Ferenc pápa telefon-reformja: elváltak és újraházasodottak: 8 tudnivaló

1) Mi történt?

"Egyre nagyobb fejfájást okoz Ferenc pápa a sajtósainak. A Vatikán szóvivője például annyit tudott hozzáfűzni Ferenc pápa legutolsó, nagy nyilvánosságot kapott telefonhívásához, hogy az a pápa magánjellegű akciója volt, amit nem kívánnak kommentálni, és ami nem része a pápai tanítóhivatalnak. Ferenc pápa állítólag azt mondta egy nem egyházi házasságban élő nőnek, akinek a férje már kötött egy templomi házasságot, hogy nyugodtan áldozhat. Mindezt annak ellenére, hogy a nő plébánosa nem engedte sem áldozni, sem gyónni az illetőt."
http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140424_elvaltak_es_aldozas_ferenc_papa_ujra_osszezavarta_a_katolikusokat

2) Mi igaz a telefonhívásból?

A Vatikán nem tagadja a telefonhívást (minthogy a pápa telefonon keresztül is végez lelkipásztori tevékenységet), noha az állítólagos tartalmát nem erősítették meg. Vagyis még kiderülhet, hogy a pápa mást mondott, vagy más összefüggéseben beszélt. Egyrészt bárki bármit kiírhat a Facebookra, és a sajtónak bármit beadhat, másrészt nem ez lenne az első kitalált sztori a Ferenc pápa reformjairól. Az igazság még várat magára a telefonhívással kapcsolatban. 

3) Miért kapta fel a sajtó ezt a hírt?

A katolikus tanítás a házassággal kapcsolatban az, hogy "amit az isten összekötött, ember szét nem válassza", vagyis válás nem létezik Isten előtt és az "elváltak" nem szabadok sem az újraházasodásra sem az együtt élésre. Ezért bizonyos (manapság sajnos gyakori) élethelyzetek eleve bűnösek, és megbánatlan bűnökkel nem lehet a Legszentségesebb Oltáriszentséghez járulni (áldozni). Ha a pápa ezen változtatna, az sok liberális keresztény és anti-katolikus örömére szolgálna.

4) Mi van ha a pápa tényleg engedményt tett? 

Elégé furcsa lenne, de a pápa megteheti, hogy mint kompetens tekintély kimondja házasságok érvénytelenségét, vagy éppen érvényesít egy "vad házasságot" (a 1165.1-es kánon alapján), ha bizonyos feltételek fennállnak. Ám ez az egyedi eset sem jogosítaná fel semmire a többi "elváltat" és együtt élőembert. Ami felől biztosak lehetünk az, hogy amennyiben a felek közül bármelyik is érvényes házasságban van egy harmadikkal, akkor a pápa nem engedélyezte és nem is engedélyezhette az áldozást nekik.

5) Változik-e az Egyház tanítása?  

Pasztorális megoldásokban lehet, ám alapjaiban biztosan nem, hiszen az Egyház a kinyilatkoztatott igazság hirdetésére hivatott (abból el nem vehet és hozzá sem adhat). Fontos tudni továbbá, hogy a Katolikus Egyház az egyetlen felekezet a világon, amely még mindig nem adta be a derekát a "haladó világ" nyomásának, és kompromisszumok nélkül tanítja azt amit Jézus 2000 éve tanított a házasságról. A különféle nehéz családi helyzetek és a megfelelő pasztorális megoldások még 2014-ben napirendre fognak kerülni Ferenc pápa rendkívüli szinódusán. Illetve fontos még, hogy a pápa telefonbeszélgetése nem összekeverendőek az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásaival.

6) Jó-e az Egyháznak... 

...hogy Ferenc pápa innovatív közvetlensége ilyen helyzeteket eredményez? Szerintem ez kérdéses, de hiszem, hogy a Szentlélek, tudja mit csinál!

7) Hogyan álljunk a dologhoz?

Türelmesen. Várjuk ki a végét. Sem a hitehagyásra nincs oka senkinek, sem a rendezetlen élettársi viszonyokban élőknek arra, hogy bármi alapon is követeljék az áldozás jogát a plébánosuknál. Megbízhatóbb forrásokból, mint a telefonhívás fogadója, arról értesülünk, hogy Ferenc pápa kizárja az újraházasodottak megáldoztatásának lehetőségét.

8) Nevetséges...

...hogy amikor a liberális közvéleményt csiklandozza a pápa egy félreérthető kijelentése, akkor abból milyen hamar vezér cikk lesz. Viszont amikor a pápa félreérthetetlenül kiáll a hagyományos értékek mellett, akkor az senkit nem érdekel. Nemrég a pápa arról beszélt hogy minden gyereknek "joga van hozzá", hogy olyan családban nőjön fel (miről már én is írtam), amiben egy apa és egy anya van, hogy ezáltal férfiasságból és nőiességből is mintát kapjon. Hozzátette: a gyerek nem lehet kísérleti nyúl, hogy bármilyen " modernitás" nevében a nevelésével kísérletezgessenek.

Hitler és Jézus mártírjai - 10 tudnivaló

"Még Hitlerért is meghaltak az emberei" - mondta nekem valaki - "Tehát nincs abban semmi rendkívüli, hogy Jézusért meghaltak a tanítványai".

Ha ez elsőre jogos felvetésnek is hangzik, íme néhány gondolat, hogy miért is nem az valójában.

1) Igaz, hogy Hitler katonái éppúgy elveszítettek mindent a halálban, mint ahogy a keresztény vértanúk, ám értékelendő különbség van a cél- és az igazságalapú vértanúság között.

2) Akik Hitlerét haltak meg, egy célért haltak meg, amiről gondolhatták azt, hogy az önfeláldozásukkal hozzájárulnak a megvalósításához. Hitler katonái a jövőben hittek: hogy Hitler megvalósítja a jövőt, és hogy ők ebben közreműködnek.

3) A keresztény vértanúk egy múltbeli tényért haltak meg, amiről azt gondolták, hogy valóban megtörtént, hogy igazság. Az önfeláldozásukkal csak ehhez a felismert igazsághoz kívántak hűek lenni. A keresztények hite a múltban gyökeredzik (a Golgotán), és a jövőbe vetett remény (a feltámadásé) mindössze a múltba vetett hit következménye. Tehát a jövő nem egy kialakítandó cél a számukra, hanem szintén tény.

4) Egy célorientált vértanú (és itt talán már vonatkoztassunk el Hitler katonáitól!) olyan férfihoz hasonlít, aki meghal a családjáért, hogy azok élhessenek. A tényorientált vértanúk (az első keresztények) azonban ahhoz hasonlítanak, aki látta, hogy egy férfi meghal a családjáért, és később, amikor a tömeg elítéli a halott férfit (hamis tanúság alapján), mintha maga akarta volna családja vesztét, akkor a keresztény kiáll az igazságért, noha a férfin már nem segíthet, és magának sem nyerhet semmit ezzel - csak az igazsághoz való hűséget.

5) Aki egy célt szolgál, azért hal meg, amire vágyik. Ilyenfajta vértanúból sok volt a történelemben; nemes és alantas célokat is szolgáltak. Ezzel ellentétben Jézus vértanúi azért halnak meg, ami van - az igazságért.

6) Éppen ezért tanúságtétel az igazságról a tényalapú vértanúság, míg a másik fajta, a célalapú csak a szubjektív elkötelezettségről árulkodik.

7) Gondoljunk bele! Aki egy célért meghal, azt fejezi ki, hogy mennyire áhította a célt. Aki egy tényért hal meg, az az elfogulatlanul tartott igazságot fejezi ki. Így egy trilemmához érkezünk: Jézus első vértanúi vagy hazudnak, vagy tévednek, vagy igazat mondanak.


8) Az eredeti 12 apostol közül 10 vértanúhalált halt (Júdás és János a kivételek), mert találkoztak a feltámadt Úrral. Az összeesküvést ki lehet zárni, mert ugyan ki halna meg a saját hazugságáért!

9) A megtévesztettség (hallucináció ellenérv) szintén kizárható, mert ismert az apostolok integritása (nem voltak bolondok), és az orvostudomány nem ismer tömeges hallucinációt. Márpedig az apostolok találkozásélménye Jézussal nem ellentmondásos.

10) A logika is hitelesíti tehát az első keresztények vér-tanúságát és az ő esetükben különösképpen is igaz, hogy "a mártírok vére az egyház magvetése" (Tertullianus Kr.u.:160-.220).

A melegházasság fánk?

Sokak érzelmeit a melegházasság-kérdés kapcsán ez korrekt módon reprezentálja:

A transzparens felirata: azt állítani, hogy valaki más házassága sérti a te vallásod, olyan, mintha dühös lennél valakire, amiért fánkot eszik, miközben diétázol.

Gondolkozz rajta néhány percig: egyetértesz-e, tetszik-e, igaz-e - aztán megmondom, szerintem mi sántít a hasonlatban.

-----------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------

1 A diéta opcionális, önkényes emberi választás kérdése; a vallás viszont az igazságról szól (bár ez mellékes, mert a katolikus érvek a melegházasság ellen nem vallásiak).  

2 A fánk magánügy és erkölcsileg tökmindegy; a melegházasság (a kereszténységtől függetlenül, a józan ész alapján is) közügy és igazságtalan.

3 A melegházasság akkor lenne fánk, ha a házasság és a család érzelem alapúak lennének, de ez abszurd. Hogy miért abszurd? Azért mert, ha a házasság alapja az érzelem, akkor miért ne lehetne testvérek között, kiskorúakkal, állatokkal és tárgyakkal is házasságra lépni (és örökbefogadható gyerekek is járjanak?) azoknak, akiknek ilyenek az érzelmeik? 

4 A házasság a természetjog alá esik és közügy (is!), így a melegházasság is. Vagyis az állam nem definiálhatja újra a házasságot érzelmi alapon. 

5 A melegházasság legalizálása törvényileg vitatja el a gyerekek természetes jogát egy anyához és egy apához. Amit halál esetén vagy emberi gyengeség (válás) esetén kényszerűen elfogadunk - ti.hogy a gyerek egyik vagy mindkét szülőjét nélkülözi - azt nem kéne érzelmi alapon választhatóvá tenni.

6 Így aztán a melegházasság nem fánk, a vallás nem diéta (bár ez mindegy a melegházasság szempontjából), és a melegházasság ellen tiltakozni nem hiszti, hanem jogos ügy. 

Abortusz: miért nem jó (sohasem)

Pro-life logika mindenkinek.

Ebben a cikkben nem adatokat és szörnyűségeket fogok egymásra halmozni, hanem Peter Kreeftnek, a Bosztoni Egyetem filozófia professzorának érvelését foglalom össze, hogy aki nyitott a kérdés végiggondolására, ám őszintén bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az abortusz mindig rossz-e, beláthassa azt.

Fontos azzal kezdeni, hogy az abortuszkérdésben a bizonyítás terhe az abortuszellenes oldalra esik. Akárcsak a bíróságon, ahol az ember ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul, úgy igazságos, hogy egy cselekedetet is ártatlannak tekintsünk, amíg az ellenkezője nem válik nyilvánvalóvá. Tehát, ameddig be nem bizonyítjuk, hogy az abortusz rossz, nincs jogunk elítélni sem. Nem elég tehát, hogy érzelmileg ellenezzük az abortuszt.

Az érv

Minden erkölcsi érvnek legalább két része van: az első egy általános erkölcsi elv, a második egy tény megállapítása. A kettőt összevetve erkölcsi ítéletre juthatunk egy konkrét tettet illetően.

Kreeft az erkölcsi alapfeltevést a következőképp fogalmazza meg: egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz. Szándékosan, tehát tudva és akarva. Megölni, azaz halált okozni beavatkozással – ellentétben a mulasztással, vagy a passzív halni hagyással. Egy ártatlan személyt, vagyis egy olyan valakit, aki nem érdemelte ki a halált, nem tett semmi gonoszat, hogy elítéljük. A halálbüntetés kérdése, vagyis hogy egy bűnös ember érdemelhet-e halált, így jól meg van különböztetve az abortusz kérdésétől. A halálbüntetés kérdése lehet vita tárgya, ám az, hogy egy ártatlan személyt megölni minden esetben rossz, vitán felül áll – ki merné ezt elvitatni?

Ki számít személynek?

A következő tisztázandó pont a személlyel foglalkozik? Ki számít személynek? A kérdés lényegében itt az, hogy léteznek-e emberek, akik nem személyek? Volt rá példa a történelem folyamán, hogy egyesek úgy gondolták, némelyek közülünk személyek, ám mások nem. A nácik úgy gondolták például, hogy a zsidók nem személyek. Annak idején még az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is úgy határozott, hogy a fekete rabszolgák nem személyek. Ez a felfogás lehet kiút az érvből, viszont akkor eme díszes társaságba csöppenünk.

Tehát szándékosan megölni egy ártatlan személyt, erkölcsileg mindig rossz. És íme, a ténymegállapítás: egy még meg nem született emberi lény, mely az emberi megtermékenyülés eredményeként jön létre, ártatlan emberi személynek számít. És az abortusz nem más, mint eme ártatlan személy szándékos megölése.

Ki számít embernek?

A következő alapvető kérdés ezek után az, személy-e, emberi személy-e az emberi magzat? Nos, egy tinédzser emberei személy-e vajon? És egy felnőtt? E főnevek – magzat, csecsemő, gyermek, fiatal, felnőtt, aggastyán – mind az emberre vonatkoznak: fejlődési szakaszok, egyazon entitás fejlődési szakaszai. Ha ez igaz, akkor a magzat emberi személy, méghozzá ártatlan személy, és akkor megölni mindig rossz, vagyis akkor az abortusz mindig rossz. De tényleg így van-e ez, és honnan tudhatjuk, hogy a magzat tényleg ember-e?

