2017. január 25., szerda

Harminc bíboros figyelmeztetett rá, hogy az Amoris Laetitia gyöngíteni fogja a házasságot

Hívő katolikusok meglepődhetnek annak a hírnek a hallatára, hogy nem kevesebb, mint harminc bíboros fejezte ki fenntartását Ferenc pápának Amoris Laetitia k. buzdítása kapcsán, a dokumentum 2016 áprilisában történt közzététele előtt.

A harminc bíboros, egyénileg vagy kis csoportokban írt levelében megkísérelte lebeszélni Ferenc pápát a buzdítás kibocsátásáról. Arra figyelmeztették a pápát, hogy annak tartalma nem pusztán a házasságról, hanem az Eucharisztiáról és a gyónásról szóló egyházi tanítást is gyöngítené – írta a Le Figaro francia újság tavaly augusztusban.

A bíborosok csak azután továbbították észrevételeiket, miután alaposan áttanulmányozták a buzdítás szövegét, hivatalukból adódó előjogaiknak megfelelően - tájékoztatott róla a Le Figaro.

Egy vatikáni forrás Edward Pentinnek, a National Catholic Register újságírójának megerősítette, hogy valóban létezik a harminc bíboros levele. A forrás állítása szerint a pápa ettől az időszaktól kezdve utasította vissza, hogy válaszoljon a buzdítás által felvetett fenntartásokra.

A harminc bíboros aggodalmáról szóló hír azért is jelentős, mert kontextusba helyezi a Ferenc pápát hivatalosan és nyilvánosan helyreigazításra kérő négy bíboros dubia levelét, melyet a katolikus közmédia egy ultrakonzervatív törpe csoportosulás indokolatlan kezdeményezéseként igyekszik feltüntetni.

A két családszinódus lezárása után az Amoris Laetitia célja az lett volna, hogy erősítse a keresztény családokat hivatásuk megélésében. Ezzel szemben zavaros, félreérthető tanításai a családokat érintő, életbevágó erkölcsi kérdéseket illetően szabad kezet adott liberális püspököknek, hogy megengedjék a polgárilag elvált és újraházasodott, házasságtörésben élő katolikusoknak, hogy szentáldozásban részesüljenek. 

Az Amoris Laetitia nyomán a máltai püspökök, San Diego püspöke, az argentin főpásztorok, sőt a római egyházmegye is, melynek Ferenc pápa a püspöke olyan lelkipásztori irányelveket dolgoztak ki, amelyek lehetővé teszik házasságtörők számára, hogy szentáldozásban részesüljenek. Lásd az Egyház az Amoris Laetitia lejtőjén c. írásunkat.

Athanasius Schneider, kazahsztáni püspök a LifeSiteNews hírportálnak tavaly júliusban adott interjújában elmagyarázta, hogy aktív házasságtörők szentáldozáshoz való járulásának lehetővé tétele három katolikus szentséget gyaláz meg: a gyónás, a szentáldozás és a házasság szentségét. Azok a lelkipásztori irányelvek, amelyek lehetővé teszik a szentáldozást a polgárilag elvált és újraházasodott, az egyház tanítása szerint a házasságtörés bűnében élő személyek számára, olyan, mintha engedélyt adnának a hatodik parancs figyelmen kívül hagyására. 

Schneider püspök a múlt héten másik két főpásztorral együtt “lelki keresztes hadjáratot” indított, sürgetve Ferenc pápát, hogy “félreérthetetlenül vonja vissza” azokat a lelkipásztori irányelveket, amelyek aláássák a hitet.

Nincsenek megjegyzések: