2016. december 11., vasárnap

A pokol, mint sötét verem: az Úr szeretetének alkotása

C.S. Lewis ragaszkodik hozzá, hogy minden, ami megkérdőjelezheti Isten létezését vagy jóságát rendkívül fontos a számunkra, és komolyan veendő, mert egy csapásra cáfolhatja a kereszténységet - és ki hihetne a kereszténységben, ha az már meg lenne cáfolva? Sokszor a világban található fájdalmat és szenvedést hozzák fel, mint bizonyíték egy jóságos Isten léte ellen (ezt itt cáfolom). Ám legalább ennyiszer hallhatjuk, amint a pokol létezésének tanítását citálják elő, mint Isten elleni bizonyítékot. A gondolat érdekessége abban áll, hogy a Biblia híján a pokolról alkotott mai elképzelősünk sem létezne. Az érv úgy foglalható össze, hogy még ha a Biblia Isten létezne is, akkor is maga a Biblia tesz tanúságot Isten jósága ellen a pokol tanításával, vagyis Isten vagy nem jóságos, vagy még inkább nem is létezik. Mindegy igazából, hiszen a kereszténységet mindkettő cáfolná. 

C.S. Lewis nagyon szeretett ilyen kérdéseken elmélkedni, és a következő megoldást ajánlja az ellentmondás feloldására: A sötét verem az Úr utolsó jócselekedete azok számára, akik semmi jobbat nem hajlandók elfogadni tőle.

Az "A Pilgrim’s Regress" című allegóriájában C.S. Lewis arról ír, hogy a pokol is a szerető Isten műve. A gonosz csak egyre gonoszabb lenne, mert képtelen az önkorrekcióra – különben nem lenne gonosz –, éppen ezért a pokol a fenék nélküli sötétség és a végtelen gyűlölet megfékezésének szerepét tölti be azáltal, hogy az Isten teremtett egy olyan állapotot, ami a legrosszabb a világban, aminél rosszabbá nem válhat egy lélek helyzete sem, aminél nagyobb szenvedés nincs. A gonosz a pokolnál is izzóbb gyűlölet felé örvénylene, és mélyebbre menne a reménytelenség katlanában, de a “sötét veremnek”, ahogy Lewis allegóriájában nevezi a poklot, van alja, és ez Isten irgalmának köszönhető.

Lewis érzékletesen írja le, amit egy angyal jelenléte által természetfeletti érzékeléssel megáldott főszereplője (John) lát, amikor a bűnükhöz ragaszkodó emberekre tekint. Tagjaik lazák, mintha önállóan mozognának; közelebbről észreveszi, hogy ujjaik és szemük helyén férgek ficánkolnak, mert a bűn rágja őket belülről, és egyre kevésbé önmaguk urai. Mégis, amikor a Csábító hízelkedő dalával köztük jár, és fertőzött itallal kínálja őket, kapva-kapnak érte egy kis enyhülést remélvén. Ők nem látják a saját megsemmisülésüket, noha egyre azt választják; csak szerencsétleneknek hiszik magukat, akikkel az élet igazságtalan, mégis sikítva kapnak a bűn italához és a Csábító karja után, ha valaki fel akarná őket szabadítani, vagy meg akarná őket gyógyítani.

John ekkor megkérdezi az angyalt, hogy ha ezek a szerencsétlen teremtések már így is annyira boldogtalanok, akkor „mi értelme van egy sötét vermet is alkotni a számukra”. Az angyal ezt válaszolja: „A sötétséget nem az Úr alkotja. A sötétség ott van mindenhol, ahol az engedetlenség íze megfertőzte az akaratot. Mit értesz „verem” alatt? Valami olyasmit, aminek van alja. A sötét verem határok közé szorított sötétség – korlátozott sötétség. Ebben az értelemben az Úr alkotta a sötét vermet: alkotott a világba egy legrosszabb dolgot. Ám a gonosz magától soha nem állna meg még gonoszabbá válni: ezer örökkévalóságban sem lenne képes akár csak a saját terjedését megállítani. Ha képes lenne erre, nem lenne gonosz: a forma és a határok a jóhoz tartoznak. A sötét verem alja és falai a kötés a seben, mely nélkül az elveszett lelkek elvéreznének egy olyan halálba, melyet sohasem érhetnek el. A sötét verem az Úr utolsó jócselekedete azok számára, akik semmi jobbat nem hajlandók elfogadni tőle”.

Mi a véleményetek Lewis gondolatáról? Érthetővé teszi, hogy nincs ellentmondás a pokol és a Jóisten között? Felhasználnátok ezt a gondolatot, hogy akár Isten jóságát, akár a pokol tanítását magyarázzátok ismerőseiteknek?

A Katolikus Egyház tanítása a pokolról itt olvasható

4 megjegyzés:

Gábor Sallai írta...

A pokol szerintem Isten feltétel nélküli szeretete.

