A Hittani Kongregáció prefektusa, Gerhard Müller bíboros, az Il Timone című lapnak adott interjújában február elsején leszögezi, hogy "lehetetlen" az ellentmondás a katolikus tanítás és a lelkiismeret között. "Például nincsenek olyan körülmények, melyekben a házasságtörés nem számít halálos bűnnek" - nyilatkozta az egyházi tanítás tisztaságáért felelős első számú embere a pápának. "Lehetetlen, hogy a halálos bűn [a lélekben] együtt létezzen a megszentelő kegyelemmel" - tette hozzá.
Müller bíboros megerősítette korábbi álláspontját, miszerint "Az Amoris Laetitiát (AL) csak az Egyház egész tanításának a fényében szabad értelmezni". Majd hozzátette: "Nem tetszik, hogy a püspökök interpretálják az AL-t és a pápa tanítását. A pápa tanítását csakis a pápa vagy a Hittani Kongregáció interpretálhatja."
Müller bíboros üzent azoknak a püspököknek, akik már vették a bátorságot, hogy saját iránymutatásaikban az Egyház tanításával ellentétesen foglaljanak állást az AL-re hivatkozva: "Azokat, akik annyit beszélnek, arra buzdítanám, hogy tanulmányozzák a zsinatok tanítását a pápaságról és a püspökségről. A püspököknek, mint az Ige tanítóinak, először maguknak kell jól megtanulniuk (a doktrínát), nehogy vakként vezessenek világtalanokat".
A Familiaris Consortio apostoli buzdítás további érvényességével kapcsolatban, amelyben Szent II. János Pál kategorikusan tagadta a hagyományra és isteni törvényre hivatkozva az újraházasodottak jogát a szentáldozáshoz, hacsak nincs súlyos okuk az együtt maradásra, és nem élnek testi tisztaságban, Müller bíboros ezt mondta: "[ez a feltétel] természetesen nem elhagyható, mert ez nem egy ember alkotta törvény, amit II. János Pál mondott ki, hanem II. János Pál csupán kifejtette egy alapvető elemét a keresztény erkölcs- és szentségteológiának".
A két családszinódus óta mellőzésre kárhoztatott "önmagában rossz cselekedet" kategóriával kapcsolatban, melyet az Egyház a világos erkölcsi tanítás érdekében használ olyan tettekre, melyek a cselekvő szándékától és a körülményektől függetlenül is rosszak, a Hittani Kongregáció prefektusa ezt nyilatkozta: "A jelen zavar abból is adódik, hogy nem fogadják el a II. János Pál Veritatis Splendor enciklikájában kifejtett világos tanítást az "intrinsece malum"-mal (az önmagukban rossz cselekedetekkel) kapcsolatban".
A bíboros arról is beszélt, hogy a családszinódusokon sokan elárulták tudatlanságukat a szentségekkel és a katolikus tanítással kapcsolatban. "Számunkra a házasság azt jelenti, hogy részesülünk abban az egységben, ami Krisztus, mint vőlegény, és az Egyház, mint menyasszony között fennáll. Ez nem egy egyszerű analógia, mint ahogy azt egyesek a szinódus alatt mondták. Nem! Ez a szentség lényege, melyet semmilyen égi vagy földi hatalomnak, sem egy angyalnak, sem a pápának, sem egy zsinatnak, sem a püspökök törvénykezésének nincs hatalma megváltoztatni".
A házasságot fenyegető, Egyházon belüli tévtanításokkal kapcsolatban a bíboros azt mondta: "mindenki tanulmányozza az Írásokat és az Egyház tanítását, mely nagyon világos". Majd hozzátette: "Mindenkit óvnék a szituációs etikától, mely csak félreértéseket okoz elsősorban azzal a feltételezéssel, hogy amennyiben a szeretet 'meghal' (kihűl), akkor a házasság is 'meghal' [és mint a felek halála esetén, ilyenkor lehetséges egy új házasság]. Ez szemfényvesztés: az Isten igéje nagyon világos, és az Egyház nem fogadja el a házasság szekularizációját."
Az Egyházban uralkodó zavar súlyosságát jelzi, hogy a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller bíborosnak ezen interjújával egy napon a német püspöki konferencia engedélyezte az újraházasodottak áldozását, amennyiben lelkipásztoruk is egyetért ezzel. Ám például a máltai püspökök egyszerűen az újraházasodottak véleményére bízzál útmutatásukban az áldozás kérdését: "az Eucharisztia nem tagadható meg senkitől, aki hiszi, hogy békében van Istennel". A német és máltai püspökök iránymutatásaival ellentétben a kánonjog továbbra is kötelezi az Egyház minden papját, hogy tagadja meg az Eucharisztiát a "nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartóktól".
