2015. november 5., csütörtök

Eretnek teológusok: készüljetek a keserű harcra! (New York Times)

Izgalmas csetepaté alakult ki a szinódust követően az egyébként teljesen liberális New York Times egyetlen katolikus újságírója és a Jezsuita Teológiai Akadémia között. Dióhéjban: Ross Douthat  (NYT) leeretnekezett egy a Kasper javaslat mellett elkötelezett jezsuita teológust, és az pedig minden intézményes tekintélyét latba vetve egy nyavalygó nyíltlevelet írt akadémikus kollégáival együtt a New York Times szerkesztőjének, hogy Douthat nem is teológus, így illetéktelen teológiai kérdésekben állást foglalni, továbbá bárkit bármiért leeretnekezni hallatlan barbárság, és egyébként is a NYT-tól többet várnának

Douthat válasza a „tisztelt professzoroknak” hihetetlen éles, és megerősít abban az axiómában, hogy sose higgy a teológusoknak, az egyháznak higgy!, valamint jelzi egy kor végét, amikor is akadémiai magasságokban katolikus teológiaként bármit (értsd: protestantizmust, modernizmust, liberalizmust és ateizmust is) el lehetett adni bármifajta számonkérés nélkül. Eljöhet végre az az idő, amikor nem lesz végre szalonképtelen számon kérni teológusainkon és lelkipásztorainkon a Bibliát és a Katekizmust, mellyel mostohaként bánnak már évtizedek óta oly sokan közülük!

Ross Douthat (NYT) vs. James Martin (SJ)
Meglehet, hogy a mai eretnekek próféták, és az Egyház valóban fel lesz forgatva, és ezek az ellenvetések is el lesznek felejtve a hagyományos katolicizmus többi részével együtt. Ha ez így is lesz, az fogcsikorgatva fog eljönni, és nem csupán szép szavak és akadémiai tekintélyfitogtatás által. Ehhez keserves polgárháborúra lesz szükség. – fejezi be Douthat a cikkét. De vissza az elejére!

Douthat ezt írja:

… Tényleg nagy jelentőségű megosztottság figyelhető meg az Egyház legmagasabb szintjein is abban a kérdésben, hogy az elvált-újraházasodottakat Eucharisztiához szabad-e engedni, és ez mit is jelentene tulajdonképpen. … Ebben a vitában viszont egyedül a hagyományos álláspontot képviselőknek vannak jó érveik. …Egyrészt, ha az elvált újraházasodottak áldozhatnak, akkor az Egyház hagyományos tanítása arról, hogy a házasság felbonthatatlan, kiüresedik. Másrészt az Egyház tanításának a megváltoztatása ezen a ponton megrengetné az általánosabb katolikus nézetet is a szexualitásról, a bűnről és a szentségekről – és ezután a gyónáson keresztül jogosan kérhetnék az Eucharisztiát az együtt élő nem házas párok, az aktív homoszexuálisok, és a poligámiában élők is.

Majd így folytatja:

Mindez, ahogy önök megjegyezték (a professzorok), csak egy laikus újságíró véleménye, és éppen ezért próbáltam figyelmesen meghallgatni a tudományos fokozatokkal rendelkező teológusok érvelését a liberalizáció mellett. Három fő állítást figyeltem meg a mondanivalójukban. Az első az, hogy a változás pusztán pasztorális volna és nem tanításbéli, és mindaddig, amíg az Egyház mondogatja, hogy a házasság felbonthatatlan, addig semmi forradalmi nem történik.

Ez meglehetősen úgy hangzik, mint mondjuk az az állítás, hogy Kína nem is ment keresztül kapitalista fordulaton, csak azért mert továbbra is egy magát marxistaként beazonosító párt vezeti az országot. Nem: a politikában éppúgy, mint a vallásban is, ha egy doktrína a gyakorlatban kiürül, akkor az üres is, bármit is mondjon a hivatalos retorika.

Amikor ezt valaki felhozza, akkor a reformerek álláspontot váltanak, hogy talán ez a kérdés mégis doktrinális, de nem minden doktrína egyformán fontos, és amúgy is a katolikus doktrína fejlődik az idő múlásával.

Csakhogy a doktrína fejlődése elmélyíti az Egyház tanítását, nem pedig megváltoztatja vagy szembemegy vele. Ez az elv nyilvánvalóan sok további vitára adhat okot [hogy mi számít elmélyítésnek]. De eltörölni Jézus saját szavait a házasság és a szexualitás aligha csekély jelentőségű kérdéseiben egyértelműen nem organikus fejlődés és a doktrína elmélyítése, hanem „hátra arc”.

Ekkor jön a harmadik állítás [ami a professzorok levelének lényege volt]: „nem vagy teológus, nem értheted”. Valóban nem vagyok. De a kereszténység sem egy ezoterikus vallás, melynek az igazságai csak az akadémián megvilágosultak számára ismerhetőek. Ez a dinamikus érvelés (melynek a célja sem egyértelmű) azt a benyomást kelti, hogy a reformerek szándékosan alábecsülik a saját álláspontjuk jelentőségét, abban a reményben, hogy majd idővel a konzervatív katolikusok is beállnak a sorba.

De mi is az igazi álláspontjuk? Az, hogy bármi, ami katolikus, megváltozhat, ha eljön az ideje, és a doktrína „fejlődése” csak egy eszköz, hogy lépést tartsunk a nagybetűs Történelemmel, bármennyit hanyagoljunk is el mindeközben az Újszövetségből.

[…] Nyíltan megmondom célozgatás nélkül, hogy ez az álláspont eretnekségnek tűnik, az eretnek szó bármely értelmes definícióját véve.

Meglehet, hogy a mai eretnekek próféták, és az Egyház valóban fel lesz forgatva, és ezek az ellenvetések is el lesznek felejtve a hagyományos katolicizmus többi részével együtt. Ha ez így is lesz, az fogcsikorgatva fog eljönni, és nem csupán szép szavak és akadémiai tekintélyfitogtatás által. Ehhez keserves polgárháborúra lesz szükség.

Nos, hát kedves professzorok: üdv a csatatéren!

4 megjegyzés:

tuttle005 írta...

A jezsuitáknak, meg a többi, értelmesebb püspöknek van igaza, akik változtatni szeretnének. Mert ha nem lehet változtatni semmin sem, akkor ugyan mi a fenének hívják össze a szinódust? A mostani meg a tavalyi szinódus is inkább egy kabaréra hasonlított. Összegyűlnek a püspökök a világ minden tájáról, aztán egy hónapnyi vajúdás után közlik, hogy az újraházasodottak nem áldozhatnak. Húha!
Érzik ezt a jezsuiták, meg a józanabb püspökök is, hogy ennek így semmi értelme nem volt. Meg azt is, hogy a hivatalos tanítás a házasságról egyszerűen tarthatatlan. Mi van azzal a családanyával, akit se szó, se beszéd, elhagy a férje? Nem vétkezett, jó családanyaként viselkedett, kizárólag azért történt a válás, mert a drága férj megőrült. Az egyház pedig nem engedi, hogy találjon magának új társat, hanem egyedüllétbe kényszeríti.

Máté Gondos írta...

Ezek a kérdések nem olyanok, hogy mit szeretnénk, meg szerintünk mik lehetnének a jó döntések. Jézus krisztus tanítást adott. Ezt most vagy komolyan vesszük, vagy nem. Ha nem vesszük komolyan, nincs miről beszélni. A házasság mint szentség azért értékes, mert út lehet Istenhez. de csak abban a formájában, ahogy Jézus tanította. Ebben a formájában pedig a házasság halálig tart, és azt a kitartást kell benne "utánoznunk", ami kitartást Jézus mutatott az egyházáért, a barátaiért. Meg halt érte, értünk.
Jézus Krisztus tudta azt, hogy ez benne van a pakliban. Az, hogy a hű családanyát, vagy családapát cserben hagyják. De erre a gyógyír éppen az, hogy kitartunk, és mégjobban Isten felé fordulunk, nem a Jézus tanításával való szembemenés. Ugyan ez van egy nagy betegségnél is. Habár mindent megteszünk a gyógyulásunkért, sem kuruzslóhoz, sem ilyen olyan pogány módszerekhez nem folyamodunk, még akkor sem, ha meggyógyulhatnánk általa valamiképpen.

Péter Torma írta...

A társ is egy Istentől kapott ajándék. Ha valakit elhagy a férje, akkor ezt az ajándékot sajnos elvesztette. Alázattal el kell fogadni. Mint azt is ha egy házasságba nem jön a gyermekáldás!
Az ilyen helyzetbe került embereknek pedig könnyebben felfedezhetik, hogy Jézus kopogtat a szívük ajtaján és TÁRSUK szeretne lenni.

Amúgy nem értem mit jelent az hogy elvált. Jézus egyértelműen megmondta, hogy a házasság Isten rendelés szerint felbonthatatlan!
Az érvénytelenítést is mintha csak a keményszívűségünk miatt találta volna ki az egyház... (de ezzel mondjuk lehet vitatkozni.)

Unknown írta...

Van oylan hogy népbölcsesség.
Pl.: Ha megkérdezünk 100 embert hogy az előttük álló marha, ló vagy ház, kb. milyen tömegű (súlyú), akkor abból átlagolva nagyon jó közelítéssel megtalálható az igazi tömege (súlya).
Amikor teológiai kérdésben az egyházat azaz a tagjait kérdezzük meg, ha lehet minél többet, és nem manipulálva, akkor annak jó eredménye lehet. Vannak dogmák, amiket a nép az Egyház tagjainak véleménye alapján iktattak be.

Nehéz kérdés ez. Ahány eset, annyiféle megítélése lehet. Ezt jól tipizálni, szabályozni nehéz feladat. A mostani rendelkezés felülről közelít. Inkább senkin nem könnyít, hogy nehogy azt is felmentse aki méltatlan lenne rá. És mi van azokkal, akik méltók lennének, de nekik is tilos?