Íme a Katolikus Egyház Katekizmusában található tanítás a jogos önvédelemről, a fegyverek alkalmazhatóságáról, és a halálbüntetésről. Az olyan katolikus pásztorok, akik véleményeikben elmulasztják ennek az árnyalt és kipróbált erkölcsi tanításnak megfelelően felvázolni a katolikusok jó lelkiismerettel vállalható lehetőségeit az önvédelemre, félrevezetik a rájuk bízottakat.
A TÖRVÉNYES ÖNVÉDELEM
2263 A személyek és társadalmak törvényes önvédelme nem jelent kivételt az ártatlanok megölésének, a szándékos emberölésnek tilalma alól. "Amikor valaki önmagát védi, a tettből két következmény származhat: az egyik a saját életének megőrzése, a másik a támadó megölése." "Semmi nem tiltja, hogy egy cselekedetnek két hatása legyen, melyek közül csak az egyik szándékolt, a másik szándékon kívüli."
2264 Az önmagunk iránti szeretet az erkölcsiség alapvető principiuma marad. Törvényes tehát, hogy a saját élet megőrzéséhez való jogot érvényesítsék. Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen:
Ha valaki a saját élete megvédésére nagyobb erőt alkalmaz, mint szükséges, a tette nem megengedett. Ha azonban mértékkel veri vissza az erőszakot, a védekezés megengedett (...). Nem szükséges az üdvösséghez, hogy az ember elmulassza az arányos védekezést azért, hogy elkerülje a másik megölését: mert a saját életére jobban kell vigyáznia, mint a másikéra.
2265 A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.
2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához.
2267 Az Egyház hagyományos tanítása -- a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve -- nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.
Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával.
Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése