Jézus vagy a szentek követése II. Szentírás és az első keresztények

Nekünk katolikusoknak a szentek a hőseink, a példaképeink, akiknek sikerült az, amit mi is el szeretnénk érni. Ám felvetődhet a kérdés: mi szükség a szentek példájára, ha követhetjük magát Jézust is? Lássuk mit mond a Szentírás és az első keresztények gyakorlata:

A Biblia és a katolikus hit egy összetett képet állítanak elénk: noha abszolút értelemben mindenkinek Jézushoz kell hasonulnia, nem elvetendő az Isten szentjeinek példája sem az úton.

1) Szent Pál például követendő példának tartja saját magát, így nyilvánvaló, hogy a még élő, kortárs szentéletű emberek követése bibliai:
- (1Kor 4,16) Azért kérlek titeket, legyetek követőim.
- (1Kor 11,1) Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok.

2) Mi a helyzet az elköltözött, égi szentekkel? A Szentírás őket is példaként állítja elénk, így kimutatható, hogy a Katolikus Egyház az Ó- és az Újszövetség organikus hitvilágát tanítja, ahol nincs mesterségesen szembeállítva az eleve szent (Isten) az Isten által megszentelttel (emberekkel, tárgyakkal és szokásokkal):
- (Jak 5,10-11) Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak.

- (Sir 44,1-2) Nagyhírű férfiak dicséretét zengem, az atyáinkét, egymás után szépen. Sok dicsőt teremtett az Úr, megmutatta nagyságát ősidők óta.

3) Az élő és a meghalt szentek tehát egyformán követendőek? Ez ellentétes sok protestáns felekezet tanításával... Ám a Szentírás alapján egy családnak, sőt, egy testnek kell tekintenünk az égi szenteket és a földön küzdő szenteket. Jézus elítéli a mesterséges határvonalakat, ugyanis a szentek mind őbenne vannak. Az evangéliumokból tudjuk, hogy mikor a szadduceusok (akik tagadták a feltámadást) kérdőre vonják Jézust, ő kijelenti, hogy a pátriárkák Istene az élők Istene, tehát a pátriárkák, noha biológiailag meghaltak, élnek. Mindazok tehát, akik Jézusban vannak, élők és elhunytak egyaránt, egységben vannak egymással is, és ezért gyenge lábakon álló tanítás az, hogy élő prédikátorokat vagy lelkészeket szabad követnünk, ám korábbi generációk szentjeit nem lehet.
- (Mt 22,32) Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké."
- (Mk 12,27) Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így nagy tévedésben vagytok."
- (Lk 20,38) Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él."

4) Nem lehet, hogy a protestáns értelmezés az ősi, és a Katolikus Egyház csak századokkal később kezdte el propagálni a szenteket, mint példaképek?
Nem. Egyrészt, láttuk, hogy a katolikus tanítás bibliai. Másrészt az első keresztények, az apostolok tanítványai, szintén katolikusok voltak ebben a kérdésben is:
- Szent Polikárp vértanúsága, 17-18. (Kr. u. 157): ... Őt, Isten Fiát, valóban imádjuk, a vértanúkat azonban, mint az Úr tanítványait és követőit, a királyukhoz és mesterükhöz való rendkívüli ragaszkodásuk miatt méltán szeretjük és társaik szeretnénk lenni! [...] Ezen a helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi azt, összegyűlünk majd és megünnepeljük vértanúságának évfordulóját vigadva és örvendve, azoknak emlékére, akik befejezték már a pályafutásukat, és azoknak a felkészítésére, akik majd a lábnyomukba fognak lépni.
- Tertullianus: A koszorúról, 3,3. (Kr. u. 211): A halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk, éppenúgy megüljük a (mennyei) születésnapokat is.
- Órigenész: Az imádságról, 11,1. (Kr. u. 233): A hitelesen imádkozókkal nemcsak a Főpap imádkozik együtt, hanem az angyalok is, akik jobban örvendeznek a mennyben egy megtérő bűnös fölött, mint kilencvenkilenc igazon, akiknek nincs szükségük megtérésre (Lk 15,7; Mt 18,13), s velük könyörögnek az elhunyt szentek lelkei is.

