Felfogjuk-e a keresztség jelentőségét?

A pap ezekkel a megdöbbentő szavakkal kezdi a keresztelés szertartását:

Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk tanításából azt is tudjuk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életben részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi.

Kedves szülők! Ti is azért hoztátok el újszülött gyermeketeket ide, az Isten házába, hogy erre az isteni életre vízből és szentlélekből újjászülessék, és Krisztus titokzatos Testének, az Egyháznak tagjává legyen.

Manapság triviálisnak vesszük, hogy Isten szeret minket, mintha ez magától értetődő volna, pedig ez egy autentikusan keresztény gondolat, melyet nem is mertek remélni a pogány vallások és filozófusok. Ma már minden vallás ezen a hangon szól, aminek örülhetünk végül is.

Viszont ennek a szerető Istennek a gondolata általában kiegészül a mi kultúránkban trivializált szeretet gondolatával, ami oda vezet, hogy Istent egy szeretetautomatának tekintjük, akinek egyetlen lényeges tulajdonsága, hogy elfogad minket, bármilyenek is vagyunk, miközben a saját magunk által elképzelt boldogságunk gesztenyéjét piszkáljuk.   

Összességében ez a nézet nem más, mint egy kényelmes következetlenség, ugyanis teljesen elutasítja azt a sok figyelmeztetést és feltételt, ami a Bibliában található, hogy az Isten szeretetében megmaradjunk, miközben abszolutizálja ugyanannak a Bibliának a tanítását arról, hogy Isten szerető. A jóságos nagybácsi mintájára alkotott isten-kép ugyan nagyon tetszetős és kényelmes, csak épp hamis.

Ennek a divatos isten-képnek köszönhető, hogy elképzelhetetlen számunkra, hogy bárki is a pokolra kerüljön, még akkor is, ha ő nem kér Istenből (hiszen Istennek az a dolga, hogy a mi feltételeink szerint boldogítson, nem?). Illetve az is hallatlan, hogy csak a megkeresztelt emberek Isten gyermekei és örökösei, noha világosan ezt tanítja az Egyház és a Biblia. Ezzel kapcsolatban azonban a mi félrenevelt és elvilágiasodott hitérzékünk csal, és nem az Egyháznak kell megváltoztatnia a 'maradi' tanítását.

Ennek a divatos isten-képnek köszönhető, hogy a keresztséget félvállról vesszük, "mit számít mikor, vagy hogy egyáltalán megkeresztelnek-e egy kis életet a családban"! Pedig számít: a legjobb teológiai tudásunk szerint a keresztség élet-halál kérdése - örök élet és halál kérdése lehet. 

A praktikus kérdés nem az, hogy Isten megmenti-e a meg nem keresztelt embereket is; Isten majd ezt elrendezi a maga végtelen bölcsességében a lehető legjobb módon a mi trivializált szeretet-elképzeléseink konzultálása nélkül is. Vagyis erre nincs se rálátásunk, se ráhatásunk. A helyes kérdés az, hogy mi, akik tudjuk, hogy Isten a keresztség szentségét rendelte el az isteni élet közvetítésére, hogy lehetünk annyira keményszívűek, hogy nem viseljük szívünkön embertársaink örök életét, vagy hogy lehetünk annyira hitetlenek, hogy nem hiszünk a Szeretet Istenének Bibliájában és Egyházában, amikor erről a fontos kérdésről tanítanak minket.