2017. január 30., hétfő

Képzelt riport: ha Ferenc pápa következetes volna

Mi lenne, ha a Szentatya az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetében kifejtett "irgalmas" irányelveket olyan helyzetekre alkalmazná, amelyek kizsákmányoló munkaadókra vonatkoznak?

Forrás: a jezsuita Catholic World Report, Nick Bottom


Ferenc pápa: Jó reggelt mindenkinek! Köszönöm, hogy eljöttetek!

Azért hívtalak meg benneteket, mert megváltoztattam az álláspontomat, és ezt közzé kell tennem. A közelmúltban mondott homíliámban eléggé erőteljesen beszéltem azokról a munkaadókról, akik megtagadják dolgozóiktól igazságos munkabérük kifizetését. (Vérszívók azok a gazdagok, akik kizsákmányolják a szegényeket).

Alkalmam nyílt rá, hogy elgondolkozzak erről a homíliámról azoknak az alapelveknek a fényében, amelyeket én magam tettem közzé Amoris Laetitia apostoli buzdításomban. Hoztam magammal egy példányt, így tudok belőle idézni, válaszolva a kérdéseitekre. Kérem, legyetek türelemmel hozzám, amíg megtalálom a vonatkozó passzusokat, rendben?

Úgy gondolom, hogy túl szigorú voltam, amikor a kizsákmányoló munkaadókat „rabszolgahajcsároknak” és valódi „vérszopóknak” neveztem. Nekem is emlékeznem kell rá, hogy Isten neve Irgalmasság! Az Amoris Laetitia joggal bírálja azokat, akik „elbújnak az egyház tanítása mögé, Mózes székében ülve és ítélkezve olykor felsőbbrendűséggel és felületesen”. Mert „nem elegendő pusztán csak alkalmazni az erkölcsi törvényeket...mintha azok kövek lennének, amelyeket az emberek életére kell hajítanunk(AL 305). Mint ahogy az AL 308. paragrafusa emlékeztet bennünket rá, „maga az evangélium mondja, hogy ne bíráljunk vagy ítélkezzünk(AL 308).

Sajnálok egy másik megjegyzést is, amit abban a homíliában tettem. A pápának alázatosnak kell lennie, becsületesnek kell lennie, nemde? Kissé elhamarkodottan azt mondtam, hogy a munkásokat becsapni „halálos bűn! Ez halálos bűn!” Most ezt árnyaltabban kell kifejeznem.

Az Amoris Laetitia buzdításban világosan kifejtettem, hogy „nem pusztán az elváltakról és újraházasodottakról, hanem mindenkiről” szóltam, „bármilyen helyzetben is legyenek(AL 297). Ez természetesen magába foglalja a munkaadókat is, akik olyan helyzetben vannak, hogy alkalmazottaikat rabszolgahajcsárként kezelik.

Az ő esetükben is szem előtt kell tartanunk a megkülönböztetést az objektív bűn és a szubjektív bűntudat között. Mivel a munkaadók életében előfordulhat sok „enyhítő tényező...ezután már nem lehet egyszerűen csak azt mondani, hogy mindenki, aki bármilyen ’rendezetlen’ körülmény között él – mint például kizsákmányolja alkalmazottait – „halálos bűn állapotában van és meg van fosztva a megszentelő kegyelemtől(AL 301).

Most térjünk rá kérdéseitekre.

Egy riporter: Szentatya, kissé zavarban vagyok azzal kapcsolatban, hogy amiket eddig mondott, azokat ettől kezdve nem lehet mondani. De ezt félretéve, nem aggasztja Önt, hogy a bűn és a bűntudat közötti jólismert megkülönböztetés ebben az esetben olyan következménnyel járhat, hogy felhígítja az egyház tanítását a munkások jogairól?

Ferenc pápa: Nem, nem, nem. Az egyház tanítása az igazságos bérekről továbbra is megmarad. A Katekizmus mégiscsak a Katekizmus! Mindamellett, miközben minden bizonnyal igaz, hogy a munkások kizsákmányolása nem „felel meg objektíve az evangélium teljes kívánalmainak (AL 303), „szűklátókörűség volna pusztán csak azt szem előtt tartani, hogy egy egyén cselekedetei megfelelnek-e vagy sem egy általános törvénynek vagy szabálynak(AL 304).  Mindig sokkal inkább a személyt kell néznünk, semmint a szabályt.

Valóban, még azt is mondhatnánk, hogy néha egy igazságtalan munkáltatónak lehetetlen elkerülnie, hogy rosszat tegyen.

Riporter: Tessék?

Ferenc pápa: Igen, ez igaz. Lehet, hogy egy igazságtalan munkaadónak nincs semmilyen lehetősége, hogy elkerülje, azt, ami objektíve bűnös. Amit az Amoris Laetitia mond az elváltakról és újraházasodottakról, igaz lehet a munkáltatóra is. A férfi vagy női munkáltató „nagyon jól ismerheti a szabályt, mégis...lehet olyan konkrét helyzetben, amely nem teszi lehetővé számára, hogy másképpen cselekedjen és döntsön további bűn elkövetése nélkül (AL 301).

Még tovább megyek, és azt mondom, az is előfordulhat, hogy egy munkásainak becsapását abbahagyni képtelen munkáltató, a jó lelkiismeret biztos békéjével, éppen hibás magatartásában ismeri fel Isten akaratát.

Riporter: Szentatya, hogyan lehetséges ez?

Ferenc pápa: Hadd  magyarázzam el az Amoris Laetitia segítségével.

Egy olyan munkaadó lelkiismerete, aki igazságtalanul fizeti munkásait, ugyanakkor őszintén, de sikertelenül küzd azért, hogy felülkerekedjen igazságtalanságán, minden bizonnyal „többet tehet annál, mint hogy felismerje, egy adott helyzet nem felel meg objektíven az evangélium teljes kívánalmainak. Továbbá őszintén és becsületesen felismerheti, hogy abban a pillanatban milyen nagylelkű választ tud felkínálni Istennek, és bizonyos erkölcsi bizonyossággal felfedezheti, hogy ez az, amit maga Isten kér tőle(AL 303).

Reporter: De ez nem lenne egy téves lelkiismeret?

Ferenc pápa: Ó, de kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk lelkiismeretek felett? Mint ahogy ezt felpanaszoltam az Amoris Laetitia-ban, olyan gyakran „nehéznek találjuk, hogy helyet adjunk a hívek lelkiismeretének(Al 37)!

Készítsünk helyet a lelkiismeretek számára, még azon munkaadók lelkiismerete számára is, akik sajnálatos módon nyomorba dönthetik munkásaikat. Mint ahogy előfordulnak olyan párok, akiknek házassági döntései nem felelnek meg az eszménynek, ezek a munkáltatók „nagyon gyakran a tőlük telhető legjobban válaszolnak az evangéliumra korlátaik között, és képesek arra, hogy összetett helyzetükben végigjárják saját megkülönböztetési folyamatukat. Arra kaptunk meghívást, hogy képezzük a lelkiismereteket, nem pedig arra, hogy megpróbáljuk helyettesíteni azokat” (AL 37).

Riporter: De Szentatya, mi lenne tehát az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanításának a lényege?

Ferenc pápa: Ne értsetek félre. Amit az Amoris Laetitia-ban állítottam a házasságról és a családerkölcsről, az ugyanúgy vonatkozik a munkahelyre is: „Az egyház semmi szín alatt nem mondhat le arról, hogy” az alkalmazottakat megillető igazságos fizetség „teljes eszményét kínálja fel (AL 307).

Mindazonáltal a lelkipásztoroknak meg kell érteniük: lehet, hogy nagyon lassú folyamatra kell számítaniuk, amikor egy munkaadónak segítenek, hogy felismerje a munkásaival szembeni becsületesség teljes eszményét. Tehát „szükség van arra, hogy irgalommal és türelemmel elkísérjék” a munkásait kizsákmányoló munkaadót a hit útján „a személyes növekedés lehetséges szakaszain, amint ezek fokozatosan megjelennek(AL 308).

Az egyháznak „tudatában kell lennie számos gyermeke törékenységének(AL 291). Sok munkáltató lelkileg gyenge, és az „egyház lelkipásztorainak együttérzéssel kell bánniuk a gyengékkel, kerülve a helyzet súlyosbítását, vagy a túlságosan kemény, esetleg elhamarkodott ítéleteket(AL 308).

Riporter: Tehát egy jó lelkipásztor, ahelyett hogy kezdettől fogva világosan elmagyarázná, hogy mit igényel a társadalmi igazságosság, „kísérje el” az igazságtalan munkaadót a „megkülönböztetés” útján?

Ferenc pápa: Pontosan így van. A lelkipásztor vegye észre, hogy míg a munkaadó ezen az úton halad, lehetnek „építő elemek” az alkalmazottaival való kizsákmányoló kapcsolatában, amely nem felel meg az eszménynek, de mindazonáltal „legalább részben és hasonlatos módon megvalósítja azt(AL 292).


Továbbá a lelkipásztor ne feledje, hogy a kizsákmányoló munkáltató „élhet Isten kegyelmében, szerethet és növekedhet a kegyelmi és karitatív életben(AL 306). Bátorítania kell a munkáltatót, hogy pótolja igazságtalanságát emberbaráti cselekedetekkel, mivel „az Írások biztató szavai szerint... a szeretet befedi a bűnök sokaságát(AL 306).

Köszönöm a kérdéseiket, és hogy meghallgattak! Remélem, most már mindent értenek! Isten áldja önöket!

Nincsenek megjegyzések: