2015. április 27., hétfő

10 dolog a gyónásról, amit mindenkinek tudnia kéne

Megdöbbentő, hogy milyen kevés katolikus él a gyónás szentségével – vajon miért? Talán azért veszett ki a szokás, mert korábbi generációknak kötelezővé tették gyerekként a hétről-hétre való gyónást anélkül, hogy elmagyarázták volna a gyógyító erőt, ami benne rejlik. Ők aztán felnőttként abbahagyták a szentség gyakorlását, és gyermekeiket sem buzdították. Az erőltetés helyett sokkal fontosabb lenne érteni, és szívből megszeretni a kiengesztelődésnek ezt a gyönyörű formáját Istennel.

1) A gyónási titok abszolút. A pap nem csak mással nem oszthatja meg a gyónási titkaidat, hanem veled sem beszélhet róla a gyónáson kívül (ha csak te magad nem hozod fel gyónáson kívül is). A pap arról sem beszélhet, hogy ki volt gyónni és ki nem. Anyukák, ne kérdezgessétek a paptól, hogy a fiacskátok mikor volt utoljára gyónni, vagy volt-e egyáltalán! Nem fogja elárulni.

2) A feloldozás objektív. Amikor a pap kiejti a feloldozás szavait, a bűneid meg vannak bocsátva. Ez egy tény és ez nem múlik az érzéseiden – hogy megbocsátva érzed-e őket, vagy sem. Ha maradnak bűntudatos vagy szégyenkezős érzések, ezekről is beszélhetsz a papoddal. Én mindig azt javasolom, hogy a mise felajánlási részében ajánljuk fel a rossz érzéseinket Istennek, és kérjük, hogy vegye őket el tőlünk. Isten segíteni fog az érzések feldolgozásában, ám önmagában az a tudat is, hogy a feloldozás objektíven rendezi az ügyeinket Istennel, felszabadító. 

3) Jézus bocsát meg neked a papon keresztül. Az Egyház Jézus teste, és ebből következik, hogy az Egyház Jézus tevékenységét folytatja. Ő megbocsátotta a bűnöket és hatalmat adott az apostolainak, hogy ugyanígy tegyenek az ő nevében. A pap a szentelésekor kapja meg ezt a hatalmat az apostolok utódain, a püspökökön keresztül. Amikor a pap feloldoz, Jézusnak ezzel a kétezer éves ajándékával él, amelyet az Egyháznak adott. Élj vele te is, fogadd el a bűnbocsánat ajándékát!

4) A jó lelkiismeretvizsgálat követelmény. A jó gyónáshoz jó lelkiismeretvizsgálaton keresztül vezet az út. Emlékezz, hogy nem mindig azok a legsúlyosabb bűnök, amelyeket a legjobban szégyellsz, vagy amelyektől a legjobban tartasz. A bűntudat és a szégyenérzet nem a legjobb tanácsadók a lelkiismeretvizsgálathoz. Használj felnőtteknek szóló lelki tükröt (például ez jó)!

5) A saját bűneidet gyónd meg, ne másokét. A saját dolgoddal törődj! Nem azért jöttél, hogy a papnak a férjed bűneiről beszélj… Nem is azért, hogy a saját jóságodról beszámolj… Még csak nem is azért, hogy a bocsánatos bűneidet ecseteld hosszan. Ha ilyenekkel van tele a gyónásod, kérd a papod segítségét, hogy a legközelebbire jobban felkészülhess. Nem fogja visszautasítani a kérésedet!

6) Imádkozz a gyónásod előtt. Ahogy sorban állsz, kérd a Szentlelket, hogy juttasson eszedbe minden bűnt, amiért még bocsánatot kell kérned. Csodálatos, hogy az Úr miként képes megnyitni az emlékezetet és a felszínre hozni elfelejtett bűnöket, amikkel még el kell számolnod.

7) A gyónás az emlékeidet is gyógyítja. Ha rossz dolgok történtek a múltadban és sebeket hordozol magadban, nos, mások bűneit nem gyónhatod meg, de a saját reakcióidat azokra igen. Ha valaki megsértett és bűnt követett el ellened, kérhetsz azért bocsánatot, hogy ezt te nem tudod megbocsátani neki. Meggyónhatod a negatív reakcióidat a történtekkel kapcsolatban, és ezzel együtt fel is szabadulhatsz, meg is gyógyulhatsz a fájó emlékekből.

8) A gyónás egészséges. A hitüket gyakorló katolikusoknak kevesebb szükségük van pszichológusra, kevesebb mentális és érzelmi zavarral küzdenek. Véleményem szerint ez azért lehet, mert a gyónás gyakorlata segít nekünk felelősséget vállalni a rossz dolgokért. A gyónás Jézus Krisztus gyógyító erejét hozza az életünkbe a lehető legegészségesebb, legtermészetesebb módon. A problémák egy része megelőzhető ezáltal, míg a továbbra is beálló bűnök mellékhatásai enyhíthetőek.

9) A gyónás megerősít afelől, hogy egy erkölcsös univerzumban élünk. A társadalmunkban, ahol mindenki a „maga igazságát” követi, ahol az erkölcsi relativizmus az uralkodó eszme, szükségünk van emlékeztetőkre, hogy a világot Isten teremtette világos szabályokkal együtt, melyek kiteljesedésre és vibráló lelki életre vezetnek bennünket. A gyónás segít az életünket eme elveknek megfelelően berendezni.

10) A gyónás az, ahol „a szívedbe fogadod Jézust”. Protestánsok hangoztatják főleg a „Jézussal való személyes kapcsolat” fontosságát. Az, hogy a katolikusok ezzel miért foglalkoznak kevesebbet, számomra is egy fájó kérdés. Ugyanis a gyónás az, ahol kialakítod, megújítod és ápolod a „személyes kapcsolatodat Jézussal”. A gyónás négyszemközti beszélgetés vele. Protestáns imatalálkozókon felszólítják a tagokat, hogy jöjjenek ki, és mondják el a „bűnösök imáját”. Ők ekkor vallják meg a bűneiket, és fogadják a szívükbe Jézust. A katolikusok ezt a gyónásban teszik meg. Gondold végig, hogy ugyanaz a dolog megy végbe emberi oldalról, csak nekünk érvényesen felszentelt pap adja a feloldozást.
Ha egy protestáns valaha megkérdezi tőled, hogy „téged megváltott-e Jézus” vagy hogy „befogadtad-e Jézust a szívedbe”, mondd azt neki, hogy „naná”! Mondd azt neki, hogy „Megbántad a bűneidet, és elfogadtad Jézus kegyelmét, sőt: a bűneidtől valaki olyan oldozott fel, akit Jézus személyesen jelölt ki, és hatalmazott fel erre a feladatra itt a földön”.
Aztán kérdezd meg barátodat, hogy ezt ő is elmondhatja-e magáról?
 
Forrás: http://www.patheos.com/blogs/standingonmyhead/2015/04/ten-things-every-catholic-should-know-about-confession.html
 
Vonatkozó bejegyzések:

10 megjegyzés:

Unknown írta...

Protestáns keresztény emberként nem szeretnék egy olyan kérdésben vitát generálni, amelyhez számolatlanul lehet érveket felsorakoztatni. Az írásuk azonban a 10. pontban olyan teológiai megállapítást tesz, ami a keresztény ember örökké való jövőjét kellene, hogy meghatározza. Jézus így mondja:" Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek." Az evangélium János szerint 1. fejezet 12. verse. (Szent István Társulati Biblia) Minden Isten gyermekének pedig csodálatos ígéretet tesz a mi Urunk:" Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki,aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon. (János 6,40) Ha én Isten gyermeke vagyok, már itt a földön örök életem van Jézus ígérete alapján. Üdvösségem alapja nem az amit én teszek, hanem amit Isten tett értem (is) a Golgotán. Többféle missziói szolgálatban is munkálkodva azt tapasztalom, katolikus testvéreink közül arra a kérdésre: "Van-e már örök élete? a legtöbb válasz egészen bizonytalan. Pl. "Hát az majd csak odaát derül ki.", és hasonlók. Ezzel szemben mit mond Isten Igéje? "A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk." Rómaiakhoz írt levél 8. fejezet 16. verse. Ezért hitem szerint nem az a kérdés, mit gondolunk a gyónásról, tudunk-e ennek alapján frappáns "naná" választ adni,ha rákérdeznek: ismerem-e Jézust, mint személyes Megváltómat? Hanem, hogy bizonyosak vagyunk-e Isten gyermekeiként örökkévaló jövőnkben, azaz üdvösségünkben. Mert akkor, és csak akkor igaz rám is, ha én már Krisztusban vagyok, hogy megbékültem Istennel, azaz:" Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztusban élnek." (Rómaiakhoz 8,1) Ezt a bizonyosságot kívánom minden szeretett testvéremnek, függetlenül attól, mit hisz a gyónásról.

Emlékoszlopok írta...

Valóban van egy bizonyosságunk a gyermekségünk és az üdvösségünk felől. Ezt a katolikusok is vallják. Azonban abban is bizonyosak vagyunk éppen Jézus szavai alapján, hogy ezt az ajándékba kapott lehetőséget el is veszíthetjük a földi élet zarándok útján a mennyei haza felé. Csak azért van reményünk, mert a feltámadt ÚR a saját szavaival alapította a bűnbánat szentségét húsvét vasárnapján, hogy ha el is rontunk valamit menet közben, legyen lehetőségünk kijavítani. Sola Scriptura, maga az IGE mondja ki, hogy van szentgyónás és éljünk vele. Áldásal! T.

Emlékoszlopok írta...

Földi Tibor

Unknown írta...

Számomra, aki egy másik - protestáns - egyházban élek, ugyanolyan fontos a bűnvallás, mint katolikus testvéreimnek. Nem azért, mert attól félnék, hogy elveszíthetem az üdvösségemet, de az bizonyos, hogy a bűn közém és Isten közé áll. Én úgy hiszem, hogy nagyon rossz lenne olyan családban élni, ahol attól kellene tartanom, ha valami rosszat teszek, kitagadhatnak. Ezért nekem az a boldog bizonyosságom, hogy Jézus szavai: "S aki hozzám jön, nem taszítom el." János ev. 6,37 (Szent István társulati Biblia), megtérésemtől kezdve megtartanak engem az örök életre - "függetlenül" az én cselekedeteimtől - a hit által. Elolvastam azért az előző bejegyzés hivatkozását a "kulcsok hatalmáról", ahogyan szokás említeni a János ev. 20,23 versét. A hozzá fűzött magyarázat visszautal az Ószövetségre, a Lev 5,4-6 versekre. Azt hiszem, nekünk ebben a részben a legnyilvánvalóbb, hogy "jobb szövetség" adatott. Mert, amíg ott a vétkes, a pap - aki maga is bűnös ember - engesztelő áldozata által nyer bűnbocsánatot, nekünk az Újszövetség azt ígéri: "Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket." Zsidóknak írt levél 10,14 verse. Múlt időben! Megigazulásom forrása nem az én bűnvallásom, hanem Jézus Krisztus áldozata. Ezért számomra a kulcsok hatalma nem a gyónáshoz tartozik, hanem az evangélium hirdetéséhez. Mindazok, akik erre igent mondanak Isten előtt - akár az én egyszerű bizonyságtételemre - aki nem vagyok felszentelt egyházi szolga - be fognak menni az üdvösségbe. Akik pedig nem, azok kívül maradnak. Számomra tehát a bűnvallás nem személyhez kötött, mert ez "csak" egy válasz Jézus Krisztus engesztelő áldozatára. Az Ige más helyen azt mondja, az igazán fontos, a szív állapota, nem pedig a fülek gazdái: "Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg, a világ szomorúsága ellenben a halálba visz." Korintusiaknak írt II. levél 7,10 verse Mindazon által kívánom mindnyájunknak, hogy éljünk szent és tiszta életet - bármely felekezethez tartozunk is -, hálából ezért a kimondhatatlan ajándékért, melyet Jézus, a mi Urunk szerzett nekünk, ingyen való kegyelméből.

Szerdahelyi Miklós írta...

Kedves Tibor Gáspár,
A vita nagyon helyes ezen a ponton, hiszen Isten vagy elvárja, hogy felszentelt papnak gyónjuk meg bűneinket, vagy nem. Ez nyilván lehet üdvkérdés is, de ami kézzelfoghatóbb, az az, hogy Jézus iránti szeretetből természetesen szeretnénk minél pontosabban követni a szavait. A gondolataim a következőek:
„Bizonyosak vagyunk-e Isten gyermekeiként örökkévaló jövőnkben?” Filozófiai alapon: ha ez lenne a mérce, akkor az önhittség is a mennybe vezethetne, és a pokol elkerülésének legbiztosabb útja az lenne, hogy magunkat nem odavalónak tartjuk. Szerintem nem működik a tételed.
Bibliailag pedig vannak bőven részek, amik az üdvösség elveszíthetőségéről szólnak: Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. (Róm 11,20-23). Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék. (1Kor 10,12). Szóval a bizonyosság feltételes: ha kitartunk, akkor van üdvösségünk.
De ne értsük ezt félre, Jézus vált meg minket, és a mi kitartásunk lényegében az, hogy hozzá megyünk, ahogy te is írod: "S aki hozzám jön, nem taszítom el." A bűn viszont elszakít Istentől, a megbánatlan bűn kárhozatba visz.
Jézus rendelkezései nyilván összefüggenek. A bűnbocsánat, amire felhatalmazz az apostolait nem független a keresztáldozatától, hanem éppen annak a műnek az aprópénzre váltása, mint ahogy a keresztség is, és a többi szentség is.
Tibor, szerinted mit kezdtek az apostolok a bűnök megbocsátására és megtartására(!) való felszólítással? Mi ennek a jézusi utasításnak mai megfelelője a te gyülekezetedben?

Unknown írta...

Kedves Miklós! Az elején kezdem: református vagyok. Több kérdést is feltettél, amire igyekszem hitben válaszolni. Hit és cselekedetek viszonya - azt gondolom - egyidős az Egyházzal. Majdnem annyiszor beszél a Szentírás újszövetségi része is az egyikről, mint a másikról. De nagyon fontos tisztán látnunk, hogy melyikről milyen összefüggésben. A kettő viszonyát talán a legtisztábban az Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 8. és 9. verse foglalja össze. "Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék." Én hiszem, hogy ezt az Igét bárhogyan forgatjuk, magyarázhatjuk, nem juthatunk belőle semmilyen más következtetésre, minthogy az üdvösségünk oka nem bennünk keresendő. Ezt Isten ingyen való ajándékul kínálja. A "buktató" ebben a részben van: hit által! Az a hit, amelyet nem követnek cselekedetek, halott! Nem valódi! De ez nem változtat azon a tényen, üdvösségem oka nem a cselekedeteimben, hanem Jézus Krisztus megváltói munkájában van! Ez pedig befejezett, tökéletes. Sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok belőle. "Beteljesedett!" Ez Jézus utolsó szava a kereszten. (János ev. 19,30) Más fordítás szerint, elvégeztetett! Üdvbizonyosságom alapja nem az én hitem, hanem az isteni cselekedet. Ez megtörtént! A Szentírás tanúsítja! A Lélek tesz erről tanúságot lelkünkben. (korábban idéztem a Rómaiakhoz 8,16 verset) Az általad idézett Róm 11,20-23, szerintem a kegyelmi kiválasztás megerősítésére adatott minden időben a hívőknek. Nem érdemlem meg Isten kegyelmét! Sem én, sem senki más, aki erre a bolygóra született! Halálom pillanatáig is Isten kegyelmére szoruló gyarló ember leszek és maradok. Ha másban bízok, például cselekedeteimben, nem tudom megragadni az üdvösségemet, mert az egyedül, kizárólag hit által az enyém. Írod, a megbánatlan bűn kárhozatba visz. Ha Anániás és Szafira újszövetségi példájára nézünk, azt hiszem ott tisztán és világosan áll előttünk egy megbánatlan bűn. S annak büntetése is. Én tapasztalom - másfél évtizeddel azután, hogy Isten bűnbánatot fakasztott a szívemben -, ma is vannak olyan bűnök, amik egyszer csak eszembe jutnak. Réges régiek is. Ha Jézus közben visszajött volna, lett volna megbánatlan bűnöm? Számát sem tudom mennyi. Elkárhoznék miattuk? Én ezt nem hiszem! Hiszen letettem az Ő kezébe az életemet, elfogadtam az Ő váltság ajándékát, amely minden bűnre elegendő.

