2014. április 24., csütörtök

Ferenc pápa telefon-reformja: elváltak és újraházasodottak: 8 tudnivaló

1) Mi történt?
"Egyre nagyobb fejfájást okoz Ferenc pápa a sajtósainak. A Vatikán szóvivője például annyit tudott hozzáfűzni Ferenc pápa legutolsó, nagy nyilvánosságot kapott telefonhívásához, hogy az a pápa magánjellegű akciója volt, amit nem kívánnak kommentálni, és ami nem része a pápai tanítóhivatalnak. Ferenc pápa állítólag azt mondta egy nem egyházi házasságban élő nőnek, akinek a férje már kötött egy templomi házasságot, hogy nyugodtan áldozhat. Mindezt annak ellenére, hogy a nő plébánosa nem engedte sem áldozni, sem gyónni az illetőt."
http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140424_elvaltak_es_aldozas_ferenc_papa_ujra_osszezavarta_a_katolikusokat

2) Mi igaz a telefonhívásból?
A Vatikán nem tagadja a telefonhívást (minthogy a pápa telefonon keresztül is végez lelkipásztori tevékenységet), noha az állítólagos tartalmát nem erősítették meg. Vagyis még kiderülhet, hogy a pápa mást mondott, vagy más összefüggéseben beszélt. Egyrészt bárki bármit kiírhat a Facebookra, és a sajtónak bármit beadhat, másrészt nem ez lenne az első kitalált sztori a Ferenc pápa reformjairól. Az igazság még várat magára a telefonhívással kapcsolatban. 

3) Miért kapta fel a sajtó ezt a hírt?
A katolikus tanítás a házassággal kapcsolatban az, hogy "amit az isten összekötött, ember szét nem válassza", vagyis válás nem létezik Isten előtt és az "elváltak" nem szabadok sem az újraházasodásra sem az együtt élésre. Ezért bizonyos (manapság sajnos gyakori) élethelyzetek eleve bűnösek, és megbánatlan bűnökkel nem lehet a Legszentségesebb Oltáriszentséghez járulni (áldozni). Ha a pápa ezen változtatna, az sok liberális keresztény és anti-katolikus örömére szolgálna.

4) Mi van ha a pápa tényleg engedményt tett? 
Elégé furcsa lenne, de a pápa megteheti, hogy mint kompetens tekintély kimondja házasságok érvénytelenségét, vagy éppen érvényesít egy "vad házasságot" (a 1165.1-es kánon alapján), ha bizonyos feltételek fennállnak. Ám ez az egyedi eset sem jogosítaná fel semmire a többi "elváltat" és együtt élőembert. Ami felől biztosak lehetünk az, hogy amennyiben a felek közül bármelyik is érvényes házasságban van egy harmadikkal, akkor a pápa nem engedélyezte és nem is engedélyezhette az áldozást nekik.

5) Változik-e az Egyház tanítása?  
Pasztorális megoldásokban lehet, ám alapjaiban biztosan nem, hiszen az Egyház a kinyilatkoztatott igazság hirdetésére hivatott (abból el nem vehet és hozzá sem adhat). Fontos tudni továbbá, hogy a Katolikus Egyház az egyetlen felekezet a világon, amely még mindig nem adta be a derekát a "haladó világ" nyomásának, és kompromisszumok nélkül tanítja azt amit Jézus 2000 éve tanított a házasságról. A különféle nehéz családi helyzetek és a megfelelő pasztorális megoldások még 2014-ben napirendre fognak kerülni Ferenc pápa rendkívüli szinódusán. Illetve fontos még, hogy a pápa telefonbeszélgetése nem összekeverendőek az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásaival.

6) Jó-e az Egyháznak... 
...hogy Ferenc pápa innovatív közvetlensége ilyen helyzeteket eredményez? Szerintem ez kérdéses, de hiszem, hogy a Szentlélek, tudja mit csinál!

7) Hogyan álljunk a dologhoz?
Türelmesen. Várjuk ki a végét. Sem a hitehagyásra nincs oka senkinek, sem a rendezetlen élettársi viszonyokban élőknek arra, hogy bármi alapon is követeljék az áldozás jogát a plébánosuknál. Megbízhatóbb forrásokból, mint a telefonhívás fogadója, arról értesülünk, hogy Ferenc pápa kizárja az újraházasodottak megáldoztatásának lehetőségét.

8) Nevetséges...
...hogy amikor a liberális közvéleményt csiklandozza a pápa egy félreérthető kijelentése, akkor abból milyen hamar vezér cikk lesz. Viszont amikor a pápa félreérthetetlenül kiáll a hagyományos értékek mellett, akkor az senkit nem érdekel. Nemrég a pápa arról beszélt hogy minden gyereknek "joga van hozzá", hogy olyan családban nőjön fel (miről már én is írtam), amiben egy apa és egy anya van, hogy ezáltal férfiasságból és nőiességből is mintát kapjon. Hozzátette: a gyerek nem lehet kísérleti nyúl, hogy bármilyen " modernitás" nevében a nevelésével kísérletezgessenek.

5 megjegyzés:

Kékmadár írta...

Nekem viszont úgy tűnik, egyre gyakoribb , hogy az egyház, ilyen-olyan ürügyekre, okokra hivatkozva, érvénytelenít házasságokat. Számtalan katolikus házasságban élt, majd elvált, ember áldoz, szerintem nem csak a mi templomunkban. Köztük teológus, hitoktató.

Szerdahelyi Miklós írta...

Kedves Kékmadár, biztos vagy benne, hogy jobban meg tudod ítélni az említett helyzeteket, mint a bíró aki anulálta a házasságokat? Ha neked van igazad, akkor visszaélésről van szól, ami természetesen előfordulhat, de ezek nem érintik azt a kérdést, hogy az Egyház nem ismer el válást, és hogy az érvényes házasságok halálig tartanak. Ha valaki megvezette az egyházi bíróságot ezügyben és így áldozik, az kárhozatos természetesen. Imádkozz azokért, akikről ezt gyanítod, és ha meg olyanról tudsz, akinél még anulálás sem volt és áldozik, azt az ügyet vidd a plébánosod elé, és ha kell a püspöködhöz is, és mindent csak szeretetben! :D

Newman írta...

A kedvenc oldalam a katolikus válasz.

mandulavirág írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
mandulavirág írta...

" Ha valaki megvezette az egyházi bíróságot ezügyben és így áldozik, az kárhozatos természetesen. Imádkozz azokért, akikről ezt gyanítod.."

De ilyen esetben ki vezette meg a bíróságot? A válni akaró hívő, vagy annak egyházi képviselője, aki a bíróságnak elővezette a dolgot? Na, és a bíróság, nem hagyta-e magát szándékosan megvezetni? Miért feltételezzük, hogy ők biztosan ártatlanok? Ez nem olyan biztos. Mi van ha megvesztegették őket saját beleeggyezésükkel? Túl naív nekem az az álláspont, hogy egy egyházi bíróság csak ártatlan lehet. Miért? Csak mert egyházi? Elég gyanús az, ha egy hívő katolikus családban két anulált házasság is van egyszerre, én ismerek ilyent.
Mindenki egy kicsit hozzátesz és senki sem érzi végül magát bűnösnek, vagy bűnösebbnek a másiknál. Az igazi áldozatok a gyerekek ilyen esetben. A felnőttek ügyeskedéseinek ők a kárvallottai. A legártatlanabbak. Szomorú. Imádkozni kell értük.

"mindent csak szeretetben" - köszönöm ezt a kítételt. Mindig és mindent csak szeretetben lenne szabad értelmeznünk/tennünk! -milyen igaz.