2016. július 23., szombat

Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?

A természetes családtervezéssel (a TCST-vel) kapcsolatban nem is egy, hanem két alapvető félreértést kell a katolikusoknak leküzdeniük a saját köreiken belül. A rendszeresen templomba járó, és hitük katolikusságához ragaszkodó emberek többsége (mind laikusok, mind papok), akik mondhatni a 'katolikus közepet' képzik, és mentesek a teljes elvilágiasodástól, mondjuk abban, hogy ellenzik az abortuszt és az abortív fogamzásgátló szereket is, egyszóval a törekvő, igyekvő katolikusok is  a TCST-vel kapcsolatos két tévedés egyikét általában képviselik.

A katolikus középhez tartozó konzervatívok azt tartják, hogy csak a TCST elfogadható, mint családtervező módszer, és hogy a TCST bátran alkalmazandó, nincsenek lelki veszélyei, míg katolikus középhez tartozó a haladók azt tartják, hogy a TCST egy módszer a sok közül, és ha a TCST legitim, akkor minimum a gumióvszer is az, miközben az abortív módszerekről elítélő véleménnyel vannak. A katolikusok között folyó belső vita tehát általában a “csak a TCST, vagy esetleg más, nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” kérdésről szokott folyni.

Érdekes módon a tanítóhivatal által hitelesített katolikus hit a családtervezés kérdésében nem középen helyezkedik el a két látszólagos véglet között, hanem a konzervatív véleménynél is szigorúbb álláspont a hagyományos, mely szerint a TCST is csak súlyos ok mellett alkalmazható. 

Az, hogy erről jószerivel senki nem tud, még a hit oktatói sem, azt mutatja, hogy mennyire messze van a mai kulturális főáram a katolikus igazságtól a szexualitás és a házasság kérdésében. Az Egyház bűnösnek nevezi egyrészt az egyes aktusok fogamzásgátlását, ám a terméketlen ciklusokkal való tudatos számítást is súlyos ok híján. A templomba járó és minden egyéb szempontból igyekvő katolikusok nagy része mindkettőt vitatja (a haladó közép), a másik része meg azzal van elfoglalva, hogy a TCST-t alapvető életmódként és a fogamzásgátlószerek alternatívájaként hirdeti (a konzervatív közép), elhallgatva, vagy nem is ismerve az Egyház figyelmeztetését a TCST-vel való visszaélés ellen.

A katolikus vitában, hogy “csak a TCST, vagy esetleg más nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” természetesen a TCST-s oldalnak van igaza, és a haladó vélemény konkrétan ‘nulla’ tanítóhivatali megnyilatkozással támasztható alá. Az Egyház évszázadok óta egészen Ferenc pápáig folyamatosan bizonyságot tesz nem csak a szexualitás általános szentsége (azaz Istennek félretettsége) mellett, hanem minden egyes aktus életre való nyitottsága mellett. A gumióvszert megengedő álláspont minden esetben erkölcstelen és nyíltan engedetlen a katolikus tanítással szemben. Ezt az igazságot nyilván hirdetni kell szeretetben és megértéssel, ám mégis a lelkek üdvét szem előtt tartva elsősorban.

Kevésbé ismert azonban az a másik tanítás, mely a TCST-vel kapcsolatos bűnökre hívja fel a figyelmet, és melyet szintén ellentmondás nélkül tükröznek a tanítóhivatali megnyilatkozások. Alább ezeknek a tanítóhivatali megnyilatkozásoknak minimum ismerendő részét gyűjtöttük össze. Ahol nem volt fellelhető már meglévő magyar fordítás, ott saját angolból történő fordítással éltünk.