Az Egyházban uralkodó zavar súlyosságát jelzi, hogy a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller bíborosnak ezen interjújával egy napon a német püspöki konferencia engedélyezte az újraházasodottak áldozását, amennyiben lelkipásztoruk is egyetért ezzel. Ám például a máltai püspökök egyszerűen az újraházasodottak véleményére bízzál útmutatásukban az áldozás kérdését: "az Eucharisztia nem tagadható meg senkitől, aki hiszi, hogy békében van Istennel". A német és máltai püspökök iránymutatásaival ellentétben a kánonjog továbbra is kötelezi az Egyház minden papját, hogy tagadja meg az Eucharisztiát a "nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartóktól".
915. kán. -- A szentáldozáshoz ne engedjék a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak.
16 megjegyzés:
Müller bíbornak szerintem szinte mindenben igaza van, kivéve egy dolgot, ti. hogy az AL 8. fejezete nem hozhat újdonságot az elvált újraházasodottak szentséghez járulásának lelkipásztori gyakorlatában. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy az ezt lehetővé tevő tanításbeli változás egy lábjegyzetben jelenik meg vagy a főszövegben. A lábjegyzetes megoldás szerintem stílustalan és méltatlan. Ha a Hittani Kongregáció prefektusa nem ismeri el a változást, ami lényegében a keleti kereszténység gyakorlata felé történő elmozdulás, akkor nem is fog iránymutatást adni a lelkipásztorok számára, hogy milyen feltételekkel, milyen körülmények között, mit mérlegelve adják meg az érintetteknek a "szentségek jelentette segítséget". Holott most már erre lenne szükség, mert a szellem kiszabadult a palackból. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy az egyház hosszú távon "jól jöhet ki" ebből, de csak akkor, ha a lelkipásztorok alapos ismeretekkel rendelkeznének a szentségtanról - ez most nem jellemző, ebben is igaza van Müller bíborosnak -, valamint, ha mindazok életállapota példamutatóan rendezett lenne, akik jogosultak mások életállapotának rendezettségéről súlyos következményekkel járó döntéseket hozni.
Heidl Gyorgy, akkor IIJP tevedett? A hazassag megsem felbonthatatlan? 2000 even at rosszul tudtuk? Ez egy objektiv igazsag nelkuli kulturevolucio? Bocsasson meg, nem ertem az allaspontjat.
Gyuri álláspontját én sem értem, kiváltképpen most, hogy elolvastam (és jelenleg fordítom) a “Remaining in the Truth of Christ – Marriage and Holy Communion in the Catholic Church” (Megmaradni Krisztus igazságában - Házasság és szentáldozás a katolikus egyházban) című könyvet, melyben a téma szakértői egyértelműen bemutatják, hogy a keleti kereszténység gyakorlata tarthatatlan.
Gábor, írtam erről tegnap ide egy választ, de nem jelent meg, nem ismétlem magamat, majd kifejtem másutt. Gy.
György, nem tudom milyen technikai gond volt, de batoritanalak, hogy írd meg a valaszodat a mi okulasunra! Tisztelettel, SzM
Engem is nagyon érdekelnének Gyuri érvei, akár itt, akár máshol.
Köszönöm, most csak nagyon röviden tudok erre válaszolni, remélem a rendszer nem törli.
Azt gondolom, hogy az AL 8. fejezete és a 351. j. valóban változást hoz a pasztorális gyakorlatban - nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem elegáns módon, mert lábjegyzetekbe rejtve - de az nem jelent engedményt a szentségi kötelék felbonthatatlanságának szilárd tanításával szemben, sem az eucharisztia szentségteológiáját nem sérti. A baj az, hogy mivel Müller bíboros ezt a változást nem hajlandó elismerni, a Hittani Kongregáció nem dolgozza ki a szigorú feltételrendszert, amelyre a püspöki konferenciáknak szükségük volna, amint a német és a máltai példa is mutatja. Szerintem a változás az ortodox gyakorlat irányába történő elmozdulás, de a nyugati házasságtan fényében. Ettől tartottak Robert Dodaroék - az általa szerkesztett könyvet fordítja most Gábor - akivel ebben a kérdésben már akkor - a rendkívüli szinódus idején beszélgettünk erről Rómában - sem értettem egyet. Az ő érvei sem teológiaiak voltak ezzel szemben hanem gyakorlatiak, ti. jobb, ha Róma dönt az érvénytelenségről, mintha a teljesen felkészületlen papok tesznek önkényes engedményeket az ilyen-olyan egyházmegyékben. Ezen viszont már túl vagyunk, de az egyházat ez a változás nem fogja romba dönteni, sőt lehetnek jó következményei.
Müller nem hajlandó elismerni, mert jól tudja, hogy ebben a változás nem lehetséges. A pontos útmutatás már régóta megvan erre, a Familiaris Consortio óta pápai megfogalmazásban. Az áldoztatás egyetlen esetben teheti meg a pap: ha az újraházasodott elvált párnak súlyos oka van arra (pl. a közös gyermekek károsodása), hogy a különválás kötelezettségét nem teljesítik, ÉS ha egyúttal a pár tartózkodik a csak házastársakat megillető szexuális érintkezéstől. E feltételek teljesülését a pap számonkérheti, sőt, számon is kell kérnie az áldoztatáshoz.
Amint az látható, a kérdésben nem létezik nagybb mozgástér:
http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2017/02/hittani-kongregacio-level-katolikus.html
http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2017/02/hittani-kongregacio-valaszok-kasper.html
György, tovabbra sem vilagos nekem a gondolatmenet. Az FC84 pl kizarja az ortodox lehetoseget, mert az szentsegtörő (a tudatlansag esetleg megmenti ettol az ortodoxokat, de erre mi nem apellalhatunk). Most akkor vagy az FC84 teved, vagy az ortodox megoldas tenyleg ki van zarva. Melyik?
György, tovabbra sem vilagos nekem a gondolatmenet. Az FC84 pl kizarja az ortodox lehetoseget, mert az szentsegtörő (a tudatlansag esetleg megmenti ettol az ortodoxokat, de erre mi nem apellalhatunk). Most akkor vagy az FC84 teved, vagy az ortodox megoldas tenyleg ki van zarva. Melyik?
Az ortodoxok megoldását nyíltan kizárja a Hittani Kongregációnak az az 1998-as levele, amiből két részletet a blog itt közölt: http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2017/02/hittani-kongregacio-valaszok-kasper.html
Igaz, pont az ortodox gyakorlat alkalmazhatatlanságával kapcsolatos részt nem fordítottam le. Az a rész (2. pont) angol nyelven megtalálható a teljes levélben: http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_19980101_ratzinger-comm-divorced_en.html
Látható, hogy az ortodox gyakorlat téves, és a katolikus egyházban (helyesen) erre sincs lehetőség.
Egyszerűen el kellene fogadni végre már, hogy a házasságtörésben élők a gyakorlati megtérésükig nem járulhatnak szentségekhez, és pont. Krisztus és Szent Pál ezt teljesen vlágossá tették, Keresztelő Szent János és Mórusz Szent Tamás ezért haltak mártírhalált, az Egyház pedig ezért hagyta az angol egyházat elszakadni. Még ha egy angyal jönne is el mást tanítani, mi, katolikusok, nem hallgatunk rá. Aki pedig katolikusként mást hisz és hirdet ebben, az hagyja el láthatóan is az Egyházat, mert lelkében már úgyis elszakadt tőle.
Kedves Gyuri!
A fenti hozzászólásodból számomra sem derülnek ki az érveid. Az ortodox gyakorlatra hivatkozol, ami viszont a “Remaining in the Truth of Christ” című könyv alapján teljesen téves.
Ezt a mondatodat pedig – “az ő érvei sem teológiaiak voltak ezzel szemben hanem gyakorlatiak, ti. jobb, ha Róma dönt az érvénytelenségről, mintha a teljesen felkészületlen papok tesznek önkényes engedményeket az ilyen-olyan egyházmegyékben” – egyáltalán nem értem, hiszen nem arról folyik köztünk a vita, hogy a házasság érvénytelenségét ki hivatott kimondani, hanem hogy járulhat-e szentáldozáshoz az, aki érvényes házassága ellenére nem a házastársával folytat nemi kapcsolatot. Másrészt Dodaro érvei, melyeket a “Remaining in the Truth of Christ” című könyv első fejezetében – mintegy a könyv összefoglalásaként – megfogalmaz, nagyon is teológiai természetűek.
Ez előtt a mondatod előtt is teljesen értetlenül állok:
“Azt gondolom, hogy az AL 8. fejezete és a 351. j. valóban változást hoz a pasztorális gyakorlatban - nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem elegáns módon, mert lábjegyzetekbe rejtve - de az nem jelent engedményt a szentségi kötelék felbonthatatlanságának szilárd tanításával szemben, sem az eucharisztia szentségteológiáját nem sérti.”
A szentségi kötelék felbonthatatlanságát az elérhetetlen eszmények tartományába utalja, aminek a gyakorlatban nem kell megfelelni. Ez ne lenne engedmény a szentségi kötelék felbonthatatlanságának szilárd tanításával szemben?! Ez ne sértené az eucharisztia szentségteológiáját?!
És mi van olyankor, ha egyházilag érvénytelenítve van a házasság, mégpedig alaptalanul. Ilyenkor is felülírja az Egyház az Istent?
Az Egyház nem érvénytelenít, hanem a (kezdettől fennállt) érvénytelenséget állapítja meg. Teszi ezt csakis bizonyossággal, bizonytalan esetben a házasság érvényessége felé hajolva. Visszaélni, mint minden intézménnyel, természetesen ezzel is lehet. Érvényes házasságot visszaélés nem tesz érvénytelenné.
Megjegyzés küldése