogy
egyáltalán termel valamit; az elsőrendű felszereléssel rendelkező
,,B'' gyár elbírálásánál kitűnhet, hogy bár jelentős a termelés, még
mindig jóval alacsonyabb, mint lennie kellene. Egy jó igazgató az
,,A'' gyárban biztosan új gépeket fog beállítani, mihelyt csak lehet,
de ez időbe kerül. Az alacsony termelés eközben nem jelenti azonban
azt, hogy az illető tehetségtelen. 
(3) Most nézzük meg a kérdést kissé alaposabban. Az igazgató új
gépeket állít be: mielőtt Krisztus befejezte volna Bates kisasszony
átalakítását, ez utóbbi már valóban nagyon ,,rendes'' lett. De ha
minden ennyiben maradna, úgy tűnne, mintha Krisztus egyetlen célja az
lett volna, hogy Bates kisasszonyt arra a szintre emelje, amelyen Dick
már hosszú ideje volt. S tulajdonképpen eddig úgy beszéltünk, mintha
Dicknél minden teljesen rendben volna; mintha a kereszténység
olyasvalami lenne, amire csak a rossz embereknek van szüksége, a
rendesek megvannak nélküle is; mintha a ,,rendesség'' volna minden,
amit Isten megkíván. Ez azonban végzetes tévedés. Az igazság az, hogy
Isten szemében Dick Firkin minden porcikájának éppen úgy szüksége van
a ,,megmentésre'', mint Bates kisasszonyénak. Bizonyos értelemben
(mindjárt megmagyarázom, milyenben) a ,,rendesség'' aligha jön
tekintetbe. 
Nem várhatjuk el Istentől, hogy úgy tekintse Dick békés
természetét és barátságos alkalmazkodását, ahogy mi. Ezek olyan
természetes okok következményei, amelyeket Isten Maga idézett elő.
Minthogy pedig csak vérmérsékleti tényezők, szinte mind
megváltozhatnak akár Dick emésztésétől függően is. A rendesség
alapjában véve Isten ajándéka Dicknek, nem pedig Dick ajándéka
Istennek. Ugyanígy Isten az évszázadok óta bűnnel terhelt világban
működő természetes okokra hagyta, hogy Bates kisasszonynak szűk
látóköre és rossz idegei legyenek, ami megmagyarázza zsémbes
természetét. De Isten, jókedvében, ezt helyre akarja nála hozni. Ám az
Ő szemében nem ez a dolog kritikus része. Nem itt a bökkenő. Nem ez
aggasztja Istent. Amit Ő figyel, és vár, és amin munkálkodik, az olyan
valami, ami még Isten számára sem könnyű, mivel a dolog természetéből
fakadóan még Ő sem képes azt pusztán hatalmi aktussal előidézni. Ő ezt
a valamit várja és figyeli mind Bates kisasszonyban, mind Dick
Firkinben. S ezt a valamit ők vagy maguktól nyújtják Istennek, vagy
maguk tagadják meg Tőle. Hozzá fognak-e fordulni, vagy sem, betöltik-e
az egyetlen rendeltetést, amelyre születtek? Szabad akaratuk úgy remeg
bennük, mint egy iránytű. De ennek az iránytűnek van választása.
Mutathat az igazi észak felé, de nem kell ezt tennie. Vajon kilendül-e
a tű, megállapodik-e, és Isten felé mutat-e? Ő segíthet abban, hogy
így tegyen, de nem kényszerítheti. Nem nyújthatja ki a kezét, hogy úgy
mondjam, és nem terelheti a helyes irányba, mert megszűnnék a szabad
akarat. Északra fog-e mutatni? Ez az a kérdés, amelytől minden függ.
Felajánlja-e Bates kisasszony és Dick a maga természetét Istennek? 
Hogy vajon természetük -- amelyet vagy felajánlanak, vagy
visszatartanak -- ebben a pillanatban rendes-e vagy rossz: másodrendű
fontosságú. Isten gondoskodni tud a problémának erről a részéről.
Kérem, ne értsenek félre. Természetesen Isten a rossz természetet
szerencsétlen és sajnálatos dolognak tartja. És persze a jó
természetet jónak, mint amilyen a kenyér, a napsütés vagy a víz. De
mindezeket a jó dolgokat Ő adja és mi kapjuk. Ő adta Dicknek az erős
idegeket és a jó emésztést, s még annyi mást, ahonnan mindezek
származnak. Amennyire mi tudjuk, Istennek semmibe sem kerül, hogy jó
dolgokat alkosson, de a lázadó akarat megtérítésének ára a
keresztrefeszítés volt. S mivel az akarat szabad -- rendes emberekben
éppúgy, mint rosszakban --, visszautasíthatja Isten kérését. És akkor,
mivel a rendesség Dickben is csak a természet egy része, végül minden
darabokra fog hullani. Hiszen a természet maga is teljesen elmúlik. 
Természetes okok működtek közre Dickben ahhoz, hogy kellemes
pszichológiai alkata legyen, mint ahogy szintén ezek játszanak közre a
napnyugta ragyogó színeiben. De mindkettő hirtelen szét fog esni (mert
a természet ilyen), és el fog tűnni. Dicknek megvolt a lehetősége
(vagy inkább Isten megengedte neki), hogy ezt a képet az örök szellemi
szépség szférájába emelje, de a lehetőséget nem ragadta meg.
Itt azonban van egy ellentmondás. Amíg Dick nem fordul Isten
felé, azt gondolja, hogy rendes természete a sajátja, pedig éppen
ameddig ezt gondolja, nem az övé. Csak amikor Dick megérti, hogy
rendessége nem a sajátja, hanem Isten ajándéka, és amikor azt újra
felajánlja Istennek, akkor kezd igazán az övé lenni. Ugyanis Dick most
már kezd részt venni a saját teremtésében. Csak azt tarthatjuk meg,
amit önként Istennek adtunk. Amit megpróbálunk magunknak megtartani,
azt biztosan elveszítjük. 
Ezért nem kell meglepődnünk, ha a keresztények között találunk
rossz embereket. S ha alaposan átgondoljuk, még külön oka is van
annak, hogy miért fordulnak Krisztushoz nagyobb számban a rosszak,
mint a jók. Éppen ez volt az, amit az emberek Krisztusnak földi élete
folyamán szemére vetettek: azt, hogy ,,olyan borzasztó embereket''
vonz Magához. Ez az, amit még ma is kifogásolnak az emberek és mindig
is fognak. Nem értik, hogy miért? Krisztus mondta, hogy ,,Boldogok a
szegények'' és hogy ,,Milyen nehéz a gazdagnak bemenni a mennyek
országába'', s minden bizonnyal elsősorban az anyagilag gazdagokat,
illetve szegényeket gondolta. De vajon nem vonatkoznak-e szavai egy
másfajta gazdagságra és szegénységre is? Ha sok pénzünk van, az azzal
a veszéllyel járhat, hogy egészen megelégszünk a boldogsággal, amit a
pénz nyújthat, és így nem ismerjük fel Isten szükségességét. Ha
mindent megszerezhetünk csekkek egyszerű aláírásával, akkor könnyen
elfelejthetjük, hogy teljes mértékben Istentől függünk. Nos, egészen
nyilvánvaló, hogy a természet ajándékai is hasonló veszélyt hordoznak
magukban. Ha jó idegeink vannak, intelligensek és egészségesek
vagyunk, bizonyos népszerűséggel rendelkezünk és jó nevelésünk is
volt, akkor nagyon valószínű, hogy megelégszünk azzal a jellemmel,
amivel rendelkezünk. ,,Miért vonjuk be Istent?'' -- kérdezhetnénk. A
jó viselkedés egy bizonyos fokára meglehetősen könnyen juthatunk el.
Hiszen nem tartozunk azon szerencsétlenek közé, akiket folyton a
szexen, iszákosságon, idegességen vagy ingerlékenységen kapunk rajta.
Aztán meg mindenki azt mondja, milyen rendesek vagyunk, és (magunk
közt) egyet is értünk ezekkel. Valószínűleg elhisszük, hogy mindez a
rendesség a mi művünk, és nem nagyon fogjuk érezni annak a
szükségességét, hogy még jobbak legyünk. Gyakran nem is tudjuk
beláttatni azokkal az emberekkel, akik a jóságnak ilyen természetes
ajándékaival rendelkeznek, hogy szükségük van Krisztusra mindaddig,
amíg ez a természetes jóság egy szép napon cserben nem hagyja őket és
önelégültségük megrendül. Más szóval, akik ilyen értelemben
,,gazdagok'', azoknak nehéz bemenni a mennyországba. 
Egészen más a helyzet a rossz emberekkel, a kicsinyes, aljas,
gyáva, romlott, könnyűvérű, társtalan vagy a szenvedélyes, érzéki,
kiegyensúlyozatlan emberekkel. Ha egyáltalán kísérletet tesznek a
jóra, úgy igen hamar megtanulják, hogy segítségre van szükségük.
Választaniuk kell: vagy Krisztus, vagy semmi. Vagy felveszik a
keresztet és követik Őt, vagy kétségbeesnek. Ők az elveszett juhok.
Krisztus főleg azért jött, hogy őket megtalálja. A szó igazi és
rettentő értelmében ők a ,,szegények'': s Krisztus áldottnak mondotta
őket. Ama ,,borzasztó népség'', akikkel Krisztus együtt járt -- és
persze a farizeusok --, ma is mondják, mint ahogy mondják kezdettől
fogva, ,,Ha volna valami a kereszténységben, azok az emberek nem
lennének keresztények.''
 
