Kik a modern farizeusok?

Elterjedt vélemény, hogy a farizeusok utódai a szabályok és a törvények, vagy akár a tanítás hangoztatásáról ismerhetőek fel. Ennek a véleménynek egy jellemző folytatása pedig az, hogy velük ellentétben az igazi jézusi lelkületet őrzik azok, akik irgalmasan esetről esetre, emberközpontúan átértelmezik akár a Bibliát is, és nemhogy a bűnöst, de még a bűnt is vonakodnak elítélni a jóhiszeműség jegyében, „hiszen Isten mindent megbocsát”.

De kik is voltak igazából a farizeusok és a szadduceusok? A Biblián túl Josephus Flavius első századi zsidó történetírótól tudhatunk meg róluk sokat. A korabéli zsidó társadalmat alapvetően ez a két vallási csoport jellemezte. A farizeusok nagy gonddal megtartották az előírásokat, viszont elveszítették az igazság lelkét. Büszke emberek voltak, akik meghamisították a próféciákat a messiásról, és az isteni törvényeket a véleményük szerint értelmezték. A szadduceusok még nagyobb tévedésben voltak: a lélek halhatatlanságát is tagadták, és nem fogadták el a Szentírás egy jelentős részét.

A szadduceusokat csak néhány helyen említi Márk és Máté, míg a farizeusok ismételten előkerülnek. Máténál nyílt vád fogalmazódik meg ellenük: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni” (Mt 23.23).

Aquinói Szent Tamás ezt a verset úgy kommentálja, hogy az Úr a farizeusokat nem a tized megfizetéséért feddi meg, „hanem csak azért mert figyelmen kívül hagytak más fontosabb, spirituális előírásokat. Viszont általánosságban, a szabályok megtartásával kapcsolatban, úgy tűnik, ezt hagyja meg nekik „Ezt meg kell tenni” a törvény szerint, ahogy Aranyszájú Szent János is írja” (Summa, II-IIae, q. 87 ad 3).

Szent Ágoston és Szent Bonaventúra is hasonló véleményen voltak. Az utóbbi a következőképpen jellemzi a farizeusokat: „Azok számítanak farizeusnak, akik magukat jónak tartják a külső cselekedeteik miatt, ezért nincsen bennük bűntudat”.

Jézus elítéli a farizeusokat, mert a szívükbe látott: bűnösök voltak, akik magukat szentnek tartották. Ám nem a tetteik miatt ítéli el őket, ugyanis ha igaz az, hogy a jó és igaz törvény szerinti tettek a jó szándék híján elégtelenek, akkor az is igaz, hogy a jó szándék a tettek nélkül ugyancsak elégtelen. Egyszóval a jóság és a szentség összetett, teljes, vagy ha úgy tetszik, többdimenziós voltát kéri számon a farizeusokon Jézus.

A farizeusokkal Jézus sokat foglalkozik, nagyon sokat; ami arról is árulkodik, hogy érdemesnek tartotta őket a vitára a szadduceusokkal szemben. A farizeusok soraiból valók Nikodémus, Arimateai József, és Szent Pál. Annás és Kaifás főpapok ellenben a szadduceusokhoz tartoztak. A farizeusok kemény és büszke konzervatívok voltak; a szadduceusok hitetlen progresszívek. Mind két fél egyetértett abban, hogy Jézus veszélyes a számukra.

Kik napjaink farizeusai és szadduceusai? Semmi esetre sem azok, akik hiszik az Egyház tanítását és szerető jó szándékkal ennek érvényi is kívánnak szerezni maguk és mások lelki üdvét szem előtt tartva. A neo-farizeusok névleg ragaszkodnak a katolikus hagyományhoz, ám azzal ellentétes gyakorlatokat akarnak bevezetni, míg a neo-szadduceusok azok, aki nyíltan meg akarják változtatni az isteni kinyilatkoztatás eredeti és katolikus értelmét. A mai farizeusok és szadduceusok elsősorban a családdal, a házassággal és a szexszel vannak elfoglalva.

Jézus a házasság felbonthatatlanságát hirdette, visszaállítván a természetjogot, amitől a zsidók Mózes engedélyével eltértek, ám Jézus azt mondja nekik, ez nem volt Isten tervébe illő: „kezdetben nem így volt”; sőt Jézus a házasságot szentségi szintre emeli, és természetfeletti valósággá teszi: „Amit az Isten egybekötött, ember szét nem válassza”. A mai farizeusok és a szadduceusok ilyen, vagy olyan okból kifolyólag, de elutasítják Jézus szavát, és a saját véleményükkel helyettesítik azt. Ők „irgalomnak”, „kísérésnek”, „egy pappal való párbeszédnek”, „püspöki hatáskörnek”, „belső fórumnak”, „az Egyház életébe való teljesebb beilleszkedésnek” nevezik azt, ami tulajdonképpen a hatodik parancs felfüggesztése, azaz házasságon kívüli szex. Az Egyház ezt mindig is halálos bűnnek tartotta, és mint minden más bűnre, erre is kizárólag csak Jézus Krisztus gyógyírét tudta alázatosan felmutatni, vagyis a bűnbánatot és a megtérést.

A Keresztelő nem keményszívűségből bélyegzi „viperák fajzata”-ként a farizeusokat és a szadduceusokat, és nem önigazultságból figyelmezteti keményen Heródest a házasságtörése miatt, hanem az Isten és a lelket iránti szeretetből tesz így – (ki merné ezt vitatni?). A képmutatók és a keményszívűek Heródes és a tanácsadói voltak, akik azt állították, hogy a bűnbánat nélküli házasságtörő állapota összeegyeztethető a Szentírás tanításával. Sőt, Jézus maga mondja, hogy az újraházasodás a mózesi korban, aminek végleg véget is vetett, a zsidók keményszívűségére vezethető vissza. Ma Mózes új tanítványai, a neo-farizeusok, az "irgalom" nevében a házasság intézményét csúfoló keményszívűséget hirdetik.

Akik a tanítást védik, nem a farizeusok és a szadduceusok, hanem II. János Pál, a Keresztelő, és az Úr követői.

http://www.corrispondenzaromana.it/farisei-e-sadducei-del-nostro-tempo/