Ti mit gondoltok? A Kasper-Ferenc javaslat lehet teljesen logikus...

Hála a velem egyet nem értőkkel folytatott beszélgetéseknek az Amoris Laetitiáról és a Kasper-Ferenc javaslatról, most már hallottam két logikai érvet az újraházasodott elváltak áldozására. Természetesen nagyon érdekel, hogy az "irgalmasok" tábora mivel indokolja, és milyen pozitívumot látnak benne, és persze az is érdekel, miért nem látják azokat a buktatókat benne, amiket én látok.

A kérdés mindig ugyanaz:

• ha az Egyház hiszi a házasság felbonthatatlanságát, 
• és a házastársi hűséget, 
• valamint, ha bűn a házasságon kívül megélt szexualitás, 
• és ha az Eucharisztia a bűnbánatra készek, és Istenért megváltozni vágyók útravalója, nem pedig a bűnben megmaradni óhajtóké, 

akkor milyen logikus magyarázat támaszthatja vajon alá a Kasper-Ferenc javaslatot?

Mi magyarázhatja a fenti feltételek ellenére is, hogy

• újraházasodott elváltak, 
• akiket elvileg köt a hűség az érvényes házasságukhoz és élő házastársukhoz, 
• az új kapcsolatukban 
• házasságon kívüli aktív szexuális életük ellenére is 

Eucharisztiához járulhatnak?

Vannak nem logikai, hanem érzelmi érvek, melyek az Eucharisztiából (saját állapotuk által) kirekesztett újraházasodottak helyzetének sajnálatraméltóságával érvel. "Gondolj bele, szegények milyen helyzetben vannak, hogyan érezhetik magukat! Milyen kilátástalan a helyzetük, hiszen szeretik egymást." Szegény újraházasodottak... Az érv tényleg ennyi: szegénykék. És, noha esete válogatja, általánosságban nyilván egyet lehet érteni azzal, hogy az újraházasodottak egy része, akik vágynak az Istenre és az Eucharisztiára, sajnálatra méltó helyzetben vannak. A baj az, hogy ez a tényállás mit sem változtat azon, hogy az objektív bűnükben való kitartásukig nem alkalmasak az Eucharisztia vételére, ahogy II. János Pál és a Hittani Kongregáció azt világossá tették (itt, itt és itt). A szenvedés vagy nyomorúság nem ruház fel senkit új jogokkal. A házasságtörésben élő ember ugyanúgy nem áldozhat - bármennyire is vágyik rá -, mint a házasságában magát nyomorultul érző ember nem kezdhet új házasságot, mivel a házasság és az Eucharisztia természetfeletti valóságok (szentségek), melyeknek vajmi kevés közük van az érzéseinkhez.

A legtöbben mégis, maga az Amoris Laetitia is, ezt az érzelmi érvet használják, ami csak arra jó, hogy a parancsolatok szeretőit és az igazság szolgálóit antagonizálja az irgalmasság diktatúrájának nevében. Azonban ha a beszélgetés az amorispártiakkal már túljutott azon, hogy "milyen rossz is az újraházasodottaknak", akkor alkalmanként egy-egy logikai érvet is hallhatunk az újraházasodottak áldoztatására. Íme kettő.

Az első érv ez: A házasság talán nem is azt jelenti, amit ma hisszük, hogy jelent. Ha ez így van, akkor nem lehetünk benne biztosak, hogy az egyes újraházasodottaknak nem az új házassága-e esetleg az igazi, ami felbonthatatlan, és amit Isten megáldott. Nem spekulálom túl a dolgot, mindenki tovább gondolhatja. Lényeg az, hogy HA a házasság nem is tudjuk micsoda, akkor nem lehet rá vonatkozóan tiltásokat sem megfogalmazni, még az Eucharisztia vételével kapcsolatban sem, ezért logikus, hogy Ferenc pápa megengedi az újraházasodottak áldoztatását.