Unknown írta...

Arra is, amit nem is volt módomban eddig bevallani. Meg sem láttam őket, eszembe sem jutottak. Nagyon rossz lenne úgy élnem, mi lesz velem, ha akár csak egyet is nem lesz időm, alkalmam megbánni. Gondoljunk egy közlekedési balesetre. Lenne módom gyónni halálom előtt egy ilyen helyzetben? Alig hiszem. Ha csak a gyóntatómnak elmondott gyónás oldoz fel, akkor elkárhoznék? Ezek szerint igen? Én ebben nem hiszek. Ma reggel missziói szolgálatra készülve több dolog is eszembe jutott, így a hitetlenség bűne például. Ha én nem tudnám ezt ilyenkor az én Megváltó Krisztusom lábai elé letenni azonnal, elhívén, hogy erre teljes bocsánatot adott, már ott a Golgotán, el sem tudnék indulni. Egyházunkban is elhangzik az úrvacsora alkalmával a lelkész szájából: hirdetem néktek bűneitek bocsánatát. Ez azonban nem több, mint a Jézus Krisztus váltságára történő rámutatás. Szükség is van rá, hogy a közösség erősítsen mindannyiunkat, igen az Úr Jézusnak van hatalma megbánt bűnt megbocsátani. De egyedül csak neki van! (Mt 9,6) De nekem és minden benne hívőnek szabad útja van ehhez a Jézushoz, azóta, amióta az Ő keresztre feszítése alkalmával a templom kárpitja kettéhasadt. Nincs többé közvetítőre szükség. Hogy ne értsd félre ezt: egyházunk ismeri az életgyónás fogalmát. Hiszem, hogy e nélkül valódi megtérés nem képzelhető el. De nem azért végezzük ezt lelkész vagy lelkigondozó jelenlétében, mert erre felülről való parancsot kaptunk volna, hanem mert ez a testvérünk a Lélek által segít az Úrhoz találni nekünk. A kulcsok hatalma az evangélium erejében van, nem pedig a mi beszédünkben. Ezért beszélhetett így Pál az efezusi gyülekezettől búcsúzva: "... nem szárad rajtam senkinek a vére. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek." Ap.Csel. 20,26-27 Végezetül köszönöm a türelmedet, Mennyei Édesatyánk áldása kísérje életedet, ezt kívánom szeretettel.

Unknown írta...

Nagyon jó gyónni egy olyan embernél, akiben bizalma van a gyónónak, akire nyugodt szívvel rábízhatja a bűneit és általában a lelkét. De egy hozzá nem értő, a gyónó bizalmára nem méltó embernél gyónni, az olyan, mintha egy sajgó sebre sót szórnának.

Attila írta...

Világos utasításként van jelen Szentírásban, amikor Jézus apostolainak meghagyja: (Jn 20,23) "Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad."

Unknown írta...

