2016. június 20., hétfő

Ti írtátok: igazságot szeretetben!

Május elején ezeket a kérdéseket tettem fel nektek, és néhányan kedvesen válaszoltak is. Mivel nem emészthetetlen mennyiség jött be, és feltételezem, hogy kíváncsiak vagytok egymás válaszaira ezért névtelenül közzéteszem őket (némi kommentel). A beküldőknek külön köszönöm, és imádkozom hitetekért és küldetésetekért! 

KÉRDÉSEK: 
1) Mi a teendője a plébánosnak egy elvált újraházasodott hívével kapcsolatban (aktív szexuális kapcsolatban), ha az áldozni szokott, vagy megkérdezi áldozhat-e?
2) Mi a teendője a plébánosnak egy nem házas, de barátjával/barátnőjével köztudottan együtt és aktív szexuális kapcsolatban élő hívével, mondjuk a gitáros együttes egy tagjával kapcsolatban, ha az áldozni szokott, vagy megkérdezi áldozhat-e?
3) Mi a teendője a plébánosnak egy abortuszpárti politikus vagy egy abortuszokat végző nőgyógyász hívével kapcsolatban, ha az áldozni szokott, vagy megkérdezi áldozhat-e?
4) Mi a teendője a plébánosnak egy protestáns kereszténnyel kapcsolatban, aki a templomába jár, ha az áldozni szokott, vagy megkérdezi áldozhat-e?
5) Mi a teendője a plébánosnak egy olyan hívével kapcsolatban, aki nyíltan/akár büszkén is hirdeti, hogy nem hisz egyet az Egyház dogmái közül (pl. a búcsúk hatékonyságát), ha az áldozni szokott, vagy megkérdezi áldozhat-e?

EZT VÁLASZOLTÁTOK:

1) Mindegyik esetben, tilos megáldoztatni, mégpedig azért, mert az áldozása szentségtörő lenne, amivel csak rontanánk helyzetén gyarapítva bűnlajstromát. Az irgalmasság gyakorlása jelen esetben a bűnösök megintése, vagyis tájékoztatni arról, miképp engesztelődhet ki Istennel (radikális szakítás a bűnnel, elszánja magát arra, hogy letér bűnös útjáról, meggyónja bűneit). Ezáltal szentségi életet élhet ( rendszeres gyónás, áldozás), és kell is éljen ha elhatározásához hű akar maradni, ha ebben kitart üdvözül, ha nem teszi meg és nem bánja meg bűneit (radikális szakítás elhatározása) elkárhozik. (Akármennyire is keményen hangzik, ez igaz, ez Jézus, és ezt többet kéne hallanunk, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a jézusi módszer (üdvösség és kárhozat: válassz!) jól hat az emberekre). A kárhozat felé vezető úton vezetni valakit nem irgalmasság hanem a legördögibb gonoszság. Aki így tesz az ördög barátja és harcostársa a lelkek romlására. 

2) Kedves Miklós! 
Mindenek előtt szeretném megköszönni a munkáját. Ez a honlap volt sokáig az egyetlen magyar nyelvű eligazodási pont az Egyház tragikus zűrzavarában! Adjon Isten Önnek rendíthetetlen hitet, erőt és bátorságot, ehhez a misszióhoz! (Köszönöm, imádkozzon értem!)
A pályázatra a válasz: 
Természetesen a plébános egyik esetben sem szolgáltathatja ki az Eucharisztiát . 
Szembesítenie kell őket az Egyház hiteles tanításával, segíteni nekik a növekedésben. és imádkoznia kell az üdvösségükért. Röviden: gyakorolnia kell az IRGALMASSÁGOT! 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Amen

