Beszélgetés a túlvilágon

Kicsit megkésve, de ezzel szeretnék megemlékezni C. S. Lewis halálának 50. évfordulójáról. http://www.libri.hu/konyv/menny-es-pokol-kozott.html

I. fejezet

— A halál utáni élet mint menekülés a valóság elől? A mennyország mindenütt van? Miként tudhatunk bármit is a láthatatlan dolgokról? Képletesen vagy szó szerint kell-e értelmeznünk a Bibliát? A szeretet Istene kizárja a pokol létezését? Önszántunkból választjuk a poklot? A tisztítótűz mint az örök boldogság előszobája? —

Kennedy: Hol a pokolban vagyunk?

Lewis: Ó, csak nem egy katolikushoz van szerencsém?

Kennedy: Erre talán az akcentusomból jöttél rá, hm?

Lewis: Igen. Úgy értem, te Kennedy elnök vagy, nem? Hogyan kerültél ide – akárhol is legyünk?

Kennedy: Volt elnök, azt hiszem. Úgy tűnik, meggyilkoltak. Te ki vagy? És – visszatérve az előző kérdésemhez – hol a pokolban vagyunk?

Lewis:C. S. Lewis a nevem. Én is éppen meghaltam, és egészen biztos vagyok benne, hogy a helyet illetően tévedsz. Ez itt túl kellemes, hogy a pokol legyen. Viszont semmiféle Istent nem láttam. Hát te?

Kennedy:Én sem.

Lewis:Akkor ez a mennyország sem lehet. Lehetséges, hogy a pokol tornácán vagyunk.

Kennedy:Huh! Tényleg így gondolod?

Lewis:Ami azt illeti, valószínűbbnek tűnik, hogy ez a tisztítótűz, különösen, ha kijutunk innen, és a mennyországba kerülünk. Íróként elmélkedtem kissé eme helyekről, elsősorban a Nagy válás című könyvemben. Valószínűleg nem olvastad. Nem… nos… Azért a fogalmakat csak ismered, ha egyszer római katolikus voltál!

Kennedy:Hm… Inkább amolyan modern katolikus voltam; sosem érdekeltek a természetfeletti misztériumok vagy a mitológia. Túlságosan lefoglaltak a világ fontos dolgai, melyek rám voltak bízva, semhogy ilyen fellegvárakba meneküljek. Ahogy Thoreau[1] fogalmazott: „Egyszerre csak egy világ!”

Lewis:De most már belátod, hogy tévedtél, nem?

Kennedy:Mire gondolsz?

Lewis:Nézd, először is arra, hogy ez nem mitológia. Ez valóság. Akárhol is vagyunk, itt vagyunk, életnagyságban. Másodszor, a szabály nem az, hogy „Egyszerre csak egy világ!”. Most egy másik világban vagyunk és a földi múltunkról beszélgetünk. Ez máris egyszerre két világ az én számításaim szerint. És amíg a földön éltünk, gondolkodhattunk erről a világról is: ugyebár ez is két világ egy időben. Végül pedig arra gondolok, hogy ez nem menekülés a realitások elől. Valójában az lett volna a menekülés, ha földi életünk során nem készülünk fel erre az utazásra. Nem gondolod?

Kennedy:Hmm… Azt hiszem, igazad van. De nézd csak: itt jön még valaki! Felismered, ki az?

Lewis:Nos, ő Huxley! Aldous Huxley. Üdvözöllek, Aldous! Hogyan kerültél ide?

Huxley:Nyilván éppen úgy, ahogyan ti is. Meghaltam. Ó, nahát! Kennedy és Lewis! Ideális társaság az élethez – vagy a halálhoz –, akármit is csinálunk itt! Amúgy hol vagyunk?

Kennedy:Éppen ezt akarjuk kideríteni. Lewis szerint ez valamiféle pokol tornáca, vagy tisztítótűz. Én csak azt remélem, hogy nem a pokol.

Huxley:Nos, mindketten tévedtek. Ez a mennyország. A mennyországnak kell lennie.

Kennedy:Miért?

Huxley:Mert a mennyország mindenhol van; ha megvilágosodsz, meglátod.

Lewis:Úgy érted, még a pokolban is?

Huxley:Ó, ez szórakoztató lesz! Lewis, te nem sokat vesztettél a kötekedő hajlamodból, hogy folyton szókratészi kérdéseket tegyél fel, igaz? Emlékszem, hogyan változtattad Oxfordot valódi darázsfészekké, amikor még a földön vitatkoztál, és most itt is kezded. Hanem tetszik ez a kihívás!

Lewis:Akkor válaszolj. Ha a mennyország mindenhol van, akkor vagy nincs pokol, vagy a pokol a mennyország része. Melyiket választod, Aldous?

Kennedy:Várjatok egy kicsit! Mielőtt belemelegedtek, kaphatnék valami biztosítékot, hogy ez a vita vezet is valahová? Én is nagy vitázó hírében álltam, de mi politikusok a konkrét és tapintható dolgokra korlátoztuk magunkat. Szerintem abból csak üres szövegelés születhet, ha olyan dolgokról vitázunk, amelyeket egyikünk sem látott még.

Lewis:Szóval tudni szeretnéd, hogy létezik-e módszer, amellyel a számunkra láthatatlan dolgokról is ki lehet deríteni az igazságot?

Kennedy:Igen. Mielőtt fölszállsz, győződj meg róla, hogy a repülőgéped tud repülni, és hogy képes is visszaszállni a földre. Lewis, az imént azt mondtad, hogy írtál egy könyvet a mennyországról. Az Isten szerelmére, mégis hogy a pokolba tudsz te akármit is a mennyországról? Talán jártál már ott?

Lewis:Igen, számtalanszor megjártam a mennyet és a poklot is.

Huxley:Látja, Elnök Úr…

Kennedy:Kérlek, hívj Jacknek!

Lewis:Ez némi zavart fog okozni. A barátaim engem hívtak Jacknek.

Huxley:Talán válasszon először a rangban följebb álló! Nem bánnád, ha Lewisnak szólítanánk?

Lewis:Ahogy gondoljátok. Most a világos beszéd a lényeg, és nem a megszólítások.

Huxley:Rendben. Nos, Jack, Lewis megjegyzését a mennyországról lelki értelemben kell venni, és nem szó szerint.

Kennedy:Ó! Hát, ha csak erről van szó…

Lewis:Nem, nem! Várjatok! Ne kezdjünk el dagonyázni a „lelki értelemben vett dolgok” mocsarában! Értsük szó szerint a kifejezéseket, amennyire csak lehet! Fizikailag se a mennyben, se a pokolban nem jártam még.

Kennedy:Na, ugye! Hanem akkor honnan tudhatsz róluk bármit is?

Lewis:Elmesélték.

Kennedy:Micsoda? Hogy érted ezt?

Lewis:Vannak ismereteid Tibetről, nem?

Kennedy:Persze!

Lewis:Na, és jártál már ott?

Kennedy:Nem.

Lewis:Viszont akkor honnan ismerheted?

Kennedy:Na, már értem! Mások meséltek róla. De ez csak akkor igazi tudás, ha elfogadjuk azt, amit mondanak nekünk.

Lewis:Pontosan. Ezt hívják „hitnek”.

Kennedy:Te csak úgy, kritika nélkül hiszel?

Lewis:Nem. Először is kizárólag megbízható forrásoknak hiszek, majd pedig a hitemet értelemmel is megvizsgálom.

Kennedy:Egyáltalán nem akarom kétségbe vonni a hited, de azt hiszem, az én hitem meglehetősen különbözik a tiédtől.

Lewis:Mire gondolsz?

Kennedy:Arra, hogy te vallási konzervatív vagy.

Lewis:Az attól függ, mit jelent ez a címke. Mindig is azt gondoltam: a liberális és a konzervatív jelzőt nem azért használják az emberek, hogy segítse őket a gondolkodásban, hanem éppen ellenkezőleg – hogy ne kelljen gondolkodniuk. Kijelented, hogy konzervatívnak vagy liberálisnak tartod magad, azután eme két kategóriába bármit besorolhatsz, és ezzel életed végéig letudtad a gondolkodást.

Kennedy:Jó, akkor fundamentalista vagy.

Lewis:És ez mit jelent? Erről egy olyan ember jut eszembe, aki nem iszik, nem cigarettázik és nem használ trágár szavakat. Ebben az értelemben nem voltam fundamentalista.

Kennedy:Valami olyasmire akarok kilyukadni, hogy… Te a Bibliából mindent szó szerint értesz?

Lewis:Dehogy. Amikor Jézus azt mondja, „én vagyok a kapu”, nem keresem rajta a kilincset.

Kennedy:És amikor a mennyről és a pokolról beszél, valódi angyalokra és démonokra gondolsz?

Lewis:Igen.

Kennedy:Miért? Miért nem lehet ezt is költői képként érteni?

Lewis:Mert az elbeszélő szó szerint értette.

Kennedy:Ezt te honnan tudod?

Lewis:Az egész csak józan paraszti ész kérdése. Figyelj: gondolod, hogy Jézus, vagy bárki a követői közül kezét nyújtotta a kilincsért, amikor azt mondta, „én vagyok a kapu”?

Kennedy:Nem.

Lewis:Viszont amikor a mennyről és a pokolról beszélt, a hallgatósága vajon költői képként fogta föl?

Kennedy:Nem. Minden bizonnyal nem voltak kellően felvilágosultak.

Lewis:Jézus jó tanító volt?

Kennedy:Hát persze!

Lewis:Egy jó tanító vajon nem veszi-e figyelembe a hallgatósága képességeit, és vajon nem tudja-e felmérni, hogy a szavait miként értik?

Kennedy:De, persze!

Lewis:És egy jó tanító vajon használ-e költői nyelvezetet, amikor tudja, hogy a hallgatósága félre fogja érteni, mivel szó szerint veszi az elhangzottakat?

Kennedy:Nem.

Lewis:Látod, mi következik ebből? Azt akarta, hogy szó szerint vegyék, amikor a pokol létezéséről beszélt. Ezek létező helyek. Vagy a mennyországba, vagy a pokolba fogunk kerülni – örökre –, ezért végtelenül fontos, hogy melyikbe kerülünk. Ezt akarta mondani, és nem valami mást, amikor a mennyországról beszélt.

Kennedy:Tehát tényleg azt hiszed, huszadik századi ember létedre, hogy létezik egy hely, ahol patás és szarvas ördögök vannak?

Lewis:Már egyik könyvemben is megírtam, hogy nem értem, mi köze van ehhez az időnek; és nem ragaszkodom a patákhoz és a szarvakhoz sem.

Kennedy:De a többihez igen?

Lewis:Igen.

Kennedy:Nos, én inkább hiszek az ember jóságában, mint Isten gonoszságában.

Lewis:Isten gonoszságában?

Kennedy:Jól hallottad. El tudsz képzelni gonoszabb istent, mint aki az örök pokolba dobja az embereket?

Lewis:Persze, el tudok képzelni egy sokkal gonoszabb Istent is.

Kennedy:És milyen ez az Isten?

Lewis:Olyan, aki jó embereket taszít a pokolba. Egy igazságtalan Isten. Isten azonban, akiben én hiszek, nem csak az igazságtalanságnak, de az igazságosságnak is fölötte áll. Ő a színtiszta szeretet.

Kennedy:Gyönyörű! De akkor nem létezhet pokol.

Lewis:Ez ebből nem következik.

Kennedy:Miért nem? Akkor hogyan születhet a tiszta szeretetből pokol?

Lewis:Nem hiszem, hogy a poklot Isten alkotja; szerintem mi alkotjuk, és a gonosz lelkek.

Kennedy:Viszont Isten taszít oda!

Lewis:Megint csak tévedsz. A poklot mi magunk választjuk, szabad akaratunkból.

Kennedy:Ugyan ki hozna ilyen döntést? Ki választaná a poklot a mennyország helyett, ha a szabad döntésére van bízva?

Lewis:Bárki, aki Istent kényelmetlennek és elviselhetetlennek találja, aki képtelen elviselni a világosságot és az igazságot.

Kennedy:Arra célzol, hogy az üdvösség nem a jó és a rossz cselekedetek méricskélésén múlik, hogy az egész nem csak amolyan erkölcsi könyvelés?

Lewis:Persze, hogy nem az! Gondolj csak a jobb latorra! Ő a mennyországba került, annak ellenére, hogy több volt a számláján a rossz.

Kennedy:Én mindig azt hittem, hogy a sorsunkat ez az erkölcsi mérleg határozza meg.

Lewis:Ezért nem hittél soha a pokolban.

Kennedy:Talán így van. De továbbra sem értem, miért választaná valaki a poklot a mennyország helyett.

Lewis:Szerinted mi a pokol? És mi a mennyország?

Kennedy:Ahogy már mondtam, e kérdésekben soha nem mélyültem el. A szokásos dolgok jutnak róluk eszembe: jutalom és büntetés, élvezet és fájdalom, boldogság és nyomorúság.

Lewis:És nem értetted, miként választhatja valaki szabad akaratából a boldogság helyett a nyomorúságot.

Kennedy:Pontosan!

Lewis:Viszont ha a boldogság nem jutalom, ami kijár a jó élet után, akár egy iskolai kurzus végeztével az oklevél; hanem a boldogság maga a jó élet, annak megélése? És ha a büntetés sem külső, hanem belső: magának a gonoszságnak a megélése? Érted, mi következik ebből?

Kennedy:Azt hiszem, igen. Minden egyes jó vagy gonosz döntésünkben benne van a menny vagy a pokol választása is.

Lewis:Jól mondod.

Kennedy:Szóval ezért mondtad, hogy számtalanszor megjártad már a mennyországot! Viszont most te is átvitt, és nem fizikai értelemben beszélsz a Biblia mennyországáról és pokláról. Aranyozott utak, tűz és terméskő helyett, valódi jutalom és büntetés helyett, a te mennyországod és poklod csupán lelkiállapot kérdése. Azt hittem, ragaszkodsz ahhoz, hogy a mennyre és a pokolra anyagi valóságként gondoljunk.

Lewis:A létezésüket kell szó szerint venni, éppen úgy, ahogy Isten létezését is. De a természetük csak jelképekkel ragadható meg, éppen úgy, mint Isten természete is csak jelképeken keresztül érthető.

Kennedy:Ez nem áll közelebb az én modernista álláspontomhoz, mint a te tradicionalizmusodhoz?

Lewis:Ha ismernéd a szentek és a misztikusok írásait, tudnád, hogy ez az álláspont meglehetősen tradicionális. Tudod, ti modernisták hajlamosak vagytok lekicsinyelni a hagyományt anélkül, hogy bármiféle esélyt is adnátok neki.

Kennedy:Még mindig nem győztél meg arról, hogy egy normális és egészséges ember miként köthet ki a pokolban.

Lewis:Olvasd el Charles Williams barátom Alászállás a pokolba című regényét, és megérted!

Kennedy: És szerinted hol találok itt könyvesboltot?

Lewis:Hű, tényleg! Egy-null neked. Időnként hajlamos vagyok elkalandozni.

Kennedy:Akkor térjünk vissza a jelenbe, a legfontosabb kérdéshez, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk! És miért vagyunk itt, ha ez nem a mennyország és nem is a pokol?

Huxley:Talán kaptunk egy második esélyt.

Lewis:Vagy az előző esélyünket kellene itt és most jobban átgondolnunk és megértenünk – én valószínűbbnek találom, hogy ezért vagyunk itt.

Kennedy:Mire gondolsz? Miféle előző esélyünket?

Lewis:Azokat a döntéseket, amelyeket már meghoztunk a földön.

Kennedy:Azt hittem, szerinted ez a tisztítótűz.

Lewis:Igen, így gondolom. De szerinted mi a tisztítótűz?

Kennedy:Nem vagy te kicsit szerelmes a kérdéseidbe?

Huxley:Tudod, Jack, ő Szókratész reinkarnációja.

Lewis:Felejtsük el ezt a bókot, és inkább válaszolj a kérdésemre, ha valóban ki szeretnéd deríteni, hol vagyunk, és mit is kéne csinálnunk! Nézd, én sem vagyok biztos a dolgomban. Azért teszem fel e kérdéseket, hogy letisztázzam a saját gondolataimat, és megtaláljuk az igazságot. Egyáltalán nem azért, hogy megnyerjem a vitát, vagy valami olyasmit tanítsak nektek, amit én már tudok, ti viszont nem.

Kennedy:Aldousnak igaza van, úgy beszélsz, mint Szókratész. De nem baj, megpróbálok válaszolni a kérdésedre. Hogy szerintem mi a purgatórium? Nem igazán gondolkodtam még rajta, de a katolikusok többsége azt hiszi: a purgatóriumba azért mész, hogy megfizess a bűneidért.

Lewis:Véleményem szerint, e meglátásod nem rossz, de nem is teljesen jó. Valószínűbb, hogy a tisztítótűznek inkább nevelő jellege van, semmint büntető – mondhatnánk, a földi életünk „javító olvasata”. Ebből adódóan ez valóban a mennyország előcsarnoka, és nem egy különálló hely. Tehát, ha ez a tisztítótűz, akkor most fel kell készülnünk a tömény mennyországra.

Kennedy:Remélem, igazad van!

Lewis:Miért? Attól tartasz, hogy valahol máshol vagyunk?

Kennedy:Őszintén szólva, jobban zavar a pokolba vetett hited, mint az a lehetőség, hogy esetleg tényleg a pokolban vagyunk. Ez utóbbi távolinak tűnik, az előbbi viszont fullasztó és félelmetes.

Lewis:Miért tartod ijesztőnek a hitemet, ha magától a pokoltól nem félsz?

Kennedy:Pontosan, amiért a boszorkányokba vetett hit is ijesztő; még akkor is, ha nem hiszel a boszorkányokban.

Lewis:Értem már! Az értelmedet vagy az érzelmeidet zavarja?

Kennedy:Nem értem, mire gondolsz.

Lewis:Arra vagyok kíváncsi, hogy a téves gondolkodásom zavar-e, vagy az indítékaim, amelyek miatt így vélekedem?

Kennedy:Az utóbbi.

Lewis:Mindjárt gondoltam!

Kennedy:Egy olyan értelmes, kedves és jó ember, mint te, miért akarna hinni az örök szenvedésben? Nem vagy te titokban szadista?

Lewis:Csak nem nevezed szadistának azt az anyukát, aki rákiált a kicsinyére, hogy szaladjon le az útról az érkező kamion elől?

Kennedy:Persze, hogy nem!

Lewis:Pedig ő hisz a kamion létében – és a veszélyben is, amit az jelent.

Kennedy:Igen, de a veszély, amelytől óvja a gyermekét, valós. Egy anya nem csak úgy kitalálja az ilyesmit.

Lewis:Pontosan: a poklot sem mi találtuk ki, jóllehet egyáltalán nem akarjuk a létezését.

Kennedy:De akkor miért hiszel a létében?

Lewis:Ez egy hittétel. Az egyház mindig is tanította. A Biblia tanítja. Jézus is tanította, ez egyértelmű.

---

[1] Henry David Thoreau (1817–1862): amerikai filozófus elhíresült kijelentése, amelyet halálos ágyán tett.