Összefoglalva: Nem ellentmondás van tehát Jézus követése és a szentek követése között, hanem épp ellenkezőleg: Jézus követésének a javasolt módja a szentek követése, ugyanis keresztényekként mind Jézus misztikus testének vagyunk részei.

http://www.catholic.com/radio/shows/the-communion-of-saints-8371#   min: 27, 51
http://depositum.hu/kozosseg.html
http://depositum.hu/tisztelet.html

Jézus, vagy a szentek példája? I. Filozófia

Nekünk katolikusoknak a szentek a hőseink, a példaképeink, akiknek sikerült az, amit mi is el szeretnénk érni. Ám felvetődhet a kérdés: mi szükség a szentek példájára, ha követhetjük magát Jézust is? Lássuk először a filozófiai alapot:

1) A katolikus hit törekszik a többre: nem a vagy-vagy szőrszálhasogatása, hanem az is-is tágassága érvényesül ebben a kérdésben. Nem akarunk választani Isten és az Istentért kínhalált is halni képes szentek között, hanem szeretnénk megadni Istennek, ami Istené (az imádatunkat), és a szenteknek, ami őket illeti (a szeretetünket és tiszteletünket).

2) A katolikus hit emberi: tudjuk, hogy Isten áldása van minden nemes érzésen és törekvésen (közvetett/természetes kinyilatkoztatás), és hogy ez nem mond ellent a Biblia tanításának (közvetlen kinyilatkoztatás). Jézus tökéletes volt, így ő természetesen a tökéletes példakép, ám egyben a legnehezebben követhető példakép is, ezért jó, hogy vannak mások is előttünk. Ki ebben, ki abban tud inspirálni minket, és amíg ezek eredője Jézus irányába vezet, addig emberi példaképeink Isten eszközei életünkben. Például, a szentek körülményei sokszor közelebb állnak életünkhöz, mint Jézus körülményei. Jézusnak sosem kellett bűnbánatot tartania. A szentek azt mutatják meg, Jézus mit tett volna bizonyos helyzetekben, amik történetileg Jézussal nem történtek meg.

3) A katolikus hit teljes: sosem a hit egy tételét abszolutizáljuk, hanem az egészet vesszük figyelembe, hiszen Istentől az egész kinyilatkoztatás származik és nem egy-egy elszigetelt (és így a többi ellen kijátszható) eleme. A Szentírásból tudjuk, hogy Jézust kell követnünk, mert másban nincs üdvösség. Viszont a Szentírás az Ószövetség nagyjait (pl. Ábrahámot vagy a prófétákat), és az apostolokat is példaként állítja elénk (pl. Pált). Így nem fogadhatjuk el a kizárólagosan értelmezett "Jézus követést", hanem feltételeznünk kell, hogy istenfélő embereket követni helyes, és hogy ez éppenséggel része annak, hogy "csak Jézust követjük".

4) A katolikus hit történelmileg reális: a szentek tisztelete, legyenek azok élők vagy már holtak, az elejétől kezdve 1500 éven keresztül megkérdőjelezetlen része volt a kereszténységnek. Az, hogy protestáns felekezetek jobban tudnák ezt, mint a katakombák keresztényei, történelmileg megalapozatlan gondolat.

5) A katolikus hit Istene bevon a dicsőségbe: Jézus maga is képes lenne mindenki evangelizálására, még a Bibliára sem lenne szüksége. Ám valamiért ő azt szeretné, hogy mi hirdessük az igét, mi kereszteljük meg egymást, mi bocsássuk meg a bűnöket. Azt szeretné, hogy az üdvösség valódi eszközei és okai legyünk egymás életében, így Isten dicsőségében valóban osztozhatunk, és nem csak statiszták vagyunk a pálya szélén. Egymást és Istent így még több okunk van szeretni.

http://www.catholic.com/radio/shows/the-communion-of-saints-8371#   min: 27, 51
http://depositum.hu/kozosseg.html
http://depositum.hu/tisztelet.html

Imádság: kérés vagy imádás?

A magyar imádság szó minden szépsége mellett félrevezető: olyan mintha az imádással lenne összefüggésben...

...és mivel imádat kizárólag Istennek jár, ezért a szentekhez és Máriához szóló katolikus imák szentségtörésként hatnak protestáns füleknek.

Ám az imádkozni szó, ahogy azt a keresztények nemzetközileg használják (az angol pray, az olasz pregare, a francia prier, a latin orare igék magyar megfelelője) a hétköznapi kérés szóból ered mindenféle vallásos tartalom nélkül, nem pedig az adorare, vagyis imádni szóból.