A kulcskérdés

Az érvelés szempontjából ez tűnik kulcskérdésnek. A gondolkodók és az emberek túlnyomó része egyetért az eddigiekkel, és eszébe sem jut elvitatni az első feltevést, hogy „egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz”. Ugyanis, ha ez nem rossz, akkor ugyan mi lehet rossz? Ezért úgy tűnik, az abortuszpártiak legfőbb érve azon alapulhat, hogy letagadják a magzat személy voltát, ugyanis akkor az abortusz nem lehet gyilkosság sem.

Szóval mitől leszünk emberi személlyé? Egy folyamatról van vajon szó, vagy egyszer csak azzá válunk? A kettő közül valamelyiknek igaznak kell lennie. Nos, ha hirtelen történik a személlyé válás, mikor? Születéskor? Vagy amikor az orvos elvágja a köldökzsinórt? Az olló tesz emberi személlyé? Vagy amikor az egyik helyről átkerülünk a másik helyre, amikor az anyai méhből átkerülünk a külvilágba, ez tesz emberré? A külvilág az? Vagy talán a technológia tesz emberré, vagy az életképesség? Ez a kettő egyre gyakrabban összefügg: a dzsungelben gépek nélkül életképtelen koraszülöttként születve nem lettél volna ember, de mivel kórházban születtél hozzáértő orvosok kezei között, most ember vagy? Szembetűnő ostobaság az összes, mégis nézzük meg a törvényeinket, mire alapozzák az abortusz elfogadhatóságát!

Politikai kérdés?

Tehát, ha nem a körülmények tesznek emberi személlyé, akkor mi? Mielőtt az abortusz politikai kérdéssé vált volna a 20. század derekán, érdekes módon a világon minden biológia tankönyv úgy tudta, hogy az emlősök élete a fogantatás pillanatában, az új egyed genetikai kódjának létrejöttekor kezdődik – új felfedezés pedig nem volt, ami indokolná a tankönyvek átírását. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a petesejt és a hímivarsejt egyesülnek, valami egészen új jön létre. A sejtek szaporodni kezdenek, és egy alakzat, egy terv kezdi megvalósítani magát, és kibontakozik. Szervek fejlődnek ki. Természetesen egy pár napos magzatban semmi nyoma még az emberi agynak, de tudjuk, hogy a magzat emberi agyat fog kifejleszteni. A majom magzat majom agyat növeszt, a kutya magzat meg kutya agyat növeszt, jól tudjuk. Ezért nem áll szabadságunkban összetéveszteni a majom és a kutya embriókat az emberi embrióval. Ami a politika- és ideológiamentes tudományt illeti, ez ma még kevésbé kérdés, mint valaha volt. Az embrió önálló emberi lény, mint én vagy te – tehát személy is.

De – hangzik a népszerű kifogás –, a magzat még nem érez, és nincsen öntudatánál, ez csak számít, nem? Tehát, ha valakit álmában gyilkolnak meg (amikor nem érez, és nincsen öntudatánál), akkor az nem is rossz? – lehetne visszakérdezni. Ezért úgy tűnik, hogy az abortuszkérdés lényegét illetően a fájdalomnak és az öntudatnak nincsen központi szerepe – vagyis az esemény utáni tabletta és a műtét között mindössze pszichológiai és nem erkölcsi különbség van.

Mikortól ember az ember?

A teljesség kedvéért vizsgáljuk meg a másik lehetőséget is. Lehet, hogy az emberi személlyé válásunk nem egy adott pillanatban következik be, hanem folyamatosan, lassacskán történik? A felvetés jogos, ám nézzük meg, hogy elhihetjük-e minden következményével együtt. Ha a teljes értékű emberi személlyé válás fokozatos, akkor olyan valakit megölni, akinek bizonyos szervei még kifejlődőben vannak – mint például egy nem ivarérett gyerek –, kisebb rossz, mint egy felnőttet megölni. Nyilvánvalóan ezt sem gondolhatjuk komolyan: egy nyolcéves gyereket megölni épp annyira rossz, mint egy 18 éves fiatalembert. Vagyis a kicsiség, és a kifejletlenség sem számít az abortusz erkölcsi megítélésében.

Márpedig a növekedés és a fejlődés folyamata nem születéskor kezdődik – ahogy azt az abortusz pártiak szeretnék –, hanem fogantatáskor. A folyamat igen jelentős része abban a kilenc hónapban zajlik le, amikor a baba még az anya méhében van. A folyamat többi része a méhen kívül fejeződik be. Nincs egyetlen töréspont se, egyetlen szakasz, amitől a magzat hirtelen emberré és személlyé válna, vagy ami előtt a magzat ne volna emberi személy.

Csecsemőgyilkosság: miért ne?

Az érv eredménye végül is az, hogy amennyiben mindig rossz szándékosan ártatlan emberi életet kioltani, és amennyiben az abortusz mindig ártatlan emberi életet öl, akkor az abortusz mindig rossz. Mindig. Mint ahogy a nemi erőszak is mindig rossz. Az igazság az, hogy nincs egyetlen pro-abortusz érv se, ami ne igazolná egyben a csecsemőgyilkosságot is.

Erről tanúskodik a következő történet is, miszerint Peter Kreeft egy előadása után pro-abortusz nézeteket valló feminista lányok egy csoportja félrehívta a professzort, és gratuláltak neki, mert nem hitték volna, hogy sikerül megváltoztatnia a véleményüket. Kreeft azt hitte megnyerte őket a pro-life oldal számára, ám ennek épp az ellenkezője történt. A feministák felvilágosították, hogy nem engednek az abortuszból, de most már a gyerekgyilkosságban is hisznek.

Mikor lehetne egyetérteni az abortusszal?

Ha az abortusz nem ártatlan emberek megölése – mondja Kreeft –, akkor én is egyetértek az abortusszal, és a pro-life mozgalom ebben az esetben valóban elnyomó intoleráns banda, akik nem engedik, hogy a nők mindaddig rendelkezzenek a testükkel, amíg azzal másoknak nem ártanak. Ám, ha az abortusz egy másik személy testéről és életéről dönt, akkor a nőknek nincs joguk hozzá.

Természetesen a helyzet bonyolódhat, ha a terhesség valóban veszélyezteti az anya életét, ám ekkor már nem egyszerűen egy jó és egy rossz döntéssel állunk szemben, hanem két rossz közül kell a kisebbiket választani. Sokszor a magzat eleve életképtelen, vagy az anya éltét biztosító műtét következtében válik azzá. Szomorú veszteség, de nem gyilkosság. Ám senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ilyen ritka esetek (Amerikában az abortuszok mindössze 2%-a) bármilyen szinten is igazolhatják a pót-fogamzásgátlásként alkalmazott kényelmi, vagy rutin abortuszt.  Az a fajta szabadság, amit az abortuszpártiak követelnek, a fogantatás pillanatában véget ér. Az örökbeadás tűnik jó alternatívának (ha az anya meg nem gondolja magát a terhesség alatt), és tényleg a gyermeke nélkül akarja folytatni az életét.

Lássuk, tudod-e mi a kereszténység lényege?

Pio atya szavaival, ez:

"Miért áldozta föl magát Jézus Krisztus? Hogy kiengesztelje bűneinket – válaszolja a hit. Miért támadt föl oly csodálatos módon? Hogy tanúságot tegyen nekünk megváltásunk következményeiről. Halálával megmutatja nekünk, hogy halottak voltunk a bűn miatt, föltámadásában pedig kegyelemre való újjászületésünk legtökéletesebb modelljét kaptuk."

Vagyis:

A kereszténység lényege Jézus. Nem az erkölcs, és nem is az emberek "vallásossága". A keresztény szó mindössze annyit jelent: krisztusi.

Mi Jézus jelentősége? 

Nem az, hogy milyen szép dolgokat tanított, sem az, hogy milyen szép példát mutatott (noha ezekben is a legkiválóbb mester), hanem az, hogy halálával megváltott a bűneinkből.

Mi van, ha nem vagyok bűnös? 

Akkor számodra Jézusnak nincs jelentősége. Akkor Jézus neked nem a megváltód. Akkor neked ugyanazt mondja Jézus, mint 2000 éve a farizeusoknak: "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre".

Mi a bűnbocsánat jelentősége?

A feltámadás, és az örök élet Istennel. Mégpedig nem egy teljesen "szellemi" (itt értsd: anyagtalan) formában, hanem Jézus megdicsőült testéhez hasonló halhatatlan és romolhatatlan fizikai testben, mely teljesen a lélek uralma alatt lesz. Varázslatos lesz!

Nem gondolod, hogy a kereszténység lényegéhez Isten is hozzá tartozik?

Nem. Az egyistenhitben a kereszténység lényegileg nem különbözik a zsidók ősi vallásától vagy az iszlámtól, amely szintén Ábrahám Istenét imádja. Isten nem keresztény specifikus, Jézus igen.

Nem gondolod, hogy a Biblia is a lényeghez tartozik?

Nem. A Biblia a Katolikus Egyház terméke, a Szenthagyomány része: leírhatatlanul fontos. De érdemes elgondolkodni azon, hogy keresztények évtizedekig éltek és haltak Krisztusért, mielőtt az Újszövetség könyveit egyáltalán megírták volna, és századok teltek el, mire az Egyház letisztázta, mi is tartozik bele a Bibliába. A Bibliának a jelentősége származékos, Jézus jelentősége eredeti.

13 dolog a vágyról, amit érdemes mindig észbentartani

1. A vágyakozás elválaszthatatlan az örömtől. Aki nem vágyik semmire, annak semmi nem képes örömet okozni. Amikor azt mondjuk „Nem vágyom semmire!”, akkor általában azt értjük rajta, hogy mindenünk megvan, amire vágyunk – tehát ez nem a vágytalanság kifejeződése, hanem épp a megelégített vágyaké. A vágy: képesség az örömre.

2. A kereszténység nem vágyellenes. A vágyellenes vallás a buddhizmus: a buddhizmus a szenvedés okát a vágyak és a valóság közötti eltérésben látja (helyesen), és megoldásként a vágyakozás elfojtását javasolja (helytelenül). A kereszténység ellenben azt tartja, hogy Istentől kapjuk a vágyakozás képességét, és ha vágyaink tiszták, akkor természetes módon az örök boldogságra vezetnek.

3. A vágyainkról tehetünk is, meg nem is. Rövid távon, a spontán vágyainkról nem tehetünk, nem vagyunk felelősek értük, és nem tudjuk nagyon irányítani őket. Ám hosszabb távon, gyakorlással, képesek vagyunk rendezni a vágyainkat az objektív igazság, jóság és szépség szerint – ezért felelősek is vagyunk, Isten ez utóbbit kéri számon rajtunk.

4. Isten a vágyakozással (sőt: még a telhetetlenséggel is) az örökkévalóság, és végtelen boldogság első leckéit adja nekünk. Noha a telhetetlenségünk kezdetben nem ezekre irányul, titkos komponensként Isten ott van minden vágyunkban.

Nem igaz, hogy nagyon vágysz valamire, ha nincs bátorságod kockáztatni érte!

5. Az igazi boldogság Istenben van. Vágyaink nem tehetnek mást, mint hogy felé gravitálnak.

6. Ha valaki tényleg a legszebbre és a legtöbbre vágyik, ami csak kihozható az emberi életből, akkor az óhatatlanul szent lesz: Isten szerelmese, és Jézus tanítványa.

7. Aki túl sok nőt, gazdagságot vagy hatalmat hajszol, az igazából kevesebb gyönyörre, jóra, és dicsőségre fizet be, mint amennyit Isten neki szánt.

8. Valamit tanulhatunk az drog-, szex- és alkoholfüggőktől: a szenvedélyt, amivel hajtják azt, amire szükségük van!

9. Az átlag kereszténynek nem az a baja, hogy vágyai túl erősek, és eltérítik Istentől. Az átlag keresztény baja az, hogy semmire nem vágyik eléggé.

10. „Vágyad: imádság… Ha nem akarsz megszűnni imádkozni, nem szűnj meg vágyakozni sem. Állhatatos a vágyakozásod? Akkor imádságod hangos kiáltása is az.” Szent Ágoston

11. Képzeld el, hogy imád olyan intenzív, mint ha először volnál szerelmes, + mintha Isten volna az a falat kenyér és az a korty víz, amelyek visszahozhatnak az halál torkából. 

12. Akik megtanulnak Istenre vágyni, vele lesznek örökre. Akik nem tanulnak meg Istenre vágyni, azok számára nem létezhet mennyország, hiszen Istenen kívül semmi sem létezik, ami elég nagy az örök boldogsághoz.  

13. C. S. Lewis a tökéletes és megrendíthetetlen boldogság utáni vágyakozásunkból levezeti Isten létezését. „Ha van egy természetes és általános vágyunk, amit semmi nem elégíthet ki ebben a világban, az nem azt jelenti, hogy az univerzum egy átverés, hanem sokkal inkább azt sejteti, hogy egy másik világ az igazi otthonunk."

Te miért tagadod a csodákat?

Sokan tagadják a csodákat.

Egyesek (az ateisták) úgy, hogy azt mondják: csodák nem léteznek, mert a természet törvényei abszolútak, és kész.

Mások (vallásos emberek) úgy tagadják a csodákat, hogy végtelenül nyúlékonnyá teszik a fogalmat, minden belefér a csoda kategóriájába, és számukra egyszerűen minden "csodálatos". A hétköznapi kis csodák! - ez a mottójuk. Minden egyes kis réti virág egy csoda! - mondják, és nem veszik észre, hogy ezzel nem mellesleg a természet fogalmát is kiüresítik.

A vallásos csodatagadók az emberi szeretet csodáiról beszélnek, miközben a Biblia természetfeletti csodáit szégyellik, és erőltetett természettudományos magyarázkodásba bonyolódnak.

Az ateista álláspont egyenes, becsületes ellentmondás a hitnek (végső soron egy tévedés): nincsenek csodák!

A vallásos csodatagadás ismertetőjele pedig a merő érzelgősség, amely jámbornak tetteti magát (miközben ugyanúgy ellentmond a  kereszténységnek): az igazi csodák az emberi szívben történnek! 

Például: a kenyérszaporítás nem fizikailag értendő, hanem a lényeg az, hogy az önző emberek, akik a köntösük alatt dugdosták az uzsonnájukat, Jézust hallgatván nagylelkűvé váltak, és megosztották egymással, amijük volt.

Az ateista álláspont gondolkodásra, kutatásra, és a dolgok megvitatására és filozofálásra készteti a hívőt: igaz-e a hitem?

Az álkeresztény vallásoskodás viszont elhomályosítja a fogalmakat, trivializálja a természetfelettit, arra indít, hogy magunkban keressük a csodát (hogy pl. meditáljunk imádság helyett), kétségbe vonja a Biblia és az Egyház tekintélyét, és végső soron elvitatja a kereszténység alapját:  Ó, az a fontos, hogy Jézus spirituális értelemben, a szívünkben támadjon föl!

Te miért nem hiszel a csodákban?

Az igazság az, hogy:
1) Szent Pál már az első században megadta a korintusiaknak írt első levélben a választ azoknak, akik a testi feltámadás csodáját túl nyersnek, istenhez nem illőnek találták:
"Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt".

2) Isten, aki nem maga a világ, hanem a világ (természet, univerzum, tér, idő, anyag, élő, látható és láthatatlan dolgok, stb..) teremtője, még jó hogy képes beavatkozni a saját művébe: ezt hívjuk csodának.

3) A csodák nem csak lehetségesek, hanem elő is fordulnak - ez a Biblia és az Egyház tanítása.

Tudtad-e?

1) Hogy ez az egész közhangulat (ti. hogy tiszteletreméltónak találjuk a csodák vallásoskodó tagadását) a modernizmus (hivatalosan is elítélt) eretnekségéhez vezethető vissza? A modernizmus eszméi igen divatosak mind a mai napig keresztény körökben - noha általában azok, akik tanítják (hittanórákon és a szószékről is) nem tudják, mi is a modernizmus. Az általános mottója az, hogy "a vallásos érzület és a spiritualitás jó dolgok, de a hit konkrét tartalma (dogmák, csodák stb) csak szimbólumok, melyeket mindannyiunknak a saját lelkiismeretünk szerint kell értelmeznünk." --> ERROR, eretnekség!

2) Tudtad-e, hogy noha a spiritualitás jó, keresztényeknek nem szabad spirituálisabbnak lenniük, mint Isten! Isten szereti az anyagi természetet, és csodás tervei vannak vele...

Buta és gonosz keresztények

Rendhagyó módon Csernus Imrével kezdeném. (A bölcsesség megszívlelendő, még ha a világ fiaitól is származik!) Ezt mondja:

Legyen a fejünk hideg, és a szívünk forró!

Véletlenül se fordítva, és véletlenül se legyen mindkettő forró vagy mindkettő hideg!

Miért mondja ezt Csernus? Azért, hogy egészséges személyiséggel rendelkező emberekké legyünk, és azért, hogy alkalmassá váljunk egészséges kapcsolatok fenntartására.

Ugyanezt mondja Peter Kreeft (katolikus filozófus) is más szavakkal:

Legyen konzervatív a fejünk, és liberális a szívünk!

Véletlenül se fordítva, és véletlenül se legyünk mindenestül konzervatívak, vagy mindenestül liberálisak!


Miért? Azért, hogy be ne dőljünk az emberi egyszerűsítéseknek, a hamis alternatíváknak. Nem elég igazságosnak vagy irgalmasnak lenni. A kereszténység összetett, akár a valóság, és nem egyszerű. Chesterton azt mondja, hogy egyetlenegy dolog fontos: a mindenség. Egyedül Isten egyszerű, és az egyetlen fajta egyszerűség,amelyre keresztény ember törekedhet, Isten egyszerűsége. (De Isten egyszerűségében az igazságosság és az irgalmasság tökéletes egységben vannak - így a miénkben sem lehetnek kizárólagosak.)

