Nem mindenki Isten gyermeke, de a keresztség lényege, hogy azzá lehet válni

Nem mindenki Isten gyermeke… legalábbis nem mindenki Isten gyermeke a legfontosabb – jézusi-újszövetségi-keresztény – értelemben, csak a keresztények, vagyis akik meg vannak keresztelve.

Ferenc pápa viszont a minap egy videóüzenetében azt mondta, hogy “mind Isten gyermekei vagyunk”, és hogy a pápai imaszándéka e hónapra, hogy “a párbeszéd minden vallás férfiai és női között teremje a béke és igazságosság gyümölcseit”.

Az én meglátásom az, hogy a pápa inkluziv, emberséges üzenetet kívánt küldeni, és nem teológiai igazságokat fogalmazott meg; célja pedig a vallásközi párbeszéd és a földi-világi béke.

Ez a pápa, mint oly sokszor máskor, most sem a keresztény teológia nyelvén beszél, ezért nem jó a szavainak teológiai értelmet adni. A populáris kultúra nyelvén próbál az egymással civakodó emberek közé emberi békét vinni, de a megtérésre nem szólítja fel őket. Az „Isten gyermeke” kifejezés annyit jelent ez esetben, hogy „minden ember Isten képmására lett teremtve”, Isten szeretett teremtményei vagyunk mind.

Arról, hogy a pápa ebben az üzenetében eddig megy el, és nem tovább, hogy mondanivalója megáll a humanitárius-vallásközi szinten, és nem kezd bele Krisztus örömhírébe, megalkothatjuk a saját véleményünket: hogy ez igazán korszerű-e, hogy ez szolgálja-e Isten országának terjedését? Bárhogy is értékeljük az üzenetet, ez egy remek alkalom, hogy keresztényekként átgondoljuk, miben is áll az a magasabb szintű istengyermekség, amelyre a keresztségben születtünk újjá, mi keresztények, és amelyre minden más vallású és ateista ember is meghívást kapott.

A ószövetség Isten gyermekeinek nevezi az angyalokat és Izrael fiait is, valamint az újszövetség egy sokkal fontosabb minőségben a keresztényeket nevezi Isten fogadott gyermekeinek és Krisztus társörököseinek. De se angyalok, se zsidók, se keresztények nem vagyunk mind, mi emberek, ezért a  „mind Isten gyermekei vagyunk” gondolat csakis a teremtettségünkre utalhat: hogy Isten képmására lettünk teremtve (ezért valamilyen átvitt értelemben gyermekei vagyunk).

Ám ennél az “Isten képmására teremtettségünk” fajta „gyermekségnél” (mind a keresztényeknek, mind a nem keresztényeknek számára) relevánsabb a Jézus megváltása révén nekünk ajándékozott, és a keresztségben elkezdődő természetfeletti és valódi istengyermekség.

Ha ez nincs így, akkor a megváltás jelentéktelen Jézussal, az Egyházzal és a pápával együtt, a keresztény örömhír pedig közhely, melyet tetszés szerint lehet buddhista, vagy akár muzulmán tanokkal helyettesíteni. Mivel azonban a megváltással Jézus a bűnben halott emberiségnek elhozta az örök életre való újjászületés lehetőségét, ezért a keresztények nem allegorikus és általános, hanem valódi és konkrét értelemben Isten fogadott gyermekei.

A többi vallások követői még az emberiség bűnben halott, pogány, messiásváró, megváltás elfogadására szoruló részéhez tartoznak. Ők még az időszámításunk előtt járnak; lemaradtak a kétezer éves újságról: az örömhírről, hogy Jézus Krisztusban – és egyedül őbenne – van az embernek üdvössége.

Túl a földi békén és az emberi igazságosságon az igazi béke – béke Istennel –, és a nagybetűs Út, Igazság, és Élet egyedül maga Jézus Krisztus, aki nem más vallások által, hanem inkább azok ellenére is hívja szeretett “gyermekeit” a valódi istengyermekségre. És mindazok, akik hallgatnak az Igazság szavára, talán még ebben, talán csak a következő életben, de Őelőtte fognak térdet hajtani. A földi béke érdekében is remélnünk kell, hogy minél többen még ebben az életben!  

 “Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." Mt 28.19-20.