2017. február 15., szerda

Vatikáni könyvbemutató: az Amoris Laetitia valójában vitaindító irat

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, február 14-én tartották a Vatikánban Francesco Coccopalmerio bíboros (elnök, Törvényszövegek Pápai Tanácsa) könyvének bemutatóját, amelyben az elnök bíboros az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetét értelmezi. Jóllehet a bemutatón a szerző bíboros kiemelt szerepet kapott volna, arra ő, a Szentek Ügyeinek Kongregációjában felmerült halaszthatatlan elfoglaltságára hivatkozva, végül el sem ment.

Bár a könyv kiadásának körülményei, és a hozzáfűzött előzetes bemutatói kommentárok egyaránt erőteljesen sugallták, hogy a könyv (az Amoris Laetitia legliberálisabb értelmezését közvetítő) tartalma Ferenc pápa személyes jóváhagyását és egyetértését bírja, a bemutatón kérdésre reagálva Giuseppe Costa atya, a könyvet kiadó Libreria Editrice Vaticana igazgatója hangsúlyozta, hogy Coccopalmerio bíboros könyve nem hivatalos közlemény a Vatikán részéről vagy az Amoris Laetitiáról. Ahogy fogalmazott: "a vita [az Amoris Laetitia tartalmáról] továbbra is nyitott, és mi bátorítjuk azt".

Costa atya külön hozzátette azt is, hogy Coccopalmerio bíboros könyve nem jelenti "a Vatikán válaszát" a négy bíboros dubiájára sem (jóllehet a könyv másik bemutatója, Orazio La Rocca újságíró a korábbi cikkében épp ezt állította). Mindezek helyett inkább a könyv a pápai dokumentum egy "mértékadó" olvasatát jelenti, valamint hozzájárulást a folyamatban lévő eszmecseréhez (ti. az Amoris Laetitia tartalmáról).

A történések és Costa atya válaszainak fényében sajnos nem mehetünk el amellett a megjegyzés mellett, hogy katolikus hívekként ezidáig ahhoz voltunk szokva, hogy a pápa és a Tanítóhivatal megnyilatkozásai vitákat eldöntenek és lezárnak, nem pedig megnyitnak és - a folytatásból még ki is vonulva - azokra bátorítanak. Ha ez előkészület nélkül is ért minket, híveket (ahogy láthatóan az egyház számos püspökét és bíborosát is), Ferenc pápa pontifikátusával, úgy látszik, ehhez a sajátossághoz is hozzá kell szoknunk. Tisztelve és nagyra tartva a pápai és egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásait, csakis sajnálattal és kényszerűen fogadhatjuk el az azokról folyó vitában való részvételt, és a benne való megszólalás bátorított lehetőségét.

(A OnePeterFive katolikus hírblog helyszíni beszámolója nyomán)

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Tulajdonképpen nem kellene meglepődnünk. Burke bíboros az AL megjelenésekor pontosan azért mondta azt elhamarkodottan "nem tanítóhivatali" megnyilatkozásnak (és kapott érte hideget-meleget), mert Ferenc pápa az AL-ben maga mondja ki, hogy az csak megfontolások gyűjteménye a további reflexiók, párbeszéd elősegítéséhez [1], valamint a 8. fejezetről kifejezetten azt írja, hogy "KIHÍVÁS kell, hogy legyen mindenki számára" [2] (nagybetűs kiemelés tőlem). Amikor a 2014-es első szinódus végén a vitatott passzusokat is berakatta Ferenc pápa a záródokumentumba, annak ellenére, hogy azok nem kapták meg az előzetes szabályok szerinti 2/3-os szavazati többséget a szinódusi atyáktól, ugyanúgy ez volt a hozzáfűzött indoklása, ti. nem döntésként kerülnek be, hanem további viták lefolytatásához. Akkor nem hittük el, és nem értettük (mert nem hittük el), hogy ez tényleg "vitaindítás" lehet, tekintettel arra, amit itt a KV is ír, ti. hogy a tanítóhivatal nem vitákat indít, hanem azokat megold és lezár.
Úgy látszik tehát Burke-nek igaza volt abban, hogy az AL vitaindító megfontolások gyűjteménye, de Schönbornnak is igaza volt, aki az AL bemutatása után nem győzte hangsúlyozni, hogy ez márpedig tanítóhivatali megnyilatkozás. Tanítóhivatali megnyilatkozás ez tehát, de úgy, hogy közben a tanítóhivatali megnyilatkozások szerepének és feladatának átértelmezése történt benne.

Hivatkozott idézetek az AL bevezetőjéből (https://w2.vatican.va/content/dam/francesco/pdf/apost_exhortations/documents/papa-francesco_esortazione-ap_20160319_amoris-laetitia_en.pdf):
[1] "The various interventions of the Synod Fathers, to which I paid close heed, made up, as it were, a multifaceted gem reflecting many legitimate concerns and honest questions. For this reason, I thought it appropriate to prepare a post-synodal Apostolic Exhortation to gather the contributions of the two recent Synods on the family, while adding other considerations as an aid to reflection, dialogue and pastoral practice," (4. pont)
[2] "everyone should feel challenged by Chapter Eight." (7. pont)