2016. április 26., kedd

Exkluzív magyar fordítása az Amoris Laetitia legjobb és legrosszabb részeinek

Több mint kétéves szinódusi előkészület után megjelent Ferenc pápa családokról szóló apostoli buzdítása Amoris Laetitia (AL), vagyis A szeretet öröme címen. A dokumentum több, mint 200 oldalas, egyelőre magyarul a hivatalos fordítás még nem hozzáférhető. Több laikus és pap testvér is jelezte, hogy nem tudnak véleményt alkotni a dokumentumról magyar fordítás híján, noha nemzetközileg az AL rendkívül nagy port kavar. Íme magyarul először ezen a blogon az AL legjobb és legrosszabb részei! Egyelőre nem értékelek, hanem mindenkinek jó összezavarodást kívánok!

Ferenc pápa, Amoris Laetitia, 80-as pont:
[...] a házassági aktus a nemzésre van rendelve a „saját természetéből kifolyólag”. A gyermek, aki születik „nem kívülről jön, mint valami ráadás a házastársak szeretetéhez, hanem annak a kölcsönös átadottságnak a szíve mélyéből fakad, mint annak gyümölcse és beteljesedése”. A gyermek nem a folyamat végén jön, hanem jelen van a szeretet kezdetétől, mint egy alapvető jellemzője, amit nem lehet megtagadni anélkül, hogy eltorzítanánk magát a szeretetet. A szeretet a kezdetektől fogva ellene van minden nyomásnak, hogy magába zárkózzék; nyitott a termékenységre, ami arra hívja, hogy felülmúlja önmagát. Ezért a férj és a feleség egyetlen nemi aktusa sem mondhat ellent ennek az értelemnek, még akkor sem, ha különféle okok folytán végül nem mindig fogan új élet belőle. 


Ferenc pápa, Amoris Laetitia, 305-ös pont:
Ebből az okból kifolyólag egy lelkipásztor nem érezheti elégségesnek, hogy az erkölcsi törvényeket egyszerűen alkalmazza a „nem rendezett” állapotban élő emberekre, mintha azok [fordító: az erkölcsi törvények] emberek életére dobálandó kövek volnának. Ez olyan emberek zárt szívéről árulkodna, akik a elrejtőznek az Egyház tanítása mögött, „Mózes székében ülnek, és időnként lenézően és felületes módon nehéz helyzetek és sebzett családok felett ítélkeznek”. Ezzel egybevágóan a Nemzetközi Teológiai Bizottság megállapította, hogy „a természeti törvényt nem lehet úgy felfogni, mint eleve meglévő szabályok egy halmazát, ami a priori kötelezik az erkölcsi alanyt; inkább objektív inspiráció forrása [fordító: az erkölcsi törvény] a döntéshozatal mélyen személyes folyamatában”. A kondicionálás és más enyhítő körülmények miatt lehetséges, hogy egy objektíven bűnös helyzetben – amiért talán szubjektíve nem, vagy nem teljesen felelős – az egyén Isten kegyelmében éljen, növekedhet is a kegyelemben és a szeretetben, miközben az Egyház segítségét is megkapja ehhez. (351-es lábjegyzet). A megkülönböztetésnek kell segítenie az út megtalálásában, hogy Istennek válaszoljunk, és határaink közepette is növekedjünk. Azzal, hogy mindent feketének vagy fehérnek gondolunk, néha elzárjuk a kegyelem és a növekedés útját, és elbátortalanítjuk az Istent megdicsőítő megszentelődés ösvényeit. Emlékezzünk rá, hogy „egy kis lépés, amit súlyos emberi korlátok között tesz meg valaki, Istennek tetszőbb lehet, mint egy kívülről rendezettnek tűnő élet, ami a napon nagy nehézségekkel való küzdelem nélkül halad át”. A lelkivezetők és a közösségek gyakorlati pasztorális munkája nem tévesztheti szem elől ezt a valóságot. 

Ferenc pápa, Amoris Laetitia, 351-es lábjegyzet:
Bizonyos esetekben ez a szentségek segítségét is jelentheti. Ezért „szeretném emlékeztetni a papokat, hogy a gyóntatószék nem egy kínzókamra, hanem találkozás az Úr irgalmával” (Evangelii Gaudium). Arra is felhívnám a figyelmet, hogy az Oltáriszentség „nem díj a tökéletesek számára, hanem a gyengék erős orvossága és tápláléka”.

A fordítás a Vatikán honlapján található angol és olasz szöveg alapján készült. Átvenni lehet, ha hivatkozás történik a KATOLIKUS VÁLASZra.

Előzmények:

2015: Szinódusi hírek 7: a progresszívek nem örülnek, de nagyon azért a többiek sem
2014: Jó hírek: a családszinódus mérlege

3 megjegyzés:

Oszkár Szabó írta...

Wassula Rydennek vannak állítólsgos magánkinyilatkoztatásai. (Ortodox vallású) Ebben egy alkalommal azt mondta Jézusnak: " Azt mondták, hogy Te nem jelenhetsz meg nekem, mert bűnben élek, ujraházasodott vagyok" Jézus arca elkomorult, majd ezt mondta:"Álljon elém, aki nem bűnös" - az Egyházjog szerinti életvitelszerű bűnök, így az ujraházasodottság (polgárilag) valóban ellehetetlenítik a gyónást, mert nem mondhatja a gyónó "a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm". Ugyanakkor mivel "vágyban égni nem lehet"(Szent Pál) nem ítélhetjük el azt aki különköltözött és polgárilag elvált és valakivel együtt élne, ha alapvetően nincs a cölibátusra, remeteségre hivatása. Ún. "Józsefházasságban élve", ha koruk és döntésük okán nem élnek szexuális életet a csak polgári kötésben, akkor gyónjstnak áldozhatnak, de a hívek ezt sokszor nem értik miért lehet. Nagy öröm mikor valaki úgy áldozhat, hogy egyházi házastársa, akitől külön él ujraházasodottként meghal. Az egyházjog is zavaro. Sokakat megkeresztelünk, az egyházjog szerint joga van a házasságra. De senki nem garantálja, hogy érvényesen köti, nem gyümölcsöző sokszor (leginkább az istenkapcsolat gyengesége, bűnök, házasságot romboló szenvedélybetegségek, rossz világi-családi példák - miatt és ha meghal a kapcsolat, vagy még elötte sokan "leszállnak a keresztről", nem hisznek a házasság feltámadásában. Az biztos, hogy a katolikus élet az apostoli hitet megtartva adott, de ez Isten kegyelmével is nehéz. S sosem lehet feledni, hogy Jézus a Szentlelket kinálta fel a nem férjével élő szsmáriai asszonynak. Az ujraházasodottak nem példák, nem a jó választás, emlékeztetik a szentségi házasokat, hogy vigyázni kell a házasságra, imádkozni érte, áldozni, hogy legyen erő. Aki nem áldozhat az is éljen Jézussal, a misében Jézis más jelenléteiből táplálkozzon, ha helyzetéből fakadóan alázatos - mint a bűnbánó vámos a jeruzsálemi templomban - kegyelemmel megy haza a miséről, szentségimádásról.

Szira Judit írta...

Teszt: jkéjké
ghkghk

Szira Judit írta...

Kapcsolódva Szabó Oszkár atya Vasula Ryden-nel kapcsolatos megjegyzéséhez, közreadom az azóta elhunyt dr. Antalóczi Lajos
pápai prelátus, egri érseki könyvtárigazgatónak az IGEN c. folyóiratban, 1995. VII/17-18. számában jelent meg "Vassula Ryden kritikus szemmel" című írását, amely még ma is útmutató lehet számunkra, az egyes látnokok igaziságának megkülönböztetése során.

A boldogult dr. Antalóczi Lajos atya, egri plébános és érseki könyvtárigazgató, a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyv szerzője – neki köszönhető Szent Faustyna Kowalska Naplójának kiadása is. Jelen cikke az Igen, VII/17-18. (1995). számában jelent meg először

Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon, egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható budapesti szereplése.

Vassula írása külső megjelenésre ígéretesnek tűnik, különösen, ha a bevezetőben papok, köztük a neves René Laurentin atya szavait is olvashatjuk. Vassula könyve azonban már néhány oldal tanulmányozása után megosztja az érdeklődőket, mert az írás gyakran vegyes érzéseket támaszt. Nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket, kifogásokat, sokan nem is vállalkoznak erre. Legtöbben csupán megjegyzik: valami nincs rendben ezzel az írással. Szép számmal vannak mégis olyanok, akik lelkesedéssel forgatják a lapokat.

Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni. Amikor szóvá tesszük kételyeinket, s megfogalmazzuk aggályainkat Vassula művével kapcsolatban, nem feledjük ezt. Úgy gondolom, René Laurentin álláspontja a követendő. Bevezetőjét így kezdi: „Nem vagyok jogosult arra, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről. Csupán arra törekedtem, hogy jól átgondolt kérdéseket tegyek fel, és a válaszokat pontosan rögzítsem. Ítéljék meg az olvasók.” Talán merésznek tűnik az álláspont közzététele (sokáig vártam is a beküldéssel), de lelkiismereti indításra teszem, és segítő szándékkal ajánlom azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzám az ügyben.(Folyt.köv.)