Az már az évszázadok hozadéka, hogy a vallásos jelentés jószerivel kiszorította a használatból az egyszerű kérni jelentést. Noha az olaszok, franciák és angolok mind a mai napig értik a különbséget, és használnak olyan fordulatokat a hétköznapi nyelvben, ami elárulja ezt. Azt hogy "kérlek szépen" az olasz így mondja: ti prego, a francia így: je t'en prie. Ugyan azt a szót használják, mint amit az imádkozásra is.

A magyar imádság szó, sugalljon bármit is, ugyan így nem az imádással áll összefüggésben elsősorban (noha ilyen jelentéssel is gazdagodott az idők folyamán, amikor Istenhez szól). A katolikusok, amikor szentekhez imádkoznak, nem imádják őket, hanem mint nagyobb testvéreikhez fordulnak, hogy ők, akik már az Atyával vannak, imádkozzanak velünk.

Az, hogy vajon ez értelmes-e, egy másik blog posztra tartozik. Mindenesetre világos, hogy sem szenteket, sem bálványokat nem imád az Egyház, hanem mindössze egy nyelvi érdekességről van itt szó, amit érdemes észben tartani.

Botrány és malomkő

Mi a botrány és miért rosszabb, mint a nyakba kötött malomkő?

"Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik." Mt 18,6

A köznyelvben "botrányosnak" helytelenül azt nevezzük, ami egyszerűen nem tetszik nekünk. Kicsit elegánsabban használjuk a kifejezést, amikor valakinek a zavarkeltő, trágár vagy felháborító viselkedését minősítjük botrányként. Olyasmit nevezünk botránynak ebben az értelemben, ami nem fér bele az erkölcsi felfogásunkba. Ám ez is helytelen.

A botrány szó a görög szkandalon (σκάνδαλον, ου, τό) kifejezésből származik, amely "botlást okozó követ", vagyis botránykövet jelent. Jézus, ennek megfelelően, botrány alatt nem a felháborító viselkedést érti, hanem az olyan viselkedést, amely másokat bűnre csábít, vagy elbizonytalanít a jóban.

A kifejezés pszichológiája épp fordítottja annak, amint gondolnánk. Megbotránkoztatni valakit nem annyit tesz, mint felháborítani az illetőt, hanem rosszra tanítani. És a megbotránkoztatott nem visszataszítónak találja a látott rosszat, hanem épp ellenkezőleg: kívánatosnak, elfogadhatónak, vagy követendőnek fogja vélni a botrányt okozó példáját.

Ebben az értelemben nem az alkoholista okoz botrányt, aki a játszótéren ráijeszt a gyerekekre, ugyanis ez senkit nem csábít bűnre, hanem például az a "maga módján keresztény" barátunk, aki legyint az önfegyelmet is igénylő parancsokra, és azt hangoztatja, hogy Isten nem olyan kicsinyes, mint a papok. Jézus szavai neki szólnak.

A katekizmus érdekes módon a botránykeltés bűnét az ötödik parancs alá sorolja (Ne gyilkolj!). De vajon mi köze a rossz példának, a gyilkoláshoz?
Keresztényekként hisszük, hogy a biológia életen túl a keresztség által van bennünk egy másikfajta élet is: a kegyelem, amely által részesülünk Isten életében. Nos bármely bűn, így az is amire a botrány elvezet, megölheti ezt a kegyelmi életet (az örök életet tulajdonképpen) egy másik ember szívében. Ezért esik a botránykeltés az ötödik parancs alá, és Jézus szavai ezért olyan súlyosak, mint a malomkő.

http://www.catholic.com/radio/shows/tough-moral-questions-8278#    min: 18

Apostoli utódlás. Mi az?

Mi az apostoli utódlás?

Az apostolok teljes jogú utódai a püspökök. Ők rendelkeznek a törvénykezés, a kézrátétellel való felszentelés és a tanítás teljes apostoli tekintélyével. A papok és diakónusok csak részben részesülnek ebből a hatalomból. A hatalom átadásának a módja a kézrátétel által történő felszentelés. A ma élő püspökre az apostolok teljes tekintélye szentelésről szentelésre száll kétezer éve töretlenül.

Mi nem apostoli utódlás?

Elsősorban nem vagyunk mind apostolutódok. A hit és a személyes kapcsolat Jézussal nem teszi az összes keresztényt apostolutóddá. Ha ez így lenne, akkor az apostolok nem emelték volna fel Mátyást apostoli rangra, és nem jelöltek volna ki kézrátétellel vezetőket a hívők élére amerre csak jártak. Továbbá az eső keresztények írásaiból is kiderül, hogy a perdöntő tény minden hitbéli és fegyelmi vitában az apostoliság volt.

Másodszor, a protestáns püspökök sem apostolutódok, noha püspöknek hívják őket, ugyanis nincsenek felszentelve, vagy szentelésük érvénytelen. A protestáns püspökök nem vezethetőek vissza az apostolokra, és ezért ők maguk sem tudnak papokat vagy püspököt szentelni. (Amid nincs, azt nem adhatod át). Az más kérdés, hogy ők ezt nem is tartják fontosnak, mert nem hisznek a kézrátételben, tehát ők a püspök szó alatt nem apostolutódot értenek, hanem csak a közösség választott vezetőjét.

Miért kérdőjelezik meg sokan az apostoli utódlást?

Ellentétben a népszerű vélekedéssel, az Újszövetség nem törli el sem a törvényt, sem a papságot, hanem  megújítja és beteljesíti eme Ószövetségi struktúrákat. A félreértés egyik alapja az, hogy az Írás sokszor szembe állítja a lélek szerinti életet a test és a törvény szerinti élettel, és ezt lehet úgy érteni, mintha az egyéni ember lelki élete (ahogy azt ma értik) volna a kereszténység igazi formája, és ezzel szemben az egyházi hierarchia a test és a törvények alsórendűbb világába tartozna.

Azonban Pál nem a lelki élet modern változatát hirdeti, hanem "lelki ember" alatt azokat érti, akik Jézuséi, és a Szentlélekben vannak mindenestül. Az ilyen embernek nem csak az imádság, de az étkezés, az autószerelés és a kötelező egyházi hozzájárulás befizetése is lelki élet. Tehát a lelki élet fizikai és intézményi valóságokat is magába foglal. Pál nem veti el a hierarchiát, hanem a Lélek hierarchiáját hirdeti, ami Jézustól származik, és aminek maga is része volt. Továbbá a törvényt sem veti el általánosságban, hanem a Lélek törvényét, vagyis az Újszövetség törvényét hirdeti, ami kötelezi a keresztényeket, és semmi esetre sem opcionális, vagy felülírható a "személyes hit" nevében.

Helyesen értelmezve tehát a Biblia ama szakaszai amelyek e lélek fontosságát hangsúlyozzák nem szolgáltatnak alapot a törvénykező és hierarchikus Egyház megkérdőjelezésére.

Honnan az utódlás gondolata?

Júdás halálával, az apostolok 11-en maradtak. Protestánsként ezt lényegtelennek gondolták volna, hiszen minden hívő egyenlő, nincsenek tisztségek, nincsen hierarchia, és a lényeg a személyes hit. Ám a Bibliából tudjuk, hogy az apostolok ebben a kérdésben nem így gondolkodtak, hanem "egy vezető pozíció üresedéseként" értékelték a helyzetet. És ahogy Mózes is Józsuéra tette a kezét és a hatalma átszállt rá, az apostolok is kiemelték Mátyást a hívők közül, és kézrátétellel önmagukhoz tették hasonlóvá. Felruházták az apostoli jogokkal, vagyis püspökké szentelték.

Mi a garancia az érvényességre?

Mindez szép – mondhatnánk –, de honnan tudhatjuk, hogy a szentelések láncolata megszakítatlan: kétezer év nagy idő.Vagyis vannak-e igazi apostol utódaink ma?

A jó hír az, hogy az Egyház mindig is a dolog komolyságának megfelelően állt az apostoli utódlásához, és igyekeztek kizárni az érvénytelen szentelések lehetőségét. Már K.u. 325-ben, az első níceai zsinaton törvénybe foglalják, hogy püspökszentelést legkevesebb három püspöknek együtt kell végeznie, azért, hogy annak érvényessége megkérdőjelezhetetlen legyen, ráadásul mindezt egy még korábbi apostoli kánonra hivatkozva teszik. Későbbi korok dokumentumai ugyanezt a hozzáállást tükrözik, olyannyira, hogy a középkorban az egy püspök által szentelt püspököket nem is ismerték el püspökként, hanem feltételes újraszentelésre kötelezték őket.

