2014. október 23., csütörtök

Búcsú? Idén mindenképpen csinálj te is! - 13+ tudnivaló

Halottak napjához és mindenszentek ünnepéhez közeledve befrissítettem a búcsúkról szóló bejegyzésemet. Éljünk az Isten adta lehetőségeinkkel, hogy segítsünk az elhunytakon, épp úgy ahogy az élőkön is igyekszünk segíteni. Remélem az alábbi sorok segítenek megérteni, hogy mi is a búcsú, és miért fontos!


A búcsú nem más, mint a bűn következményének hivatalos jóvátétele mások helyett is akár.

1) Miért van szükség jóvátételre a bűnbocsánat után? Bővebben itt olvasható. Röviden: mert logikus, és mert bibliai. Ha ellopsz egy autót, nem elég megbánni, és az sem elég ha megbocsátanak, attól még vissza is kell adni, vagy ki kell fizetnie a bűnösnek, vagy valaki másnak a bűnös helyett. Ez nem csak a földi, emberi logika szerint magától értetődő, hanem a bibliai és így a mennyei logika szerint is. A búcsú bűnjóvátétel, nem összekeverendő a bűnbocsánattal.

2) A búcsút mások javára is lehet teljesíteni? Igen. Ugyan úgy, ahogy egy családtag vagy egy barát is fizethet helyetted kártérítést.

3) Miért "hivatalos" jóvátétel a búcsú? Azért, mert a Katolikus Egyház, Krisztus földi képviselete, ezt tanítja a Jézustól kapott jog alapján: "Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.

4) Nem hivatalos utak? Bármilyen ima, jó cselekedet, vagy önmegtartóztatás felajánlható másokért, de ha biztosra akarsz menni, akkor a búcsúkkal is élsz.

5) Másokat üdvözíthetünk a búcsúval? A megtérés, a hit és a bűnbocsánat elfogadása Krisztustól személyes aktusok. Ezekben épp úgy nem tudunk egymás helyett cselekedni, mint ahogy a hétköznapi életben sem tudunk döntéseket hozni mások helyett, akármennyire is jó lenne néha. Tehát az alapvető döntés személyes. Ezért nem lehet imával/búcsúval kihozni lelkeket a pokolból. Ha ők nem akarnak, akkor az Isten szerelmére sem fognak üdvözülni (mivel Isten nem zsarnok, hanem a szabad akarat szerzője).


6) Akkor mit használ a búcsú? Ugyan a bűnbocsánat személyes, a jóvátétel lehet közösségi. Személyes döntéseket nem tudunk mások helyett meghozni, ám ha a döntés megszületett (az Istennel való együttműködésről), akkor közreműködhetünk a jóvátétel elvégzésében, épp úgy, ahogy segíthetünk ebben az életben is másoknak kifizetni vagy helyrehozni a kárt, amit okoztak. Ez a búcsú. Bocsánatot kérni és a megadott bocsánatot elfogadni azonban nem tudjuk helyettük, ugyanis ezek jellegükből adódóan személyes aktusok.

7) Ez nem földi logika? De igen, ám a földi logikát is Isten alkotta, és minden ami jó ebben az életben, árnyéka valami még jobbnak a mennyben. Az, hogy tudunk segíteni egymásnak, jó itt is és mindörökké. A földi és az égi házasítása, mind az ész és mind a hit magalkuvás nélküli követése katolikus unicum.

8) Ha nem a pokolban lévőkön, akkor kiken akarunk segíteni? A búcsú a tisztítótűzben lévőkért ajánlható fel. A búcsú azoknak az Isten barátságában elhunytaknak hasznos, akiknek még alakulniuk, érniük és edződniük kell, hogy aztán készek legyenek az isteni boldogság emésztő tüzére. Ha valaki azt gondolná, hogy erre ő maga, vagy az elhunyt nagyszülők maradéktalanul készen állnak, akkor valószínűleg téved. Az Egyház a szentjeiről sem állítja, hogy ne lett volna szükségük halál utáni tisztulásra a mennyországba lépés előtt.

9) Honnan tudhatom, hogy az illető akiért fel akarom ajánlani a búcsút, még a tisztítótűzben van, vagy hogy nincs-e a pokolban? Hacsak nem egy kanonizált szentről van szó, nem tudhatod, hogy nincs-e még a tisztítótűzben, és azt senkiről sem tudjuk biztosan, hogy a pokolban van (erről nem kapott az Egyház kinyilatkoztatást). Így szinte bármely elhunytért ajánlhatsz fel búcsút. Ha neki mégsem volna rá szüksége, Isten majd a lehető legjobb módon használja fel az érdemeidet.

