Dr. Edward Peters, neves amerikai kánonjogász, A Törvény fényében című kánonjogi blogján ismét megszólal az Amoris Laetitiát követő, szentségtörésre buzdító és kánonjogot sértő püspöki direktívák ellen. Jelen bejegyzésében, melynek teljes fordítását közöljük, a német és a máltai püspöki irányelvet hasonlítja össze. Véleménye szerint a máltaiakhoz képest a németek látszólag visszafogottabbak, a hangsúly azonban a „látszólag”-on van.
***
2017. február 2. _ Valamivel tudományosabb technikát alkalmazva, mint azt a Máltai Katasztrófa esetében láttuk, (amikoris a nemzet két püspöke homlokegyenest ellentmond a változatlan egyházi előírásnak, azt állítva, hogy a szentáldozást nem lehet megtagadni az elvált és újraházasodott, aktív szexuális életet élő katolikusoktól, amennyiben úgy érzik, hogy „békességben vannak Istennel”), a német püspöki konferencia nyilatkozata Ferenc pápa „Amoris Laetitia” buzdításának alkalmazásáról valójában ugyanúgy megtagadja a 915-ös egyházi törvényt és az általa képviselt kánonjogi-erkölcsi hagyományt.
Az Amoris-nál és a Buenos Aires-i irányelveknél egyértelműbben, bár kevésbé otrombán, mint a máltaiak, a németek azt állítják, hogy nincsenek általános szabályok, amelyek a szentáldozás kiszolgáltatóját irányítanák, amikor a szentséghez kívánnak járulni aktív szexuális életet élő, elvált és újraházasodott katolikusok, vagyis azok, akik a kánonjogi és erkölcsi hagyomány szerint egyértelműen olyan személyek, akik „nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak”.
A szabály állítólagos hiányában a németek szerint esetenként megkülönböztetési folyamatot kell levezetni, és ha ennek eredményeként a szexuálisan aktív, elvált és újraházasodott katolikusok szentáldozáshoz járulhatnak, akkor „ezt a döntést tiszteletben kell tartani”.
El kell ismerni, hogy a német megfogalmazás kevésbé rámenős, mint a kifejezett máltai követelés, amely leszögezi, hogy a szentáldozást nem lehet megtagadni ilyen esetekben. Ám ugyanúgy a német nyilatkozat is egy tényleges direktíva a szentáldozás kiszolgáltatására, annak a terhe mellett, hogy a papok nem tartanak tiszteletben egy olyan döntést, amelyet „tiszteletben kell tartani”, vagyis hogy szentostyát osszanak ki olyan körülmények között, amelyek minden kétséget kizáróan tiltóak a 915-ös kánon értelmében.
A szentáldozás hűséges németországi kiszolgáltatói most csatlakoznak máltai társaikhoz, és ugyanúgy szükségük van különleges imákra azzal a nyomással szemben, amellyel elkerülhetetlenül szembe kell nézniük, mivel püspökeik nem tesznek eleget feladatuknak, hogy „sürgessék az összes egyházi törvény megtartását... különös tekintettel a szentségek kiszolgáltatására” (392. kánon).
Mellesleg a német dokumentum egyéb szakaszai arra utalnak, hogy szentgyónás is kívánatos lehet ezekben az esetekben, de úgy tűnik, anélkül, hogy a gyónó szilárdan elhatározná, hogy kerüli a bűnt (beleértve természetesen a szexuális aktivitás szándékát is nem törvényes "házastársával"). Ez a megközelítés a bűnbánat szentségét kiteszi a szentségtörés kockázatának, kiszolgáltatóját pedig a bűnre való felbujtás vádjának.
Egyesek azt vélhetik, hogy „zűrzavart kelteni” egy kormányzási erény, de nehezen tagadható, hogy az Amoris több kétséges fogalma nyomában, amelyeket fel kell oldani, egyre terjed a „zűrzavar” általában véve a katolikus szentségi gyakorlatban, és különösen a keresztény házasság felbonthatatlanságára vonatkozó egyházi tanúságtételben.
*** Természetesen nem minden német anyanyelvű püspök helyesli a konferencia nyilatkozatát, mint például Vitus Huonder, a svájci Chur püspöke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése