Női papok a Vatikánban (és nem Ferenc pápa engedte be őket)...

Azt már majdnem megszoktuk, hogy semmi sem szent, ami 2013 tavasza, azaz Ferenc pápa megválasztása előtt történt - minden lerágott, eldobott csont újra az asztalra kerül -, de úgy tűnik, már az sem tekinthető lezárt kérdésnek a Vatikánban, amit maga Ferenc pápa zárt le. A tartalom nélküli és parttalan hurrá-progresszivizmus egy újabb fejezetének lehetünk szemtanúi, melynek káoszos hullámai épp az Isten által létrehozott kizárólagos férfi papságot tépázzák. 

Köztudott, hogy Ferenc pápa nemrégiben felvetette a női diakonátus lehetőségét, és egy ezt megvizsgáló bizottság felállításáról is beszélt. Tudni kell háttérnek egyrészt, hogy a szentségi diakonátus az egyházi rend (papság) első fokozata, ezért kizárólag férfiak vehetik fel - noha az első századokban valóban léteztek női diakónusok, akik azonban nem voltak felszentelve. Ferenc pápa maga is mondja, hogy "az Egyház életében az állandó diakónusnők a szerzetes nővérek".  Másrészt tudni kell, hogy egy bizottság már megvizsgálta a női diakonátus lehetőségének a kérdését a 2000-es évek elején, és a szakértők egyértelmű különbséget állapítottak meg a történeti diakónusnők és a jelenlegi állandó diakonátus között, vagyis nincs történtei precedens, nincs hagyomány, hogy ma felszentelt női diakónusok lehetőségéről beszélgessünk.

Fontos továbbá tudni, hogy Ferenc pápa nem női papokról beszélt, hanem esetleges női diakónusokról, az első századok mintájára, akik inkább a mai szerzetesnővérekre hasonlítottak, mint a mai állandó diakónusokra. A női papság kérdését elődei után Ferenc pápa is vitán felül állónak nevezte az Evangelii Gaudium apostoli buzdítása 104-es pontjában:

A férfiaknak fenntartott papság – mint az Eucharisztiában önmagát odaadó vőlegény, Krisztus jele – olyan kérdés, mely nem vitatott.

Azt hogy a női papság lerágott csontja mégis az asztalon van, inkább, mint bármikor korábban, nevezzük nevén: nyers engedetlenség az Egyház tanításával és a pápai hivatallal, és szégyenteljes tiszteletlenség Ferenc pápa személyével szemben.

Azonban térjünk vissza Ferenc pápa diakónus nőkkel kapcsolatos spontán vagy tervezett (ahogy tetszik) megállapításaihoz, melyeket legtalálóbban egy mérges "katolikus" feminista szavain keresztül értékelhetjük:

Ferenc pápa mesterien csinálja, hogy mindenkinek mindene legyen, rögtönzött megjegyzéseivel progresszívnek hat, mégsem változtat meg semmit, ha a konkrét egyházi szabályokat vesszük.

Ebben az esetben [női diakónusok] a pápa nemcsak játszik a tömegeknek, hanem egyenesen felülteti őket. A pápa azt mondja, hogy a felszentelt női diakónusok kérdése tisztázatlan, és a Hittani Kongregáció egy bizottsága majd tanulmányozza a kérdést.

Remek! Azt gondolom, hogy a tanulmányozást a saját 2002-es riportjukkal fogják kezdeni, aminek a konklúziója az, hogy "a korai egyházban nem volt egyenlőség a női és a férfi diakonátus között".

Utána a Hittani Kongregáció előveszi majd a Papság és diakonátus című könyvet, melyet Gerhardt Müller bíboros, a kongregáció jelenlegi prefektusa írt, és aminek a konklúziója ugyan az.

Mi a lényeg? Az, hogy ez a kongregáció, ezzel a vezetéssel soha nem fog teológiai alapot találni a felszentelt női diakonátus megvalósitására.  

A "katolikus" feminista hölgynek többnyire igaza van olyan apróságokat leszámítva, hogy nem tömegek óhajtják a női diakónusokat, hanem csak néhány száz tiszteletlen lázadó, illetve, hogy nemcsak a jelenlegi "vezetés" véleménye, hogy az Egyházban soha nem léteztek felszentelt női diakónusok, hanem ez történelmi tény. Viszont azzal kapcsolatban, hogy nem lesz változás a szabályokban, illetve, hogy Ferenc pápa inkább árt, mintsem használ az ilyen megnyilvánulásaival, valószínűleg igaza van a feminista hölgynek.

És akkor térjünk rá a nők pappá szentelésének kérdésére, mert noha erről most senki nem beszélt, sőt legutóbb 2013-ban maga Ferenc pápa jelentette ki, hogy lehetetlen, mégis a történtek után természetesen ennek is ázsiója van, és mivel a "katolikus" progresszíveknek (legyenek akár vatikáni tisztviselők) semmi sem szent, így az se, amit Ferenc pápa határoz.

A "Nők Pappászenteléséért Világszervezet" tagjai, a múlt héten Rómában tüntettek, és befolyásos vatikáni hivatalnokok ahelyett, hogy a megtérésre, bűnbánatra, és hazatérésre szólították volna fel őket, inkább kiadták nekik az Angyalvárat a nyilvános tüntetés megtartására, és a szakrális transzvesztitizmus perveriójának hódolók csoportja (a "felszentelt" papnők) még jegyet is kapott a pápa jubileumi miséjére, melyet a papságért mutatott be. Micsoda véletlen egybeesések vannak eme lobbitevékenység körül...

Az érvénytelen felszentelésen átesett nők szervezete egyébként egy petíciót is beadott a pápának, hogy vonja vissza az automatikusan beállt kiközösítésüket. Ez persze nem fog megtörténni, de hogy ilyen willkommenskultur fogadja a hitletéteményt tudatosan romboló, annak ellenszegülő szakadár kisebbségeket, precedens nélküli.

Ferenc pápa, noha nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy ezt pártolná, mégis az általa kialakított média- és közhangulaton keresztül sajnos bátorítólag hat a progresszív szélsőségesekre. Továbbá a probléma forrása időben sem ebben a pontifikátusban keresendő, ugyanis II. János Pál volt az, aki szinte egyidőben azzal, hogy végérvényesen lehetetlennek nyilvánította a nők pappá szentelését az Ordinatio Sacerdotalis-ban, kiadott egy kis füzetkét, melyben engedélyezte a női ministránsokat. Ez körülbelül olyan, mintha egy fiú azt mondja egy lánynak, hogy sosem fogja elvenni feleségül, majd hozzáteszi, hogy azért még járhatunk...

Ahogy G.K. Chesterton mondta, az ember csak egy szögben tud egyenesen állni, az összes többiben csak elesni tud. A természeti/történeti tényeket és az isteni törvényeket semmibevevő hurrá-progresszivizmus nem a női diakónusokról, se nem a női papokról szól, hanem minden szabály és minden különbségtétel hatályon kívül helyezéséről, végső soron a relativizmus és a szubjektivizmus diktatúrájáról. A hurrá-progresszivizmus, mivel nem képes kijelenteni, hogy "ezt szeretnénk, mert ez igazságos, és ami ezután jön, az nem kell, mert nem igazságos", hanem céljait dinamikusan változtatja a divatoknak megfelelően, ezért tartalom nélküli és parttalan; tartalommal mindig a divat tölti meg. És ugyanezért nem szabad egy kisujjnyit sem engedni ennek a sekélyesítő ideológiának - ha ezt a leckét még nem tanultuk volna meg.