A 2014-es családszinódus sok szempontból ellene ment Ferenc pápa családról alkotott bátor víziójának:
1) A szinódusnak a családok bátorításáról, és a fiatal párok buzdításáról kellett volna szólnia: arról, hogy a katolikus házasság egy fantasztikus kaland Istennel. Ennek ellenére a szinódus elsősorban azokat hozta lázba, akik arra számítottak, hogy az Egyház végre felzárkózik a szexuális forradalomba már belebukott többi felekezet mellé.
2) A szinódus metodológiája nem engedett elég teret az Örömhírnek. Igen voltak tanúságtételek – mellékesen -, de a központban a sajtókonferenciák és a problémás családi helyzetek kerültek.
3) A szinódus határozottan világiasra kerekedett. A Szentföldről visszafelé a repülőúton Ferenc pápa azt mondta, hogy a szinódus a családok globális helyzetével fog foglalkozni, és hogy „nem tetszik” neki, hogy a polgárilag újraházasodottak ügye dominál. A világ elvárása az volt, hogy a szinódus a válásról, a házasság előtti együttélésekről/szexuális kapcsolatokról, és az egyneműek „házasságáról” szól majd. A szinódus Ferenc pápa akarata ellenére is engedett ennek a nyomásnak.
4) A szinódusi folyamatok és hírek manipulálása méltatlanok voltak a római kúriához, melyet a Szentatya szinte naponta int a pletykálás, intrikálás és az ambíciók követése ellen. A résztvevő püspökök egymástól függetlenül nyilvánosan tették szóvá a színfalak mögötti manipulációt, mely a szelektív híradásban nyilvánult meg. A manipuláció a félidős riportban csúcsosodott ki, ami ugyan sikeresen bekerült a világi sajtó címlapjaira, csak éppen a résztvevők véleményét nem tükrözte híven. Ferenc a pápaság „leprájának” nevezte a vatikáni hatalmi játszmákat, pedig a szinódus épp ebben jeleskedett a Szentlélekre való hangoltság helyett.
5) A szinódus visszájára fordította a Szentatya perifériák iránt érzett preferenciáját és az „régi közepet” helyezte ismét a középpontba. A világ legbürokratikusabb, legakadémikusabb, és leggazdagabb nemzeti egyháza – Németország – teljesen aránytalan befolyást kapott az egyre zsugorodó lendületéhez, életerejéhez és keresztény tanúságtevő képességéhez képest. Mindeközben a perifériák fiatal egyházai félre lettek állítva és még gorombáskodtak is velük. Mintha megint 1869 lett volna, amikor is az I. Vatikáni Zsinaton a résztvevők bő fele olasz és francia püspökökből állt össze. A zsenge afrikai és ázsiai kereszténység hangját elnyomták az intézményesült európai kereszténység problémái. Ferenc Egyházában a gazdagoknak nem jár több beleszólás, mint a szegény testvéreknek, noha a szinóduson épp ezt láttuk.
6) A szinódus nem kifelé nyitott, hanem saját magával volt elfoglalva. Ha fontos hírértéke van annak, hogy melyik bíboros kerül be a szövegező bizottságba és melyik nem, akkor épp annak a veszélye áll fent, ami ellen Ferenc pápa intett: hogy a szinódus magába fordul.
7) A szinódus nem a kollegialitás jegyében nyilatkozott meg. Ferenc pápa azt akarta, hogy „közös utazás” legyen, de ezzel ellentétben a szinódus menedzserei szolgálat helyett irányították az eseményeket.
8) A félidős jelentésben olybá tűnt, mintha a szinódus megfeledkezett volna a bűnről (egyáltalán nem volt említve a riportban). Azért is megdöbbentő mindez, mert Ferenc pápa magát „bűnös emberként” jellemzi, és beszédei középpontjában a bűnbocsánatkor megtapasztalható isteni irgalmasság áll. A Szentatya a bűnről és az irgalomról együtt beszél, de a szinódus mintha megfeledkezett volna az előbbiről, ami ugye az utóbbi jelentőségét is csökkenti.
9) Ferenc pápa II. János Pált a szentté avatásán „a családok pápájának” nevezte. A szinódus róla is szinte teljesen megfeledkezett, pedig a Szent II. János Pál nevéhez fűződő Familaris Consortio és a Test teológiája a szinódus kiinduló pontját képezhették volna. Ami az irgalmasságot illeti, a lengyel pápa arról is írt egy egész enciklikát, tanítását mégis figyelmen kívül hagyták.
10) Egyház szerepe a világban olyan, mint a csatatér-menti kórházé. A modern világtól sebzett és elidegenült lelkek gyógyulásához azonban fel kell ismerni és nevén kell nevezni a rosszat, a gonoszat és a bűnt. Az eldobható kapcsolatok kultúrájában szocializálódottaknak, és a szexuális forradalom által kisemmizetteknek olyan orvosokra van szükségük, akik helyesen diagnosztizálnak. Ezt a hiányosságra mutatott rá a pápa a szinódusi záróbeszédében, amikor azok irgalmasságáról beszélt, akik előbb kötöznék be a sebet, mielőtt ellátták volna.
Az Egyház most a következő szinódusra készül. Vajon Ferenc pápa szándéka szerint alakul majd? Megmutatkozik-e majd az Egyház missziója, vagy leragad a világiasságban, mint a 2014-es szinódus?
http://www.ncregister.com/daily-news/11-ways-the-synod-failed-pope-francisg-vision/#ixzz3K6gX8xJf
1) A szinódusnak a családok bátorításáról, és a fiatal párok buzdításáról kellett volna szólnia: arról, hogy a katolikus házasság egy fantasztikus kaland Istennel. Ennek ellenére a szinódus elsősorban azokat hozta lázba, akik arra számítottak, hogy az Egyház végre felzárkózik a szexuális forradalomba már belebukott többi felekezet mellé.
2) A szinódus metodológiája nem engedett elég teret az Örömhírnek. Igen voltak tanúságtételek – mellékesen -, de a központban a sajtókonferenciák és a problémás családi helyzetek kerültek.
3) A szinódus határozottan világiasra kerekedett. A Szentföldről visszafelé a repülőúton Ferenc pápa azt mondta, hogy a szinódus a családok globális helyzetével fog foglalkozni, és hogy „nem tetszik” neki, hogy a polgárilag újraházasodottak ügye dominál. A világ elvárása az volt, hogy a szinódus a válásról, a házasság előtti együttélésekről/szexuális kapcsolatokról, és az egyneműek „házasságáról” szól majd. A szinódus Ferenc pápa akarata ellenére is engedett ennek a nyomásnak.
4) A szinódusi folyamatok és hírek manipulálása méltatlanok voltak a római kúriához, melyet a Szentatya szinte naponta int a pletykálás, intrikálás és az ambíciók követése ellen. A résztvevő püspökök egymástól függetlenül nyilvánosan tették szóvá a színfalak mögötti manipulációt, mely a szelektív híradásban nyilvánult meg. A manipuláció a félidős riportban csúcsosodott ki, ami ugyan sikeresen bekerült a világi sajtó címlapjaira, csak éppen a résztvevők véleményét nem tükrözte híven. Ferenc a pápaság „leprájának” nevezte a vatikáni hatalmi játszmákat, pedig a szinódus épp ebben jeleskedett a Szentlélekre való hangoltság helyett.
5) A szinódus visszájára fordította a Szentatya perifériák iránt érzett preferenciáját és az „régi közepet” helyezte ismét a középpontba. A világ legbürokratikusabb, legakadémikusabb, és leggazdagabb nemzeti egyháza – Németország – teljesen aránytalan befolyást kapott az egyre zsugorodó lendületéhez, életerejéhez és keresztény tanúságtevő képességéhez képest. Mindeközben a perifériák fiatal egyházai félre lettek állítva és még gorombáskodtak is velük. Mintha megint 1869 lett volna, amikor is az I. Vatikáni Zsinaton a résztvevők bő fele olasz és francia püspökökből állt össze. A zsenge afrikai és ázsiai kereszténység hangját elnyomták az intézményesült európai kereszténység problémái. Ferenc Egyházában a gazdagoknak nem jár több beleszólás, mint a szegény testvéreknek, noha a szinóduson épp ezt láttuk.
6) A szinódus nem kifelé nyitott, hanem saját magával volt elfoglalva. Ha fontos hírértéke van annak, hogy melyik bíboros kerül be a szövegező bizottságba és melyik nem, akkor épp annak a veszélye áll fent, ami ellen Ferenc pápa intett: hogy a szinódus magába fordul.
7) A szinódus nem a kollegialitás jegyében nyilatkozott meg. Ferenc pápa azt akarta, hogy „közös utazás” legyen, de ezzel ellentétben a szinódus menedzserei szolgálat helyett irányították az eseményeket.
8) A félidős jelentésben olybá tűnt, mintha a szinódus megfeledkezett volna a bűnről (egyáltalán nem volt említve a riportban). Azért is megdöbbentő mindez, mert Ferenc pápa magát „bűnös emberként” jellemzi, és beszédei középpontjában a bűnbocsánatkor megtapasztalható isteni irgalmasság áll. A Szentatya a bűnről és az irgalomról együtt beszél, de a szinódus mintha megfeledkezett volna az előbbiről, ami ugye az utóbbi jelentőségét is csökkenti.
9) Ferenc pápa II. János Pált a szentté avatásán „a családok pápájának” nevezte. A szinódus róla is szinte teljesen megfeledkezett, pedig a Szent II. János Pál nevéhez fűződő Familaris Consortio és a Test teológiája a szinódus kiinduló pontját képezhették volna. Ami az irgalmasságot illeti, a lengyel pápa arról is írt egy egész enciklikát, tanítását mégis figyelmen kívül hagyták.
10) Egyház szerepe a világban olyan, mint a csatatér-menti kórházé. A modern világtól sebzett és elidegenült lelkek gyógyulásához azonban fel kell ismerni és nevén kell nevezni a rosszat, a gonoszat és a bűnt. Az eldobható kapcsolatok kultúrájában szocializálódottaknak, és a szexuális forradalom által kisemmizetteknek olyan orvosokra van szükségük, akik helyesen diagnosztizálnak. Ezt a hiányosságra mutatott rá a pápa a szinódusi záróbeszédében, amikor azok irgalmasságáról beszélt, akik előbb kötöznék be a sebet, mielőtt ellátták volna.
Az Egyház most a következő szinódusra készül. Vajon Ferenc pápa szándéka szerint alakul majd? Megmutatkozik-e majd az Egyház missziója, vagy leragad a világiasságban, mint a 2014-es szinódus?
http://www.ncregister.com/daily-news/11-ways-the-synod-failed-pope-francisg-vision/#ixzz3K6gX8xJf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése