Gerald E. Murray atya, kánonjogi doktor, a The Catholic Thing magazinban elemzi az Amoris Laetitia nyomán kialakult ellentéteket, melyek az Egyház legmagasabb szintjén, bíborosok között nyilvánosan zajlanak. Murray atya feltárja, hogy ennek a vitának az egyik oldalán csak "szlogenek és eufemizmusok" vannak. Az általa elemzett konkrét megnyilatkozásról korábban már tudósítottunk. Alább a kánonjogász dolgozatának egy részét közöljük, magyar fordításban.
***
" Könnyen meg lehetett jósolni, hogy az Amoris Laetitia (különösen a 351-es lábjegyzet) éles támadásokhoz vezet majd az egyház tanbeli egysége ellen – még az Egyház néhány pásztora részéről is. Francesco Coccopalmerio bíboros, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának elnöke csatlakozott azoknak a főpásztoroknak a sorához, akik azt állítják, hogy Ferenc pápa engedélyezte a szentáldozást második „házasságban” élő házasságtörőknek. Coccopalmerio kiterjeszti ezt az engedélyt még azokra is, akik házasságon kívüli szexuális kapcsolatokban élnek, az “Amoris Laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás nyolcadik fejezete” c., nemrégen megjelent könyvecskéjében (amiről egyesek azt hiszik, hogy mérvadó, mivel a Vatikán saját könyvkiadója – Libreria Editrice Vaticana – jelentette meg).
Coccopalmerio bíboros ezt írja:
"Az elvált és újraházasodott de facto párok, akik együttélésben vannak, bizonyosan nem a katolikus tanítással összhangban lévő házasságok mintaképei, azonban az Egyház nem fordíthatja el tőlük az arcát. Éppen ezért a Bűnbánat szentsége és az Oltáriszentség kiszolgáltatandók még azoknak az úgynevezett sérült családoknak is, legyenek bármennyien, akik bár a hagyományos házassági kánonnal nem összhangban lévő állapotban élnek, mégis őszinte vágyat mutatnak a szentségek felé a tisztázás egy megfelelő időszaka után. [. . .] Ez a nyitottság és a mindenkire kiáradó irgalom gesztusa az Anyaszentegyház részéről, aki nem hagyja el egyetlen gyermekét sem, annak tudatában, hogy a maradéktalan tökéletesség értékes ajándék, de nem mindenki számára elérhető.
Mivel találkozunk itt? Szlogenekkel és eufemizmusokkal, szépítő kifejezésekkel. A szlogen arra szolgál, hogy leállítsa a vitát. Az eufemizmusok szándékosan eltérítik az olvasót a valóság pontos és szabatos leírásától. Egy szemináriumi tanárom egyszer megjegyezte, hogy a szóbeli manipulálás mindig megelőzi a társadalmi manipulációt. Ebben az esetben doktrinális manipulációról van szó.
Olyan szlogenek, mint „elfordítja tekintetét” és „nem hagyja hátra egyetlen gyermekét sem” – valamint olyan eufemizmusok, mint az „úgynevezett sérült családok” és „olyan helyzetek, amelyek nincsenek összhangban a hagyományos házassági kánonokkal” olyan elhatározásról tanúskodnak, amelynek nem áll szándékában alaposan megindokolni és pontosan megvédeni a helyesnek feltüntetett állítást. Coccopalmerio inkább arra törekszik, hogy az olvasót elsodró érzelmi hatásokkal vezesse félre.
„Nem néz másik irányba” – azt jelenti, hogy az egyháznak egyszerűen nem kellene tudomást vennie bizonyos viselkedések bűnösségéről. A házasságtörést és paráznaságot magába foglaló együttélések esetében a kérdés nem arról szól, hogy meg kell gyógyítani „az úgynevezett sérült családokat”, hanem figyelmeztetni kell a bűnösöket, hogy magatartásuk súlyosan megsérti Istent.
Amikor azt mondja, hogy az egyház „nem hagyhatja hátra egyetlen gyermekét sem”, akkor ezen azt érti, hogy a szentáldozás visszautasítása azok számára, akik nyilvánosan súlyos bűnben élnek, igazságtalan magára hagyás lenne. A házasságtörő kapcsolatok most már egyszerűen csak „helyzetek, amelyek nincsenek összhangban a házasságra vonatkozó hagyományos kánonokkal”. A házasság felbonthatatlanságának isteni törvénye és a házasságtörés erkölcstelensége most már mindössze egy kánonba foglalt „hagyomány”. Ennek a törvénynek a megsértése pusztán egy olyan „helyzet, amely nincs összhangban” azzal a kánonnal, amelyet valahol, valamikor, valaki leírt. Mi egy kánon jelentősége, konkrét emberekhez képest, akik „kifejezik őszinte kívánságukat, hogy a tisztázás megfelelő időszaka után a szentségekhez közeledjenek”?
Coccopalmerio a hatodik parancsolat megtartásáról megjegyzi, hogy az „egy abszolút tökéletesség, értékes ajándék, de amelyet nem tud mindenki megvalósítani”. Az Egyház azonban soha nem tanította, hogy a hatodik parancsolat megtartása az „abszolút tökéletesség” állapota, amely „felülmúlja bármely fia vagy lánya képességét”. Hiba azt gondolni, hogy a házassági hűség, mint eszménykép, sok keresztény által nem érhető el. A házasság szentségének kegyelme Isten ajándéka, hogy megerősítse a házas személyeket a házastársi hűségre vonatkozó kötelességük teljesítésében. A hűtlenség olyan választás, amely ellentmond az adott személy Isten, valamint a házastárs iránti kötelezettségének. Nem egy engedélyezett alternatíva azok számára, akik „nem tudják” elérni a „teljes tökéletességet”.
Coccopalmerio a továbbiakban megállapítja: „Az Egyház szentgyónáshoz és szentáldozáshoz engedheti azokat a híveket, akik törvénytelen kapcsolatban élnek, és akik változtatni kívánnak helyzetükön, de nem járhatnak el kívánságuk szerint”.
Isten nem engedi meg, pláne nem kötelez senkit arra, hogy halálos bűnt kövessen el. És Isten nem engedélyezi senkinek sem, hogy nyilvánosan olyan kapcsolatot teremtsen, amely ellentmond a házasságra vonatkozó törvényének. Egy házasságtörésben élő személynek, lelki java szempontjából, ki kell lépnie ebből a helyzetből. Az Egyház kötelessége, hogy megvédje a Szent Eucharisztia szentségét. Azok, akik nyilvánosan visszautasítják a hatodik parancsolatot különféle módokon, nem engedhetők szentáldozáshoz, amíg nem vetnek véget bűnös cselekedeteiknek. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése