Abortusz: miért nem jó (sohasem)

Pro-life logika mindenkinek.

Ebben a cikkben nem adatokat és szörnyűségeket fogok egymásra halmozni, hanem Peter Kreeftnek, a Bosztoni Egyetem filozófia professzorának érvelését foglalom össze, hogy aki nyitott a kérdés végiggondolására, ám őszintén bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az abortusz mindig rossz-e, beláthassa azt.

Fontos azzal kezdeni, hogy az abortuszkérdésben a bizonyítás terhe az abortuszellenes oldalra esik. Akárcsak a bíróságon, ahol az ember ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul, úgy igazságos, hogy egy cselekedetet is ártatlannak tekintsünk, amíg az ellenkezője nem válik nyilvánvalóvá. Tehát, ameddig be nem bizonyítjuk, hogy az abortusz rossz, nincs jogunk elítélni sem. Nem elég tehát, hogy érzelmileg ellenezzük az abortuszt.

Az érv

Minden erkölcsi érvnek legalább két része van: az első egy általános erkölcsi elv, a második egy tény megállapítása. A kettőt összevetve erkölcsi ítéletre juthatunk egy konkrét tettet illetően.

Kreeft az erkölcsi alapfeltevést a következőképp fogalmazza meg: egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz. Szándékosan, tehát tudva és akarva. Megölni, azaz halált okozni beavatkozással – ellentétben a mulasztással, vagy a passzív halni hagyással. Egy ártatlan személyt, vagyis egy olyan valakit, aki nem érdemelte ki a halált, nem tett semmi gonoszat, hogy elítéljük. A halálbüntetés kérdése, vagyis hogy egy bűnös ember érdemelhet-e halált, így jól meg van különböztetve az abortusz kérdésétől. A halálbüntetés kérdése lehet vita tárgya, ám az, hogy egy ártatlan személyt megölni minden esetben rossz, vitán felül áll – ki merné ezt elvitatni?

Ki számít személynek?

A következő tisztázandó pont a személlyel foglalkozik? Ki számít személynek? A kérdés lényegében itt az, hogy léteznek-e emberek, akik nem személyek? Volt rá példa a történelem folyamán, hogy egyesek úgy gondolták, némelyek közülünk személyek, ám mások nem. A nácik úgy gondolták például, hogy a zsidók nem személyek. Annak idején még az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is úgy határozott, hogy a fekete rabszolgák nem személyek. Ez a felfogás lehet kiút az érvből, viszont akkor eme díszes társaságba csöppenünk.

Tehát szándékosan megölni egy ártatlan személyt, erkölcsileg mindig rossz. És íme, a ténymegállapítás: egy még meg nem született emberi lény, mely az emberi megtermékenyülés eredményeként jön létre, ártatlan emberi személynek számít. És az abortusz nem más, mint eme ártatlan személy szándékos megölése.

Ki számít embernek?

A következő alapvető kérdés ezek után az, személy-e, emberi személy-e az emberi magzat? Nos, egy tinédzser emberei személy-e vajon? És egy felnőtt? E főnevek – magzat, csecsemő, gyermek, fiatal, felnőtt, aggastyán – mind az emberre vonatkoznak: fejlődési szakaszok, egyazon entitás fejlődési szakaszai. Ha ez igaz, akkor a magzat emberi személy, méghozzá ártatlan személy, és akkor megölni mindig rossz, vagyis akkor az abortusz mindig rossz. De tényleg így van-e ez, és honnan tudhatjuk, hogy a magzat tényleg ember-e?

A kulcskérdés

Az érvelés szempontjából ez tűnik kulcskérdésnek. A gondolkodók és az emberek túlnyomó része egyetért az eddigiekkel, és eszébe sem jut elvitatni az első feltevést, hogy „egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz”. Ugyanis, ha ez nem rossz, akkor ugyan mi lehet rossz? Ezért úgy tűnik, az abortuszpártiak legfőbb érve azon alapulhat, hogy letagadják a magzat személy voltát, ugyanis akkor az abortusz nem lehet gyilkosság sem.

Szóval mitől leszünk emberi személlyé? Egy folyamatról van vajon szó, vagy egyszer csak azzá válunk? A kettő közül valamelyiknek igaznak kell lennie. Nos, ha hirtelen történik a személlyé válás, mikor? Születéskor? Vagy amikor az orvos elvágja a köldökzsinórt? Az olló tesz emberi személlyé? Vagy amikor az egyik helyről átkerülünk a másik helyre, amikor az anyai méhből átkerülünk a külvilágba, ez tesz emberré? A külvilág az? Vagy talán a technológia tesz emberré, vagy az életképesség? Ez a kettő egyre gyakrabban összefügg: a dzsungelben gépek nélkül életképtelen koraszülöttként születve nem lettél volna ember, de mivel kórházban születtél hozzáértő orvosok kezei között, most ember vagy? Szembetűnő ostobaság az összes, mégis nézzük meg a törvényeinket, mire alapozzák az abortusz elfogadhatóságát!

Politikai kérdés?

Tehát, ha nem a körülmények tesznek emberi személlyé, akkor mi? Mielőtt az abortusz politikai kérdéssé vált volna a 20. század derekán, érdekes módon a világon minden biológia tankönyv úgy tudta, hogy az emlősök élete a fogantatás pillanatában, az új egyed genetikai kódjának létrejöttekor kezdődik – új felfedezés pedig nem volt, ami indokolná a tankönyvek átírását. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a petesejt és a hímivarsejt egyesülnek, valami egészen új jön létre. A sejtek szaporodni kezdenek, és egy alakzat, egy terv kezdi megvalósítani magát, és kibontakozik. Szervek fejlődnek ki. Természetesen egy pár napos magzatban semmi nyoma még az emberi agynak, de tudjuk, hogy a magzat emberi agyat fog kifejleszteni. A majom magzat majom agyat növeszt, a kutya magzat meg kutya agyat növeszt, jól tudjuk. Ezért nem áll szabadságunkban összetéveszteni a majom és a kutya embriókat az emberi embrióval. Ami a politika- és ideológiamentes tudományt illeti, ez ma még kevésbé kérdés, mint valaha volt. Az embrió önálló emberi lény, mint én vagy te – tehát személy is.

De – hangzik a népszerű kifogás –, a magzat még nem érez, és nincsen öntudatánál, ez csak számít, nem? Tehát, ha valakit álmában gyilkolnak meg (amikor nem érez, és nincsen öntudatánál), akkor az nem is rossz? – lehetne visszakérdezni. Ezért úgy tűnik, hogy az abortuszkérdés lényegét illetően a fájdalomnak és az öntudatnak nincsen központi szerepe – vagyis az esemény utáni tabletta és a műtét között mindössze pszichológiai és nem erkölcsi különbség van.

Mikortól ember az ember?

A teljesség kedvéért vizsgáljuk meg a másik lehetőséget is. Lehet, hogy az emberi személlyé válásunk nem egy adott pillanatban következik be, hanem folyamatosan, lassacskán történik? A felvetés jogos, ám nézzük meg, hogy elhihetjük-e minden következményével együtt. Ha a teljes értékű emberi személlyé válás fokozatos, akkor olyan valakit megölni, akinek bizonyos szervei még kifejlődőben vannak – mint például egy nem ivarérett gyerek –, kisebb rossz, mint egy felnőttet megölni. Nyilvánvalóan ezt sem gondolhatjuk komolyan: egy nyolcéves gyereket megölni épp annyira rossz, mint egy 18 éves fiatalembert. Vagyis a kicsiség, és a kifejletlenség sem számít az abortusz erkölcsi megítélésében.

Márpedig a növekedés és a fejlődés folyamata nem születéskor kezdődik – ahogy azt az abortusz pártiak szeretnék –, hanem fogantatáskor. A folyamat igen jelentős része abban a kilenc hónapban zajlik le, amikor a baba még az anya méhében van. A folyamat többi része a méhen kívül fejeződik be. Nincs egyetlen töréspont se, egyetlen szakasz, amitől a magzat hirtelen emberré és személlyé válna, vagy ami előtt a magzat ne volna emberi személy.

Csecsemőgyilkosság: miért ne?

Az érv eredménye végül is az, hogy amennyiben mindig rossz szándékosan ártatlan emberi életet kioltani, és amennyiben az abortusz mindig ártatlan emberi életet öl, akkor az abortusz mindig rossz. Mindig. Mint ahogy a nemi erőszak is mindig rossz. Az igazság az, hogy nincs egyetlen pro-abortusz érv se, ami ne igazolná egyben a csecsemőgyilkosságot is.

Erről tanúskodik a következő történet is, miszerint Peter Kreeft egy előadása után pro-abortusz nézeteket valló feminista lányok egy csoportja félrehívta a professzort, és gratuláltak neki, mert nem hitték volna, hogy sikerül megváltoztatnia a véleményüket. Kreeft azt hitte megnyerte őket a pro-life oldal számára, ám ennek épp az ellenkezője történt. A feministák felvilágosították, hogy nem engednek az abortuszból, de most már a gyerekgyilkosságban is hisznek.

Mikor lehetne egyetérteni az abortusszal?

Ha az abortusz nem ártatlan emberek megölése – mondja Kreeft –, akkor én is egyetértek az abortusszal, és a pro-life mozgalom ebben az esetben valóban elnyomó intoleráns banda, akik nem engedik, hogy a nők mindaddig rendelkezzenek a testükkel, amíg azzal másoknak nem ártanak. Ám, ha az abortusz egy másik személy testéről és életéről dönt, akkor a nőknek nincs joguk hozzá.

Természetesen a helyzet bonyolódhat, ha a terhesség valóban veszélyezteti az anya életét, ám ekkor már nem egyszerűen egy jó és egy rossz döntéssel állunk szemben, hanem két rossz közül kell a kisebbiket választani. Sokszor a magzat eleve életképtelen, vagy az anya éltét biztosító műtét következtében válik azzá. Szomorú veszteség, de nem gyilkosság. Ám senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ilyen ritka esetek (Amerikában az abortuszok mindössze 2%-a) bármilyen szinten is igazolhatják a pót-fogamzásgátlásként alkalmazott kényelmi, vagy rutin abortuszt.  Az a fajta szabadság, amit az abortuszpártiak követelnek, a fogantatás pillanatában véget ér. Az örökbeadás tűnik jó alternatívának (ha az anya meg nem gondolja magát a terhesség alatt), és tényleg a gyermeke nélkül akarja folytatni az életét.