Igaz-e?
Nagyon szórakoztató és nagyon elgondolkodtató ez a pali, dr. House, a cinikus doki a tévéből. Szerintem sokat tanulhatunk tőle: például, hogy a következetes ateizmus boldogtalanná tesz.
House: A racionális érvek általában nem hatnak a vallásos emberekre. Különben nem lennének vallásos emberek. 18: Maga ateista? House: Csak karácsonykor és húsvétkor. Az év többi részében nem igazán számít. 18: Mi a jó ebben? Egy véges és titokzatosság nélküli világegyetemben? House: Ez nem jó, hanem igaz. (4. évad, 2. rész, saját fordítás).
Egy korábbi cikkemben azt a kérdést tettem fel, hogy vajon a kereszténység boldoggá tesz-e? És arra jutottam, hogy igen: mélyen boldoggá tesz, ha komolyan vesszük, ha megéljük. Ebben az írásban pedig azt állítom, hogy az ateizmus reménytelenné és boldogtalanná tesz: ha komolyan vesszük, ha megéljük.
House-tól tényleg sokat tanulhatunk, vegyük csak például a fenti szövegrészletet. Az első mondat nyilvánvalóan nem igaz, nem bizonyított, hiszen a vallásos emberek nem rosszak matekból, logikából, vagy nem kevésbé talpraesettek és találékonyak, mint ateista társaik. Ez inkább csak egy csattanós szellemesség. Ám House-nak abban már teljesen igaza van, hogy a fontos kérdés nem az, hogy egy hit jó-e vagy rossz-e, hanem az, hogy igaz-e.
Más a kiindulópont
Vallási kérdésekben a lényegre törő becsületesség egyre ritkább, hiszen a mai kor mottója szerint minden hit egyenlő, és ki-ki higgyen abban, ami neki bejön – hát ezért üdítőek House eszes beszólásai. House persze téved, véleményem szerint, a válaszokat illetően, de a kérdései jók. A sorozat középpontjában egyébként nem a filozófia, hanem az áll, hogy House milyen gyors észjárású és milyen cinikus, ezért ne csodálkozzunk, hogy egy okos hívővel sem fut össze, senki soha nem szorítja sarokba, és mindig csak ő adja fel a leckét másoknak.
Mégis a rendező House karakterében valamit következetesen kifejezésre juttat: mégpedig azt, hogy House következetesen megélt ateizmusa kivonja az értéket és az értelmet az életéből, és magányossá, reménytelenné teszi. Noha mind irigyeljük okossága és magabiztossága miatt, House a sorozatban végig nyüglődik, mégpedig nem a beteg lába miatt elsősorban, hanem azért mert nem hiszi el, hogy bárki is igazán szeretné (mindig az érdeket, az evolúciós ösztönt keresi a szeretet megnyilvánulásai mögött), és ő maga pedig fél szeretni (hiszen a szeretet nem is létezik).
Ebben az írásban nem akarom House-t cáfolni, nem is biztos, hogy meggyőző lenne. Itt elég csak annyit megjegyezni, hogy az alapvető különbség House – vagyis az okos ateista – és az átlagember között az, hogy más a kiindulópontjuk. A többség adatként fogadja el az emberi tapasztalatokat az erkölcsi kötelességtudattal, a szeretettel és a gondviseléssel kapcsolatban – még ha ezek a tapasztalatok kevertek és homályosak is –, és eme adatokat beillesztik a világképükbe. Ezért nem tűnik a többség számára képtelennek Isten létezése.
Az ateisták ezzel szemben a tudományos redukcionizmus nevében letagadják ezeket a tapasztalatokat (illúziónak tartják őket), így a világképük szegényebb adathalmazra épül. Mindössze ennyi: más a kiindulópont. Innentől viszont mind az ateista, mind a hívő lehet logikus vagy következetlen, de nem fognak egyetérteni.
Átlag ateisták és átlag hívők...
Hanem térjünk most vissza a következetes ateizmushoz: azoknak az embereknek, akik őszintén hiszik az ateizmust, valamint elég becsületesek és okosak, hogy a következményekkel is számoljanak, vajon milyen az életük? Olyan, mint House-é. Persze nem abban az értelemben, hogy olyan ügyes szakemberek lesznek, mint House, vagy olyan jó lesz a humoruk, hanem abban az értelemben, hogy olyan reménytelenek lesznek, mint ő.
Vagy mint Nietzsche, Sartre és Camus, akik jól tudták, ha nincs Isten, akkor semmi sem igazán jó, semmi sem igazán értékes, és semminek nincs igazán értelme. Ha minden értéket csak mi, emberek találtunk ki, akkor az érték egyenlővé lesz a praktikus haszonnal, és akkor a náci értékrend éppannyira semleges, mint Teréz anya önfeláldozó szeretete – mert ugyan ki ítélné ezt meg, ha nem egy Isten?
Az átlag ateistákkal, mint velünk, átlag hívőkkel is, az a baj, hogy túlontúl következetlenek – nem úgy, mint House karaktere. Az ateisták, ha már nézetük szerint minden csak anyag, evolúciós melléktermék és társadalmi konstrukció, vajon gondolnak-e erre, amikor átölelik a gyerekeiket, vagy eltemetik az édesapjukat, vagy szerelmesen megcsókolják a feleségüket, vagy egy régi baráttal újra találkoznak – gondolnak-e arra, hogy a szeretet melegsége, vagy olykor követelő szava csak ösztön, és konvenció, semmi más… Nem gondolnak erre, mert következetlenek. House azonban ezt mindig észben tartja, ezért reménytelen.
Azt mondtam, velünk, hívőkkel is az a baj, hogy következetlenek vagyunk. Ha igazán hisszük, hogy Isten gyermekei vagyunk – és hogy a felebarátunk is az –, akkor miért nem szeretjük jobban, áldozatosabban és kitartóbban? Ha meg vagyunk váltva, akkor miért nem vagyunk szentek? Attól félek, a következetességet nekünk is el kéne lesni House-tól. Ha majd következetesek leszünk, nem lesznek érvek a szeretetünk ellen, ugyanis a szentség ellen nem lehet érvelni.
http://mindennapi.hu/cikk/blogok/dr-house-es-az-ateizmus/2011-11-23/9943
3 megjegyzés:
"Ha meg vagyunk váltva, akkor miért nem vagyunk szentek?"
Elmondom miért: mert a vallásos "keresztények" legnagyobb része egyszerűen nem szereti Istent. Maga Jézus Krisztus mondta: "Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem." (Ján. ev 14:24)
Egyszerűen onnan lehet tudni, hogy valaki szereti Istent, hogy megtartja azt, amit Jézus Krisztus mondott.
Nem tudom, hány "okos ateistával" beszélgettél már, nekem van jó pár ilyen ismerősöm. Azért az egy igen erős állítás, hogy ha valaki "okos ateista", akkor szükségszerűen reménytelen. Miért ne örülhetne valaki annak, aminek az életben örülni lehet? Miért ne fogadhatná el mások szeretetét, és miért ne szerethetne másokat? Az, hogy egy érték (pl. a szeretet) evolúciós okokra vezethető vissza, még nem jelenti azt, hogy nem érték: ennyi erővel annak sem kéne örülnöm, hogy van 2 kezem és tudom őket használni, vagy hogy jó géneket örököltem, és nem vagyok hajlamos a szívbetegségekre.
Szerintem ha valaki ateistaként elfogadja, hogy ő véges, és az ő élete véges, akkor ezzel teljesen boldogan lehet élni. Sőt, igazából a saját végességed elfogadása hasonló alázatra indíthat, mint keresztényként, és lehet, hogy ateistaként ugyanúgy megteszel rengeteg áldozatot az emberiség fejlődéséért / univerzum szépségéért, mint keresztényként Istenért.
Bocs hogy az ördög ügyvédjét játszom, de szerintem ebből a cikkből egy ateista kb. azt szűrheti le, hogy mi keresztények teljesen betegnek / kifacsarodottnak hiszünk minden ateistát. Azért remélem, hogy ez nem így van...
(Mivel egy ateista nem hisz egyébként az emberek számára betarthatatlan törvények betartásának kötelezettségében, ezért lehet, hogy normálisabb, boldogabb életet tud élni, mint egy olyan vallásos ember, akik mindig meggyónja ugyanazokat a bűneit, és soha nem tud örülni az életnek, mert retteg a büntetéstől, meg a pokoltól, meg a tisztítótűztől, meg a mittoménmitől...)
Megjegyzés küldése