Így megnyugodhatunk a felől, hogy az Egyház az apostoli jogfolytonosságot sem kereszténység hajnalán sem később nem vette félvállról, és a töredékes történeti adatok ellenére is megbízhatunk a mai püspökök eredeti apostoli tekintélyében.

Néhány Szentírási szakasz:

ApCsel 1, 20 "Tisztségét kapja meg más" (Júdásét -> Mátyás)

ApCsel 14,23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek...

Kol 1,25 amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva (Pál tisztségként tekint az apostolságra)

1Tim 5,22 Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire (Pál int az elhamarkodott szentelés ellen)

2Tim 1,6  éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned (Pál maga is szentelt)

MTörv 34,9 Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét és Izrael fiai engedelmeskedtek neki - úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta. (A kézrátétellel való hatalom átadás Ószövetségi eredete)

http://jimmyakinpodcast.libsyn.com/037-unbroken-chain-of-apostolic-succession-bible-software-update

http://depositum.hu/apostolitekintely.html

Mi van a többi vallással?

Probléma:
Minden vallásnak igaza van a maga módján? Mindenesetre van igazság minden vallásban, nem? És egyik vallásnak sincs egészen igaza, ugye?! Keresztényként hogyan kell tekintenem a többi vallásra?

Megoldás:
Nem mindegy, hogyan tesszük fel ezt a kérdést. Először is fontos leszögezni, hogy nincs olyan külön kategória, hogy "vallási igazság", ami más lenne, mint az igazságok az élet más területein (pl. történelem, futball, vagy közgazdaságtan). Sokan azt hiszik, hogy a vallási igazságok nem is "igazi igazságok", és ellentétben a többi "igazi igazsággal", a vallás inkább egyéni vélemény, és érzések kérdése, esetleg kultúra függvénye. Vagyis, hogy a vallási igazságok relatívak és szubjektívek, és nem objektív tények függvényei, mint  a Második Világháború vagy a 2+2=4. A keresztények szerint viszont  ugyanolyan szigorú feltételeknek kell alávetni a vallási állításokat is, mint a nem vallási állításokat, mielőtt igazságként elfogadnánk őket.

A második dolog, amire emlékeztetnünk kell magunkat, az, hogy az igazság szükségszerűen kizárólagos. Ez rosszabbul hangzik annál, mint amit valójában jelent. Valaki kegyesen tiltakozhatna, hogy "a kereszténység nem kizárólagos, hiszen a keresztények a szeretet és a megbocsátás Istenében hisznek". És valóban Isten lehet megbocsájtó, szerető és befogadó, mint személy, de az igazságok Istenről nem mondhatnak ellent egymásnak. Például Isten nem lehet egyszerre szerető is és nem-szerető is. Mindössze ennyit jelent az igazság kizárólagossága: ha Isten megbocsájtó, akkor nem lehet egyben nem-megbocsájtó is. Általánosabban megfogalmazva: ha valami igaz, akkor nem lehet igaz annak az ellentettje is. Ez az "ellentmondás törvénye", a logika egyik szabálya, és ez épp úgy igaz a vallási kérdésekre, mint az alkotmányjogra vagy az állami költségvetésre. Így, ha a kereszténységet igaznak hisszük, akkor a kereszténységnek ellentmondó gondolatokat nem tarthatjuk igaznak, még a maguk módján sem. (Pl: Ha igaz, hogy Isten Szentháromság, akkor a muzulmánoknak a maguk módján sincs abban igazuk, hogy Isten nem Szentháromság.) Az igazsághoz fűződő viszonyunk és az érzéseink lehetnek szubjektívek és relatívak, de maga az igazság sosem.

Így elméletileg lehetséges, hogy van egy vallás, amely egymaga tartalmazza az összes ember számára tudható igazságot Istenről (vagyis az összes vallási igazságot), és nem tartalmaz tévedéseket Istent illetően. Ha lenne ilyen vallás, akkor ennek a vallásnak egészen igaza lenne, és a többi vallásnak csak annyiban lenne igaza, amennyiben egyetértenek ezzel az igaz vallással. A gyakorlatban ez persze igen problematikus, ugyanis ez a tudás csak Isten számára lehetséges, ember ilyet nem remélhet. Ahhoz, hogy ilyen vallásunk legyen, magának Istennek kellene nyilatkoznia e kérdésben. Nos, a keresztények épp azt állítják, hogy Isten teljesen kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban, és ha ez igaz, akkor a kereszténység maradéktalanul és kizárólagosan igaz.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy keresztényként minden más vallást teljes tévedésnek kéne gondolnunk. Az ateisták gondolják az összes vallás alapvetően tévesnek. Mi keresztények lehetünk liberálisabbak, mert elismerjük, hogy Istent, egy bizonyos mértékig, a természeten és a lelkiismereten keresztül is meg lehet ismerni, így értékes igazságok és bölcsességek bármely vallásban megtalálhatóak.

Végül C.S. Lewis szavaival összefoglalva mindez: keresztényként azt gondoljuk, hogy ahol a kereszténység különbözik a többi vallástól, ott a keresztényeknek van igazuk, és a többiek tévednek. Épp úgy, mint a számtanban is: csak egy helyes eredmény lehetséges, és a többi mind téves; ám vannak eredmények, amelyek sokkal közelebb állnak a helyeshez, mint a többi.

http://www.catholic.com/radio/shows/open-forum-8238#   min:22

Kell-e kertész a kerthez? Evolúció és Isten...

Probléma:
Richard Dawkins (korunk legnépszerűbb ateistája) maga nevezi csodálatos kertnek a világot, és azt is elismeri, hogy az univerzumban tapasztalható rendből természetesen következtetünk egy kozmikus rendezőre - Istenre. Ám állítása szerint, az evolúció elmélete épp azt bizonyítja, hogy rend kialakulhat rendező nélkül, dizájn dizájner nélkül, alkotás alkotó nélkül, kert kertész nélkül. Ha ez igaz, akkor az Isten hipotézis valóban szükségtelen a világmindenség megmagyarázásához. Na de, igaz-e?

Megoldás:
Dawkins szerint az evolúció nem csak egy biológiai elmélet, hanem a valóság alapstruktúrája, vagyis általános, hogy a dolgok kicsiben és egyszerűen indulnak, és onnan fejlődnek nagyobbá és összetettebbé. Ha ezzel az filozófiával közelítünk, akkor a természet összetettségéből nem szükséges egy nagy alkotóra következtetnünk, hanem elég az evolúció elmélete a világ megmagyarázásához. Ám ez egy merőben önkényes filozófiai álláspont, és nem egy tudományos tény.

Hány olyan dologról tudjuk biztosan, hogy egyszerűen kezdődik, és összetetté válik? Egyről sem. Igaz, hogy az ember csak sejtnyi, amikor megfogan, és csak később válik összetett szervezetté; igaz, hogy a mag pici, és csak később terebélyesedik fává; igaz, hogy az építkezés egy egyszerű gödörrel kezdődik, és az épület csak később bontakozik ki... Ám minden magzat feltételez felnőtt embereket, akiktől származik; minden pici mag feltételez fákat, amik elhullajtják, és minden épület feltételez tervezőket, akiknek az agyában megfogan a terv, még a gödör ásása előtt.
Az összes példában, amit eléggé ismerünk, azt látjuk, hogy a dolgok csak látszólag haladnak az egyszerűtől a bonyolultig, ugyanis igazából minden jól vizsgálható estben éppen az ellenkezője történik: a nagy és összetett dolgok hátterében, rendszerint még nagyobb dolgok állnak.
Ez amúgy az ok-okozatiság és a logika egyik alapszabálya is, nevezetesen, hogy az okozat nem lehet nagyobb az oknál. Dawkins ezt a megfontolást veszi semmibe, amikor azt állítja, hogy az intelligens élet az élettelen anyagból önmagától alakult ki, vagy hogy az univerzum önmagától keletkezett a semmiből. Ám az ilyen egyedi esetek, amiket nem tudunk kellően megfigyelni, és amikben a logikai törvényszerűséget nehéz tetten érni, nem jelentik azt, hogy megdől az ok-okozatiság, és ennek épp az ellenkezője lenne igaz - különösen akkor nem, amikor minden megvizsgálható esetben a logikai törvény érvényességét találjuk igazolva. Tulajdonképpen Dawkins itt hatalmas hitről tesz tanúságot (és a hitet itt értsd úgy, ahogy ő érti: alapot nélkülöző makacs meggyőződésnek).

P.S.: Az evolúcióval természetesen nincs baj. Ez jelenleg a piacon található legjobb elmélet a biológiai és archeológiai adataink magyarázására. Az Egyház, mint tudományos elméletet, sohasem ítélte el az evolúciót (csak mint ateista filozófiát, pl. szociáldárvinizmus, developmentalizmus). A legvalószínűbb magyarázat pedig, amely lefedi mind a logika törvényeit, mind a megfigyeléseket, amelyek az evolúció elméletéhez vezetnek, az, hogy isteni dizájn van magának az evolúciónak is a hátterében. Isten, úgymond, az evolúciót választotta eszközül, hogy létrehozza az élővilágot, ahogy azt ma ismerjük, és az emberi testet, amiben aztán közénk is született.

http://www.youtube.com/watch?v=VK2OcIIkpPo           min: 55

Jézus nem mondott újat?

"Az első, amit a keresztény erkölcsről világosan kell látni, az, hogy e téren Krisztusnak nem volt semmilyen gyökeresen új tanítása. Az Újszövetség aranyszabálya (tedd másoknak azt, amit szeretnéd, hogy veled is megtegyenek) alapjában véve csak összefoglalása mindannak, amit az emberek különböző korokban és kultúrákban mindig is helyesnek tartottak.

Az igazán nagy erkölcsoktatók sohasem vezetnek be új erkölcsöt: ezzel csak rögeszmések szoktak próbálkozni. A jó és a rossz kérdésében  inkább kell emlékeztetni, mint tanítani az embereket. Minden igazi erkölcsoktató feladata abban áll, hogy folytonosan, újra meg újra, visszavigyen bennünket azokhoz a régi, egyszerű igazságokhoz, amelyeket oly makacsul igyekszünk figyelmen kívül hagyni; mint ahogy a lovat is mindig visszavisszük ahhoz az akadályhoz, amelyet nem akart átugrani, vagy a gyermeket is mindig visszavisszük ahhoz a feladathoz, amely alól megpróbálja kihúzni magát."

http://www.ppek.hu/k149.htm Társadalmi erkölcs

Probléma:
Baj-e, hogy Jézus nem hozott új erkölcsi tanítást? Csökkenti-e az érdemeit? Nem ő minden keresztény dolog kiindulópontja?

Megoldás:
Jézus mindennek a kezdete és beteljesedése is. Ő a kezdet, hiszen egy a Teremtővel, és ő rendezte úgy a dolgokat, hogy minden ember szívében ott legyen a lelkiismereti törvény magja, kortól és kultúrától függetlenül. Ez a természeti törvény: az emberi természet törvénye. Jézus, amikor köztünk járt, ezt nem újdonságként tálalta, hanem megerősítette, sőt, hogy ne legyenek kifogásaink, meg is parancsolta. Ám Jézus eredetiségéből semmit nem veszít azáltal, hogy "csak a régi igazságokat szajkózza". Ő Isten, és azok a régi igazságok az ő örök igazságai, az ő természetéből fakadnak. Jézus következetes, arra épít, amit ismerünk, és épp ezért hiteles.

Jézus hozott újdonságokat, persze, de aki csak az erkölcstanítót keresi benne, az nem talál rá a lényegre.

Isten és az a bizonyos nagy kő

Probléma: 
Tud-e Isten akkora követ teremteni, amit aztán nem bír felemelni? Akár igen, akár nem, Isten nem mindenható; és ha Isten nem mindenható, akkor nem is Isten, tehát (a mindenható) Isten gondolata értelmetlen, vagyis Isten nem létezhet.

Megoldás:
A dilemma mögött, a mindenhatóság és a logikai önellentmondások összeegyeztethetősége húzódik meg, ugyanis a kő, amit a mindenható nem tud felemelni önellentmondás: nonszensz, és a keresztény teológia következetesen úgy értelmezte Isten mindenhatóságát, hogy a logikai önellentmondások nem tartoznak ebbe bele.

Vagyis: mivel "a kő, amit a mindenható nem tud fölemelni" önellentmondás, és Isten nem tud értelmetlenséget tenni, Isten ilyen követ sem teremthet. Ám ez nem csökkenti a mindenhatóságát, ugyanis a nonszensz nem tartozik bele a mindenhatóságba.
Csakúgy mint ahogy Isten nem tud egyszerre átmenni a falon és nemátmenni a falon, vagy leülni a székre és nemleülni a székre, vagy valamit sárgává tenni és egyben nemsárgává tenni,  vagy csinálni egy háromszögű négyszöget, vagy szabad akaratot adni az embereknek, és nem adni szabad akaratot. Ezek mind értelmetlenségek, nonszensz. És attól még, hogy értelmetlenségeket megtoldunk azzal a három szóval, hogy "Isten képes rá", azok nem válnak értelmessé.