Ha Isten szeretete feltételes lenne, akkor nem pokol lenne, hanem megsemmisülés. Ha az ember nemet mondana a Szeretetre, vagyis Istenre, akkor a Szeretet-Isten is nemet mondana rá. Ha így lenne, akkor az illető nem elkárhozna, hanem megszűnne létezni.

Az elkárhozott ember azért nem szűnik meg létezni, azért nem tud megszűnni létezni, mert Isten feltétel nélkül szereti. Az hatalmában áll az embernek, hogy ne szeressen, azt azonban, hogy Isten ne szeresse őt, nem tudja elérni.

Mi a szeretet, amire mindannyian vágyakozunk? Egység. Teljes egység. Arra vágyunk, hogy legyen valaki, akinek teljesen átadhatjuk magunkat, aki teljesen be tud fogadni minket, akivel teljesen egymásban lehetünk, akivel teljesen egyek lehetünk.

A teljes egység, amire vágyunk, maga Isten. Ilyen teljes egységben csak az Atya és a Fiú van egymással a Szentlélekben. De Isten, aki maga a Szeretet, ezt a teljes egységet nekünk is meg akarja adni. Azért teremtett, hogy maradéktalanul részesítsen minket a saját életében, a teljes egységben.

Ezt azonban mint adottságot nem tudja megadni nekünk, hiszen ehhez Istent kellene teremtenie, Istent pedig nem lehet teremteni. Csak olyan lényt lehet teremteni, aki nem Isten, de képes arra, hogy szeressen, vagyis Istent válassza.

Ilyen lény az angyal és az ember. Az angyal és az ember arra van teremtve, hogy megismerje Istent, vagyis Isten segítségével eljusson a teljes egységre.

Mivel azonban a teljes egység maga Isten, csak az részesülhet benne, aki Isten segítségével maga is teljesen olyanná válik, mint Isten, vagyis aki úgy szeret, mint Ő.

Isten minden segítséget megad ehhez, de helyettünk nem tudja megtenni. Aki nem akar szeretni, az nem fog szeretni, Isten azonban örökké szeretni fogja. Ez a pokol.

Gábor Sallai írta...

Én nagyon problematikusnak látom Lewis fenti gondolatait.

Például: „a pokol is a szerető Isten műve”.
Szerintem a pokol nem Isten műve. Isten szerepe a pokolban csak annyi, hogy feltétel nélkül szeret, ezért az illető – bár a szeretetre nemet mondva életét teljesen elhibázta – nem tud nem lenni.

„Isten teremtett egy olyan állapotot, ami a legrosszabb a világban, aminél rosszabbá nem válhat egy lélek helyzete sem, aminél nagyobb szenvedés nincs.”
Ezt is tévedésnek tartom. Isten ugyanis csak jót teremt, nem teremt rosszat.

„A gonosz csak egyre gonoszabb lenne, mert képtelen az önkorrekcióra – különben nem lenne gonosz –,”
A földi élet végével az érdemszerzés (és a bűnelkövetés) ideje lejár, vagyis az, hogy a szent mennyire szent a mennyországban, az elkárhozott pedig mennyire gonosz a pokolban, egyszer s mindenkorra eldőlt, utána nem változik.

„A sötét verem alja és falai a kötés a seben, mely nélkül az elveszett lelkek elvéreznének egy olyan halálba, melyet sohasem érhetnek el.”
A fenti mondat szerintem nem feltételes, hanem kijelentő módban állja meg a helyét. Igen, az elveszett lelkek elvéreznek egy olyan halálban, melyet sohasem érhetnek el. A pokol valóban szörnyű, minden elképzelésünket messze meghaladóan az.

Szerdahelyi Miklós írta...

Szia Gábor, köszi a megjegyzést! Szerintem Lewis spekulációinak nincs ellentmondó tanítás, vagy kinyilatkoztatás. De szólj, ha tévedek! Bővebben:

„a pokol is a szerető Isten műve”.
Szerintem a pokol nem Isten műve. Isten szerepe a pokolban csak annyi, hogy feltétel nélkül szeret, ezért az illető – bár a szeretetre nemet mondva életét teljesen elhibázta – nem tud nem lenni.

M: "Az Egyház tanítása állítja a pokol létét és örökkétartó voltát" áll a katekizmusban. A bűn nem ontológia valóság, mint tudjuk, hanem hiány, és minden, ami van, az Isten teremtménye. Ha a pokolnak van "léte", akkor az csak is Isten teremtménye lehet, és szükségképpen jó. Mit gondolsz?

„Isten teremtett egy olyan állapotot, ami a legrosszabb a világban, aminél rosszabbá nem válhat egy lélek helyzete sem, aminél nagyobb szenvedés nincs.”
Ezt is tévedésnek tartom. Isten ugyanis csak jót teremt, nem teremt rosszat.

M: ha a bűn eredménye az egyre csak rosszabb helyzet, akkor a GÁT, vagy HATÁR, ami ezt korlátozza, nem rossz. A megfogalmazásomon lehet vitatkozni, de Lewis nem azt írja szerintem, hogy Isten rosszat teremtett.

„A gonosz csak egyre gonoszabb lenne, mert képtelen az önkorrekcióra – különben nem lenne gonosz –,”
A földi élet végével az érdemszerzés (és a bűnelkövetés) ideje lejár, vagyis az, hogy a szent mennyire szent a mennyországban, az elkárhozott pedig mennyire gonosz a pokolban, egyszer s mindenkorra eldőlt, utána nem változik.

M: az érdemszerzés lejár, de hogy ez azt jelenti-e, hogy nincs több elkövetett azt nem hiszem. A tisztítótűzben jobbá válnak érdemszerzés nélkül a lelkek, a pokolban szerintem egyre megátalkodottabbak a lelkek, ami bűnt feltételez érdemszerzéstől függetlenül. Nem tudok ennek ellentmondó katolikus tanítást. De lehet, van. Le tudod hivatkozni Gábor, amit állítasz?

„A sötét verem alja és falai a kötés a seben, mely nélkül az elveszett lelkek elvéreznének egy olyan halálba, melyet sohasem érhetnek el.”
A fenti mondat szerintem nem feltételes, hanem kijelentő módban állja meg a helyét. Igen, az elveszett lelkek elvéreznek egy olyan halálban, melyet sohasem érhetnek el. A pokol valóban szörnyű, minden elképzelésünket messze meghaladóan az.

M: a pokol képzeletet meghaladó szörnyűsége nem mond ellent annak, amit Lewis ír. A kötéses-elvérzős hasonlat szerintem arra hivatott, hogy egyszerre érzékeltesse a megszünhetetlenséget, és a végtelenségéig romló állapotot lehetőségét. Lewis eme állítása szerintem deduktív, onnan vezeti le, hogy a pokol egy létező, tehát Isten valami jóra alkotta, és arra próbál válaszolni, hogy mi lehet ez a jó a legrosszabb dologban az univerzumban, és úgy fogalmazza meg, hogy ez a jó a pokolbéli állapotnál is legrosszabb dolgok lehetetlenné tétele a valóságban.

Gábor Sallai írta...

„a pokol is a szerető Isten műve”.
Szerintem a pokol nem Isten műve. Isten szerepe a pokolban csak annyi, hogy feltétel nélkül szeret, ezért az illető – bár a szeretetre nemet mondva életét teljesen elhibázta – nem tud nem lenni.

M: "Az Egyház tanítása állítja a pokol létét és örökkétartó voltát" áll a katekizmusban. A bűn nem ontológia valóság, mint tudjuk, hanem hiány, és minden, ami van, az Isten teremtménye. Ha a pokolnak van "léte", akkor az csak is Isten teremtménye lehet, és szükségképpen jó. Mit gondolsz?

Gábor:
Az Egyház tanítása nemcsak a pokol létét állítja, hanem a bűn létét is. Ezzel együtt teljesen igazad van abban, hogy a bűnnek nincs „léte”, csak akkor ezt bizonyos értelemben a pokolról is elmondhatjuk, hiszen a pokol éppen az az állapot, amikor az ember megátalkodik a bűnben, vagyis – a fenti értelemben – a semmit választja. Ez a semmi, ez a hiány nem Isten teremtménye, hanem az Isten akaratának ellenszegülő ördögi, illetve emberi akaraté.



„A gonosz csak egyre gonoszabb lenne, mert képtelen az önkorrekcióra – különben nem lenne gonosz –,”
A földi élet végével az érdemszerzés (és a bűnelkövetés) ideje lejár, vagyis az, hogy a szent mennyire szent a mennyországban, az elkárhozott pedig mennyire gonosz a pokolban, egyszer s mindenkorra eldőlt, utána nem változik.

M: az érdemszerzés lejár, de hogy ez azt jelenti-e, hogy nincs több elkövetett azt nem hiszem. A tisztítótűzben jobbá válnak érdemszerzés nélkül a lelkek, a pokolban szerintem egyre megátalkodottabbak a lelkek, ami bűnt feltételez érdemszerzéstől függetlenül. Nem tudok ennek ellentmondó katolikus tanítást. De lehet, van. Le tudod hivatkozni Gábor, amit állítasz?

Gábor:
„Természetes, hogy a büntetések mértéke már a különítéletben meg van állapítva, újabb vétkek már nincsenek, melyek azt megváltoztathatnák; a halállal lejárt az érdemszerzésnek és a gonosz érdemek halmozásának ideje egyaránt. Csak az utolsó ítélet hoz változást, mellékes mozzanatokban; minthogy akkor minden lélek ismét tulajdon testébe öltözik, csak ettől az időtől kezdve válik az összes neki szánt büntetések befogadására képes alannyá.”
(Schütz Antal: Dogmatika, II. kötet, 520. old. – Schütz az ehhez a mondathoz fűzött lábjegyzetében Aquinói Szent Tamásra hivatkozik: Thom in Lomb. II 7, 1, 2 ad 5.)