10) A búcsút nem pénzért árulja azt Egyház? Nem, és hivatalosan sosem volt pénzhez kötve, legfeljebb bűnös egyházi egyének/csoportok eltorzították az Egyház hivatalos tanítását. Sőt az egyház igen "olcsón" adja a búcsút, néhány ima, gyónás, áldozás, temető- vagy templomlátogatás... (lásd lentebb).
11) A búcsú nem valami maradi dolog? Mi van, ha nem hiszek benne? A búcsúk hatékonysága kinyilatkoztatott isteni igazság, amit minden katolikusnak hinnie kell, különben nincsen egységben az Egyházzal, így Jézussal sem, és szentségekhez sem járulhat. Itt megjegyezném, hogy ezer kérdés sem ér fel egy kétellyel. Az, hogy nem értünk egy-egy dolgot, nem jelenti, hogy hitetlenek vagyunk - a kérdéseket lehet tisztázni. Ha viszont a tisztázatlan kérdéseid miatt kijelented, hogy nem hiszed a búcsúkat, akkor a Szent Anyaegyházban kételkedsz, ami viszont már hitetlenség. A teljes hithez nem kell mindent érteni, viszont minden, amit a Katolikus Egyház hisz, a hiveinek is hinnie kell, ezt jelenti katolikusnak lenni.

12) Ez nem vak hit? Nem, mert a katolikus hit mindenestül ésszerű (bővebben itt és itt).

13) A búcsú benne van a Bibliában? Hát persze. Bővebben itt.


Hogyan tovább?


Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!

Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ!  



Az alábbiakban pedig egy jó összefoglalás az aktuális búcsú lehetőségekről:
Teljes búcsú halottakért, Írta: Dr. Kovács Gábor, 2011. június 15. szerda

Mindkét búcsú, amit említek, csak a halottakért felajánlható teljes búcsú.

A) Mindenszentek
Aki a temetőt ájtatos lélekkel meglátogatja és legalább lélekben imádkozik a meghaltakért, november 1-től 8-ig bezárólag mindennap teljes búcsút nyerhet.
Természetesen a szokásos feltételekkel: gyónás, áldozás, imádkozás a pápa szándékára. (A pápa szándékára elegendő egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet imádkozni. Egyetlen gyónás elegendő mind a nyolc napra.)

B) Halottak napja
Aki halottak napján meglátogat egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhet a szokásos feltételekkel. A templomlátogatás magában foglalja egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozását a meglátogatott templomban. A szokásos feltételek ugyanazok, mint fent. Ugyanez a búcsú elnyerhető Mindenszentek ünnepén, valamint a Halottak Napját megelőző vagy követő vasárnapon is.

Ügyeljünk a következőkre:
1.) A templomlátogatáskor imádkozandó Miatyánk és Hiszekegy nem teszi fölöslegessé a pápa szándékára imádkozandó Miatyánkot és Üdvözlégyet. Két különböző dologról van szó. Ezt majdnem minden templomi hirdetésben összekeverik.
2.) Míg a temetőlátogatással mindennap újabb teljes búcsút nyerhetünk, a Halottak Napján templomlátogatással nyerhető teljes búcsú egyszeri, vagyis ha elnyertük Mindenszentek napján, már nem nyerhetjük el Halottak Napján.
3.) Naponta csak egyetlen teljes búcsú nyerhető. Tehát vagy az egyik lehetőséggel élünk, vagy a másikkal, mindkettő nem eredményezhet teljes búcsút. Részleges búcsút igen.
Szükségesnek tartottam ezeket szabatosan leírni, mert állandóan keverik az információkat. Megdöbbentő számomra, hogy akik pontosan ismerik a segélyeket és adókat, azok milyen nehezen jegyeznek meg egyházi adatokat (pl. hogy mikor vannak a kötelező ünnepek, pedig csak három van).

Indítsuk föl a szándékot, hogy minden lehetséges búcsút el akarunk nyerni áhítatgyakorlatainkkal, és a továbbiakban ne a Miatyánkokat számláljuk, hanem igyekezzünk minél jobban megfelelni Isten akaratának életünkkel. Valóban teljes búcsút ugyanis kizárólag az nyerhet, aki teljesen mentes minden rendetlen vágytól. Ettől pedig igen messze vagyunk. Ezért általában részleges búcsúkat nyerünk.
Ne sokat foglalkozzunk a magánkinyilatkoztatásokból származó túlvilági információkkal, t.i. hogy ha ezt meg azt csinálod, ennyi meg ennyi lélek sétál ki a tisztítótűzből. Ezek megbízhatatlanok.

http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/tanitas-atyak-tanito-testverek/454-teljes-bucsu-halottakert

3 megjegyzés:

Csomorkány írta...

A 8. pont vége nem stimmel: szentek azok, akik földi életük alapján azonnal a mennyországba jutottak. Nekik nincs szükségük tisztulásra, pontosabban itt a földön átélték, mint mondjuk Szent Péter.

Unknown írta...

Köszönöm az észrevételt! Utánanéztem, hogy jól tudom-e, és a dolog úgy van, ahogy írtam. Nincs arra vonatkozó egyházi tanítás, hogy a szentek egyből a mennybe kerülnének. A szentek is kerülhetnek a tisztítóhelyre. A szentéavatás mindössze azt mondja ki róluk, hogy már a mennyben vannak (adott esetben a tisztítótűz után kerülnek oda), de azt nem, hogy egyből oda kerülnek.

További jó olvasgatást!

Péter írta...

Köszönöm az összefoglalót! Jó lenne még kiegészítésként az írásban tisztázni a teljes és a részleges búcsú közötti különbséget.