Az Isten, akiben a keresztények hisznek, nincsen korlátozva semmi által, csak a saját természete által. Mivel ő maga az értelmesség, vagy az értelem forrása, ezért az értelmetlenségek nem tartoznak a lehetséges cselekedetei közé.

Probléma:
Mi a helyzet azonban, ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy csak az olyan Isten igazán mindenható, aki az önellentmondásokra is képes?  

Megoldás: 
Nos, ebben az esetben (ha a mindenhatóság az értelmetlenségeket is lehetségessé teszi), igen: akkor Isten képes olyan követ teremteni, amit nem tud fölemelni. Viszont, utána azt a követ mégis föl tudja emelni, bizony: ugyanis számára a lehetetlen is lehetséges, így Isten mégis mindenható marad.

Látjuk tehát, hogy maga a kérdés értelmetlen, és nem az isteni mindenhatóság. Ha pedig a kérdező maga definiálja úgy a mindenhatóságot, hogy beleférjen az értelmetlenség is, akkor utána milyen jogon protestál a mindenható önellentmondásai ellen? Így se, úgy se képes a kő dilemmája elvitatni a Mindenható létezésének lehetőségét.

http://www.catholic.com/radio/shows/open-forum-for-atheists-8106#          min: 2

Postmodern hitvallás

„Hitvallás” (Steve Turner)

Hiszünk marxfreudésdarvinban.
Hisszük, hogy minden oké,
amíg senkinek sem ártasz,
aszerint amit te ártásnak tartasz,
és amennyire fel tudod fogni.

Hiszünk a szexben házasság előtt, alatt és után.
Hiszünk a bűnterápiában.
Hisszük, hogy a házasságtörés jó móka.
Hisszük, hogy a szodómia rendben van.
Hisszük, hogy a tabuk azok tabuk.

Hisszük, hogy a dolgok javulnak,
az ezt cáfoló bizonyítékok ellenére.
A bizonyítékokat felül kell vizsgálni,
A bizonyítékokból amúgy is bármit ki lehet hozni.

Hisszük, hogy van valami a horoszkópokban,
Az ufókban és a görbülő kanalakban.
Jézus jó ember volt, akárcsak Buddha,
Mohamed, meg mi is.
Jó erkölcsi tanító volt, noha az erkölcseit
mi tulajdonképpen rossznak tartjuk.

Hisszük, hogy minden vallás alapvetően ugyanaz –
legalábbis amiket mi olvastunk azok voltak.
Mind a szeretetben, meg a jóságban hisznek.
Csak olyasmikben térnek el, mint a teremtés, a bűn,
a menny, a pokol, Isten és az üdvösség.

Hisszük, hogy a halál után jön a Semmi,
mert mikor megkérdezzük a halottakat, hogy mi
történik, nem mondanak semmit.
Ha a halál nem a vég, akkor a halottak hazudtak nekünk,
ez esetben: kötelező mennyország jár mindenkinek,
kivéve talán Hitlert, Sztálint és Dzsingisz Kánt.


Hisszük, hogy az ember alapvetően jó,
Csak a viselkedésével van probléma.
Ez a társadalom hibája.
A társadalom a körülmények hibája.
A körülmények a társadalom hibája.


Hisszük, hogy
Ami átlagos az normális.
Ami normális az jó.


Hisszük, hogy minden embernek meg kell találnia
az igazságot, ami neki személy szerint megfelel.
A valóság majd alkalmazkodik.
A világegyetem hozzáigazodik.
A történelem megváltozik.

Hisszük, hogy nem létezik abszolút igazság,
kivéve az igazságot
hogy nem létezik abszolút igazság.

Ja, és nem hiszünk semmilyen hitvallásban.



Angol eredeti:
http://www.poemhunter.com/poem/creed/
Magyar eredeti, amit kicsit módosítottam:
http://www.bibliaszol.hu/sites/default/files/Hitvallas%20-%20Steve%20Turner%20a%20modern%20elmerol%20.pdf