2016. július 7., csütörtök

Adventtől kelet felé celebráljuk a szentmisét és térdelve áldozzunk? (Mandinerről)

A hívekkel azonos irányba forduló, kelet felé, azaz a szentély felé való misézés szükségességére hívta fel a figyelmet egy liturgikus konferencián Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője. A tévesen „háttal misézésnek” is nevezett celebrációs irányt advent első vasárnapjától vezetné be a magas rangú vatikáni főpap.








                                                                               Ferenc pápa 'ad orientem'

Robert Sarah bíboros, a Szentszék liturgiáért felelős főtisztviselője, arra kérte a papokat egy minapi konferencián, hogy kezdjék el a szentmiséket kelet felé fordulva mondani, ahelyett, hogy azt a hívek közössége felé fordulva tennék – írja a Catholic Herald, és annak nyomán a régi rítust ápoló Juventutem magyar honlapja.
A kérés a legnagyobb súlyú javaslat, mióta XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum… kezdetű motu propriója 2007-ben nagyobb szabadságot adott a papoknak, hogy a római rítus hagyományos formája szerint misézzenek.
A guineai bíboros, aki az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa, kedden a Londonban megrendezett Sacra Liturgia konferencián beszélt a jelenlévő papokhoz, kijelenttette:„Nagyon fontos, hogy, amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjünk ahhoz a gyakorlathoz, amikor a papok és a hívek együtt ugyanabba az irányba fordulnak, kelet felé vagy legalább is a templom apszisa felé, az Úr felé, aki jön.” [....]
Térden állva áldozni
A bíboros külön kiemelt pár jó példát, megemlítve az anglikán egyházból áttérteket tömörítő Walsinghami Miasszonyunk Ordinariátust, mint példát arra, hogy különböző hagyományok hogyan gazdagíthatják az egyházat.
Azon megjegyzéseiben, amelyeket a bíborosnak már nem volt elég ideje elmondani, de amelyek később megjelentek a Sacra Liturgia konferencia Facebook-oldalán, buzdított arra, hogy az átváltoztatáskor és a szentáldozás során térjünk vissza a térdelés gyakorlatához: „Ott, ahol a térdelés és a térdhajtás eltűnt a liturgiából, vissza kell állítani, különösképpen, amikor magukhoz vesszük a Legszentebb Urat a szentáldozásban.”
------
KATOLIKUS VÁLASZ: Eme fontos tudósítás teljes terjedelmében itt olvasható. Ahogy Ferenc pápa mondta, "zargassuk a lelkipásztorainkat", hogy a Krisztus felé vezető irányba vezessenek bennünket, és ne divatok előtt hajlongjanak! 

2 megjegyzés:

palzso írta...

Arról, hogy a mindenhol jelenlévő Isten előtt a megjelenített tökéletes engesztelő áldozatot miért kellene kelet felé bemutatni, vagy arról, hogy a legelső áldoztatás miként is történt kár vitát nyitni, hisz tudjuk, az erről való gondolkodás nem laikusoknak való.
Ha viszont megszületne a Szent II. János Pál Papi Testvériség, úgy jó eséllyel az ő miséjükre járnék.

Szerdahelyi Miklós írta...

Az érdekes az, hogy ebben a kérdésben is (mint annyi másban) a konzervatívok a liberálisak. Vagyis mi mondjuk azt, hogy lehet erre is és arra is, és ebben a jelenlegi törvény is igazat ad nekünk, és a liberálisok az intoleráns bigottak, akik hazugság, ártás és kényszer útján is a nem keletelt vagy nép felé misézést erőltetik. Erről mit gondolsz?