3) Tisztelt Szerdahelyi Miklós (atya?), (nem, csak egy lelkes katolikus, aki hallgatott a IIVZS óta folyamatosan érkező felszólításokra, hogy felelősségünk van az evangelizációban)
32 évesen elvált, 33 évesen megkeresztelkedett, azóta leányát egyedül nevelő soha újra nem házasodott - nő vagyok. 
A blog kérdéseire szeretnék reagálni. 
  1.) Azonnal le kell ülni vele és elmagyarázni neki, hogy mi a szentségi házasság fogalma, miért nem járulhat az oltáriszentséghez, valamint megerősíteni őt abban reményben, hogy Isten így, ebben az állapotában is szereti őt és vágyik a közelségére, hiszen Ő a bűnt veti el, de a bűnöst szereti. Továbbá fel kell vázolni előtte a választás lehetőségét az eucharisztia vételét illetően, hogy milyen feltételek mellett teheti ezt meg? (Bölcs és praktikus) 
  2.) Nem áldozhat. Pont. (.)
  3.) Kizavarnám a templomból is. Egy politikus, orvos nem éppen a tudatlan köznép képviselője. Nyilván tisztában van saját értékrendje és tettei súlyával. Imádkozni lehet értük. (Én azért beszélgetnék velük, hátha nem kell kizavarni, de ha mégis, akkor nagy örömmel, izé, szent haraggal :D)
  4.) Elmagyaráznám protestáns testvérünknek, mi különbözteti meg egyházainkat egymástól és mi a szentség fogalma és lényege. Valamint biztosítanám róla, hogy hiába veszi magához az oltáriszentséget, maximum egy ostyát fog lenyelni. (Ez itt pontatlan, mert az Eucharisztia valóban Krisztus teste, ezért lehetséges meggyalázni pl. a hitetlenül vétellel, egy protestáns, aki nem hisz a valóságos jelenlétet, szentséget tör).  
  5.) Megkérném, hogy vegyen részt minél több dicsőítő, hálaadó összejövetelen és imádkozzon a hit kegyelméért. 
Köszönöm a lehetőséget. 
4) Szerintem a válasz mindegyik kérdésedre: ne áldozzon az, aki bűnben él. Lehet bűn nélkül élni, legalábbis a jóra törekedve, nem megalkudva, de el-el bukva, gyónva-áldozva. (Lehet.)
Szerintem nemcsak ez a kérdés fontos. Amin elgondolkodhatnál (velem együtt), az az, hogy Jézus hogyan viselkedhetett Júdással? Milyen "pályaívet futott be" Júdás Jézus mellett a meghívásától a haláláig. Miért tűrte meg maga mellett Jézus Júdást, miközben "tudta, mi lakik az emberben"? Mit akart ezzel üzenni? Mi lakhatott Júdás lelkében? Milyen lehetett Júdás személyisége? Miért bukott el Júdás? Hihetjük-e, hogy Isten üdvözítheti Júdást is? (én hiszem) Mit üzen Isten Júdás által nekünk? Hogyan kell szeretni a bűnös embereket? Hogyan kell bűntelennek maradni a bűnös világban? Kiket és milyen helyzeteket kell elkerülni, ahhoz, hogy kegyelmi állapotban maradjunk? Jézushoz kell-e abban is hasonlítanunk, hogy együtt "eszünk" a bűnösökkel? Azaz nem kerüljük el őket, hanem velük vagyunk, de nem vétkezünk. Hogyan kell ezt jól csinálni? (Ez az amire nincs recept, de a szeretet nem mondhat ellent a szeretetnek. A kísérő nem viheti szentségtörésbe a kísért személyt.)
Egy dolog betartani és betartatni a szabályokat, és egy másik dolog gyógyítani a világ sebeit. (A kettő sok esetben ugyanaz). Jézus orvos volt. A lélek orvosa. A bűnösök szerintem akkor fognak igazán megtérni, ha megtapasztalják azt, hogy közösséget vállalnak a "bűntelenek". De hát senki se bűntelen! 
Akit csak logikai úton és a pokollal való fenyegetéssel térítenek meg, az félelemből lesz keresztény. Ez is több, mint a semmi, de kevés. (Tényleg több.) A szíve mélyéből kell megtérnie mindenkinek. Ehhez az kell, hogy azt tudd mondani a fent említett bűnösöknek, hogy én látom benned is a jót, mert Isten jónak teremtett téged, és nincs az a bűn, ami teljesen kioltaná a Lelket bennünk. (!) A földi életben mindenkiben van jóság, még ha nagyon mélyre is temeti magában. Ezt kell megszólítani. 

5) A plébánosnak azt kell tennie, ami a katekizmusban van, de szeretettel és személyes elbeszélgetesek keretében elmagyarazni, hogy mit miért nem, mert nagy a tájékozatlansag is. Esetleg továbbra is figyelemmel kísérni ezeknek az embereknek a sorsát. Mivel plébánosok nagyon túlterheltek, ezt a hívők bevonásával is meg lehetne tenni. (Egyetértek mindennel)
6) Elvált, új kapcsolatban élőként mondom: az Egyház kövesse Krisztus tanítását. (Félve és megrendülve írom, de hiszem, hogy Isten megadja a keresztjeink viseléséhez az erőt, és a megtéréshez a kegyelmet. Imádkozom hogy tanítás megértését a bűnnek való ellentmondás kövesse!) 
A helyes értelmezésért pedig imádkozom. 

7) A plébános akkor gyakorolja tökéletesen az irgalmat, ha elmondja Krisztus és az Egyház igaz, évezredek próbáját kiállt tanítását és annak végrehajtását maximálisan megköveteli (szentgyónás, bűnös életmód feladása), mielőtt kiszolgáltatná az Oltáriszentséget. Ha a bűnhöz asszisztálunk az nem irgalom, hanem botrány! A Krisztusi tanítás értelmezése nem lehet szavazás vagy közvélemény kutatás tárgya, ugyanis az tökéletes és örök érvényű! (..és pont)
8) (És találtam még egy beküldést.) Szerintem mindegyik esetben meg kell tagadnia az Oltáriszentség kiszolgálását , de meg kell magyaráznia miért teszi ezt ,és segítséget nyújtani ha valaki változtatni akar.