És ugyanezt mondja Jézus is:

Legyetek szelídek mint a galambok és ravaszak mint a kígyó!
Noha léteznek buta és gonosz keresztények, akiknek a fejük forró és a szívük hideg, a többséget mégsem ez a nyilvánvalóan szánalmas állapot fenyegeti, hanem inkább a tetszetős végletek egyike: a (rendetlen) igazságosság vagy a (rendetlen) szeretet véglete.

Azokat, akik furkósbotként használják az igazságot, noha igazuk van, az Igazság ítéli majd el, mert nem értették meg azt, hogy "irgalmasságot akarok és nem ítéletet".

• "Annyira szeretheted csak Istent, amennyire azt az embert szereted, akit a leginkább ki nem állhatsz". (I really love God only as mach as I love the person I dislike the most.)
• "Onnan ismerheted fel, hogy az Isten, akiben hiszel a saját kitalációd, hogy ugyanazokat az embereket utálja mint te magad is". (You can be sure your god is your invention if he hates all the same people you hate too.)

Azokat pedig, akik szeretetből mindent elnéznek, azok fogják megítélni, akiket "szerettek", mert többet ártottak nekik, mint használtak. Jobb lenne nekik, hogyha malomkövet kötnének a nyakukba... mert botrányt okoztak a kicsinyek között.

Nem tévedhetetlen az egyházad?

Jézus több helyen is garantálta, hogy Szent Egyháza tévedhetetlen.

Azt mondta az első püspököknek (az apostoloknak), hogy "Aki titeket hallgat, engem hallgat". (Lásd az idézeteket alább!) Nos, ha Jézus tévedhetetlen, akkor aki az Egyház tanítását hallgatja, az is tévedhetetlen tanítást hallgat.

Tanulság: Ha az egyházad még csak igényt sem tart a tévedhetetlenségre, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem Jézus egyházában vagy...

... és csak egy Egyház van, amit Jézus alapított, és a kezdetektől igényt tart a kinyilatkoztatott igazság teljességére.

• Lk 10,16 Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött."

• 1Tim 3,15 tudd, hogyan kell viselkedned Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja.

• 1Jn 4,6 Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.

• Mt 16,19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva."

• Mt 18,17-18 Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

• Jn 16,13 Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.

• Jn 14,26 S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Honnan tudták az apostolok, hogy gyóntatniuk kéne?

Szóval, honnan tudták az apostolok, hogy Jézus azt várja tőlük, hogy gyóntassanak, vagyis hogy meghallgassák mások bűneit és utána bocsássák meg azokat?

Attól tartok az általános vélekedés erről azt tartja, hogy ez úgy kialakult..., később..., de az apostolok aligha csinálhatták..., hiszen hol van ez benne a Bibliában... ???

A dolog egyszerű, és benne van a Bibliában.

Jézus mondja apostolainak feltámadása után: "Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad." (Jn 20,22-23).

Nos, honnan tudták volna az apostolok, hogy mely bűnöket bocsássák meg és melyeket tartsák meg, ha először nem hallgatják meg az emberek bűneit? (És itt most mindegy hogy fülbegyónásról vagy nyilvános gyónásról van szó).

Ennyi. Pofon egyszerű :)

Tudom, hogy hosszabb teológiai fejtegetést vártál, de ennyi, és ez elég, ugyanis ez elég volt az első századi zsidóknak, hogy megértsék a gyónás intézményét, hiszen a gyónáshoz hasonló gyakorlat már létezett az Ószövetségben is:

Ha tehát vétkes az ilyen esetek közül valamelyikben, vallja meg elkövetett bűnét, hozzon az Úrnak jóvátételi áldozatul az elkövetett bűnért egy nőstényt a nyájból (juhot vagy kecskét) engesztelő áldozatul, a pap pedig végezze el fölötte az engesztelés szertartását, és az megszabadítja őt a bűntől. (Lev 5,4-6)

Vagyis a gyónás nem egy középkori katolikus találmány, hanem egy Jézust is megelőző ősi zsidó intézmény, amiről nem azért nem beszél többet a Biblia, mert nem volt, hanem azért, mert magától értetődő volt.

Továbbá a gyónás nem esetleges, vagy opcionális, hanem a bűnbocsánat megszerzésének egyetlen biztos módja a hétköznapi életünkben, ellentétben a "szívemben megbeszéltem Istennel, és úgy éreztem, hogy megbocsátott" hozzáállással - ha valami nem bibliai, akkor az ez.