A második érv ez: Az Eucharisztia talán nem is az, aminek ma hisszük. Ha ez így van, akkor nem lehetünk benne biztosak, hogy akár egy házasságtörés bűnében lévő ember is el kell, hogy legyen tiltva a szentségtől, hiszen meglehet, éppen erre van szüksége. HA nem tudjuk mi is az Eucharisztia, akkor logikus lehet, hogy Ferenc pápa feloldja a halálos bűnben lévőkre vonatkozó szentségvételi tilalmat.

Ha megfigyeljük mindkét érv a szkepticizmusra apellál. Tulajdonképpen a túlzott magabiztosságot kéri számon a hagyományos tanítás mellett érvelőkön. Azonban van egy központi probléma mindezzel, noha a gondolatmenet logikusnak tűnik: az hogy a kiindulópont téves. Téves, hogy nem tudjuk még mi is a házasság, vagy az Eucharisztia. Az, hogy az Egyház szentségekkel kapcsolatos tanítása még mélyülhet az idő előrehaladtával, vagyis a dogmafejlődés lehetséges, nem jelentheti azt, hogy az új dogma ellen is mondhat a réginek, ugyanis a dogma értelme éppen az, hogy örök. Téves kiindulópont téves eredményre vezet - még ha a logika közben hibátlan is.

Egy további probléma a szkepticizmusra alapozott érveléssel, hogy túl sokat bizonyít még progresszív katolikus szemszögből nézve is. Ha nem tudjuk, hogy a házasság mi, akkor a házasságot tulajdonképpen kidefiniáltuk az értelmesen használható szavaink közül, és akkor senkiről nem tudjuk, hogy házas-e. (Alkalmanként Ferenc pápa, mintha éppen ezt állítaná.) Vagy lehet, hogy mindenki házas, mindenki épp azzal, akivel szexuális kapcsolata van - és ezt kellene feltételeznie jóhiszeműen a lelkipásztoroknak. Abszurditás. Ugyanez vonatkozik az Eucharisztiára is: ha nem tudjuk mi az, akkor miért gondolnánk, hogy használ az bárkinek is; ha szkeptikusak vagyunk az Egyház jelenlegi tanításaval szemben az Eucharisztiáról (aminek része a vételére vonatkozó tiltások is), akkor miért hinnénk, hogy segít az újraházasodottakon? Vagy honnan tudjuk, hogy az én a reggeli pirítósom nem Eucharisztia-e, és nem Eucharisztia-e ugyanúgy az újraházasodottak pirítósa? Egyszóval a szkepticizmus érve ebben az esetben értelmetlenné teszi az Egyház egész szentségtanát, beleértve azt a kegyelmi többletet is, amit az "irgalmasok" remélnének ebből kifolyólag az újraházasodottak számára. Azt hiszem erre mondják, hogy "maguk alatt vágják a fát".

Végül a legelegánsabban felvezethető bökkenő a fenti két érvvel kapcsolatban az, hogy a pápa nem használja őket. Ha a nagy érv, a logikus magyarázat az Amoris Laetitia és az újraházasodottak áldoztatása mellett az, hogy nem értjük a házasságot és az Eucharisztiát eléggé, akkor a pápa az erről szóló tanításában, miért nem írja ezt? Sőt, miért állítja lépten-nyomon azt, hogy a tanítás nem változik? Ha a pápa is azt írja, hogy jól értjük és marad a tanítás, akkor az Amoris mellett logikusan érvelni próbáló vajon honnan veszi, hogy nem értjük a tanítást? Nem lehet, hogy szavakat adnak Ferenc pápa szájába? Ez nagyobb vakmerőségnek tűnik, mint tisztelettel megjegyezni, hogy nem értem a Szentatya logikáját, és továbbra is önellentmondásosnak tűnik, amit az Amoris Laetitiában javasol, és továbbra is minden mérce szerint (Biblia, hagyomány, kánonjog, katekizmus, tanítóhivatal, logika, józan ész...) szentségtörő gyakorlatnak tűnik a Kasper-Ferenc javaslat.