2013. március 20., szerda

Ellentmondás a Szentírásban?

Probléma: 
Jézus azt mondja: nem azért jöttem,hogy eltöröljem a törvényt, hanem azért hogy beteljesítsem azt. Mégis a keresztények eltöröltek törvényeket (pl: szombat, körülmetélés, stb..) és újakat hoztak . 
Hogy tehették? Már az első keresztények sem vették Jézust komolyan? Vagy nem értették? Önellentmondás van a kinyilatkoztatásban? Milyen értelmezés szerint lehet a Szentírás mégis koherens?

Megoldás:
Jézus életében nem törölte el a kóser törvényeket, nem változtatott rajtuk, ám halálával beteljesítette az Ószövetséget, és ezzel az Ószövetséget felváltotta az Újszövetség, és az Újszövetségben a keresztények új és jobb törvények szerint élnek. Tehát a törvények változtak, és ez rendben van. és Jézus is mondhatja, hogy nem azért jött, hogy megváltoztassa a törvényeket.
És hogy az Egyház ezt így értelmezte az elejétől kezdve, és nem csak utólagos okoskodás, az is alátámasztja, hogy maga az Egyház válogatta össze a Szentírás könyveit (amikből aztán  a probléma felvetődik). Amennyiben az Egyház eltért volna Jézus tanításától, akkor megtehették volna, hogy nem kanonizálják az olyan könyveket, amelyek leleplezhetik ezt a csalást. Az hogy megtették, arra utal, hogy nincs szó hűtlenségről, se csalásról.
Mindössze csak arról van szó, hogy mi nyugati demokráciában élők nehezen értjük a bibliai kultúrát. A számunkra oly hasznos és felvilágosult gondolatok, melyek hirtelen megvilágítják a szövegek értelmét, akkoriban közhelyszámba mentek.
Számoljunk ezekkel a feloldásokkal: keressük a katolikus válaszokat a kérdéseinkre, de addig is amíg nem találjuk meg őket, bízzunk az Egyházában, amelyet Jézus alapított.

http://www.catholic.com/radio/shows/apparent-contradictions-in-the-bible-8124#    32min