Osztrák püspök az újraházasodottak áldozásáról: “küzdenünk kell ellene”

„Kötelességünk engedelmeskedni a pápának és az egyházi tekintélynek; ebben az egyházban jogunk és néha kötelességünk, hogy szabadon szóljunk!

2017. február 7-én, Andreas Laun salzburgi segédpüspök a Kath.net katolikus weboldalon kommentárt tett közzé az Amoris Laetitia nyomán az egyházban kialakult helyzetről, és a pápai dokumentum halmozott hatásairól. Laun püspök egy német papot idéz, aki jelenleg Dél-Amerikában teljesíti szolgálatát, és aki levélben fordult hozzá a következő komoly megfontolásokkal:

Kedves Andreas! 

Az elváltakra és újraházasodottakra vonatkozó kérdések válasz nélkül maradnak és a levegőben lógnak – a Szentatya jelenlegi hozzáállása szerint -, így hamarosan előfordulhat a következő abszurd helyzet: egy bűnbánó (a gyóntatószékben) feltárja helyzetét – megerősítve, hogy továbbra is házastársi kapcsolatban kíván élni a partnerével – és utána kéri a feloldozást, utalva a különböző püspöki konferenciákra és végül magára a pápára; ezután én – mint pap – ezt mondom: „Lelkiismeretem azt mondja, hogy nem adhatok feloldozást; bár a pápa továbbra is nyitva hagyja a kérdést, nem oldozhatlak fel”. Azonban az illető, utalva a pápára, továbbra is kitart amellett, hogy meg kell, hogy kapja a feloldozást, és szentáldozáshoz is járulhat. Ezután vajon meg kell változtatnom a feloldozási formulát és ezt kell mondanom: „A pápa feloldoz téged bűneidtől az Atya, stb. nevében?” Számomra ez teljesen abszurd! De valójában nem efelé tartunk?”

Laun a következő szavakkal kommentálja ezt a szakaszt: “Attól tartok, hogy e kérdés logikája elől nem menekülhetünk el”. Ezután így folytatja:

Nem létezik kétféle igazság, és bizonyos kérdésekre csak egyetlen helyes válasz van – még akkor is, ha püspökök és egész püspöki konferenciák ellentmondó válaszokat adnak. Néhány válasz helyes, mások minden bizonnyal helytelenek. A négy ismert bíboros, akik a pápa elé terjesztették kérdéseiket (dubia) épp erről a problémáról beszéltek, amelyet a Dél-Amerikában szolgáló német pap szemléltetett.

Laun püspök további bátorító szavakkal elmagyarázza olvasóinak, hogy mint katolikusok, nem kerülhetjük ki ezt az alapvető konfliktust: “Úgy vélem nincs rá mód, hogy elkerüljük ezt a konfliktust, valamilyen formában küzdenünk kell ellene és a végére kell járnunk, hamis kompromisszumok nélkül! Nem várhatjuk, hogy magától megoldódjon”. Laun hozzáteszi: nem kerülhetjük ki a konfliktust pusztán abból a meggondolásból kiindulva, hogy „engedelmeskednünk kell a pápának”, mivel ez „magától értetődően egy katolikus ügy”. Azaz: „a pápa tévedhetetlen, de ezt a karizmát nem lehet megérteni és tiszteletben tartani anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a gondosan körülhatárolt korlátait is”.

Az osztrák főpásztor ezután leír néhány esetet, amelyben a pápa valóban tévedhet, vagy pedig “nyilvánosan elismerhető bűnössé” válhat. „A pápa kötelessége, hogy atya legyen, és egy jó apának fel lehet tenni kérdéseket, még bíráló kérdéseket is!”

Laun hozzáteszi, hogy „egyetlen katolikus sem kötelezhető arra, hogy - egy pápai tévedés balszerencsés esetén – feladja a józan gondolkodását. Lehet nevetgélni, ellentmondani, igen, még ellen is lehet állni, ha jólképzett [ti. az Egyház tanításához igazított] lelkiismeretünk egyértelműen másképpen ítélkezik”. Olykor természetesen jobb csendben maradni egy pápai tévedéssel szemben. 

Ez azonban nem a jelenlegi konfliktus esete Laun püspök szerint. Nem lehet „elaltatni” ezt a vitás kérdést. „Ez az Egyházról, az emberekről, és Istennel való személyes kapcsolatukról szól, és ez egyben a katolikus egyház képe is a „kívülállók” számára”. 

Laun a következő szavakkal zárja kommentárját:

„Kötelességünk engedelmeskedni a pápának és az egyházi tekintélynek; ebben az egyházban jogunk és néha kötelességünk, hogy szabadon szóljunk! Vitathatatlan, hogy nehéz mindkét szempontot egyesíteni, egy kalap alá venni. Hitnek és értelemnek együtt kell működniük egymással! Ez szintén hitelesen katolikus!”