2015. augusztus 24., hétfő

Egyházi szociális munka hit nélkül?

A gondolatok és adatok konkrétan a német egyházzal kapcsolatban fogalmazódtak meg, de a tanulságok érvényesek egész Európára, sőt azon túl is.  
 
„Hol találkozhatunk manapság olyasmival, hogy például a Karitasz dolgozói örvendeznek – vagy egyáltalán törekszenek rá – hogy az emberek, akiknek a gondjukat viselik, például, hagyják magukat megkeresztelni, […mert a Katolikus Egyház alkalmazottai] tudják, hogy a keresztség fontos eleme a Krisztushoz tartozásnak?” 
 
A kérdést Stefan Oster, Passau püspöket teszi fel a  July 22-i  Facebook üzenetében. Teszi ezt annak kapcsán, hogy 1960 óta a templomba járó katolikusok aránya ötödére(!) esett, miközben az egyházi alkalmazásban lévők száma pedig meghétszereződött(!) Németországban, elsősorban a karitatív szférában alkalmazottak miatt. A német egyház nagyon közel van az emberekhez, a bajbajutottakhoz, a szegényekhez és a betegekhez, írja a püspök, de ennek úgy látszik köze sincs az evangelizációhoz, a hit átadásához, és a hit öröméhez sem.
 
Az a naiv elgondolás, miszerint a jó cselekedetek és az életpélda önmagában (szavak és explicit evangelizáció nélkül) Krisztushoz vezetnék az embereket ezúttal is elbukik a tények talaján; amellett ez az elgondolás, hogy az Egyház tanításának is ellent mond. Szent VI. Pál az Evangelii Nuntiandi (1974) kezdetű apostoli buzdítása 22. pontjában így fogalmazza ezt meg:
„A kifejezett hithirdetés is szükséges:
Hosszabb távon azonban az élet legszebb tanúságtétele is kevés, ha nem kíséri és igazolja az, amit Péter apostol így fejez ki: „Adjatok számot reménységetekről”[52]. Ezt a reménységünket ki kell fejteni a Jézus Krisztusról szóló világos, egyértelmű beszéddel. A Jó Hírt, amelyet először az élet tanúságtétele mutatott be, előbb-utóbb az élet igéjével is hirdetni kell. Addig nem lehet szó teljes értékű evangelizációról, amíg nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten Fiának nevét és tanítását, életét és ígéreteit, Országát és misztériumát. „

Ám a passaui püspök valami még aggasztóbbra hívja fel a figyelmet: az Egyház büfé-katolikusok (értsd: amolyan „a maguk módján hívő katolikusok”) tömegeit foglalkoztatja, akik nem lelkesek a hitükért, nem is ismerik, sőt, sokszor nyílt ellentmondásban vannak a katolikus hittel, válogatnak a tanítások között, továbbá sokan nem járnak misére, és nem imádkoznak stb… Így aztán nem csoda, hogy karitatív munkájuk ellenére sem vonzanak új megtérőket az Egyházba.
 
A Oster püspök úr panasza az általános kórkép mellett a Német Püspöki Konferencia által idén megszavazott egyházi munkatörvényre vonatkozik, amely az eddigiekhez képest is jelentősen csökkenti az elvárásokat az egyházi alkalmazásban lévők felé, ami a hitéletüket vagy az élethelyzetüket illeti. Továbbá megjegyzi, hogy ezt a munkatörvényt a német egyház önként vállalja, semmiféle külső nyomás, vagy kényszer nem erőszakolta ki ezt a fordulatot.
 
 
Hova tartunk ezzel? Mi a cél?   

2015. augusztus 19., szerda

Szerinted mi legyen a szinódus legfontosabb kérdése?



Szerinted mi legyen az októberi szinódus legfontosabb kérdése? Tudjuk, a hírek milyen irányba mutatnak: az újraházasodottak áldozásának és a homoszexuális kapcsolatok elfogadásának kérdéseitől hangos a média. De ez-e ma a leglényegesebb? Aligha. Amellett, hogy mindkét kérdéskörben lehetetlenség lazítani a katolikus tanításon/gyakorlaton, nem is ezek a legfontosabb kérdések. De akkor miről kéne szólnia a családszinódusnak, hogy valóban a keresztény családok életének (értsd úgy is, mint „örök életének”!) a gondját viselje?