Külön kiemelendő, hogy valamilyen okból, a Humanae Vitae magyar változatai (az is, ami a Magyar Püspöki Kar oldalán, és ami a Vatikán oldalán szerepel) nem tartalmazzák az eredetiben fellelhető hivatkozásokat, melyek korábbi egyházi tanításokra utalnak vissza, ezért olybá tűnhet, mintha VI. Pál pápa új tanítással állt volna elő a XX. század derekán. A TCST helyes megítélésének szempontjából különösen jelentős a szintén kihagyott hivatkozás XII. Piusz írására, mellyel összhangban olvasva lehetetlenség volna a Humanae Vitae-t úgy felfogni, mint ami a TCST-t mindenkinek bármilyen körülmények között ajánlja.

Tudom, hogy ez egy kényelmetlen igazság, de igaz. Azt is tudom, hogy nem könnyű megérteni az összefüggéseket, mert a közbeszédben több dolog is össze szokott mosódni. 1) A szándék, hogy "ne foganjon meg élet" (és ezért kerüljük az aktust: TCST) más, mint a szándék, hogy "az aktust terméketlenítjük" (fogamzásgátlás: bűn). 2) A házasság életre való nyitottsága megkülönböztetendő, az egyes aktusok életre való nyitottságától (az Egyház mindkettőt elvárja). 3) Végül az, hogy az abortusz nagyobb bűn, nem csökkenti a fogamzásgátlás bűnösségét; és az hogy az aktusok fogamzásgátlása bűnös, nem csökkenti a TCST-vel való visszaélés bűnösségét, noha azt adott esetben épp azért használja a pár, hogy elkerüljék az előbbi bűnt. Figyeljük meg, hogy akik támadják az Egyház tanítását általában összemossák ezeket a fontos különbségtételeket.

Az alábbi gyűjteményt ajánlom minden jó szándékú, igazságkereső, és az isteni szeretetet teljesen megismerni szándékozó katolikus számára tanulmányozásra, megélésre és terjesztésre. Külön kiemelném, hogy ebben a kérdésben a lelkipásztorok között történő terjesztés is azon kevesek feladata lesz, akik ezt az agyonhallgatott katolikus tanítást felfogják. “Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” 


Elítélt tévedések listája (1679)
"9. Az olyan házassági cselekmény, amelyet egyedül az élvezet kedvéért gyakorolnak, mindenféle bűntől és megbocsátható gyengeségtől teljességgel mentes. " 
Boldog XI. Ince pápa, "A laxista erkölcsi tanítás tévedései", 1679. március 2. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai A Magyar Katolikus Lexikon 'laxizmus' szócikke)

A Szent Penitenciária válasza (1880)
" Kérdés: Vajon megengedett dolog-e csak azokon a napokon házaséletet élni, amikor a fogamzás nehezebb?
Válasz: Azokat a házastársakat, akik az előbb mondott módon járnak el, nem kell nyugtalanítani, a gyóntató - óvatosan ugyan! -, de ezt a véleményt, amelyről szó van, sugallhatja azoknak a házastársaknak, akiket másképp hiába próbált az onanizmus átkos bűnéből kivezetni. " 
XIII. Leó pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1880. június 16. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)

A Szent Penitenciária válasza (1932)
" Kérdés: Vajon megengedett-e önmagában a házastársak azon gyakorlata, akik - mivel jogos és nyomós okok miatt, tisztességes módon kívánják a gyermeknemzést elkerülni, - kölcsönös egyetértéssel és tisztességes indítékból tartózkodnak a házasélettől, kivéve olyan napokat, amelyeken egyes újabb tudósok elméletei szerint [ti. Ogino-Knauss elmélete szerint] a fogamzás természetes okokból nem lehetséges?
Válasz: A kérdés megválaszolása megtörtént a Szent Penitenciária válaszában 1880. június 16-án." 
XI. Piusz pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1932. július 20. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)

Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről
" ... manapság egy újabb súlyos probléma ütötte fel a fejét, nevezetesen, hogy összeegyeztethető-e, és ha igen, milyen mértékig, az anyaság feladatára való nyitottság kötelezettsége a nők természetes terméketlen időszakai ... egyre általánosabb igénybevételével, ami világos kifejeződésének látszik egy, a nevezett elvvel ellenkező akaratnak.
... 
Mindenekelőtt szükséges két hipotézist megfontolni. Amennyiben az elmélet alkalmazása azt jelenti, hogy a férj és feleség élhet a házastársi joggal a természetes terméketlenség napjai alatt is, úgy vele szemben semmi ellenvetés nem hozható. Ebben az esetben a házasfelek semmilyen módon nem akadályozzák vagy veszélyeztetik a természetes aktus beteljesülését, és annak végső, természetes következményeit. ... 
Amennyiben azonban a férj és feleség ennél tovább megy, nevezetesen, a házastársi aktust kizárólag ezekre az időszakokra korlátozzák, úgy az életvitelük közelebbi vizsgálatot tesz szükségessé. 
... a férj és feleség ilyen életvitelének erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megerősíteni vagy elutasítani, hogy a szándékuk azoknak az időszakoknak az állandó megtartására megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra alapozott-e, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására. 
Ennek oka az, hogy a házasság kötelezi a feleket egy olyan életállapotra, amely még ha bizonyos jogokkal fel is ruház, egyúttal magára az állapotra vonatkozó pozitív cselekmény végzését is megköveteli. Egy ilyen esetben az általános elv úgy alkalmazható, hogy a pozitív aktus elhagyható, ha súlyos indítékok, amelyek függetlenek az aktust elhagyni kényszerülők szándékától, egyértelművé teszik, hogy az aktus elvégzése nem kivitelezhető, vagy bizonyítják, hogy nem követelheti az aktust egyenlő joggal a kérvényező - ezesetben az emberiség. 
A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az Állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben. 
A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. "indikációkból" erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is. Ebből következően a természetes terméketlen időszakok használata törvényes lehet erkölcsi szempontból: és törvényes is az említett körülmények esetén. Amennyiben azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján nem állnak fenn ilyen súlyos okok vagy személyes vagy külső körülmények következtében, annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet. " 
XII. Piusz pápa, "Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről", 1951. október 29. (Raffai Péter fordítása [2016])

Humanae Vitae (1968)
" ... elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye. 
A következő érveket sem lehet felhozni a házasélet szándékos terméketlenné tételének érvényesítése mellett: „két rossz közül a kisebbet kell választani” , vagy: „ezek az aktusok egységet alkotnak a korábbi és a későbbi termékeny aktusokkal, s ezért részesei azok erkölcsi jóságának” . Mert igaz ugyan, hogy néha szabad eltűrni a kisebb erkölcsi rosszat egy nagyobb elkerüléséért, vagy hogy egy nagyobb jót meg ne akadályozzunk,” de sohasem szabad, még a legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó következzék. Tudniillik olyat akarni, ami természeténél fogva megszegi az erkölcsi rendet, s ezért az emberhez méltatlannak kell ítélnünk, jóllehet azért történik, hogy egyes emberek, családok vagy az emberi társadalom javát megmentsük vagy előmozdítsuk. Ezért mindenképpen téved az, aki a házas élet egészében előforduló termékeny aktusokkal igazolhatónak véli a szándékosan terméketlenné tett aktusokat, amelyek természetüknél fogva erkölcstelenek. 
... 
Az Egyháznak a házassági erkölcsre vonatkozó ... tanítása ellen ma felhozzák ..., hogy az emberi értelem feladata és joga uralni a természet erőit, s ezeket az erőket a maga javára megfelelő célra használhatja. Sokan fölteszik a kérdést: "Nem az volna-e észszerű sokszor az adott körülmények között, hogy a születést mesterségesen szabályozzák, ha ez az eljárás a család nyugalmához és békéjéhez hozzájárul, s biztosítja a már meglévő gyermekek jobb nevelési körülményeit?" 
Erre a kérdésre nyíltan kell felelnünk: az Egyház mindenkinél előbb dicséri és ajánlja az emberi értelem használatát egy ilyen cselekvésben, amely az értelemmel felruházott embert oly szorosan összekapcsolja a Teremtővel, de ezzel együtt állítja, hogy ezt az Istentől megállapított rend tiszteletben tartásával kell tenni. 
Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülők testi vagy lelki állapota, vagy külső körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak azokban az időszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás lehetősége szünetel, s így oly módon szabályozhatják a születést, hogy az előbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg. [Hivatkozás: Pius XII, Address to Midwives: AAS 43 (1951), 846.] (A magyar fordításokból hiányzik ez a hivatkozás, mely azt a hamis látszatot keltheti, hogy a Humanae Vitae tanítása újszerű, holott az folytonosságban áll előző korok tanításával). 
Az Egyház hű marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az első esetben a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, a másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben kölcsönös megegyezéssel és megfelelő okok alapján akarják elkerülni a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy csak az első esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny időszakokban tartózkodnak a házasélettől, mikor pedig visszatér a terméketlen időszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az ígért hűség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen helyesen tesznek bizonyságot szeretetükről. " 
Boldog VI. Pál pápa, "Humana Vitae" enciklika, 1968. július 25. ( Hivatkozásoktól megfosztott, magyar nyelvű változat: itt és itt. A hivatkozásokat is közlő, angol nyelvű változat: itt található.
(A tanítóhivatali szövegek összegyűjtésében köszönöm Raffai Péter segítségét).