Ha bárkit valamiért kifelejtettem volna, elnézést! (Akkor biztos nem a megjelölt válaszadási felületen keresztül írt nekem...). Nekem nagyon tanulságos és megerősítő tapasztalat volt a véleményeteket olvasni. Hálás vagyok érte, és már tudom is mi lesz a következő dolog, amiről megkérdezlek titeket, mert tanácsra van szükségem. :D

2 megjegyzés:

Kolos Szentpáli írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kolos Szentpáli írta...

Én azért nem gondolnám, hogy a fenti kérdésekre az adott helyzet ismerete nélkül ilyen világos válaszokat lehet adni. Az életben ritkán találkozunk egyértelmű helyzetekkel, én úgy vélem, hogy a körülményeket figyelembe véve a papnak joga van a kérdésekre esetlegesen igent mondani. No de vegyük végig az egyes kérdéseket:
1) Attól függ. Noha a Katolikus Egyház nem ismeri a válás fogalmát, lehetséges azonban, hogy ez házasságot (ilyen vagy olyan okból) érvénytelenné nyilvánítsanak. Ez esetben én úgy vélem, hogy semmi akadálya, hogy áldozzon az illető. Akkor sem gondolom, hogy tartózkodnia kéne Jézus testétől, ha a válás nem az ő döntése volt, hanem a másik félé.
2) Ezt a kérdést két esetre bontanám:
a) a fiatalok szerint bűn a házasság előtti szexuális együttlét: ebben az esetben a Szentmise elején a "Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket" kezdetű passzusnál gondolom megbánják, és mivel ez a tett nem halálos bűn, feloldozást nyernek, áldozhatnak.
b) Nem tartják bűnnek. Én hajlanék arra, hogy ez esetben is áldozhatnak amennyiben a kapcsolatuk stabil és kellő mélységű, hiszen:
- véleményem szerint a házasság ma nem "csak" szentség. Én akkor házasodnék, amikor a család alapításának, a gyermekeim eltartásának meg tudom teremteni az anyagi hátterét. Ahogyan én tapasztaltam, a környezetemben a legtöbb fiatal így gondolkodik - és sokszor ez a feltétel később teljesül, mint az, hogy megtalálják a leendő házastársukat.
- ez kicsit talán vitaindító érv lesz, de úgy vélem, hogy néha a szexuális cselekedetek (bűnök) "túl vannak árazva". Számomra kissé érhetetlen, hogy miért (súlyos) bűn valami, aminek az alapja a szeretet.
3)Ez talán egy kicsit egyértelműbb, de azért szerintem ez sem olyan fekete-fehér. Először egy pár szót szólnék az abortuszról. Noha én ellene vagyok, úgy vélem, hogy némely esetben valóban nem könnyű a döntés, például mi van ha az illetőt megerőszakolták? Vagy a férfi, akitől a gyerek van, magára hagyta? A jelenlegi szabályozás egyébként szerencsére annyira megengedő, tudomásom szerint abortuszt a következő esetekben engedélyezheti egy orvosi bizottság:
a)az anya élete veszélyben van (ebben az esetben a Katolikus Egyház tanítása szerint nem bűn).
b)megerőszakolták az illetőt (rendőrségi jegyzőkönyv szükséges!)
c) jelentős negatív változást okozna az életében - igaz, ez sajnos kellőképpen tág ahhoz, hogy sok helyzetet húzni...
Visszatérve a kérdésre: a fentiek miatt nem gondolom, hogy jó döntés volna politikailag betiltani. Viszont tudomásom szerint ma nincs Magyarországon olyan politikai erő, mely a szabályozás mértékét csökkenteni akarja - amennyiben az "abortuszpárti" politikus azt takarja, hogy nem tiltaná be az abortuszt, akkor úgy vélem áldozhat. Amennyiben azt, hogy könnyen "elérhetővé" akarja tenni az abortuszt - hát, akkor a pap helyében leülnék vele beszélgetni...
Nőgyógyász: helyzettől függ, amennyiben az anya élete van veszélyben, természetesen áldozhat, más helyzetben én, ha a lelkipásztora lennék, azt tanácsolnám, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva (van rá lehetősége, hogy ezt felelje) ne vegyen részt a műveletben.
4)Ez mondjuk egyértelmű nem. Mondjuk azt nem értem, hogyha katolikus misére jár, akkor miért protestáns. :-)
5)Ez sem könnyű, hiszen a Katolikus Egyházon belül is vitás némely kérdés, szóval én (amennyiben nem valami teljesen mást állít, mint ami az Egyház álláspontja - nem tudom, mondjuk, hogy nem egy Isten van, hanem húsz), akkor azt mondanám, hogy áldozhat.