Kedves Papp Attila! Még véletlenül sem a bűnbocsánat szükségességét akarom megkérdőjelezni. Jézus Krisztus váltsága nélkül nem jelenhetünk meg a Szent Isten színe előtt, ezt én is hiszem és vallom. Amelynek emberileg szinte felfoghatatlan voltát nagyon nehezen lehet szavakba foglalni. Talán a legalkalmasabb erre Isten Igéjéből a János evangéliuma szerinti mondat, személyesen Megváltónk szájából: "... a bűn az, hogy nem hisznek énbennem." (16,9) Az Úr itt azt jelenti ki, egyetlen bűn marad itt a világban, amely "kívül" van Isten fennhatóságán: ha nem hisszük el, hogy a Golgotán kiontott vére Jézus Krisztusnak teljes váltságot szerzett. Minden más bűnt a Kereszt eltörölt. Azokról Isten soha többet nem emlékezik meg. Csak azokéra fog rátekinteni, akik az első bűnben benne maradtak, azaz nem hittek a váltságnak. Az emberi gyarlóság azonban "csavart" egyet a Kereszt valóságán: a bűnbocsánathoz legalább egy emberre szükség van. Egy hivatalos egyházi szolgára. Nekem itt csak egyetlen kérdésem marad akkor: kedves testvérem hiszi a Golgota vérének bűntörlő erejét, vagy nem hiszi? Mert ez az egyetlen feltétele van a mi üdvösségünknek. (Efezus 2,8-9) Azt kellene ugyanis megértenünk mindnyájunknak, hogy nem a mi hitünk a bűnbocsánat forrása, az csak közvetítő eszköz a bűnbocsánat átvételére. Mégpedig egyáltalán nem tökéletes eszköz. Önnel előfordult már, hogy megingott a hite? Velem, bizony előfordult! Ettől én elveszítettem volna az üdvösségemet? Semmiképpen. Mert annak forrása nem az én hitem, hanem a teljes és tökéletes örök váltság, amit Jézus szerzett. Hadd kérdezzem meg öntől - ne így legyen - ha önt a harcmezőn vagy egy közlekedési balesetben szerzett sérülés miatt hazahívja az Úr, s közel-távolban egyetlen hivatalos szolgája nem lesz egyházának, ki fogja az utolsó gyónásától elkövetett bűnei miatt feloldozni? Én már önmagamra nézve nem aggódom egy ilyen helyzet miatt, mert jó és biztos válaszom van rá az Igéből: "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,..." (Római levél 8,1) Mint már korábban írtam, a kulcsok hatalmáról az én egyházam is megemlékezik hivatalos szolgái által, de a kulcs nem emberekben van, hanem az evangéliumban. Isten nem adott az embereknek több hatalmat a bűnbocsánat dolgában, mert akkor megrövidítette volna Fia váltságának értékét. Végül pedig az ön által hozott igehellyel van egy kis "baj": a teológusok sem tudják hová tenni, hogy most akkor itt kaptak a tanítványok Szentlelket? Akkor mi történt pünkösdkor? Miért kellett 10 napot várnia a pünkösdi beszéddel Péter apostolnak, az Úr mennybe menetelét követően, ha már itt részesült a Szentlélek ajándékában? Ennek az Igének a valódi tartalmát azt hiszem majd csak a mennyben fogjuk bizonyossággal megtudni. Én azt gondolom egyébként, hogy az apostoli kor - ami alatt azt értem, míg el nem hunytak Krisztusban mindazok, akik Őt személyesen látták és ismerték - különbözött az egyház mostani állapotától, és ebben a kulcsok hatalmára vonatkozó üzenet is benne foglaltatik. El tudom fogadni, hogy az Urat személyesen ismerő tanítványoknak az egyház korai idején adatott ilyen hatalom, én azonban a magam számára - egyházam tanításával összhangban - Krisztus váltságában látom és helyezem az üdvösségemet, minden más emberi közreműködés nélkül. S mivel ez a váltság tökéletes, hiszem, hogy ez által a Krisztusban megígért bűnbocsánatom is az lesz. Tisztelettel és testvéri szeretettel.