10 megjegyzés:

Gazella írta...

Nekem is ez a tapasztalatom, hogy a legtöbb TCST-ző katolikusnak fogalma sincs róla, hogy ezzel is vissza lehet élni és lehet önző módon, bűnösen használni. Mi lehet a baj? A papok nem merik elmondani az igazságot, vagy maguk sem ismerik? Esetleg úgy vannak vele, hogy már annak is örülnek, ha valaki a "mai világban" nem fogamzásgátlót használ, hanem TCST-zik (még ha ezzel a módszerrel is ugyanazt éri el, vagyis hogy jóval kevesebb gyereket vállal, mint amennyit fel tudna nevelni)?

Hunor írta...

Egy a témában jártas pap tanította nekünk, hogy a TCST katolikusoktól hasonló hozzáállást igényel, mint a vasárnapi szentmiséken való részvétel: megfelelően súlyos okból a vasárnapi szentmise is kihagyható bűn terhe nélkül, azonban a súlyos oknak fenn kell állnia, és valószínűtlen, ritka kivétel az, amikor az olyan tartósan fennáll, hogy a szentmise tartósan kihagyható miatta. Ugyanígy van a TCST alkalmazásával is: megfelelően súlyos ok kell hozzá, amiben ritka kivétel az, amikor a súlyos ok olyan tartósan fennáll, hogy a TCST tartósan, bűn terhe nélkül alkalmazható miatta.

Hunor írta...

Katolikus házaspárok között az egyetlen legitim "fogamzásgátlási" forma a teljes önmegtartóztatás. A TCST-vel is az az alapvető probléma, hogy vele a párok a szexuális aktus örömszerző funkcióját szándékosan leválasztják az aktus reprodukciós funkciójától: a testi egyesülés örömére "igen", de belőle fakadó új életre "nem". Éppen ezért kell súlyos ok a TCST alkalmazásához, pl. (ahogy a Szent Penitenciária 1880-as válaszában szerepel) hogy a párok nem képesek (még) a teljes önmegtartóztatásra, és emiatt egyfolytában az onanizmus bűnébe esnek, amiből szeretnének kigyógyulni.

Gazella írta...

Nem a párok választják le, hanem Isten, hiszen Ő teremtette úgy a biológiánkat, hogy van, amikor nem foganhat gyerek az aktusból. Egyébként itt nem a csak az örömszerzésről van szó. A szexualitásban nagyon fontos a teljes testi-lelki önátadás. A házaspár közötti köteléket, szerelmet, bizalmat megújítja, erősíti a szexualitás, nem csak arról szól, hogy örömet okozzanak egymásnak, nagyon fontos lelki hatása is van (amelynek biológiai magyarázata a szex során felszabaduló oxitocin hormon, ez nagyon erős kötődést alakít ki bennünk az iránt, akivel szeretkezünk). Szerintem áldás Isten részéről, hogy már ismerjük úgy a biológiánkat, hogy ha sajnos súlyos okok miatt szükséges, úgy tudjuk elodázni egy kicsit a gyermekáldást, hogy közben nem kell permanensen lemondanunk nem csak a testi örömökről, de a házassági kötelék, szeretet, bizalom megerősítéséről, amit a szeretkezés jelent, hanem csak havonta néhány napra / hétre.

Az atya magyarázata nagyon találó!

Parsifal írta...

Gaz Ellának van erről egy kiváló írása! :)

http://prochristo.blogspot.hu/2016/01/hany-gyereket-terveztek.html

Noémi Mikes írta...

http://romaikatolikus.blogspot.hu/2016/05/mit-mond-az-egyhaz-fogamzasgatlasrol.html

Daniella írta...

A fenti cikkre reagálva: Nem tartozom a négy példa egyikébe se. Mégis komoly okaim vannak hogy 3 gyerekem mellé ne legyen negyedik, bármennyire is szeretném. Van lelkivezetőm, akivel ezt megbeszéltem. És nem, az egyház nem ezt mondja a családtervezésről. A II. vat. zsinat sem. A témában érdemes lenne még elolvasni a MKPK Boldogabb Családokért körlevél 114 és 115. pontját is.

Parsifal írta...

Van egy súlyos probléma ezzel logikailag. Ha a házasság elsődleges célja a gyermeknemzés, a TCST-zés mindenképpen bűn.

Nyilván nem lehet az elsődleges cél a gyermeknemzés, mert egy cselekedet elsődleges, természetadta célja az (per definitonem secundum philosophiam perennem), amire közvetlenül irányul, s amin keresztül eléri az egyéb céljait. Ebből következőleg a házasság specifikumát adó nemi aktusnak is egy csak elsődleges célja lehet, ez pedig a teljes testi-lelki önátadás.

A házasságot is akkor tekinti elháltnak, azaz felbonthatatlannak a kánonjog, ha "in modo humano" (emberi módon) lelki aktussal, vagyis nem erőszaktevéssel és nem öntudatlan állapotban történik (lelkileg tudva és akarva) a következő feltételekkel bíró testi aktus: 1.) erectio penis, 2.) penetratio in vaginam, 3.) eiaculatio in vaginam.

Ezt takarja a testi-lelki önátadás (a megkötés és elhálás) fogalma.

Ha a gyermeknemzés lenne az elsődleges célja a házasságnak, akkor a megelőzően nem tudott és gyógyíthatatlan magtalanság és/vagy meddőség is érvénytelenítő akadály lenne, nem csupán a relatív vagy abszolút, az egyik fél részéről fennálló közösülésképtelenség. Sőt, továbbmegyek, ha ez lenne a cél, nem az elhálás, akkor elválasztható lenni a nemződés a nemi aktustól, és a mesterséges megtermékenyítés is legitim lenne, sőt esetlegesen a béranyaság is.

A II. Vatikáni Zsinat körül és nyomán sok "haladó" erkölcsteológus azzal kezdett érvelni, hogy a házasságnak két természetadta célja van, ami metafizikai képtelenség, mint fentebb rávilágítottunk. SENKI, soha nem hivatkozott az említett szenttamási érvre a "progresszívek" közül, főleg nem a fogamzásgátlás legitimizálásaként, ezért volt számomra döbbenetes Gazella vonatkozó írásának a megjegyzése. Sajnos érthetetlen módon nem közölte a tomizmus védelmében írt korrekciómat, és nem javította ezt a szövegében. (Ami különös számomra, hogy ez a szövegellenőrző papnak sem tűnt fel...) (A tudomásom szerint Tudós-Takács Jánostól származó, és Mehrle Tamás OP, fribourgi professzor által elfogadott tomista érvelést soha, senki sem használta 'szenttamási érvként' a fogamzásgátlás legitimizálására egyetlen írásában vagy előadásában sem. Főleg nem a II. Vatikáni Zsinatra hivatkozó progresszívok. Súlyos konfúzió ezért az ilyen megjegyzés, nem-javítása, a konstruktív kritikák ok nélküli negligálása pedig morálisan elfogadhatatlan.)

Visszatérve a TCST-re. Tehát, bár a gyermeknemzés az elsődleges, természetadta célja a házasságnak, de annak másodlagos, járulékosan bekövetkező célja, amit az elsődleges célján keresztül törekszik elérni. Mondhatnók, a nemi aktus végcélja a gyermeknemzés. Ezt pedig a nemi aktusból nem szabad tudatosan kizárni.

Itt jelentkezik a probléma. Nyilván, ha TCST-zik valaki, akkor nem kíván időszakosan megtermékenyülni. Az pedig eléggé kifacsart érvelés, hogy hát ha Isten akarja, akkor is megtermékenyül... Ugyanis a TCST tudatos és helyes használat esetén 0,5%-os teherbeesést (minden 200. eset) eredményez, nem teljesen helyes használat, illetőleg cikluszavar esetén 2%-os a teherbeesés esélye (minden 50., így végzett aktusból lesz baba)... Ez pedig fogamzásgátlás, nem a "Jóistenke" gondviselésére való ájtatos(kodó) ráhagyatkozás, nem "vatikáni rulett"... Ne ámítsuk magunkat! Ez olyan érvelés, mintha azt mondanám, éhes vagyok, lopni fogok, de ha a "Jóistenke" gondviselése folytán találok egy elhagyott 200-ast, veszek egy lángost, nem fogok lopni...

Ahová Isten ad báránykát, ad legelőt is!

Parsifal írta...

A TCST-zés megengedhetőségére van a természetes és természetfeletti morális szerint is belátható érv, de minden "poént" lelőni nem akarok. Józan ész kell hozzá, és természetesen a "szenttamási" érvelés elfogadása... Csikorogjanak csak az agytekervények. :)

Parsifal írta...

Kedves Gazella!

Adja Isten, hogy ne légy megátalkodott (nem hinném, hogy az vagy), de még egyszer kérlek, javítsd ki a "szenttamási fordulat"-ra való hivatkozásodat az ominózus "Pro Christo" blogon megjelent cikkedben. Ui. a mesterséges fogamzásgátlást erkölcsileg megengedhetőnek tekintő, "Zsinat előtt / Zsinat után" időszámításban gondolkozó progresszívek sohasem hivatkoztak a (neo)tomista bölcseleti-teológiai érvre, miszerint a házasság specifikumát adó (amitől az, ami) nemi aktusnak elsődleges célja nem a gyermeknemzés, hanem az annak "csak" akcidentális gyümölcse. Ők azt állították, hogy a GS dokumentum értelmezhető úgy, hogy két, egyenrangú elsődleges célja van (ami metafizikailag lehetetlen) a házastársi aktusnak: a gyermeknemzés és a kölcsönös örömszerzés. Ezért legitimen az egyiket a másik rovására az egyes aktusokból ki lehet zárni, akár mesterségesen is.

Másik oldalról nézve pedig ha valaki ezt úgy akarja negligálni, hogy a gyermeket tekinti elsődleges célnak (ahogy némely pápai dokumentum ügyefogyott, de nem tévedhetetlen mondata fogalmaz), akkor a TCST és annak legitim okok esetén történő használata alól húzza ki a talajt.