Mindnyájunk számára figyelmeztetés és bátorítás rejlik ebben. Ha
rendes emberek vagyunk -- ha könnyen teszünk szert erényre --, legyünk
óvatosak! Sokat várnak el attól, aki sokat kapott. Ha saját
érdemünknek tekintjük azt, amit valójában Isten ajándékozott nekünk a
természet által, és megelégszünk azzal, hogy egyszerűen rendesek
legyünk, akkor lázadók maradunk: és ezek az ajándékok csak még
borzalmasabbá teszik majd bukásunkat, romlottságunkat még
bonyolultabbá, és rossz példánkat még végzetesebbé. Az ördög valamikor
arkangyal volt; természetében rejlő ajándékai annyira fölötte álltak a
mieink fölött, mint a mieink egy csimpánzéi fölött. 
De ha szegény, szerencsétlen teremtések vagyunk, akiket már a
nyomorúságos nevelkedés megmérgezett a közönséges féltékenykedés és
értelmetlen veszekedés légkörével, akiket bár nem a maguk jószántából,
de valami visszataszító szexuális elferdülés gyötör, és állandóan
kisebbségi komplexus kínoz, ami miatt a legjobb barátainkra is
ráförmedünk -- ne essünk kétségbe. Egy vagyunk azon szegények közül,
akiket Ő megáldott. Ő tudja, hogy milyen nyomorúságos egy gépet
próbálunk irányítani. Folytassuk csak. Tegyünk meg minden lehetőt! Egy
napon majd (talán egy másik világban, de lehet, hogy ennél sokkal
hamarabb) Krisztus a szemétdombra, illetve az ócskavastelepre veti
majd és egy újat ad helyette. S akkor az illető elcsodálkoztat majd
mindnyájunkat, önmagát nem kevésbé: mert nagyon nehéz iskolában tanult
meg vezetni. (Utolsókból lesznek az elsők és elsőkből az utolsók.)
A ,,rendesség'' -- az egészséges, teljes személyiség -- kitűnő
valami. A hatalmunkban álló valamennyi orvosi, nevelési, gazdasági és
politikai eszközzel olyan világot kell kialakítanunk, amelyben a
lehető legtöbb ember ,,rendes'' felnőtté váljék; mint ahogy olyan
világot kell teremtenünk, amelyben mindenkinek bőven van mit ennie.
Azt azonban nem szabad feltételeznünk, hogy még ha sikerülne is
mindenkiből ,,rendes'' embert faragni, akkor ezzel a lelküket is
megmentettük. A rendes emberek világa, amely elégedett a saját
rendességével, nem néz előbbre, és elfordult Istentől -- ugyanúgy
igényelné a megváltást, mint egy nyomorúságos világ, és talán azt még
nehezebb is lenne megmenteni."

2017. február 23., csütörtök

Coccopalmerio bíboros: a szentáldozási útmutatóm nem vonatkozik meleg párokra

Avagy egy tévtanítás sokszínűségéről

Francesco Coccopalmerio bíboros, aki az újraházasodottak szentáldozáshoz engedésének egyik legprominensebb védelmezője (aktuálisan róla itt és itt írtunk), egy a Crux magazinnak adott interjújában elmondta: a javasolt útmutatása az elvált és újraházasodottakra vonatkozik, a meleg párokra azonban nem. Ahogy magyarázta: "Az nem természetes állapot."

Coccopalmerio bíboros, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának elnöke az elmúlt héten azt mondta: az elvált és újraházasodott párok szentáldozáshoz járulhatnak, ha "lehetetlennek" találják a tartózkodást a szexuális élettől.

Az Egyház tanítása szerint (lásd ittittitt és itt) azonban az újraházasodottak nem járulhatnak szentáldozáshoz, kivéve, ha az életüket "teljes önmegtartóztatásban" élik. Coccopalmerio bírálói szerint a bíboros ellentmondott ennek a tanításnak, ahogy a Trentói Zsinat tanításának is, amely kimondta: a parancsolatokat betartani mindig lehetséges.

Az interjúban a bíborost megkérdezték arról is, hogy az Egyház eddigi tanítása megváltoztatható-e a szexuálisan aktív meleg párokra is?

A riporter Inés San Martin ezt írja: "Arra a kérdésre, hogy vajon az értelmezése alkalmazható-e az élettársi, sőt, néhol polgári házasságban élő meleg párokra is, Coccopalmerio azt válaszolta, hogy ez 'egyértelműen' nem azonos szituáció, mivel ez utóbbi az Egyház tanítása és doktrínái alapján 'nem természetes állapot. Elfogadhatjuk őket, befogadhatjuk őket, elfogadhatjuk a döntésüket, de ez nem ugyanaz.'"

A szexuálisan aktív meleg párok szentáldozása gyakran felmerülő kérdés. 2014-ben hét teológus és egy kánonjogász azt írta: ha az újraházasodottak áldoztathatósága elfogadásra kerül, "nehéz lesz belátni, hogyan tud majd az Egyház ellenállni annak, hogy az Oltáriszentséget a házasság nélkül együttélő pároknak, vagy a homoszexuális kapcsolatban élő személyeknek is kiszolgáltassa."

A tanítás megváltoztatásának egyik nagy támogatója, a Ferenc pápa által tavaly novemberben pápaválasztó bíborossá emelt Blase Cupich, Chicago városából, jelezte már, hogy szerinte mind az azonos nemű párokat, mind az újraházasodottakat szentáldozáshoz kell engedni. Mint azt Cupich bíboros 2015-ben kifejtette az újraházasodottak áldoztathatóságáról: "Ha az emberek jó lelkiismerettel döntésre jutnak, úgy a mi feladatunk az, hogy segítsük őket előrejutni ebben, és tiszteletben tartani ezt." Hozzátette: "Azt gondolom, a melegek szintén emberi lények, és nekik is van lelkiismeretük."

Ezzel ellentétben Coccopalmerio bíboros interjúja azt sugallja, hogy különbséget kell tenni az újraházasodott és a meleg párok között, valószínűleg az alapján, hogy mennyire "természetesek".

Az interjú másik részében a bíboros azt mondja: "Néhányan tanításbeli zavarról beszélnek, pedig nem... Ha zavarról beszélhetünk, az az előttünk lévő helyzetek sokaságából ered."

Egy teológus érdekütközése

Gregory Baum, az Egyház fogamzásgátlással kapcsolatos tanításának egyik legbefolyásosabb teológus ellenzője, a '68-as Humanae Vitae elleni támadás kanadai vezetője, most nyilvánosan megvallotta, hogy a ’60-as évek óta aktív homoszexuális.

Meglepődtetek? Nem; ismerős a történet. A teológus azt írja, hogy nem reális elvárni az emberektől a szexuális önmegtartóztatást. Ezután véletlenül megtudjuk, hogy a teológusnak nem is áll szándékában, vagy nem képes rá, hogy megfékezze a saját szexuális ösztöneit. Tehát személyes érdeke, hogy megváltoztassa az Egyháznak azt a tanítását, amely vádirat a viselkedése ellen.

A Catholic Culture vezető elemzője felvet egy aggasztó párhuzamot bizonyos gyógyszeripari visszaélésekkel, melyek ellen azonban aktívan védekezik a versenyszféra. Mi lenne, ha a teológusainkkal szemben nem alacsonyabb lenne az elvárás, mint világi szakemberekkel szemben, hanem ugyanakkora - vagy magasabb?

Az orvosi folyóiratok szerkesztői jól ismerik az érdekütközésekben rejlő veszélyt. Ha egy kutató cikket akar közzétenni egy új gyógyszer vagy orvosi készülék hatékonyságáról, akkor igazolnia kell, hogy nincs semmiféle pénzügyi kapcsolata a gyártóval. Ennek a vezérelvnek az okai nyilvánvalók.

Hasonló szabályzatot javasolnék azoknak a teológusoknak a munkáját illetően, akik megkérdőjelezik az emberi szexualitásra vonatkozó egyházi tanítást. Amikor egy cikket közlésre terjesztenek elő, mellékeljenek hozzá egy hiteles nyilatkozatot, amely bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben tisztán, életállapotukkal összhangban éltek. Így legalább az olvasó bizonyos fokig bízhat abban, hogy a cikk nem egy elfogult érvelés, egy gondosan előre kidolgozott mentegetőzés a szerző személyes gyengeségére.

A fogamzásgátlás témájához érdemes hozzáfűzni, azt a kevesek által ismert tényt, hogy Ferenc pápa a sokat vitatott Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításának 80. pontjában nem enyhíti, hanem épphogy nyomatékosítja az Egyház fogamzásgátlással kapcsolatos tiltó tanítását, mely alól sajnos hazánkban is sok pap ad "irgalmas" felmentést a híveknek. Ferenc pápa azonban nem hagy kétséget afelől, hogy mi az emberi szexualitásra vonatkozó isteni terv:
[...] a házassági aktus a nemzésre van rendelve a „saját természetéből kifolyólag”. A gyermek, aki születik „nem kívülről jön, mint valami ráadás a házastársak szeretetéhez, hanem annak a kölcsönös átadottságnak a szíve mélyéből fakad, mint annak gyümölcse és beteljesedése”. A gyermek nem a folyamat végén jön, hanem jelen van a szeretet kezdetétől, mint egy alapvető jellemzője, amit nem lehet megtagadni anélkül, hogy eltorzítanánk magát a szeretetet. A szeretet a kezdetektől fogva ellene van minden nyomásnak, hogy magába zárkózzék; nyitott a termékenységre, ami arra hívja, hogy felülmúlja önmagát. Ezért a férj és a feleség egyetlen nemi aktusa sem mondhat ellent ennek az értelemnek, még akkor sem, ha különféle okok folytán végül nem mindig fogan új élet belőle.

A II. Vatikáni Zsinat meghatározó alakja titkolta aktív homoszexuális életét

A 93 éves Gregory Baum, közismert kanadai kilépett katolikus pap, legutóbbi könyvében felfedte, hogy titokban évtizedekig aktív homoszexuális életet élt.

Baum peritus, vagyis szakértő volt a II. Vatikáni Zsinaton, és beszámolók szerint ő szerkesztette a Nostra aetate, az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló zsinati dokumentum első szövegtervezetét. Baum szorgalmazta, hogy az egyház hagyjon fel erőfeszítéseivel és ne buzdítsa a zsidókat, hogy ismerjék el Krisztust, mint Messiást. Ezt követően pedig a társadalmi igazságosság és a felszabadítás teológiájának szószólója lett.

A befolyásos egyházi ember nyíltan feltárja az “Az olaj nem száradt ki: teológiai ösvényem története” c. művében: “Nem vallottam meg nyilvánosan homoszexuális mivoltomat, mert egy ilyen őszinte tett csökkentette volna befolyásomat, mint kritikus teológus”. “Arra áhítoztam, hogy meghallgassanak, mint teológust, aki bízik Istenben, mint a világ megváltójában – salvator mundi – és elköteleztem magam a szociális igazságosság, a felszabadítás teológiája, és a globális szolidaritás mellett”.

