2013. május 1., szerda

Apostoli utódlás. Mi az?


Mi az apostoli utódlás?
Az apostolok teljes jogú utódai a püspökök. Ők rendelkeznek a törvénykezés, a kézrátétellel való felszentelés és a tanítás teljes apostoli tekintélyével. A papok és diakónusok csak részben részesülnek ebből a hatalomból. A hatalom átadásának a módja a kézrátétel által történő felszentelés. A ma élő püspökre az apostolok teljes tekintélye szentelésről szentelésre száll kétezer éve töretlenül.

Mi nem apostoli utódlás?
Elsősorban nem vagyunk mind apostolutódok. A hit és a személyes kapcsolat Jézussal nem teszi az összes keresztényt apostolutóddá. Ha ez így lenne, akkor az apostolok nem emelték volna fel Mátyást apostoli rangra, és nem jelöltek volna ki kézrátétellel vezetőket a hívők élére amerre csak jártak. Továbbá az eső keresztények írásaiból is kiderül, hogy a perdöntő tény minden hitbéli és fegyelmi vitában az apostoliság volt.
Másodszor, a protestáns püspökök sem apostolutódok, noha püspöknek hívják őket, ugyanis nincsenek felszentelve, vagy szentelésük érvénytelen. A protestáns püspökök nem vezethetőek vissza az apostolokra, és ezért ők maguk sem tudnak papokat vagy püspököt szentelni. (Amid nincs, azt nem adhatod át). Az más kérdés, hogy ők ezt nem is tartják fontosnak, mert nem hisznek a kézrátételben, tehát ők a püspök szó alatt nem apostolutódot értenek, hanem csak a közösség választott vezetőjét.

Miért kérdőjelezik meg sokan az apostoli utódlást?
Ellentétben a népszerű vélekedéssel, az Újszövetség nem törli el sem a törvényt, sem a papságot, hanem  megújítja és beteljesíti eme Ószövetségi struktúrákat. A félreértés egyik alapja az, hogy az Írás sokszor szembe állítja a lélek szerinti életet a test és a törvény szerinti élettel, és ezt lehet úgy érteni, mintha az egyéni ember lelki élete (ahogy azt ma értik) volna a kereszténység igazi formája, és ezzel szemben az egyházi hierarchia a test és a törvények alsórendűbb világába tartozna.
Azonban Pál nem a lelki élet modern változatát hirdeti, hanem "lelki ember" alatt azokat érti, akik Jézuséi, és a Szentlélekben vannak mindenestül. Az ilyen embernek nem csak az imádság, de az étkezés, az autószerelés és a kötelező egyházi hozzájárulás befizetése is lelki élet. Tehát a lelki élet fizikai és intézményi valóságokat is magába foglal. Pál nem veti el a hierarchiát, hanem a Lélek hierarchiáját hirdeti, ami Jézustól származik, és aminek maga is része volt. Továbbá a törvényt sem veti el általánosságban, hanem a Lélek törvényét, vagyis az Újszövetség törvényét hirdeti, ami kötelezi a keresztényeket, és semmi esetre sem opcionális, vagy felülírható a "személyes hit" nevében.
Helyesen értelmezve tehát a Biblia ama szakaszai amelyek e lélek fontosságát hangsúlyozzák nem szolgáltatnak alapot a törvénykező és hierarchikus Egyház megkérdőjelezésére.

Honnan az utódlás gondolata?
Júdás halálával, az apostolok 11-en maradtak. Protestánsként ezt lényegtelennek gondolták volna, hiszen minden hívő egyenlő, nincsenek tisztségek, nincsen hierarchia, és a lényeg a személyes hit. Ám a Bibliából tudjuk, hogy az apostolok ebben a kérdésben nem így gondolkodtak, hanem "egy vezető pozíció üresedéseként" értékelték a helyzetet. És ahogy Mózes is Józsuéra tette a kezét és a hatalma átszállt rá, az apostolok is kiemelték Mátyást a hívők közül, és kézrátétellel önmagukhoz tették hasonlóvá. Felruházták az apostoli jogokkal, vagyis püspökké szentelték.

Mi a garancia az érvényességre?
Mindez szép – mondhatnánk –, de honnan tudhatjuk, hogy a szentelések láncolata megszakítatlan: kétezer év nagy idő.Vagyis vannak-e igazi apostol utódaink ma?
A jó hír az, hogy az Egyház mindig is a dolog komolyságának megfelelően állt az apostoli utódlásához, és igyekeztek kizárni az érvénytelen szentelések lehetőségét. Már K.u. 325-ben, az első níceai zsinaton törvénybe foglalják, hogy püspökszentelést legkevesebb három püspöknek együtt kell végeznie, azért, hogy annak érvényessége megkérdőjelezhetetlen legyen, ráadásul mindezt egy még korábbi apostoli kánonra hivatkozva teszik. Későbbi korok dokumentumai ugyanezt a hozzáállást tükrözik, olyannyira, hogy a középkorban az egy püspök által szentelt püspököket nem is ismerték el püspökként, hanem feltételes újraszentelésre kötelezték őket.
Így megnyugodhatunk a felől, hogy az Egyház az apostoli jogfolytonosságot sem kereszténység hajnalán sem később nem vette félvállról, és a töredékes történeti adatok ellenére is megbízhatunk a mai püspökök eredeti apostoli tekintélyében.

Néhány Szentírási szakasz:
ApCsel 1, 20 "Tisztségét kapja meg más" (Júdásét -> Mátyás)
ApCsel 14,23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek...
Kol 1,25 amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva (Pál tisztségként tekint az apostolságra)
1Tim 5,22 Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire (Pál int az elhamarkodott szentelés ellen)
2Tim 1,6  éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned (Pál maga is szentelt)
MTörv 34,9 Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét és Izrael fiai engedelmeskedtek neki - úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta. (A kézrátétellel való hatalom átadás Ószövetségi eredete)