A katolikus családok fő problémája Mark Pilon atya szerint sokkal inkább a fogamzásgátlás, mely elmondhatatlan kapcsolati és lelki károkat okozott, ahogy az VI. Pál pápa meg is jövendölte Humanae Vitae című enciklikájában. A katolikus hívek és pásztorok jelentős része ugyanis inkább csatlakozni kívánt a szexuális forradalommal kísérletező nyugathoz, mintsem hogy hű maradt volna az élet Istenéhez, aki a szexualitás fantasztikus ajándékát intim módon összekapcsolta a termékenységgel.

Sokan azt gondolják, hogy a Katolikus Egyháznak nincsen kötelező érvényű tanítása a fogamzásgátlással kapcsolatban. Azt gondolják, hogy vannak esetleg javaslatok, de mindenképpen a felelős és felnőtt keresztények lelkiismeretére van bízva, hogy alkalmaznak-e fogamzásgátlást a családtervezésben. De ez tévedés, mely csakis azért terjedhetett el, mert sok tanító „nyuszi” volt felvállalni a hagyományt és a pápák tanítását e kérdésről, vagy mert nem hitt benne. E kérdésben nem jogos a bizonytalanság, vagy a különvélemény, akkor se ha bizonyos papok, vagy TCST-s tanácsadók „kegyesen” rábízták a lelkivezetett lelkiismeretére - Jézus malomköves figyelmeztetése jut eszembe… -. Ott a hivatalos tanítást a katekizmusban. "Minden házastársi aktusnak természete szerint (per se) az emberi élet továbbadására rendeltnek kell maradnia". És „Ezzel szemben önmagában rossz "minden olyan cselekedet, mely -- akár a házassági aktust megelőzően, akár annak végrehajtása közben, akár természetes következményeinek kibontakozása közben -- célként vagy eszközként szándékosan megakadályozza az élet továbbadását"”. És „A házastársak szándékának helyessége nem igazolja erkölcsileg elfogadhatatlan eszközök használatát (például a közvetlen sterilizációt vagy a fogamzásgátlást).”
 
Ez a probléma persze rejtett. Egyrészt azért, mert a tanítók nem tanították híven a fogamzásgátlás gonoszágát, így sok katolikus még csak nem is hallott erről a problémáról. Másrészt, lévén koruk gyermekei, a katolikusok is sokan „alapjogként” tekintenek a fogamzásgátlásra, melynek tükrében hallatlan, irrealisztikus és felháborító a katolikus tanítás, miszerint a fogamzásgátlás önmagában véve, eleve rossz és bűnös.  
Ezért, noha az érintett katolikus családok többsége nem gondolja, hogy a fogamzásgátlás volna a legnagyobb problémája, ebben épp úgy téved, mint a drogfüggő, akik elsősorban nem a függősége ellen küzd, hanem az aznapi adag megszerzésén fáradozik.
A világi sémák alapján elgondolt szexuális kapcsolat, mint ideál (vagyis az igényszerinti és következmény nélküli aktusok, még ha azok házasságon belül is történnek) valóban droghoz hasonló függőségben tart sok katolikus családot is, és képtelenné teszi őket az életet belátása szerint ajándékozni vágyó Isten befogadására otthonaikba. A kihasználás, a pornó, a válás, a hűtlenség, az abortusz és a mindezek feladása nélkül követelt jog az Eucharisztiához, csak következményei a fogamzásgátló mentalitásnak. A szinódus tehát megerősíthetné, elmélyíthetné a fogamzásgátlással kapcsolatos katolikus lelkipásztori gyakorlatot.
Regis Scanlon atya szerint viszont a szinódus középpontjában az Eucharisztiának kéne állnia. Krisztus valóságos testi és lelki jelenléte, teljes emberségének és teljes istenségének lehető legkonkrétabb ottléte a kenyér és a bor látszata alatt olyan hittétel, mely megváltoztatja az embert, ha az rádöbben Isten ebben megmutatkozó végtelen közelségére és szeretetére – viszont mely hittétellel meglepően sok katolikus elméletben sincs is tisztában, hát még a személyes hite és az istenimádás területén. Az Eucharisztiát újra a középpontba kéne állítani, a család középpontjába! Újra hinni kéne benne, és térdre borulni előtte!
A többi pedig magától megoldódna. Ha hinnénk és megélnénk a valóságos jelenlétet az Eucharisztiában, aligha kerülhetne napirendre a liberális agenda, mely az újraházasodottak áldozására és a homoszexuális kapcsolatok elfogadására irányul.

Szerinted mi lehetne a szinódus legfontosabb kérdése?

Javasol cikkek:
Miben lehetne jobb a 2015-ös szinódus
Ferenc pápa elkeserít: nyulak, szex és botrány okozás