Baum befolyásos volt a kanadai helyi katolikus egyházban is, a szexualitásra vonatkozó nyíltan eretnek állásfoglalásai ellenére. Ezeket több folyóiratban publikálta. Nyilvános ellenvéleménye az Egyház 1968-as nyilatkozatával szemben, amely továbbra is tiltotta a fogamzásgátlást –– lényegesen hozzájárult a kanadai püspökök ellenvéleményéhez VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikájával szemben. Vincent Foy prelátus, a kanadai püspökök ellenvéleményének legfőbb szakértője írta: „Ha Baum fekete árnyéka nem vetődött volna Winnipegre, ha nem gyakorolt volna hatást néhány püspökre, a kanadai teológiai testületre és befolyásos érdekcsoportokra, akkor a kanadai püspökök Winnipegi Nyilatkozata a Humanae Vitae-ről nem utasította volna vissza az enciklika tanítását, mint ahogy ezt tette”. 

Új könyvében Baum így ír: „Negyven éves voltam, amikor először léptem szexuális kapcsolatra egy férfivel. Egy londoni étteremben találkoztam vele. Izgató és ugyanakkor kiábrándító volt, mert tudtam, hogy mi a szerelem, és én valójában azt akartam, hogy megosszam életemet egy partnerrel”. 

Állítása szerint fontolgatta, hogy lemond a papságról, de nem bonyolította le a szükséges formaságokat, ehelyett úgy döntött, bejelenti elhatározását az országos napilapban. Később elvett feleségül egy elvált volt apácát, aki – Baum elmondása szerint - „nem bánta, hogy amikor 1986-ban Montrealba költöztünk, találkoztam Normanddal, egy volt pappal, akibe beleszerettem. Normand homoszexuális volt, és örömmel fogadta a szexuális közeledésemet”.

Dr. Michael Higgins, a Fairfieldi (Connecticut) Szent Szív Egyetem Misszió és Katolikus Identitás Hivatalának elnökhelyettese, Baum előtt tisztelegve, 2011-ben a Commonweal (Közjó) liberális amerikai katolikus lapban közzétett jegyzékében utalt a II. Vatikáni Zsinaton betöltött kulcsszerepére. „A zsinat jelentette Gregory Baum számára a teljes kibontakozást” – írta. „Baum különféle minőségekben vett részt a dokumentumok elkészítésével megbízott bizottságokban... 1960. novemberében kezdte meg munkáját, amelyet a zsinat zárásakor, 1965. decemberében fejezett be. Ez a tanoncidő a Nostra aetate első szövegtervezetének megfogalmazásában csúcsosodott ki”.

Thomas Rosica, közismert torontói pap, jelenleg vatikáni tanácsadó, vendégül látta Baumot a Torontói Katolikus Egyetem Newman Központjában egy vitatott fellépésen 1996-ban, majd kiemelt vendégként 2012-ben a Kanadai Katolikus TV adó Só és Világosság című műsorában. 

Rosica atya, a Baummal készített hízelgő interjúban megvallotta, hogy már régóta ismeri őt. „Nagy csodálója voltam a teológiádnak, az írásaidnak, de az Egyház és Krisztus iránti szeretetednek is. Hozzájárultál ahhoz, hogy életben tartsd nemcsak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét, de a Zsinat hiteles tanítását is” – mondta Rosica atya Baumról. „Hűséges, mélyen hívő katolikus maradtál, aki szereti Jézust, az Egyházat, az Oltáriszentséget” – tette hozzá. 

Ezzel szemben Vincent Foy kanadai prelátus, teológus szerint Baum „mindenki másnál sokkal többet ártott a kanadai egyháznak”.

(LifeSiteNews)

2017. február 21., kedd

Málta érseke a pápához való hűségével indokolja a botrányos útmutatás kiadását

Ezen a héten ismét figyelem irányul a máltai püspökökre, miután kiderült, hogy egy az érsekség papjaival folytatott megbeszélés során Charles Scicluna érsek azt mondta: nem volt más választása, mint kiadni a máltai püspökök Amoris Laetitiához fűzött botrányos útmutatását. Az érsek a döntését azzal indokolta, hogy a lelkiismerete nem engedte, hogy szembeszálljon Ferenc pápa óhajával.

A National Catholic Register római tudósítója, Edward Pentin, február 20-ai cikkében ezt írja:
" Egy máltai papokkal február 14-én tartott találkozón Scicluna érsek megértést kért, mondván, nem volt más választása, mint aláírni az útmutatást. Jelenlévő források szerint azt mondta: a lelkiismerete nem engedte, hogy szembeszálljon Ferenc pápa óhajával. Beismerte, hogy hiba volt nem konzultálni az ország papságával a útmutatásról még annak kiadása előtt, egyúttal arra a tényre is célozva, hogy ők akartak lenni az első olyan püspöki konferencia, amelyik megteszi ezt. 
Ugyanakkor szintén kifejezte megdöbbenését azon tény felett, hogy a C9 tanács úgy érezte, a teljes hűségéről kell biztosítania a pápát. Megerősítette, hogy katolikusnak lenni egyet jelent a pápával lenni. Bírálta azt a tényt is, hogy egyesek megkérdőjelezik a pápa irgalmasságát. Ilyesféle kritika e hónap elején merült fel, amikor 200 plakát jelent meg szerte Róma-szerte, amelyek a Szentatya irgalmatlannak tartott intézkedéseit bírálták. "
Maga Málta érseke erősítette meg a Registernek azt a hírt is, hogy az elmúlt hónapban tudatta az országa papnövendékeivel, hogy ha bármelyikük "nem ért egyet Ferenc pápával, úgy a szeminárium ajta nyitva áll" számukra, vagyis a papneveldéből szabadon távozhatnak. Hasonlóról számolt be névtelenül a Registernek Málta néhány papja is, akik szerint a máltai püspökök nem tűrnek meg egyetlen papot sem az országban, aki az Amoris Laetitiát másképp értelmezi, mint amit a püspökök az útmutatásukban rögzítettek.

A helyzet különlegessége, hogy a 74 éves Mario Cassari pápai nuncius hosszú ideje tartó betegsége miatt Málta jelenleg nem rendelkezik működő pápai képviselettel. A máltai papok aggodalmukat fejezték ki, hogy emiatt "teljesen elszigeteltnek" érzik magukat egy-egy olyan esetleges helyzettel szemben, ha a püspökükkel - Krisztus és az Egyház tanítása védelmében, lásd pl. itt, itt, itt és itt - konfrontálódniuk kell. Emlékeztetőül: a konfrontáció immár nem lenne előzmény nélküli annak fényében, hogy máltai katolikus hívek nyílt levélben kérték a püspöki kart az útmutatásuk visszavonására.

Burke bíboros határozottan visszautasítja a Máltai Lovagrend ideiglenes vezetőjének vádaskodását

A Rend patrónus bíborosa elmondta, "megdöbbenéssel fogadta" Von Rumerstein őt ért vádját Albrecht von Boeselager elbocsátásával kapcsolatban, és "hamis vádnak" tartja azt.

Raymond Burke bíborost (a képünkön) a National Catholic Register római tudósítója, Edward Pentin kérdezte az álláspontjáról. A bíboros határozottan visszautasította a Szuverén Máltai Lovagrend ideiglenesen kinevezett vezetőjének vádját, aki egy múlt héten vele készített interjúban azt mondta: Burke bíboros volt az, aki a rend nagykancellárját, Albrecht von Boeselagert távozásra szólította fel, és nem pedig a Rend nagymestere, az azóta (az élethosszra szóló) tisztségéről lemondott Matthew Festing. Festing egy Ferenc pápával folytatott bizalmas megbeszélés után döntött a nagymesteri tisztségéről való lemondásról, idén januárban. A Rend körüli botrányról bővebben írtunk annak kirobbanásakor.

Burke bíboros a következőket válaszolta Ludwig Hoffman von Rumerstein állításaira:
" A Ludwig Hoffmann von Rumerstein által megfogalmazott vád pontatlan. Semmilyen felhatalmazásom nincs arra, hogy a nagykancellárt lemondásra szólítsam fel. Mindössze kijelentettem, hogy annak a személynek, aki tudatosan engedélyezte fogamzásgátlók terjesztését a Rend intézményein keresztül, felelősséget kellene vállalnia ezért [ennek világossá tételére decemberben maga Ferenc pápa utasította Burke bíborost - a szerk.]. A nagymester ezt követően ismételten lemondásra kérte a nagykancellárt, aki ennek nem tett eleget. A nagymester ezután intézkedett az elbocsátásáról, az én bármiféle részvételem nélkül. "
A bíboros hozzátette:
" Őszintén szólva, megdöbbenéssel fogadtam, amit Hoffman von Rumerstein állított a cikkben. Hamis vádnak tartom azt. "
Edward Pentin azt írja: az ügyben a jövő héten további részletek várhatók.